BRANDON HACKETT: AZ IDŐUTAZÁS NAPJA

Gondolataim a könyv tartalmával kapcsolatban

Az első fejezet nagy dinamizmussal kezdődik, rögtön mélyvízbe dobva a főszereplőt és az olvasót egyaránt. Ez rengeteg ellentmondást jelent, amik jogosan felmerülnek a figyelmes olvasóban, ám a szerző a következő fejezetekben sorra megmagyarázza és kifejti őket.

Ami a bemutatott fizikai és kozmológiai elméleteket illeti, azokkal kapcsolatban a következő a véleményem:

1. A tömeges időutazások és az idő folyamatos átíródásai nem kuszálják össze a téridő szerkezetét a jövőben és nem omlasztják össze azt, fekete lyukká alakítva a Földet. Ez ugyanis csak a védőmezőben lévők számára történik így, mint látvány, mivel nem érinti őket. Így ők olyanok, mint akik a végeredményben meg sem történt eseményekről, mint alternatív lehetőségekről információhoz jutó külső szemlélők, akik csupa olyan dologról tudnak, amiről elvileg nem kéne (a már nem létező, kitörölt valóságok eseményeiről). Itt csak a szemlélők fejében lévő információ kuszálódik össze, de nem a fizikai valóság maga. Még akkor sem, ha a fizikai valóság alapja is lényegében csak információ. Mivel különbség van a fizikai valóság információtartalma és az erről készült lenyomat (tapasztalat, emlék) között, ami a szemlélők fejében (lelkében és különféle adattároló rendszereiben) képződik. Ezek nem azonosak.

2. Az viszont igaz, hogy az időutazások és az emberiség gondatlansága, meg a jövőbe transzportált szemét mennyisége lakhatatlanná teszi a bolygót és emiatt az emberiség nagy részének ki kell halnia. Csak azok maradnak életben, akik a fejlett technológiát használó zárt és hosszú távon önfenntartó komplexumokba menekülnek (atombunker, úszóváros, űrállomás, mikrouniverzum, stb.).

3. Az időutazásoknak a jövő felé elvileg nem lehetne korlátjuk. Tehát akár millió évekre is előre lehetne utazni vagy legalább addig, amíg szét nem rohadnak az időgépeink a sok használattól. Ez azért hasznos, mert miután tönkretettük a Földet, millió éveket kell várni, mire a természet lassan regenerálódik. A baktériumok felfalják a szemetet, a napfény, súrlódás, hőingás hatására lebomlik minden tárgyunk, betemetik a vulkánkitörések, meteorbecsapódások, a földkéreg mozgások a mélybe viszik a szennyezett felszínt és új kőzeteket, nyersanyagokat hoznak a felszínre. Aztán a megtisztult felszínen újraindul a biológiai evolúció (hacsak az időutazók fel nem gyorsítják, a jövőbe telepítve a veszélyeztetett állat és növényfajokat) és megint kialakul egy élhető bioszféra. A dolog hátránya csak az, hogy ez esetben a sok százmilliárd időutazó a lakhatatlan múltból mind előre fog tódulni és hamar tönkrevágják a jövőt is, minden alkalommal újra és újra, pusztán a nagy létszámuk miatt. Hacsak valamely politikai csoport időzár alá nem vesz egyes korszakokat, rezervátummá nyilvánítva és megvédve őket a túlnépesedéstől. Ide vagy senkit nem szabad beengedni vagy csak korlátozott számban telepeseket, kutatókat, turistákat, szigorú felügyelet mellett, nehogy kárt csináljanak. És amikor lejár egy ilyen időrezervátum ideje, azaz feloldás alá kerül és hozzáférhetővé válik mindenki számára, akkor lehet belakni, meghódítani és tönkretenni.

