JOHN SCALZI VÉNEK HÁBORÚJA SOROZATA


1. VÉNEK HÁBORÚJA

Agave Kiadó, 2012.

Sajnos az első kötetről írt kritikám elveszett az internet sötét bugyraiban, és mivel nem mentettem le magamnak is, kénytelen voltam újraírni. Íme:

Ez egy elképesztően izgalmas és jól kitalált háborús sci-fi, amiben az emberiség minden elérhető technikát és tudományt bevet az űrben való terjeszkedése érdekében. És közben állandó élet-halál harcot vív minden más értelmes fajjal, akik pont most akarnak szintén terjeszkedni a galaxisban és pont ugyanazokat a bolygókat szúrják ki maguknak, mint az emberiség. Így nincs mese: meg kell küzdeni velük a gyarmatok birtoklásáért. A katonaságot a Föld biztosítja a gyarmatoknak: a nyugdíjasokat gátlástalanul újrahasznosítják és profi ágyútölteléket csinálnak belőlük azért, hogy genetikailag feljavított testekben harcolhassanak mindenféle távoli bolygókon, mindenféle fura idegenek ellen, miközben harci számítógép ketyeg a fejükben, amin keresztül telepatikusan kommunikálnak egymással és hozzáférnek a gyarmati hadsereg saját internetéhez. Az egészet leginkább Joe Haldeman: Örök háborújához tudnám hasonlítani, csak XXI. századi kivitelben. Remek akciófilmet lehetne belőle csinálni. És már alig várom a folytatását...

Készült: 2017.02.13.

2. SZELLEMHADTEST

Agave Kiadó, 2012.

Különösen a könyv első fejezeteiben sok a helyesírási hiba, de később is előfordulnak, ami elég nagy trehányságra utal a fordító és a kiadó részéről. A komolyabb hibák listája (amiket érdemesnek tartok a megemlítésre) a következő:

29. oldalon: "elektronikusan vezető testnedveket". Ez hülyeség. Ide elektromosan vezető testnedveket kellett volna írni.

156. oldalon: "Az átvezénylési parancs már ott van az inboxodban." Az inbox a bejövő üzenetek postafiókja, szó szerint: dobozban. A mondat értelme tehát: "ott van a dobozodbanban." Ezt másként kellett volna lefordítani.

174. oldalon: "A normál ugróhajtóműnek sík téridőre van szüksége az ugráshoz," illetve: "...ahol eléggé "sima" a tér, nem görbíti a gravitáció..." Ez a két botorság nem fordítói, hanem szerzői hiba, mivel Scalzi szó szerint vette azokat a fizikai elméleteket és modelleket, amikben a gravitációs tér hatását a téridő meggörbítésével, pontosabban behajlításával ábrázolják a témához nem értő tudósok. Kezdjük azzal, hogy a téridő nem sík, mert akkor síkidőnek kéne hívni és 2D-s lenne, nem 3D-s. Ide a minimális görbültségű vagy gravitációs térrel minimálisan zavart kifejezés illene inkább. A tér simasága ugyancsak botorság, mert a gravitáció messzire ható kölcsönhatás és itt nyugodtan tessék fényévekre gondolni. Egy bolygótól nagyon nagy távolságban is hat a bolygó gravitációs tere, csak kis mértékben. Tehát ennek megfelelően a tér mindenhol görbült lesz, gyakorlatilag sehol sem sima az univerzumban, még a galaxisok közti mélyűrben sem. Amúgy az én személyes véleményem az, hogy:
1. A gravitáció nem görbíti el a teret, hanem maga a gravitációs hullámtér az, amit téridőnek nevezünk és már eleve görbültre keletkezik, csupán az egységnyi felületre eső görbültségi foka csökken a távolsággal négyzetes arányban.
2. A térugró hajtóműveket nem zavarja a gravitáció, hisz az mindenhol jelen van, tehát elvileg egy bolygó felszínéről is el lehet ugrani. Viszont a megérkezés elég macerás ugyanoda, mert az égitestek mozognak az űrben és ha a belépő jármű saját sebessége és haladási iránya nincs ezzel szinkronban, akkor annak összeütközés a vége.

