JACK MCDEVITT ŰRHAJÓS REGÉNY SOROZATAI - KRITIKÁK
Az Alex Benedict sorozatként közismert Chase Kolpath sorozat:
Sajnos az eredeti kritikáim egy része időközben elveszett (mert magamnak nem mentettem el őket), pedig két-három helyre is feltöltöttem mindegyiket a neten (könyvkiadók oldalaira és sci-fi szakoldalakra kritikának, kedvcsinálónak), ami hűen árulkodik arról, hogy mennyire megbízhatatlan az emberiség öröknek, meg letörölhetetlennek hirdetett kollektív emlékezete (persze ez a házi pornó videókra nem vonatkozik). Ezért írnom kellett hozzájuk újakat. Íme:
1. SZÜLETETT STRATÉGA
Metropolis Média Group Kft., 2008.
Nekem nem igazán tetszett ez a regény. Valahogy nehézkesnek, nehezen érthetőnek éreztem a szövegét. Sok volt benne a mellébeszélés, üres rizsa, helykitöltő szöveg, ráadásul maga a történet sem igazán izgalmas (roncskeresés). Az alapötletből viszont jóval többet is ki lehetett volna hozni. Érződik ezen a művön, hogy a szerző egyik első regénye és még csak próbálgatta a szárnyait. De attól még, hogy sokan feldicsérték, bizony nem lesz jó könyv.
Készült: 2017.02.13.
2. POLARIS
Metropolis Média Group Kft., 2009.
Ez egy remek könyv! Sokkal jobban sikerült, mint a Chase Kolpath sorozat első kötete, amit valami érthetetlen okból Alex Benedict sorozatnak nevezett el a kiadó, noha nem ő a főszereplője a történeteknek a második résztől kezdve, hanem a titkárnője. Ez a nyomozás a Polaris űrhajó titka után végig izgalmas, noha a látszat ellenére nem krimiről van szó. Az én számomra gyakorlatilag ezzel indult ez a sorozat, ezután döntöttem el, hogy a szerző többi könyvét is meg fogom venni és el fogom olvasni. Vagyis a beetetés tökéletesen sikerült.
Készült: 2017.02.13.
3. ELVESZETT KOLÓNIA
Metropolis Média Group Kft., 2010.
Ez egy izgalmas nyomozás története egy sok ezer éve elveszett űrhajó után, aminek az utasairól kiderül, hogy még mindig élnek a galaxis egy távoli pontján és azóta egy teljesen önállóan fejlődő civilizációt sikerült felépíteniük, ami mit sem tud az emberiség többi részéről. A találkozás így olyan, mintha egy idegen civilizációval lépnének kapcsolatba a régiségkereskedők. Nekem tetszett ez a sztori, úgyhogy mindenkinek tudom ajánlani.
Készült: 2017.02.13.
4. AZ ÖRDÖG SZEME
Metropolis Média Group Kft., 2011.
Az emberiség bejárta az egész galaxist. És pont a Tejútrendszer peremén sikerült gyarmatosítaniuk egy bolygót, messze mindentől. Ami egy kozmikus kataklizma miatt komoly bajba kerül. Amit persze többen is megpróbálnak eltitkolni a népes lakosság elől, míg majdnem késő lesz cselekedni. De Chase Kolpath ismét beleüti az orrát az eseményekbe és azt teszi, amit egy hősnőnek tennie kell. Szerintem ez a sorozat talán legjobban sikerült része, feltétlenül érdemes elolvasni!
Készült: 2017.02.13.
5. ECHO
Metropolis Média Group Kft., 2012.
Az emberiség bejárta már az egész galaxist, mégis, csak néhány bolygón találtak idegen életformákat és csupán egyetlen értelmes civilizációra bukkantak eddig, a Némákra. Aztán Alex Benedict és Chase Kolpath nyomozni kezdenek egy régiség után és kiderül, hogy egy távoli bolygón él egy fejletlen, idegen civilizáció. Ez a sztori egész jó lett volna, ha McDevitt nem rontja el a végét, rossz helyre téve a mondanivaló hangsúlyát. Szerintem alapvető írói hibát vétett azzal, hogy a regény pont az idegenekről nem szól, akikről alig tudunk meg valamit a végén. Mintha teljesen lényegtelenek volnának az ügy szempontjából és csak a nyomozás számítana. Én egészen máshová, az idegenekre helyeztem volna a hangsúlyt ennél a történetnél. Így ugyanis erős hiányérzettel tettem le ezt a könyvet. Amit súlyosbít a tény, hogy a sorozat későbbi köteteiben sem esik többé egyetlen szó sem ezekről a humanoid idegenekről, mintha nem számítanának.