4. Az időutazást térugrásokkal kombinálni logikus ötlet, viszont itt figyelembe kellett volna venni a belépési pontatlanság megnövekedését, ami az átugrott távolsággal arányosan nő (egyenesen vagy exponenciálisan?). Tehát kis idő és térbeli távolságra kevés energiával, pontosan lehet ugrani, nagyobbra több energia kell és pontatlan a belépés, a navigációs adatok korlátozott pontossága miatt. Ezért célszerűbb több kisebb ugrással megtenni a nagyobb távolságokat és a célhoz közeledve közelítő ugrásokat végezni, a belépések során kapott friss navigációs adatok alapján pontosítva a célt. És érdemes lett volna megemlíteni, milyen balesetveszélyesek a vakugrások, amikor nem így teszel és ismeretlen helyen bukkansz elő, amibe bele is halhatsz. Ennek elkerülésére kéne egy olyan techonlógia, ami az ugrót védőpajzs gömbbel veszi körül. Ez a belépéskor kivágja maga körül a teret, hogy oda beléphessen. A kivágott dolgokat meg megsemmisíti vagy transzportálja máshová (például helyet cserél az érkezési és indulási pont gömbje). Eredmény: ne lógasd ki a kezed-lábad a gömbből, mert levágja. Ha túl közel lépsz ki valakihez, valamihez, csonkolni fogod.

5. Ha mégis összeomlana a Föld fekete lyukká, az rögtön fel is robbanna, mivel a bolygó tömege túl kicsi ahhoz, hogy egy stabil fekete lyukat alkothasson összepréselve. Elvileg akkor lenne lehetőség erre, ha az időutazások révén egy adott pillanatban és valóságban nagyon megnövelnénk a Föld tömegét, hogy összeomolhasson a gravitációja miatt. Például anyagot transzportálnánk oda máshonnan, megsokszorozva a bolygó tömegét. De ehhez annyi anyagot kellene megmozgatni, amire nem látok reális lehetőséget. Hisz az időutazás energiaigényes folyamat, plusz mi értelme lenne az egésznek? Ha bárki megpróbálja, a többiek elé ugorva megakadályozzák.

6. Érdekes kozmológiai sejtés, hogy azért nincsenek más idegen civilizációk az univerzumban, mert mind előbb feltalálja az időutazást, minthogy kijusson az űrbe és szétszóródjon több bolygón, majd összeomlasztja magát és mini fekete lyukat csinál a bolygójából. De nem valószínű, hogy ez a jelenség tömeges lenne. Előfordulhat a fejlődő fajok bizonyos részénél, de nem mindenkinél. Mert nem találják fel az időutazást vagy előbb kijutnak az űrbe és túlélik az összeomlást. Vagy: az időutazás segítségével találják föl az űrutazást és így jutnak ki az űrbe.

7. Az időutazásos anyagmásolás (pontosabban megsokszorozás, mert ez bárhányszor ismételhető) segítségével az űrkutatás nagyon könnyűvé válik. Felküldünk orbitális pályára egy teremtő tojást, ami szépen legyártja nekünk alkatrészenként az űreszközöket, űrhajókat, űrszondákat, űrállomásokat, mindent. Akár milliószámra. És máris nem gond belakni a Naprendszert, meg szétrajzani a galaxisban.

8. Az időutazás napján az űrben megépített óriás teleszkópokkal évezredeken át lehet folyamatosan figyelni az univerzumot, majd a kapott adatokat időutazással mindig vissza lehet vinni az első napra és rögtön a rendelkezésünkre állnak a mérések. Ez lehetővé teszi a más civilizációkkal, távoli űrhajókkal, űrszondákkal való azonnali (és kétirányú, ha rajtuk is van időgép!) adatkapcsolatot. Elküldöm az első nap az üzenetet rádión, ami mondjuk 1000 év alatt ér célba. Ők válaszolnak, visszaküldik újabb 1000 év alatt. 2000 év múlva megkapjuk a választ, ezt visszavisszük az első napra, tehát azonnal "megjött". Rögtön lehet rá válaszolni... bárhányszor, mindig hozzáadva az elküldött üzenethez előre a későbbi válaszokat is. Ha ezt sokszor megismételjük, azonnal minden információt megkaphatunk, tehát kiiktattuk a távolságot, mint késleltetést a kommunikációból.

