A PROMÉTEUSZ CÍMŰ FILMRŐL

Újév alkalmából megnéztem ezt a filmet és nyugodtan mondhatom: igazi nagy csalódás volt, több szempontból is. Az alábbiakban összefoglaltam, miért.

1. Micsoda butaság az, hogy embereket szállító űrhajót küldenek egy feltérképezetlen naprendszerbe? Drága pénzen, alapos bizonyítékok nélkül, pusztán a hitre hagyatkozva és kockáztatva a ráköltött rengeteg pénzt? A valóságban először egy mesterséges intelligencia által irányított űrszondát kéne odaküldeni, ami feltérképezi a bolygókat az űrből, majd a kiválasztott égitestekre leküld egy léghajószondát, illetve egy terepjárószondát és adatokat gyűjt. Ekkor nyilván felfedezi az idegen civilizáció maradványait. De nem piszkálja meg őket, nem nyúl semmihez, hanem az információkat visszaküldi a Földre, ahol elemzik az adatokat és összeállítják a kutatóexpedíciót, tele felkészült szakemberekkel és mindenféle fontos felszereléssel, valamint fegyverekkel és katonákkal, minden eshetőségre készen.

2. Az expedíció kb. 34,5 fényévre van a Földtől (3,27x10^14 km), az űrhajósok pedig jó 2 évig voltak hibernálva. Tehát legalább 15-szörös fénysebességgel haladtak. Most ne firtassuk azt, hogy ez hogyan lehetséges, elvégre ez egy film. Viszont ha már így száguldanak, igazán odafigyelhettek volna rá, hogy ekkora sebességről időbe telik lefékezni ahhoz, hogy pályára lehessen állni egy bolygó körül. Ezt viszont valahogy kifelejtették a filmből, csak úgy megtörtént. Az űrhajó talán magától végezte el a manővert? Akkor van robotpilótája. Hogy ez miért fontos, kiderül a 15. pontból...

3. Egy csillagközi űrhajó, tele emberekkel és felszereléssel hatalmas méretű. Ezért elég üzemanyagpazarló és kockázatos dolog leszállni vele bármilyen bolygóra, ahol a légköri viharok, természeti jelenségek megrongálhatják. Sokkal okosabb inkább 2-3 kompot vinnie, amik leviszik a kutatási területre a felderítőcsapatot a felszereléssel és a járművekkel. Majd első lépésben felállítanak egy alaptábort és onnan indulnak felderítésre a célzónába (esetünkben a romokhoz).

4. Micsoda ostobaság az, hogy két űrhajós eltéved a terepen és kint reked éjszakára a hajón kívül? Alapkövetelmény lenne a felszínszkafanderekbe beépített navigációs rendszer és nyomkövető. Ha van rádiókapcsolat a többiekkel, akkor lehet térkép adatokat is küldeni a sisak belső képernyőjére vagy a fickóknál lévő készülékek képernyőire. Vagy szóban is visszanavigálhatják őket, ha már olyan hülyék, hogy eltévedtek és behatoláskor nem hagytak hátra maguk mögött helyzetjelzőket vagy festékszóró flakonnal nem rajzoltak jelet a talajra, falra, hogy kitaláljanak.

5. Micsoda hülyeség az, hogy rögtön az első felderítésen turkálni kezdenek egy régészeti helyszínen és kedvükre megbolygatják a leleteket? Csak úgy belekontárkodnak a dolgokba anélkül, hogy bármit tudnának róla, felmérték volna a lehetséges veszélyeket? Az első felderítésen az lenne a normális, hogy csak nézelődnek, nem válnak szét, nem érnek hozzá semmihez és mindent megörökítenek, érintetlen állapotában, majd a táborban (űrhajón) kielemzik és eldöntik, mit csináljanak.

6. Micsoda felelőtlenség az, hogy egy űrhajós rögtön leveszi a sisakját csak azért, mert belélegezhető a légkör? Fütyülve az ellentétes parancsra? Hisz rengeteg ismeretlen veszélyforrás lehet egy ismeretlen bolygón. Belélegezheti a vízcseppeket, a felkavart port, amik mind tele lehetnek ismeretlen kórokozókkal, mérgekkel is akár. Ráadásul a többiek is követik a példáját és utólag a parancsnok senkit nem von felelősségre és büntet meg ezért (fogda vagy visszadugás a hibernátorba).

7. Nem derült ki, hogy az android miért fertőzte meg az egyik embert egy ismeretlen eredetű vegyi anyaggal a fedélzeten? Mintha csak egy kísérleti patkány lenne? Nem volt a kutatólaborban egyetlen kísérleti állat sem, amin tesztelhette volna, mi fog történni? Elvégre ez egy kutatóhajó, ami idegen bolygóra tart, ahol idegen létformák lehetnek.

