Sziasztok!

Tegnap, 2007 szeptember 19.-én olvastam egy cikket a neten az Allergofilterről, ami egy új magyar gyógyászati termék. Tetszett az ötlet, ezért ma venni akartam a gyógyszertárban egyet próbaképp. Sajnos, mint kiderült, ez még nem kapható nálunk, de van már hasonló külföldi termék helyette, aminek Allergia a neve, így ezt vettem meg. Egy sima orrfilterről van szó, 5 pár műanyag orrdugóról egy kis kék dobozban. Amerikai termék, így szemérmetlenül drága, 2515 Ft. Egy dugópár 2-5 napig hordható elvileg, a szűrőt érő szennyeződéstől függően. Remélhetőleg később, ahogy egyre mocskosabb lesz a bolygó levegője, telítődik majd a piac ilyen termékekkel, több gyártótól is, így idővel olcsóbb lesz a fulladozó emberiség számára a szűrt városi levegő.

Kb. 15 évvel ezelőtt láttam egy sci-fit a tévében, ami a 80-as évek végén készült. Ebben sok egyéb mellett az is szerepelt, hogy a jövőben a városok utcáin az emberek hallgatják a mobiltelefonjukon a híreket vagy egyenesen a mobiltévéjükön nézik, ahol bemondják, milyen koszból mennyi van a levegőben és mikor kell az orrba dugni a szűrő betéteket. Nehogy tüdőkárosodást kapjanak egy laza délutáni sétától. No, ez a jóslat gyorsan bejött! Mondjuk nem látom, hogy bárkit is meglepne...

Fontos, hogy kétféle méretben kapható, de a dobozok idegesítően egyformák. Csak a jobb felső sarokba van odaírva, hogy férfiaknak vagy hölgyeknek, gyerekeknek. A gyógyszertárban nyomban voltak olyan ügyesek, hogy a gyerek méretet kaptam, úgyhogy vissza kellett mennem a boltba reklamálni, de simán kicserélték, mert egy árban van. A férfi méret már kitölti nagy orrlyukaimat, csak kicsit nyom belülről, mert kemény műanyagból van a kerete, de ki lehet bírni. Apró hibája, hogy alul és felül apró rések maradnak, szóval nem illeszkedik tökéletesen, kicsit szelel. Könnyű benne lélegezni és nem feltűnő a viselete. Aktív szenes fekete szivacs szűrőbetétet tartalmaz, ami kiszűri a pollent, port, atkát, füstöt. A mérges gázokat, gőzöket viszont átengedi.

Elsősorban takarításkor akarom majd használni, hogy ne tüdőzzem le a felverődő port, mert attól rendre torokgyuszit kapok és már unom kezelni a garatomban viháncoló mikrobákat. Ezen csak a vizes ruhás törölgetés enyhít valamit, de az sem tökéletes. Másik felhasználási lehetősége, ha Budapesten kell a forgalmas helyeken szaladgálnom vagy gubbasztani a buszon egy forgalmi dugó közepén, meg ilyenek. Szóval ajánlom mindenkinek, hogy előrelátóan tartson a retiküljében belőle (a füldugó és napszemüveg mellett), mert az emberiség belátható időn belül nem óhajt észhez térni és null emissziós viselkedést tanúsítani.

Utóirat: Kíváncsi vagyok, ezek után mikor dobják piacra az élelmes gyártók a szűrőbetétes seggdugót, ami szagtalanítja a fingot és hangtompító is egyben. Micsoda üzleti lehetőség lenne...!

Pislogó