1. YT-1300, Millennium Falcon teherhajó:
Ahhoz képest, hogy teherhajó, feltűnően kicsi és kevés hely van benne. A rakterek a belső térnek alig a felét teszik ki, a többi helyet a folyosók és egyéb helyiségek foglalják el. A pilótafülke jobb oldalra való kihelyezése igencsak megnehezíti a géppel való manőverezést, ráadásul a kabin orra nem lekerekített, hanem szögletes (akárcsak a hajó orra), ami megnöveli a légellenállást légköri repülésnél és harc közben sebezhető célponttá teszi a fülkét. A teherrámpa feltűnően keskeny ahhoz, hogy komolyabb rakományokat lehessen rajta föl-le hurcolászni és nem egyenesen a raktérbe vezet, hanem egy elkanyarodó folyosóra, ami szintén megnehezíti a pakolást. További kényelmetlenség a két lövegtorony alul és felül, amikre igazából semmi szükség. Egyrészt a lövészek ott veszélyben vannak, ha találat éri a hajót, másrészt a külső ágyúk távirányításosak, tehát a vezérlőrendszerük lehetne akár a raktérben vagy az utastérben is. És fölösleges a tüzér ülésének ide-oda mozognia harc közben, ahogy az ágyút mozgatja kívül, ha egyszer képernyőn követi figyelemmel a külvilágot és szervokormánnyal irányítja a löveget. A tetőn található parabolaantennának nincs semmi a fókuszpontjában (például egy adóvevő vagy bármilyen műszer), vagyis használhatatlan. A közepén lévő kúpos kidudorodás a célnak nem felel meg, mivel messze van a tükör gyújtópontjától.
Egy ilyen típusú könnyű teherszállítógépnek a valóságban kicsit nagyobbnak kéne lennie (átmérőre és magasságra) és szélesebb teherrámpájúnak, aminek egyenesen a főraktérbe kellene vezetnie (vagy a két főraktérbe, amik a közelében találhatók). A pilótafülke pedig jobb helyen van középen, elöl. A nagy parabolaantenna légköri repülésnél kifejezetten hátrányos, főleg előrefordított állapotban az óriási közegellenállása miatt, ami könnyen leszakíthatja. Ezt jobb lenne behúzni a hajótestbe vagy lefektetni a burkolatra, nehogy letörje a menetszél. De még jobb lenne rögzített módon beépíteni a burkolatba, mivel ha az űrben használni kell (nagy távolságú kommunikáció, észlelés miatt), könnyű irányba forgatni az egész hajótestet.

1/b. YT-2400, Outrider teherhajó:
Szerkezetileg a Falcon mégjobban eltorzított mása, egészen a jobb oldalra kihelyezett pilótafülkével. Az újságban három rajz van róla, de pont a legnagyobb egy tükörkép, mert a bal oldalán van a pilótafülke. A konstrukció legfőbb hibája, hogy a pilótafülkét két nyúlvány kapcsolja a hajótesthez, amik közt egy teljesen fölösleges lyuk van (Ez az újságban lévő rajzokon nem látszik, csak a wukipédián szereplő tervrajzokon). Ebbe a lyukba számos hasznos dolgot lehetett volna elhelyezni...

2. T-65, X-szárnyú vadászgép:
Első pillantásra remek ötletnek tűnik, hogy a szárnyak a törzs hátsó részén helyezkednek el és X alakban szétnyithatók, bár ettől csak megnő a gép kiterjedése és több hely kell neki manőverezés közben. Az aerodinamikát persze ez nem javítja a világűrben, sem a "felhajtóerőt" nem növeli, viszont a hajtóművek kicsit távolabb kerülnek egymástól, ami javítja a függőleges irányú pályamódosításokat. Összességében azonban ez a konstrukció nem igazán alkalmas az első Halálcsillag felszínén futó árokban vagy a második Halálcsillag belsejében húzódó alagútban való száguldozásra.
Elég durva hiba, hogy a hátsó futóművek az alsó hajtóművek hengeres házából állnak ki, s nem a törzsből vagy a szárnyakból. A gép törzse alatt több csőcsatlakozó is látható az Új reményben, amiken keresztül feltölthető a hajó üzemanyaggal és levegővel. Ezeket célszerű lett volna süllyesztettre és védőpanellel fedettre csinálni, hogy a burkolat teljesen sima legyen, ami légköri repülésnél fontos. Továbbá a pilótafülke tetejét le kellett volna kerekíteni és hasznos lenne egy forgatható hátsó lézerágyú is, amivel az üldözőkre tud tüzelni az asztromechanikai droid.