Készült: 2017.02.13.
6. TŰZMADÁR
Metropolis Média Group Kft., 2013.
Kifejezetten élveztem ezt a történetet, aminek a hátoldalán szereplő fülszöveggel ellentétben nem sok köze van a párhuzamos univerzumokhoz. Inkább egy sajátos kísértethajó história, amiben a téridő egy fura (kitalált) tulajdonsága játsza a főszerepet. És nincsenek benne olyan "egyesek", akik bármit megtennének, hogy a rejtély megoldatlan maradjon.
Ez egy SF filozófiai mű. Nem sok akció van benne, annál több a moralizálás. A vége mondjuk kissé laposra sikerült, én azért betettem volna még oda néhány magvas gondolatot a témával kapcsolatban, amik nyilvánvalónak tűntek számomra, de a szerző úgy látszik sietett és nem vitatta meg senkivel a regényt kiadás előtt. Összességében elmondható, hogy méltó 6. része ez a Chase Kolpath sorozatnak. Ne hagyjátok ki!
Készült: 2014.04.07.
7. FELTÁMAD A MÚLT
Metropolis Média Group Kft., 2016.
Komoly hibája a Chase Kolpath sorozat eme részének, hogy csak a 25. fejezettől, azaz a mű felétől kezd mérsékelten érdekes, de csöppet sem izgalmas lenni. Addig meglehetősen unalmas, visszafogott az egész, pedig egyszerre két téma körül is bonyolódnak az események. Egyrészt a Tűzmadár (a sorozat előző kötete) eseményeinek folytatását olvashatjuk, másrészt egy újabb műkincs kereső akció nagyrészt izgalom mentes történetét.
Némileg rontott a regényen az is, hogy néhol hiányos, illetve nem eléggé világos egyes dolgok megfogalmazása. Időnként nem tudtam olvasás közben, ki kicsoda, mi a szerepe a történetben, pontosan hol is vagyunk éppen, mi, mihez, hogyan kapcsolódik? Túl sok volt a mellékszereplő a sztoriban, túl sok a nehezen megjegyezhető idegen név és a különféle utalásokat is csak az fogja érteni, aki olvasta a szerző korábbi könyveit, nem csak ebből a sorozatból (hanem a Priscilla Hutchins sorozatból is).
Azon nem ütköztem meg, hogy a könyv elején az áll: az évezredek alatt elvesztek az űrkorszak hajnalával kapcsolatos információk és eltűntek, megsemmisültek a tárgyi bizonyítékok. De amikor azt írja a szerző, hogy az emberiség a XXI. század közepére felismerte, hogy nincs egy nagy, egységes elmélet a fizikában, akkor bizony felhördültem. Ez nagy fokú tájékozatlanságról árulkodik McDevitt részéről. Mivel azt feltételezi, hogy mi már tudunk mindent, amit lehet és az utánunk következő évezredekben már nem várhatók nagy és alapvető felfedezések, amik totálisan elsöprik a jelenlegi elképzeléseinket. Minő naivitás!
Készült: 2017.02.04.-07.
8. OCTAVIA ELTŰNT
Metropolis Média Group Kft., 2023.