176. oldalon: "...és a mozgási energiát az ugrás nem hozta át." Ez így egészen biztosan hülyeség, mivel a mozgási energia a tömeghez kapcsolódó jelenség, tulajdonság. Ha a tömeg nem szűnik meg átmenetileg az ugrás során (ennek jelenleg csak egy formája ismeretes: az annihiláció), majd jön létre újra valamiképp, akkor a mozgási energiája sem tűnik el csak úgy. A téridőbe való belépéskor tehát az űrhajó megőrzi a haladási irányát és sebességét. Pont ezért olyan veszélyes egy bolygó vagy bármilyen tárgy közelébe ugrani, az összeütközés veszélye miatt. Amúgy az én személyes véleményem az, hogy nem lehet egyetlen térugrással bármekkora távolságot átszelni, átugrani egyik naprendszerből a másikba és eszményi pontossággal megérkezni egy kijelölt pontra. Mivel ehhez olyan pontosságú célzásra volna szükség, amit technikailag lehetetlenség kivitelezni. Aki nem hiszi, próbáljon meg bármilyen eszközzel (puskával, kővel, távcsővel) eltalálni egy bolygót több fényévnyi távolságból. Rá fog jönni, hogy nagyon nem megy. Ami reálisabb, hogy pár száz millió kilométert lehet ugrani, kisebb-nagyobb pontatlanságokkal (itt kilométerekre kell gondolni!), így a naprendszerek közti közlekedéshez térugrások ezreiből álló sorozatokra van szükség (ami idő és energiaigényes játék, ráadásul közben ki is kell kerülni a mélyűri törmelékeket).

A 220. oldalon szó van arról, hogy a megbénított AgyGépű katonák a társaiktól elszigetelve pánikba esnek és szépen méltóztatnak meghalni. Itt Scalzi megint komoly szertelenséget követett el, mivel csak pár oldallal korábban említi meg, hogy az űrhajók fedélzetén minden berendezés csak tartaléknak van felszerelve, arra az esetre, ha a személyzet AgyGéppel nem tudná kezelni valamiért. Ha ezt az űrhajókon meg tudták tenni, a kommandósok felszerelésében miért nincs rá lehetőség? Hogy kézzel is lehessen nyitni az ejtőernyőt meg el lehessen sütni egy puskát? Az pedig komolyan nevetséges, hogy a profin kiképzett kommandósok, mint a csecsemők függenek egymás társaságától és önállóan, egyedül, elszigetelve cselekvésképtelenek meg hisztis picsává válnak. Minden katonai kiképzés szerves része (jelenleg legalábbis), hogy a harcosok megtanuljanak egyedül, ellenséges terepen életben maradni, minimális felszereléssel is. Kiteszik az ürgét egy szál késsel, alsógatyában a dzsungelben és életben kell maradnia, plusz leküzdeni az ellenséget és célba érni. Nehezen hiszem, hogy a különleges egység katonáit egyszerűen elfelejtették erre megtanítani. De Scalzinak nyilván erre volt szüksége ahhoz, hogy gyorsan lezavarja a történetet és izgibb legyen a kevés túlélő harca a sok ellenséggel. Kár, hogy a könyv végén a csatát kissé összecsapta. És az is elég dedós megoldás, ahogy egy gyerek lelkivilágát próbálja bemutatni. Pedig a szerzőnek van gyereke. Tölthetne vele több időt is, akkor talán jobban tudná ábrázolni a gyermeki viselkedést.

A felsoroltaktól függetlenül jól szórakoztam a könyvön, s nem csak a humor miatt, hanem mert sok érdekes gondolatot fölvetett a tudat természetével kapcsolatban. Ez egyszerre háborús és filozófiai munka, a legjobbak egyike a műfajban. Szóval mindenkinek ajánlom, a sok bénasága ellenére is.

Készült: 2013.04.17.

3. AZ UTOLSÓ GYARMAT

Agave Kiadó, 2013.

Míg a sorozat két előző részében a csúcstechnológiák bemutatása volt a domináns, ezúttal a cselekmény főleg a politikai-hatalmi játszmák körül bonyolódik és nagyon ötletesen van bonyolítva a cselekmény. Néhány apróbb helyesírási hibától eltekintve remek olvasmány, meglepően sok humorral súlyosbítva. Az egyetlen dolog, ami nem tetszett a sztoriban, az a gyarmatosítás folyamatának és körülményeinek leírása.