9. Az időutazás meggyorsítja a csillagközi űrutazást is. Nem kell hozzá feltalálni a fénysebességnél gyorsabb utazást. Építünk egy nagy űrhajót, ami csak a fényhatársebesség 1%-ával megy és elindítjuk egy csillaghoz, rajta időutazó utasokkal, akik a fedélzeten rögtön előreugranak a jövőbe, arra a pillanatra, amikor a hajó megérkezik a célba. Így nem kell évszázadokig ücsörögni a fedélzeten vagy hibernálva utazni, nincsenek út közben születő és meghaló generációk, nem kell rengeteg készletet vinni, stb. Oda-vissza kvázi azonnal megjárhatók a nagy távolságok. Így az emberiség azonnal kirajzik az egész galaxisba, sőt, továbbmegyek: az egész univerzumot egy nap alatt el tudjuk foglalni, be tudjuk lakni, az összes ezen korszakban élő idegen civilizációval kapcsolatot tudunk kiépíteni, mindent megtudhatunk róluk és minden lakható, de üres bolygót betelepíthetünk. Ezt a perspektívát Hackett úgy tűnik, elfelejtette végiggondolni. Valószínűleg azért, mert akkor még bonyolultabb lett volna a sztori és az első napon nem kétszáz milliárd időutazó jelenik meg a Földön, hanem kétszáz trilliárd.

Kicsit meglepett, hogy a történet gyakorlatilag nincs befejezve. A felvetett kérdések jó része nem lett megválaszolva, számos fontos dolog homályban maradt, a problémák nem lettek megoldva és egyszerűen félbeszakad a sztori. A szerző vagy kifogyott az ötletekből vagy átlépte a kiadó által megszabott méretkorlátot vagy folytatást akar írni hozzá és arra tartalékolja a muníciót.

Mindentől függetlenül remekül szórakoztam ezen a könyvön. Ha Hackett így folytatja, vitán felül ő lesz a magyar sci-fi irodalom legnagyobb írója a XXI. század első felében, akiről tuti, hogy mindenféle díjakat, meg utcákat fognak később elnevezni. Kivéve, ha én majd egyszer visszamegyek az időben és ellopom tőle az elsőséget!

Készült: 2015.01.12.


AZ IDŐUTAZÁS TEGNAPJA

A könyv olvasása közben szinte végig olyan érzésem volt, hogy a szerző az első részben ellőtte már minden munícióját, így nem maradtak igazán jó ötletei a folytatáshoz. Lényegében csak az első részt ragozza, variálja tovább, az épkézláb tudományos ötletek helyett az emberi lelketlenségre, gátlástalanságra, aljasságra és perverzitásra helyezve a hangsúlyt, nagy adag agyament akciódús öldökléssel fűszerezve, ahogy azt a túlhajszolt, agyament amcsi akciófilmekből megszokhattuk. Éppen ezért csak azt a néhány, átgondolatlan tudományos ötletet fogom az alábbiakban kivesézni, amiket a történethez igazított, ahelyett, hogy rendesen kidolgozott tudományos ötletekhez igazította volna a történetet.