2/b. Z-95 Fejvadász:
A T-65-ös elődje, egy igazi vadászgépnek kinéző vadászgép, aminek rengeteg változata készült. Az egyetlen hiba, amit el lehet mondani róla, hogy nincs benne hely egy asztromechanikai droidnak.

3. TIE, Advanced X1 vadászgép:
Mint a többi TIE típusnál, ennél is komoly tervezési hiányosság az, hogy a napelemtáblák két oldalt eltakarják a kilátást a pilóta elől, beszűkítve a látóterét. És nagy célpontot nyújtanak oldalról az ellenségnek, ugyanakkor nem páncélozottak, hogy megvédjék a törzset a találatoktól, tehát a hátrányt nem ellensúlyozzák előnnyel. Ráadásul a gép csak két lézerágyúval van fölszerelve, vagyis jóval gyengébb, mint az ellenfelei (az X és Y szárnyúak).

3/b. G-1A Mist Hunter:
Zuckuss fejvadász módosított szállítóhajója. Az alig 15 méter hosszú repülőgépecske törzse túl kicsi ahhoz, hogy mindazon dolgok és terhek elférjenek benne, amik a leírásban szerepelnek.

4. ETA-2, Actis vadászgép:
Ennél a gépnél az alkotók megpróbáltak valami hasonlót csinálni a TIE vadászokhoz, de az oldalsó kinyitható szárnyak ugyanúgy zavarják a pilótát a nézelődésben és a fegyverzet sem lett erősebb. Viszont legalább felfelé is ki lehet látni belőle, nem csak előre. Komoly hátránya a konstrukciónak, hogy feltűnően kicsiny egy űrvadászgéphez, vagyis alig van benne hely a pilótán és az életfenntartó rendszeren kívül a hajtóműveknek és üzemanyagtartályoknak, valamint az energiaforrásnak. A bal szárnyra ültetett asztromechanikai droid pedig kiegyensúlyozatlanná teszi a gépet, ráadásul onnan nem fér hozzá a karjaival a szerelést igénylő berendezésekhez (tehát ki kell másznia a foglalatából, ami harc közben elég húzós lenne). Továbbá a szárnyba épített droid foglalat nem elég mély ahhoz, hogy egy R2-es beleférjen. A tervrajzokon ugyan nem látszik, de a filmben van néhány jelenet, ahol észrevehető, hogy Artu olyan mélyen ül a foglalatban, hogy a valóságban alul ki kéne lógnia a lábainak a szárnyból. Tehát az alkotók lényegében csaltak a vadászgépes jeleneteknél, nehogy kiderüljön: túl kicsire szabták az űrhajót.

4/b. TIE tank:
A TIE vadászgép napelemszárnyai helyére épített lánctalpak legalább olyan nevetségesek, mint amilyen gazdaságtalanok. Egyszemélyes harckocsi, egy űrvadászgéppel kombinálva? Rémálom.