Az Alex Benedict sorozatnak nevezett Chase Kolpath sorozat 8. részében az Octavia űrállomás eltűnése után folyik a nyomozás. A történet legfőbb hibája, hogy az első fele eredménytelen kutatással és kérdezősködéssel, utánajárással telik el, s csak a 190. oldaltól kezdve válik érdekessé és izgalmassá az egész. Noha a végkifejletet előre ki lehet találni, mert a szerző gyakorlatilag elárulta azt, mégis tanulságos, több szempontból. Az alábbiakban összefoglaltam a feltűnőbb hibákat a műben:
1. A 7. fejezetben egy fizikus azt magyarázza, hogy elképzelhető egy fekete-fehér univerzum, ahol nincsenek színek. Ebből világosan kiderül, hogy a szerző nem tudja, mi az a szín? A fénysugár hullámhossza. A szemünkkel nem látunk színeket, csak a piros, zöld és kék hullámhosszú fénysugarak intenzitását tudjuk érzékelni. Ezek egymáshoz viszonyított arányából alakítjuk ki a szín élményét az agyunkban. Jó lett volna, ha a szerző elolvastatja egy fizikussal a regényt a megjelenés előtt, hogy az felhívhassa a figyelmét erre a hibára. Ha valaki sci-fit ír, benne tudományos, fizikai kijelentésekkel, akkor illene legalább értenie a fizikához vagy utánanéznie a részleteknek.
2. A 10. fejezetben a szerző azt írja, hogy a Prime kávézó falait art deco stílusban díszítették, amit múlt századiként határoz meg. Csakhogy az art deco stílusirányzat a XX. század első felében volt világszerte elterjedt, kb. 1910-1940 közt, utána megszűnt, a helyét más irányzatok vették át. Ez a regény pedig jó tízezer évvel később játszódik, a távoli Rimway bolygón, ahol nagyjából kizárt, hogy az art deco múlt századi irányzat legyen.
3. A 10. fejezetben a szerző azt állítja, hogy a fekete lyuk tömege több ezer G-osztályú napénak felel meg. Ugyanakkor korábban azt írta, hogy mindössze 20 kilométer az eseményhorizont alatt rejtőző neutroncsillag átmérője. A valóságban a fekete lyukaknak két nagy csoportja van: a néhány naptömegű kis fekete lyukak, amik egy csillagból keletkeztek, annak összeomlása során és kb. 20 kilométeresek. És az óriás fekete lyukak, amik sok millió vagy sok milliárd csillagból keletkeztek a galaxisok, gömbhalmazok magjában és kb. több millió kilométeresek. A közepes méretű fekete lyukak viszont nagyon ritkák, amik csak néhány ezer csillag tömegének felelnek meg és több ezer kilométeresek. Olyan ritkák, hogy csak nemrég sikerült megtalálni az elsőt, egy évvel ezen regény megírása (2019) után. Így rendkívül valószínűtlen, hogy az Orion-karban, hozzánk ennyire közel létezzen egy ilyen objektum.
Források:
1. https://csillagvizsgalo.hvgblog.hu/2020/09/28/kicsi_kozepes_szupernagy_fekete_lyukak_minden_meretben/
2. https://ipon.hu/magazin/cikk/kozepes-meretu-fekete-lyukat-talalt-a-hubble
4. A 12. fejezetben a szerző azt állítja, hogy a tér olyan, mintha gumiból készült volna, amit a tömegek meghajlítanak és az így keletkező görbületen muszáj lecsúszni: így működik a gravitáció. Csakhogy ez tényszerűen nem igaz és ezt már évtizedek óta tudjuk. Egyrészt, mert a tér: köztes távolság két valami közt. Ha ez semmi, akkor nem hajlítható, mert a hajlításhoz szerkezete, formája kéne, hogy legyen, ami deformálható. Ha a tér hajlítható, akkor szerkezete van, tehát valamiből kell, hogy álljon. De erről senki nem tud semmit mondani hivatalosan. Másrészt, mert a gumilepedő 2D-s, amit a rárakott súly 3D-ben görbít meg. Tehát a 3D-s gumilepedő teret a benne lévő súlynak 4D-ben kéne meggörbítenie, ami viszont észlelhetetlen változás a 3D-ből nézve. A síkemberek számára is észlelhetetlen az, ha a síkuniverzumukat meghajlítják 3D-ben, mert ők csak a sík mentén tudnak észlelni. Úgyhogy a szerző itt megint elfelejtett utána nézni a részleteknek, de főként: elfelejtett gondolkodni.
5. A 17. fejezetben azt írja a szerző, hogy az űrbe kihelyezendő rádióteleszkóp egy lesimított élű, fekete fémdoboz. Tehát egy téglatest. Majd később, a 19. fejezetben ez hirtelen gömbbé változik, ami arra utal, hogy a szerző nagyon nem figyelt oda írás közben és később sem vette észre ezt a hibát.