1. Az összeomlás az időfolyam visszafelé haladó megsemmisülése, ami lehetetlenné teszi az időutazást ennek pillanata utánra. Vagyis hátrafelé terjedve fokozatosan felfalja a jövőt. Ezt az egyre növekvő számú időutazás és valóságátírás által okozott perturbációk okozzák, amit a Maxvell-démonok még fokoznak is. Hackett szerint ez visszafelé haladva végül elemészti az időutazás napját is, majd tovább hátrálva az emberiség egész múltját megsemmisíti a Földdel, sőt talán a Naprendszerrel együtt, fekete lyukat csinálva belőle (185. oldal). Mi ezzel a gond? Az, hogy lehetetlen. Mivel az idő előrefelé halad, az összekuszálódása is előrefelé bonyolódik, hátrafelé egyszerűsödik. Ha az összeomlás a bonyolódás kritikus szintjének függvénye, akkor nem mehet vissza az időutazás kezdő pillanatára, hanem előtte muszály lelassítania, majd megállnia. Ez lehet pár óra vagy pár nap, esetleg hét, hónap, év, de a nulla percet sosem érheti el. Akkor ugyanis elfogynak (kiíródnak a valóságból) maguk az időutazók, akik ugrálva a perturbációt okozzák (nem marad idejük megkavarni az időt) és oktalanná válik az egész. Vagyis megszűnik az összeomlás és előrefelé haladva eltűnik a távoli jövőben. Tehát van az időfolyamnak egy kompressziós szintje (vagy minek nevezzem), ameddig összezsugorodhat, de abszolúte nullára nem összenyomható. Ennélfogva a Haugen-dimenziót nem fenyegeti semmilyen veszély, azaz nem fogja elveszíteni a világgal való kapcsolatát a kezdő pillanathoz rögzített féreglyukakon keresztül. Vagyis a szereplőknek bőven marad idejük agyalni a helyzeten.

2. Érdekes ötlet a téridő hajlíthatósága, hogy az lehetővé tegye az időutazásokat. Csakhogy ehhez kellene valamilyen berendezés, térmanipulációs generátor, amit a kezdő pillanatban bekapcsolnak a Maxvell-démonok valahol és ez okozza az egészet. Ha pedig így van, akkor ez észlelhető, megkereshető és megsemmisíthető, amitől újra kisimul és időutazásra alkalmatlanná válik az időfolyam. Vagyis a nulla pillanattól az összeomlásig bármikor megtámadható lenne (ezért nyilván erősen védik és jól el van rejtve). Én inkább ebbe az irányba vittem volna tovább a történetet.