5. AT-AT, birodalmi lépegető:
A birodalom nagyságát, robusztusságát, hatalmát és nyers erejét megtestesítő gépek katonai szempontból kész rémálomnak és bődületes ostobaságnak bizonyulnának a valóságban. Nagy méretük és magasságuk miatt szinte lehetetlen elrejteni őket a terepen és fedezékbe vinni az ellenség elől. Mivel magasan van a súlypontjuk és ingatag lábakon állnak, könnyen felborulhatnak (felboríthatók), ráadásul lassúak és hatalmas zajt keltenek menetelés közben. A fegyverzetük pedig a fejen koncentrálódik, tehát támadásban jók, védekezésben gyengék, mivel nincsenek felfelé, oldalra, hátrafelé és lefelé néző lövegeik. Ráadásul a törzsükben rohamosztagosokat szállítanak, amivel csak az a baj, hogy a lassúság miatt inkább sétálosztagosoknak kéne nevezni őket. Valamint 20 méter magasból igen problémás kirakni a gyalogságot a harctéren, csata közben, amikor épp lőnek a gépre.
Ha már mindenáron ragaszkodtak az alkotók a harctéri lépegető ötletéhez, legalább csinálták volna alacsonyabbra, több lábon állóra (6 vagy 8) és gyorsabbra (ügető, futó gép) őket, a tetejükön és oldalukon körben több lövegtoronnyal.

5/b. AT-AP univerzális harci jármű:
Egy három lábú lépegető, egy nehéz protonágyúval és két lézerágyúval felszerelve. A leírás szerint a középen, elöl lévő lábát arra használja, hogy a nehézágyú tüzelésekor stabilizálja a gépet. Ezzel mindössze az a baj, hogy az előre néző (nem forgatható) ágyú hátrafelé rúg, tehát a lépegető könnyen fenékre esik. Vagyis a harmadik lábat nem előre, hanem hátulra kellett volna tenni, ha már támasztéknak kell.

6. Birodalmi osztályú csillagromboló:
Az ék alak egy hadihajó számára roppant előnyös forma, mert az oldalából kiálló lövegek így mind egyszerre tudnak előre tüzelni támadáskor. Hátrányos viszont menekülésnél (és visszavonulásnál, hátbatámadásnál), mert nem nagyon tud visszalőni az üldözőknek, bár ezeket a hatalmas járműveket nyilvánvalóan nem megfutamodásra tervezték. A hatalmas, kimagasodó parancsnoki torony műszaki szempontból fölösleges. Mivel az űrben nagyok a távolságok, az irányítószemélyzet nem szabad szemmel navigál és tájékozódik, hanem a műszereire hagyatkozva, fölöslegesek tehát a nagy és sebezhető panorámaablakok. A parancsnoki hidat a törzs belsejében kellett volna elhelyezni, jó távol a burkolattól, a legvédettebb ponton. Ablakok sehol nem lehetnek egy csatahajón, bár nagyon jól fest a filmen a sok kis világító lámpácska. A nagy méretű külső műszereket (pajzsgenerátorokat, rádiókat, radarokat, távérzékelőket) pedig egy oldalra célszerű tenni a hangárkapuval, hogy a kimenő-bejövő hajóforgalom könnyen ellenőrizhető legyen. Az ideális csillagrombolón tehát nincs parancsnoki torony vagy ha van, egy oldalon van a hangárkapuval, mint a Venator-osztályú hordozóknál (amiknek viszont két párhuzamos parancsnoki tornyuk van, ami megintcsak ostobaság). A másik oldalon (például a hason) pedig megnövelt páncélzatra van szükség, hogy azt tudja a támadók felé fordítani, amíg indítja a vadászgépeket és takarásban tartja a hangárfedélzetét. Amit komolyan hiányolok a filmekből, azok a lövegtornyok a rombolók oldalán. Sehol sem láthatók, a zöld színű lézernyalábok csak úgy, a semmiből indulnak a burkolat egyes pontjairól, ami elég nevetséges. A valóságban a lövegtornyoknak zsilipkapukon át kitolható-behúzható szerkezeteknek kell lenniük, hogy egyrészt minél szélesebb legyen a tűzvonaluk, másrészt sérülés esetén a burkolaton belül (légtérben) legyenek könnyen javíthatók.