Egy ellenséges, egymással versengő civilizációktól hemzsegő galaxisban totális ostobaság szerintem megpróbálni úgy gyarmatosítani egy újonnan felfedezett, lakható bolygót, hogy odaküldünk pár ezer civil telepest, gyakorlatilag fegyvertelenül, hogy alapítsanak kolóniát és kezdjenek élelmiszert termelni maguknak. Aztán vagy életben maradnak vagy valaki kiírtja őket. Alapból a katonai védelem kiépítésével kellene kezdeni a honfoglalást.

Első lépésben nyilván egy robot kutatószonda felfedezi a lakható bolygót. Ezután odaküldenek vagy egy alapos felderítésre alkalmas szonda komplexumot, ami feltérképezi az égitestet és biológiai, kémiai vizsgálatokat végez a felszínen vagy egy emberes kutatócsapat csinálja meg ugyanezt, legalább egy évig szöszmötölve a felszínen, egy ideiglenes telepen. Aztán a vezetés eldönti, hogy érdemes-e gyarmatosítani vagy nem, van-e rá költségvetés vagy nincs, milyen legyen a betelepítési ütemterv, stb. Ezután építeni kell egy űrflottát vagy legalább egy köteléknyi hadihajót, benne anyahajóval, cirkálókkal és egy csomó harci műholddal, amiket első lépésben oda kell küldeni, hogy blokád alá vegyék a bolygót és kiépítsék az űrvédelmét. Mikor ez megvan és katonailag minden más hódító civilizációt távol tudunk tartani nyers erővel az égitesttől, azaz kizárólagos tulajdon alá vettük, csak utána lehet egy légiónyi deszantos katonát leküldeni a felszínére és ott egy nagy, jól védett katonai bázist építeni űrkikötővel és légvédelemmel, hogy a felszín is védhető legyen (legalább egy kis területen), ha valaki mégis áttörné az űrvédelmet. És csak ezután volna szabad civil telepeseket odaküldeni, hogy építsenek egy fogadóvárost az űrkikötő mellett, a katonai védőernyő alatt, majd kezdjenek el élelmet termelni és bányászni, építőipart, feldolgozóipart létesíteni és terjeszkedni a szárazföldön. Ha nem így teszünk, fölöslegesen kockáztatjuk a telepesek életét és a bolygót, amit az erőszakosabb fajok simán lenyúlhatnak és akkor az addigi befektetésünk kárba veszett.

Persze, ha Scalzi így gondolkodott volna, egész máshogy kellett volna alakulnia a történetnek. Reméljük, az emberiség vezetése sosem lesz olyan idióta, mint ebben a könyvben, hogy ujjat húzzon a többi fajjal a terjeszkedése során és megkockáztassa az emberiség teljes kiirtását. Ezek után kíváncsian várom a sorozat 4. és 5. részét. Aki még nem olvasta ezeket a könyveket, sürgősen lásson neki!

Készült: 2013.08.08.

4. ZOÉ TÖRTÉNETE

Agave Kiadó, 2013.

Az utolsó gyarmat spinoffja gyakorlatilag a második bőr, amit a szerző lehúz ugyanarról a történetről. Túlteng benne a tinilánysovinizmus és a tinifiúk nyílt lenézése, meg a szurkálódós humor, ami elviselhetővé teszi az egészet. A legfontosabb gondolat, ami olvasás közben a fejemben járt: ha Roanoke tényleg olyan büdös, sáros, veszélyes bolygó, meg zordak rajta a körülmények, akkor a telepesek miért tekintenek rá alig egy évnyi küszködés után máris úgy, mint az otthonukra és valami szívmelengetően jó helyre? Ha 10-20 év után szeretnék meg, nagy nehezen, azt mondom rendben. Amikor már úgy-ahogy működik a telepestársadalom és elviselhetőek a körülmények, meg ismerik a vidéket és tényleg megszokták a helyi körülményeket, akkor rendben. De 1 év után? Mikor még se az élővilágot nem ismerik, se a bolygó felszínét nem derítették fel szárazföldi és vízi expedíciókkal? Ezt eléggé elkapkodta a szerző. Már megint nem vette magának a fáradtságot, hogy gondolkodjon, csak belecsapott a lecsóba. Nyilván sürgette a kiadója, hogy írjon már valamit. A minőség nem volt szempont.