3. Az időgyorsító szintén remek ötletnek tűnik, de ha jobban megnézzük a következményeit, hamar kiderül, hogy totális ostobaság és teljes lehetetlenség az egész. Az idő szubjektív telési sebességének gyorsításával ugyanis a többi fizikai kölcsönhatás nem változik meg. Sem a gyorsító buborékon belül, sem a buborék határán, ahol a gyors dolgok találkoznak (érintkeznek) a lassúakkal. Gondolok itt a súrlódásra, tömegtehetetlenségre (impulzusnyomaték átadás ütközéskor), hővezetésre, hanghullámokra, fényterjedésre, rádióhullámok futási idejére, stb.
Hogy érthetőbb legyen, mire gondolok, a gyengébbek kedvéért elmagyarázom:
A kétszázmilliószoros időgyorsítás azt jelenti, hogy benne egy 1,5 méter/másodperc sebességgel gyalogoló ember kívülről nézve már fénysebességgel mozog. Ami ugye nem lehetséges. Ehhez képest a szereplők vidáman rohangálnak, sőt a pasas egy turbimadárral 60 km/h (16,6 m/s) sebességgel röpköd a gyorsidejű folyosóban, ami több, mint tizenegyszeres fénysebességet jelent. Ehhez végtelen mennyiségű energia kéne, de közben rögtön meg is semmisülne a fickó, mert az anyaga nem bírná elviselni a gyorsítást, lassítást. Ahogy az elemi részecskék sem bírják ki a gyorsítókban az efféle inzultálást.
Amikor valaki átlép a gyors időből a lassúba, akár magától, akár azért, mert a mező (legfeljebb fényhatársebességgel) kiterjedve vagy összehúzódva áthalad a testén, szó szerint darabokra kéne szakadnia az illetőnek. Mivel a teste egy része már a gyors időben van, a másik a lassúban és ez nem tudja követni a gyorsabbik mozdulatát. Nem csak az izmok, de a szívverése, a vérkeringése, a pislogása, lélegzése, bélperisztaltikája, mindene mozog egy embernek. Ahhoz, hogy a test egyben maradjon, a gyors időben lévő részeknek órákra, napokra le kéne állniuk (mozdulatlanná válva) ahhoz, hogy bevárják a lassú időből érkező többi részt. Ez olyan érzés lehet, mintha félig belebetonoztak volna egy falba. Például a 325. oldalon, amikor a fickó életre kelti Rebecát. A nő testének szó szerint molekulákra, sőt elemi részecskékre kéne azonnal szakadnia és az egész vér-hús pacának (pontosabban nukleáris sugárzásnak!) a pasas képébe kéne robbannia, a különféle kémiai kötések felszakadásakor felszabaduló energiával együtt, ami felér egy kisebb hidrogénbomba robbanásával.
Visszafelé fordított a helyzet: a lassú időbe nem tudsz kilépni, mert a már kint lévő testrészeid lelassulva megállnak előtted és falat képeznek a tested többi része előtt. Tehát csak órák vagy napok alatt tudnál kijutni. Vagy olyan erővel kéne megnyomnod, áterőszakolnod önmagad, hogy az átjutott testrészeid péppé préselődnének előtted a tömegtehetetlenségük miatt (gyorsulás!). Vagyis a különböző sebességű időtereket elválasztó hártya gyakorlatilag áthatolhatatlan kifelé, befelé viszont áthatolható, de csak tragikus következményekkel. Így aki a gyors időben van, gyakorlatilag halott ember, több okból is.
Egyrészt azért, mert a gyors idejű buborék hermetikusan zárt. Nem szellőzik vagy csak rendkívül rossz hatásfokkal, ahogy 1-1 levegő molekula áterőszakolódik valahogy a falon. Bent a napok, hónapok, évek alatt felhalmozódik a szén-dioxid és ha nincs egy komplex létfenntartó rendszered, ami tisztán tartja valahogy a légkört (mint egy űrhajóban), megfulladsz.
Másrészt azért, mert légcsere híján nincs hőcsere sem. A buborék belsejében működnek a gépek, rengeteg hulladékhőt termelve (reaktorok, időgyorsító generátorok, számítógépek, lámpák, stb.). Ez felforrósítja belül a levegőt, ami nem tud lehűlni, mert a fal miatt vákuumpalackként viselkedik a buborék. Végül túlhevül minden, megolvadnak és leállnak a számítógépek, óriásira nő a kábelek elektromos ellenállása (és ezzel a veszteség), megsülnek az emberek és kemencévé változik az egész halálcsapda.
Elvileg meg lehetne próbálni hősugárzókkal átjuttatni valahogy fény formájában a hőt a falon kívülre, de az meg a kinti emberiségre lenne halálos. Amíg idebent évek telnek el és rengeteg hő termelődik, amit folyamatosan exportálunk kifelé, addig odakint másodpercek telnek el. Vagyis a rengeteg hő pár másodperc alatt megjelenik kívül és a buborék környezetében felperzsel mindent, atomrobbanásszerűen.
Azt már meg sem említem, hogy a fény, a hangrezgések, a rádióhullámok és a gravitáció milyen doppler torzulásokat szenvednek a falon való áthaladás közben oda-vissza, ami lehetetlenné teszi a kommunikációt és érdekes optikai meg egyéb anomáliákat okoz, szintén halálos végkimenetellel. Szóval el lehet felejteni a hálózaton keresztüli üzenettovábbítást.

A felsoroltakon kívül vannak még bőven más problémák is a különféle ötletekkel, mint például a szinkroncsipek adatátviteli kapacitásának korlátai és emiatt a kollektíva létrejöttének lehetetlensége, meg egyéb érdekességek, de az ezeken való agyalást meghagyom a szakembereknek.

Összefoglalva: Hackett rendesen összecsapta ezt az egészet. Nem vette magának a fáradtságot, hogy gondolkodjon, annyira csak arra koncentrált, hogy egy izgalmas, olvasmányos és eladható művet hozzon létre. Ami sikerült is neki, de ennél többet sajnos nem várhatunk tőle. Ha a sok kretén Einstein, Neumann meg Feynman helyett engem vittek volna magukkal a Hackett-dimenzióba a Hackett milicisták, valószínűleg seperc alatt megoldom az összes problémát és akkor ez a regény teljesen másként alakul.

Készült: 2015.07.05.