6. A 26. fejezetben az űrhajósok ingekkel, lepedőkkel, törölközőkkel fedik be és ragasztják le az összes ablakot belül, az űrhajóban, a hídon és az utaskabinokban. Hogy a napfény ne törjön be oda. Milyen űrhajó az, aminek az ablakait nem védi kívülről becsukható redőny vagy páncéllap? Ami egyben a kozmikus sugárzás és a mikrometeorok becsapódásai ellen is védi az üveget és az utasokat?
7. A 26. fejezetben Ark azt állítja, hogy az ő időszámításuk szerinti időtartamról nem tudja, mennyi időt jelent az emberi időszámítás szerint? Miközben már rengeteg ideje volt beszélni Bellével. Nem jutott eszükbe összehasonlítani a mértékegység rendszereiket? Ez alapvető lenne minden kommunikációhoz és közös tevékenységhez, a félreértések elkerülése végett.
8. A 26. és 27. fejezetben a csapatnak nem jut eszébe, hogy a napkollektor mögé álljon be az űrhajóval, hogy takarásban legyenek a napsugárzástól és sötétben, hűvösben dolgozhassanak.
9. A 30. fejezetben Clemens azt állítja, hogy Housman az űrsiklóval beleszáguldhatott az Ocatvia űrállomásba és ezzel belelökhette a fekete lyukba. Amivel csak az a baj, hogy az űrsikló sokkal kisebb méretű és tömegű, mint az űrállomás, így a kitérés minimális lenne. És spirális pályát eredményezne befelé, ami elég időt hagyna a személyzetnek és a vezérlőrendszernek, hogy a manőverező hajtóművekkel korrigálják a pályát és eltávolodjanak a fekete lyuktól. Ami körül 146 nap a keringési idejük, míg a kommunikáció megszakadása alig 31 óráig tartott eközben a fekete lyuk takarása miatt. Ez még akkor is így van, ha megsérül az űrállomás burkolata, mert minden rendszer nem mehet tönkre benne egyszerre, a túlbiztosítás és a szerkezet nagy mérete miatt.
10. Az utószóban Chase azt állítja, hogy alig 5 évvel az Octavia eset megfejtése után, hirtelen eltűnt az emberi társadalomból az elutasítása az MI-knek és végre mindenki elfogadja őket élőlényeknek. Ami eléggé valószínűtlen, tekintettel arra, hogy előtte legalább tízezer éven át ez nem történt meg. Akkor most miért történt meg hirtelen? Egy ennyire drasztikus társadalmi változásnak a kollektív hozzáállásban óriási eseménynek kellett volna lennie, ami minden ember lakta világra kiterjed. A valóságban egy ilyen folyamatnak legalább 1-2 emberöltőnyi idő alatt kéne lejátszódnia, az emberi népesség teljes kicserélődésével párhuzamosan, ahogy meghalnak az ellenzői és felnő egy új generáció, ami már nem elutasító.
Készült: 2024.06.17. - 23.
* * * * * *
Priscilla Hutchins sorozat:
1. EMLÉKMŰ A CSILLAGOKBAN
Metropolis Média Group Kft., 2014.
A Priscilla Hutchins sorozat első kötetén már érezni lehet, hogy régen készült (1994-ben), mert igencsak elavult gondolatok vannak benne arról, hogy milyen állapotban lesz a Föld ökológiai rendszere és éghajlata, meg az emberiség 200 év múlva, meg hová fejlődik addigra az űrtechnológiánk. De ez nem baj. Ki lehet bírni az antik-SF-et (ha jól van megírva).
A sztori első 10 fejezete meglehetősen unalmas, tele lényegtelen részletekkel és a szereplők mellébeszélésével, pöcsölésével. Ezen át kell küzdenie magát az olvasónak, ami sokakat elbátortalaníthat. De aztán a 11. fejezettől kezdve picit érdekessé válik a történet, majd a 14. fejezettől komolyan érdekessé válik, ám csak a 3. résztől (15. fejezet) kezdve lesz izgalmas a sztori, kb. a 200. oldal után. Tehát a könyv első felét egyértelműen elszúrta szerintem a szerző. Utána viszont elkezd brillírozni és hozza a megszokott formáját. Nem is tudtam letenni a könyvet, míg a végére nem értem.