6/b. Interdictor-osztályú cirkáló:
Egy olyan csillagromboló formájú hadihajó, mely négy nagy gömbben gravitáció generátorokat cipel. Ezeket bekapcsolva megakadályozza a környezetében a többi űrhajó hiperűrbe ugrását (szökésgátlás), illetve kirántja a közelében elhaladó hajókat a hiperűrből. Az elv gyakorlati alkalmazásával számos baj van. 1. A generátorok odavonzanak a hajóhoz minden törmeléket, mikrometeort, porfelhőt a környékről a gravitációs terükkel, tehát nem lehet huzamosabb ideig bekapcsolva tartani őket, mert a minden irányból a hajóra zuhanó törmelékek beborítják a burkolatot és akadályozzák a fedélzeti fegyverek használatát, a navigációt, kommunikációt, a vadászgépek indítását. Ezért csak tiszta világűrben lehet igazán jól használni őket. 2. A gravitációs tér a távolsággal négyzetes arányban csökken. Még ha akkora gravitációs teret is kelt a hajó, mint egy nagy bolygóé (netán gázbolygóé), annak hatóköre legfeljebb pár százezer kilométer lehet, amin belül akadályozza a hiperűrbe ugrást és elhaladást. Tehát egy több hajóból álló flotta simán megszökhet előle, ha szétválnak és különböző irányokba menekülnek, mert egyszerre csak egyiküket tudja üldözni és visszatartani. 3. A hiperűrben elhaladó hajók kirántására nagyon nehéz lenne a valóságban használni, mert a hiperűr útvonalak nem szűk kis csatornák az űrben a bolygók, naprendszerek között, hanem nagyon nagyok. Az átmérőjük elérheti a több millió kilométert is. Ha például egy Interdictor hatósugara 100 ezer km, a hiperűr folyosó átmérője meg 1 millió km, a folyosó lefedéséhez legalább 100 hajó kellene, ami őrült nagy flottaösszevonást jelent 1-2 hajó elfogásához (túl drága módszer).

7. T-4a, Lambda-osztályú űrkomp:
Egész pofás kis szállítógép lenne, ha nem tesznek rá olyan nagy, fölösleges szárnyakat, amiknek semmi hasznos funkciójuk nincs, csak látványosabbá teszik a gépet. És nem ártott volna kicsit nagyobbra és hosszabbra csinálni, hogy több utas és rakomány férjen el benne. A nagy szárnyakat azzal indokolják az újságban, hogy szükség van rájuk a hűtés miatt, a reaktorhő elvezetésére, de ennek nem sok értelme van a világűr hidegében azon kívül, hogy nagy, meleg (vagy legalábbis langyos) felületet nyújt az infravörös célkeresőknek és megkönnyíti a gép észlelését és kilövését. A reaktorhőt jobban is fel lehet használni, egyrészt a hajó belsejének fűtésére, másrészt a hajtóművek előmelegítésére, harmadrészt energiatermelésre. Ha pedig ez kevés és mindenáron ki kell vezetni a fölösleget az űrbe, akkor azt hátul kell megtenni, ahol a forró hajtómű miatt amúgyis erősen világít a jármű infravörösben. További komoly hiba, hogy a siklónak mindössze két leszállótámja van oldalt, amik ugyan elég masszívnak tűnnek, de akkor sem elég stabilak, főleg rakodás közben, amikor változik a hajótest súlyelosztása. A valóságban könnyen orra bukhat a jármű, ha valaki nagyobb terhet akar felvinni a fedélzetre a rámpán.

7/b. T-2c Theta-osztályú űrkomp:
Miként a Lambda-osztályú űrkomp, úgy ez is túl kicsi és fölöslegesek rá a nagy vezérsíkok. Viszont legalább a két landolótalpát megnagyobbították, hogy sítalpszerűen hosszúak legyenek és nehezebben bukjon orra a gép a talajon állva.