Egy idegen és veszélyes bolygóra civil telepeseket küldeni, komoly katonai kíséret és tudósokból, kutatókból álló támogatás nélkül szerintem kész agyrém. Ráadásul sok köztük a gyerek, akik tragikusan tudatlanok, szinte már kretének és minden bajba belekeverednek. Ők lennének az utolsók, akiket normálisan egy ilyen bolygóra kellene engedni!

Készült: 2013.12.04.

5. A LÁZADÁS HANGJAI

Agave Kiadó, 2014.

Vitán felül ez eddig a legjobb könyve Scalzinak, bár a magyar cím jócskán elhibázott, mert eredetileg "Az emberi részleg" a címe. A novellafűzér epizódjai folytatják a Gyarmati Véderő küzdelmének ismertetését a fennmaradásért és kellemes újdonságul szolgál, hogy ezúttal az öldöklés másodlagos szerepet kap bennük. Helyette a humor dominál a történetekben, kifejezetten élvezetessé téve az olvasást. Csupán utólag tűnt fel, hogy a szerző alapvető hibákat vétett a háttér megformálásakor, azaz rossz föltevésekből indult ki, amik közül a két legfontosabb a következő:

1. A Gyarmati Véderő és a gyarmatbolygók rászorulnak a Földről érkező kivándorlókra és nélkülük 20-30 éven belül menthetetlenül kihalnak. Ez oltári nagy marhaság. Még ha minden gyarmat lakosságából jelentős számú ember meg is hal katasztrófák, balesetek, betegségek, katonáskodás miatt, az emberanyag akkor is könnyen pótolható. A megvénült telepesek lelkét át lehet ültetni véderős katonatestekbe, hogy harcoljanak a hazájukért és még évekig szolgáljanak. A kormányzatoknak meg csak annyi a dolguk, hogy törvényt hoznak: minél több gyereke születik egy házaspárnak, annál több adókedvezményt kapnak, illetve állami támogatást pénzben, eszközökben, mindenféle juttatásokban. Így a szülők nem 2-3, hanem 4-5 vagy 6-7 gyereket fognak vállalni és 20-30 év múlva bőven lesz emberanyag az újabb háborúkhoz.

2. A Föld Állomást nem védi semmilyen komoly űrfegyverzet. A kulcsfontosságú anyabolygó egyetlen nagy űrállomását és az űrliftet simán megtámadhatják és szétlőhetik, mert semmi sem védi? Micsoda marhaság ez? A valóságban egy ekkora űrállomásnak csurig kéne lennie űrvédelmi fegyverekkel. A burkolatán kéne, hogy legyen egy rakás lézerágyú meg rakétaindító állás. Plusz hol vannak a bolygót magát védő hadihajók? Ha a Föld olyan kurva fontos a GYV-nek, miért nem állomásozik körülötte legalább egy tucat hadihajó? Miért nincs a Holdon egy bazi nagy katonai bázis, ahonnan minden támadó szitává lőhető? Na persze, ha így lenne, a sztorit is egész másként kellett volna alakítani. Szóval Scalzi már megint elkapkodta: sajnos.

Készült: 2014.06.04.

6. ÁRNYÉKSZÖVETSÉG

Agave Kiadó, 2015.

Majdnem olyan jó könyv, mint az előző rész, A lázadás hangjai. Bár én a végére még betettem volna egy záró epizódot, amiben Daquin pilóta feltámad az új testében. Erről szerintem nagyvonalúan megfeledkezett a szerző. Amúgy elég brutális a történet és jól megmutatja, hogy nem csak a földönkívüliek gátlástalanok a harcban, de az emberek is minden aljasságra képesek, még a saját fajtársaikkal szemben is a pillanatnyi céljaik érdekében.

Készült: 2016.01.15

7. VÉNEK TÖRTÉNETEI ÉS MÁS ÍRÁSOK

Agave Kiadó, 2016.

Ez a kötet két kisregényt (nagynovellát) tartalmaz a Vének háborúja-univerzumból, amik lényegében filozófiai és etikai eszmefuttatások a világról, a háborúról és a katonaéletről.
A könyv másik felét rövid, önálló novellák teszik ki, amik jobbára teljesen komolytalanok és a különféle földönkívüli fajokkal való együttélés hétköznapi nehézségeivel ismertetnek meg minket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hangosan röhögve olvastam őket. Ne hagyjátok ki!

Készült: 2017.02.07. - 03.08.