A Baltimore Sun hátlapra tett kritikája, miszerint a Randevú a Rámával óta nem született ilyen izgalmas regény egy idegen értelem titkának megfejtéséről - szerintem erős túlzás. Tényleg ennyire színvonaltalan volt az amerikai SF regény kiadás 1973-tól 1994-ig (az 20 kemény év!)? Ezt nehezen hiszem.
Remélem a sorozat következő részei azért jobbak lesznek. Nagyjából úgy, ahogy a Chase Kolpath sorozat is jobb lett a 2. résztől kezdve, vagyis az első rész (Született stratéga) ott is gyengén sikerült.
Amúgy mi ez a fantáziadús hozzáállás, hogy már megint egy olyan sorozatba kezd bele a fickó, amiben egy űrhajósnő a főszereplő a változatosság kedvéért? Teljesen rá van kattanva a csajokra, ugyanakkor a szereplői nem igazán viselkednek igazi nők módjára, én legalábbis nem éreztem a szövegen ilyesmit.
Készült: 2014.12.08.
2. ŰRHAJÓTÖRÖTTEK
Metropolis Média Group Kft., 2015.
Ezt a könyvet a harmadik része (utolsó 130 oldala) miatt érdemes elolvasni. Az első két rész szerintem eléggé latymatagra és gyengére sikerült. De a végére belejött a szerző és hozta a szokásos formáját.
Pár észrevétel, amik felmerültek bennem olvasás közben:
1. Hogyan lehetséges az, hogy egy lakható, élőlényekkel teli bolygóra nem küldenek több expedíciót az első után évtizedekig, csak azért, mert az pórul járt a helyi ragadozók támadása miatt? Az ilyesminek egyetlen percig sem volna szabad hátráltatnia a kutatást, hiszen a felderítés veszélyes dolog, de fontos is. Ha az Amerikába érkező telepesek is ilyen gyávák lettek volna, az új világ még mindig az indiánoké lenne.
2. Hogyan lehetséges az, hogy egy 1500 utast szállító luxus utasszállító űrhajón csak egyetlen olyan űrkomp van, amivel le lehet szállni egy bolygóra? Egy ekkora járművön legalább 2-4 vagy inkább egy-két tucatnyi utas és teherszállító kompnak kéne lennie. Amik szükség esetén mentőhajóként is használhatók.
3. Miért nem próbáltak meg az orbitális pályán keringő űrhajók utasai a meglévő átkelő kompok valamelyikéből átépítéssel leszállóhajót csinálni? Ez jóval gyorsabb és egyszerűbb feladat lett volna, mint a többi lehetőség, a szerző mégis csak egyetlen kósza mondatban említi meg ötletelés közben. Nyilván azért, mert akkor egész másként alakul a történet és kevésbé lesz izgalmas.
4. A 17. fejezetben van egy jó ötlet, ami sajnos igen gyengén lett kidolgozva. Kellemesen feldobta volna az egyébként igen löttyedt sztorit, ha a szerző képes megbírkózni a feladattal és izgalmasan írja le az emberevő növény támadását a figyelmetlen főszereplő ellen. De sajnos a szexuális gátlásai (vagy írói félénksége?) miatt képtelen volt kihozni az ötletből a benne rejlő lehetőséget. A poént nem lövöm le, akit érdekel, olvassa el a könyvet. Érdemes!
Készült: 2015.09.08.
3. SZELLEM AZ ÉGBEN
Metropolis Média Group Kft., 2023.
A Priscilla Hutchins sorozat 3. részében magán űrexpedíció indul egy idegen civilizáció felkutatására. A regény eredeti címe: Chindi, ami egy idegen űrhajónak adott név. Teljesen fölösleges volt más magyar címet adni neki.