8. Micsoda bolondság az, hogy a két űrhajós, akik odakint rekedtek, ahelyett, hogy megkeresnék a kijáratot és leülnének a közelében, hogy megvárják a reggelt, inkább rettegő idióták módjára fel-alá bolyonganak a romok közt és piszkálják a leleteket? És amikor találkoznak egy idegen élőlénnyel, akkor idióták módjára áldozatul esnek neki ahelyett, hogy a lehető leggyorsabban otthagynák, a biológusokra bízva a vele való ismerkedést?

9. Micsoda trehányság az, hogy az éjszakai ügyeletes kapitány egy dugás kedvéért elhagyja a parancsnoki hidat és nem állít be a helyére valaki mást? Egy idegen bolygón, miközben két emberük odakint van, akikre oda kéne figyelni, ne kerüljenek bajba? Ha legalább egy mesterséges intelligenciája lenne az űrhajónak, ami képes intézkedni az emberek nélkül is, ez nem lenne gond, de így elég agyatlan az, amit művelnek. Ha a kapitány ilyen hülye, mit várhatunk a beosztottjaitól?

10. Micsoda képtelenség az, hogy az ismeretlen építményben (űrhajóban) működnek az ajtók és elektronikus vezérlőrendszerek (billentyűzet, kivetítő, hibernátor, hajtómű)? Ha tényleg legalább 2000 éve haltak meg az idegenek, annyi idő alatt karbantartás nélkül rég el kellett volna romlania minden berendezésnek, illetve le kellett volna, hogy álljon az energiaszolgáltatás. Hacsak nincs egy felügyelő számítógép és néhány robot, ami karbantartja a helyet, de akkor azoknak fel kellett volna bukkanniuk az emberek érkezésekor. Vagy ha a hibernált pasas kel fel időnként karbantartani a dolgokat, miért nem ébredt fel az emberek érkezésekor? Hisz a hajó észlelte a jelenlétüket (mivel megpiszkálták). Ezt hibának vagy rendkívüli eseménynek kellett volna értelmeznie és felébreszteni a fickót.

11. Micsoda agyamentség az, hogy a fertőzött személyt lángszóróval kell megégetni, mintha boszorkány lenne? Nem volt senkinél egy pisztoly, hogy lelőjék és aztán égessék hamuvá? Később bezzeg vidáman lövöldöztek az elzombiasodott társukra a garázsban.

12. A robotműtő egész jó ötlet lett volna, ha rendesen megcsinálják. Ehelyett mit látunk? Hogy a beteg ébren van egy ilyen súlyos hasi műtét közben? Nincs aneszteziológia, nincs lekötözve a beteg, hogy ne ficánkoljon és senki sem felügyeli kívülről az egészet? És a gép működése sem csal oda senkit a helyszínre? Aztán pedig a nőnek eszébe sem jut megemlíteni azt az apróságot a többieknek, hogy egy idegen szörnyet operált ki a hasából és a többiek sem kérdezik meg, mitől fülig véres és miért vágta fel a pocakját?

13. Ahhoz képest, hogy az űrhajón állítólag 17 ember van, a legénység java részét egész film alatt nem láttuk vagy csak a háttérben bóklásztak. Mit csinált ez a csomó ember, amíg a főszereplők végigbotladozták a filmet?

14. Micsoda esztelenség az, hogy friss hasműtéttel a nő ahelyett, hogy pihenne, elhagyja az űrhajót?

15. Mi értelme van kilőni a fedélzetről egy (egy személyes) lakosztályt és letenni a felszínre, ha aztán az képtelen rendesen landolni (elkerülni a veszélyes sziklákat) anélkül, hogy összetörné magát? Több értelme lett volna annak, ha a kapitány evakuálja a személyzetet és mind lemennek a lakosztállyal a felszínre, illetve kidobnak annyi felszerelést, élelmet és egyéb hasznos holmit, amennyit csak lehet, hogy később évekig kihúzzák a bolygón, míg megérkezik a mentőcsapat. Aztán távirányítással viszik neki az űrhajót az ellenségnek. Nem igaz, hogy a robotpilótát még nem találták fel (lásd a 2. pontban)!

16. És végezetül: Egy idegen bolygón egyedül marad egy sérült nő, aki ráadásul nem is űrhajós, hanem valamilyen kutató (régész?). És mit csinál? Ahelyett, hogy hazamenne, nekivág az ismeretlennek, hogy találkozzon a nyilvánvalóan ellenséges idegen humanoid civilizációval? Nincs nála se kaja, se semmi hasznos felszerelés. Még ha a lakosztályból minden ételt-italt magával is visz (és közben elkerüli a kikelt alient), továbbá hibernáltatja magát az idegen űrhajóban, akkor is elég kicsi a valószínűsége annak, hogy tárt karokkal fogadják a célnál.

Összefoglalva csak egy kérdésem van: Ridley Scott és a forgatókönyvírók hová tették az eszüket munka közben? Lehúzták a klotyón...?

Készült: 2013.01.03.