8. Khetanna, Jabba vitorlás bárkája:
Erről a lebegő hajóról lefelejtették az irányítófülkét, aminek vagy az orrban vagy a taton felül lenne a helye (légkondicionált és páncélozott kabinban). A legkomolyabb hiba azonban az, hogy mindössze egyetlen ágyú van rajta és azt is a legelőnytelenebb helyre tették, a hajófedélzet közepétől kicsit hátrébb, ahonnan nem lehet használni. Előre tüzelni nem lehet vele a fedélzet és a korlát miatt, felfelé az árnyékolóvitorlák miatt, hátrafelé a magas tatfedélzet miatt, oldalra pedig csak korlátozottan használható, mert rögzített talpazatú, tehát nem lehet a korláthoz gurítani és lefelé tüzelni vele a felszíni célokra. Sokkal több értelme lett volna két ilyen ágyút elhelyezni a fedélzeten: az orrban és a taton (az előre és hátra tüzeléshez), illetve számos kitolható ágyút az oldalsó ablakok mögé, mint a régi vitorlás sorhajókon (az oldalsortűzhöz).

8/b. Luxury 3000, Lady Luck:
Egész jól kitalált hajótípus. Egyedül azt nem értem, miért kell egy űrhajóra nyitott erkély, amolyan kilátóterasz a taton? Hisz az űrben ide csak szkafanderben lehet kimenni (nézelődni?), ami csöppet sem kényelmes és biztonságos az utasok számára. Leszállva egy bolygóra meg csak az űrkikötőt lehet látni körben, ugyanis ez nem egy tengeri jármű.

9. RZ-1, A-szárnyú vadászgép:
Ezt inkább A-formájú vagy A-alakú vadászgépnek kéne hívni, mivel nincsenek rendes szárnyai, csak apró vezérsíkjai. Szemre ugyanaz a baj vele, mint az ETA-2-vel, hogy túl kicsi. Nincs benne hely az üzemanyagtartályoknak és életfenntartó rendszernek, ráadásul a reaktornak, védőpajzsgenerátornak és a számítógépnek is kell a hely, mert nincs hozzá asztromechanikai droid. Ha nagyobb lenne, egész hihető űrhajó kinézete volna.

9/b. Scurrg H-6, Havoc:
Egy bombázóból átépített kalózhajó, ami kicsi, de alaposan föl van fegyverezve. Az egyetlen probléma vele mindössze az, hogy pont kalózhajónak nem alkalmas, mivel nem arra van kitalálva, hogy könnyen hozzá tudjon kapcsolódni a megtámadott űrhajókhoz, a személyzete átszálljon és kirabolja a járművet, majd telepakolja a hajót zsákmánnyal. A sikerhez nagy zsákmány kell, ami sok helyet foglal el, ebben a bombázóban viszont egyszerűen nincs elég hely ilyesminek.

10. T-47, hósikló:
Egész hihetőnek tűnik a géptípus, attól eltekintve, hogy nincsenek rendes szárnyai, noha légköri siklógépként nagy szüksége lenne rá, hogy kihasználja az aerodinamika nyújtotta lehetőségeket. Érdekes bolondság az alkotók részéről, hogy az űrben közlekedő járművekre fölöslegesen raknak nagy szárnyakat, a légköri járművekről meg precízen lefelejtik őket, makacsul szembemenve minden józan műszaki megfontolással.

10/b. DC0052 Intergalactic légi sikló:
Az alig 2 méter hosszú (franciaágy méretű), könnyű jármű csak egy személyes, vagyis sem utasoknak, sem robotoknak, sem csomagoknak nincs benne hely, ami elég gazdaságtalanná teszi a használatát és inkább csak sportgépnek jó, nem több száz vagy ezer kilométeres távolságokra való utazáshoz. Az pedig eléggé nevetséges, hogy a pilótafülkéből lefelé egy csapóajtón át is ki lehet jutni, mivel egy ekkora szappantartónál nincs igazán jelentősége annak, hogy valaki felül vagy alul ugrik ki belőle, hisz nem kell rövidebb utat megtennie ezáltal (pont a kis méret miatt).


Folytatás: 11-től 20-ig

Vissza a tartalomhoz