Rögtön az elején a szerző több hibás kijelentést is tesz. Azt állítja, hogy az univerzum végtelen ismétlődésekből áll és nincsenek benne anomáliák. Ami tényszerűen nem igaz, mivel az asszimmetria miatt nincs benne két egyforma hely és időpont, tehát végtelen nem ismétlődésekből, csupa egyediségekből áll, amik mértéke ha nagyobb egy szintnél, akkor az már anomáliának számít. A másik hibás kijelentése, hogy az űrhajó órái visszafelé járnak a neutroncsillag közelében. Ez ostobaság, az idő csak egy irányba halad: előre. Még az óriás fekete lyukak közelében (és a belsejükben) sem telik sehol visszafelé az idő.
Az 1. fejezetben: Egy profi űrhajó kapitánynak nem kéne hezitálnia, amikor közölnie kell az állomás parancsnokával a létfontosságú információt, hogy csak 31 embert tud felvenni. A parancsnoknak pedig ez kellett volna, hogy legyen a legfontosabb kérdése: hány embert tud felvenni a közeledő űrhajó?
Senkinek nem jut eszébe, hogy az űrállomáson lévő levegő készletet palackozza, illetve hordozható szén-dioxid szűrőket készítsen, amiket át lehet vinni az űrhajóra, megnövelve a levegőkapacitást? Mivel alapvetően nem az oxigénhiány a gond, hanem a szén-dioxid szint növekedése a zárt térben.
Mekkora felelőtlenség egy protocsillag közvetlen közelébe, a veszélyes légkörbe egy mozgásképtelen űrállomást telepíteni, ami baj esetén nem tud eltávolodni a csillagtól, a kitöréseket meg nem bírja ki. Ennek a létesítését nem is lett volna szabad engedélyezni.
Az 5. fejezetben Hutch azt állítja, hogy az adóvevőn átsugárzott filmek minősége nem olyan, mint amiket közvetlenül feltöltöttek az adattárba. Ez sima ostobaság, mivel a digitális technológia lényege a minőség megóvása tárolás és átvitel közben, a különböző hibajavító eljártások révén. Legfeljebb arról lehet szó, hogy adóvevőn keresztül csak kisebb felbontású és színhűségű, alacsonyabb hangminőségű filmeket továbbítanak a korlátozott sávszélesség és kevés átviteli idő miatt. Ebből kiderül, hogy a szerző nem konyít a számítástechnikához és az informatikához.
A 14. fejezetben Hutch azt állítja, hogy a szabályzat tiltja, hogy valaki egyedül hagyja el az űrhajót egy űrséta során. Csakhogy korábban több helyen az szerepel a regényben, hogy az űrhajók sok esetben egy pilótával a fedélzeten repülnek, aki ilyenkor az MI-vel tud társalogni. Ha ilyenkor van szükség űrbeli javításra, hogy megy ki a pilóta egyedül? A szerző ezt nem gondolta végig. Ahogy a különböző robotok és androidok is hiányoznak a történetből, amiket az MI-nek kéne irányítania a fedélzeten, ahol számtalan tisztítási, karbantartási, javítási munkát kell elvégezni, amikhez ezek nélkül népes legénység kellene.
A 20. fejezetben Tor azt mondja Hutchnak, hogy a Vertikális égboltján látható két gázbolygó a keleti égbolton feljön, majd lenyugszik. Ezzel csak az a gond, hogy a korábbi fejezetekben arról volt szó, hogy a Vertikális kötött tengelyforgású és az idegen ház az egyenlítőjén fekszik egy hegyoldalban, ahonnét a két bolygó jól látszik, odafent az égbolton. Vagyis sosem kelnek fel és nyugszanak le. A szerző már megint nem gondolta végig a dolgokat. Írás előtt érdemes lett volna megterveznie a helyszínt és térképvázlatokat készítenie magának, hogy abból dolgozzon, ne írjon ellentmondásokat később.
A 21. fejezetben végre felbukkan a címadó chindi (navahóul: éjszakai szellem), egy idegen űrhajó, ami nem reagál a Memphis jelenlétére és rádióadásaira. Itt a szerző komoly logikai hibát követ el, mert azt feltételezi, hogy a chindi személyzete korábban járt a Nyaralóban és ők temették el a nagyobb idegent (az epilógusban ezt a szerző megismétli). Csakhogy a Nyaraló ajtaját nem törték be, nem vágták át és sehol sem láttak lábnyomokat vagy keréknyomokat a porban. Miközben a chindi fedélzetén az űrhajósok nem találkoztak repülő robotokkal, csak keréken gurulókkal. Vagyis ezeknek nyomokat kellett volna hagyniuk a helyszínen!
A 26. fejezetben Hutchnak nem jutott eszébe, hogy egy hosszú kötelet kilógasson hátrafelé a leszállóegységből, a nyitott zsilipajtón keresztül. Hogy a társai elkaphassák azt és bemászhassanak rajta a fedélzetre.
A 28. fejezetben Hutch és csapata napokat pazarolnak el arra a Memphis fedélzetén, hogy nem csinálnak semmit. Noha a leszállóegység komolyan megsérült és egy csomó rendszere javításra, cserére szorulna, hogy újra működőképes legyen, mire eljön az ideje, hogy kimentsék Tort. Ők csak ülnek és várnak. Pedig az űrkomp nem fogja magát megjavítani.
A 29. fejezetben a szerző azt állítja, hogy a Hazeltine-technológiával óránként fél fényévet lehet megtenni a hiperűrben, ami kb. 180-szoros fénysebességű utazásnak felel meg. Majd azt írja, hogy a galaxis távolabbi oldalára 15 év alatt lehet így eljutni. Csakhogy ekkora sebességgel 15 év alatt mindössze 2700 fényévet lehet megtenni. A galaxisunk átmérője meg kb. 100.000 fényév, a vastagsága 16.300 fényév, mi pedig a magjától kb. 27.200 fényévre vagyunk. Vagyis a szerző nagyon nem tud számolni.
A 29. fejezet végén Hutch azt állítja, hogy a chindi két évszázad múlva ér csak a céljához, amiből újfent kiderül, hogy nem tud számolni. Ha az űrhajó a fénysebesség negyedével halad, akkor a 40 fényéves távot kb. 160 év alat fogja megtenni. Ezt Hutchnak fejből tudnia kéne kiszámolni.
A 33. fejezetben Tor totális ostobaságot csinál. Kiáll a 75.000 km/s sebességgel száguldó Chindi burkolatára, egy dombra nézelődni és integetni. A valóságban ezt nem élné túl, mert bár a világűr üres, mégis sokfelé akadnak benne hidrogén és hélium atomok, valamint a kozmikus sugárzás részecskéi, illetve ezeknél nagyobb molekulák, porszemek, amik folyamatosan bombázzák az űrhajó burkolatát. Percek alatt szitává lyuggatnák a testét, Flickinger-mezős szkafander ide vagy oda és szörnyet halna.
A 35. fejezetben űrséta közben Hutch kikapcsolja a Flickinger-mezőt maga körül a hiperűrben, hogy levehesse a nadrágszíját, majd visszakapcsolja a szkafandert. A szerző szerint érzi az űr fagyott hidegét, viszont megfeledkezik róla, hogy a mezőben levegő is van, ami azonnal megszökik és robbanásszerűen távozik a nő tüdejéből is. A szemgolyói meg majd kipukkadnak a nyomáscsökkenéstől, még akkor is, ha szorosan becsukva tartja a szemét. Úgy, ahogy ez kicsivel később, a második mező kikapcsolásnál már tényleg megtörténik. Ezt túlélni elég rizikós, gyakorlatilag biztos halál, mert a nyomáscsökkenéstől a bőr felpuffad, az erek kitágulnak, a vérben pedig nitrogén gázbuborékok képződnek (keszonbetegség). Az elpattanó erek miatt súlyos vérzések lépnek fel a bőr alatt, szóval Hutchnak szörnyet kéne halnia.
Összességében elég trehány munkát végzett a szerző, akinek nem erőssége a számolás. De legalább akciódús lett és izgalmas. Viszont kihagyott egy komoly ziccert: a 4. fejezetben azt állítja, hogy Dolbeau városka közelében volt egy UFO leszállás. Ami során helyi vadászok tűntek el nyomtalanul. Telitalálat lett volna, ha a kutatócsapat rábukkan a chindi fedélzetén egy olyan teremre, amiben ezt a helyszínt örökítik meg és a vadászok kitömött maradványai vagy élethű másolatai ott állnak, a tőlük elvett felszerelésekkel együtt.
Készült: 2024.05.21. - 24.