Frank Mobile

ALAGÚT A FÉNYBE


Alig vettem át az ügyeletet, máris üzenetet kaptam Lelahel arkangyaltól, az egyik lélek felügyelőtől, hogy a körzetemben lévő Muskotály utca 21-ben lakó, Gönczöl Gergely nevű férfi egy órán belül meg fog halni. Menjek oda és tegyem a dolgom.

Azonnal teret váltottam, belépve a három dimenziós alvilágba, majd egy térugrással az utca fölé pattantam. A szokásos módon, ötven méterre suhanni kezdtem a föld fölött, hogy ne idegesítsem az alant bóklászó, földhözragadt kísérteteket. Azok ugyanis félnek a halál angyaloktól, nem akarva ítéletre menni a lélek felügyelőjükhöz. Noha a szökevények begyűjtése nem tartozik a munkakörünkbe. Arra ott vannak a lélekvadász angyalok.

Menet közben a belső navigációs térképemet összevetettem a látottakkal. A Szőlőhegytől délre voltam, helyi idő szerint kora délután. Alant piros tetős kertes házak sorakoztak az utca két oldalán. Mindenfelé zöldelltek a fák. Jármű forgalom nem volt a környéken. Az utcákon kísérteteknek, démonoknak, angyaloknak semmi nyoma.

Odaröppentem a 21-es számú házhoz, ami előtt egy szürke gépkocsi és egy fehér furgon parkolt. Az épület tetején és téglafalán átnézve felmértem a helyiségeket, bútorokat, használati tárgyakat, az odabent várakozó embereket. Öt fő volt a hálószobában. Egyikük az ágyon feküdt, a többiek az asztal körül csoportosultak és csináltak valamit a számítógépeiken. Biztos a haldokló hozzátartozói vagy az orvosai. De nem azok voltak.

Erre csak akkor jöttem rá, mikor bepattantam a szobába, kevéssel a mennyezet alá, a csillár közelébe és figyelni kezdtem az eseményeket, türelmesen várva az ügyfelem halálára. Közben megnéztem a várakozási listámat, amin csak egy öregasszony szerepel, már napok óta előjegyezve. Ő innen 25 kilométerre északkeletre, egy nyugíjas otthonban haldoklik. Valamiért makacsul kapaszkodik az elhasználódott testébe és nem akar kilépni belőle. Úgyhogy ma ráérek, nem kell sietnem sehová.

- Oké! Jönnek az adatok! A sugárzásmérő is működik! - mondta az asztalnál ülő fiatal nő. A táblagépét nyomogatta, elégedetten a kijelzésekkel.

- Akkor kész vagyunk. Kezdődhet a kísérlet! - felelte egy okosszemüveget viselő, középkorú férfi, aki lassan körülnézett a jól megvilágított szobában.

Ekkor vettem észre, hogy a haldokló öregember ágya körül négy állványos kamera működik, valamint két mikrofon, egy sugárzásmérő és egyéb műszerek is vannak a helyiségben. Ezek vezeték nélküli kapcsolatban álltak a számítógépekkel. A három férfi és a nő épp a rendszerek beállításával bíbelődött. Egyikük sem volt Gönczöl Gergely családtagja vagy rokona. Inkább az ismerősei, a lelkükből kisugárzó gondolataik és érzéseik alapján.

Rögtön megértettem, mire készülnek. Ezek rám vadásznak! A halált akarják tudományos alapossággal megfigyelni, műszerekkel rögzíteni! Hoppá! Na, ilyen ügyfelem se volt még!

Gyorsan bezártam a lelkem fénykibocsátó nyílásait, teljesen lesötétítve magam, nehogy kiszúrjanak és a csillár takarásába oldalaztam a biztonság kedvéért, hogy elnyomja a belőlem áradó gyöngécske, szórt fényt. Amit normálisan mindig kieresztek magamból, nehogy túltöltődjek vele. Bezárkózva órákig kibírom, mielőtt kezdenék túlhevülni a saját fénytermelésemtől. De nem leszek itt annyi ideig, ha minden jól megy.

Óvatosságból nem választottam le magamról a térablak generátor önjáró nanokonténerét, ahogy általában szoktam. Ha gyorsan kéne távoznom, ne kelljen időt vesztegetnem a felszedésére. Majd felmértem a szobában lévő műszereket, hogy jelentenek-e rám nézve bármilyen veszélyt?

A kamerák nagy felbontásúak voltak, az itt elérhető legjobb minőségűek. Széles látószögű objektívvel rendelkeztek, hogy rálássanak a haldokló testére és a fölötte lévő területre. Úgy tudom, az általuk készített videófelvételen egy képpont sokkal nagyobb, mint a lelkem. Vagyis kizárt, hogy észrevegyenek. Akkor se látnának meg, ha ott szambáznék, fényesen kivilágítva a lencséjük előtt.

A sugárzásmérő a töltött részecskék detektálására alkalmas. Én nem bocsátok ki magamból még hidrogén gázt sem lezárt állapotban, szóval semmit sem fognak észlelni belőlem. A számukra csak egy vagyok a szoba levegőjében kavargó sokezernyi szürkés porszem közül. Így nem fenyeget az a veszély, hogy észlelik a tevékenységem. Ezt a munkát diszkréten kell végezni, minden felhajtás nélkül. Még jó, hogy nem spiritisztákba vagy médiumokba, esetleg léleklátókba futottam bele. Azok elől picit nehezebb lenne elrejtőznöm. Ezek itt csak buta tudósok. Jól képzett szamarak, akiknek fogalmuk sincs a lelkekről, se a túlvilágról, de naivul azt hiszik, ők majd jól leleplezik az igazságot. Hát, azt leshetik!

Gönczöl Gergely erőlködve felült az ágyán. Láthatóan nehezére esett a mozgás. Öreg volt, beteg és lélekben kész a halálra. A csuklóján életjel nyomkövetővel felszerelt okoskarórát viselt. A tudósok vezetője odament hozzá. Megfogta a kezét. Halkan beszélgettek egy darabig. Aztán adott Gergelynek egy piros tablettát, meg egy pohár vizet.

Eutanázia. Önként távozik az agyonhasznált testéből, ellenőrzött körülmények közt. És megállapodott a tudós barátaival, hogy hagyja megfigyelni a saját halálát. A céljuk észlelni a túlvilágra nyíló fénykaput, illetve a halál angyalát. Ez még senkinek sem sikerült ebben a civilizációban, bár többen próbálkoztak már vele az elmúlt évtizedekben, egyre korszerűbb műszerekkel.

Gergely visszafeküdt, eligazgatta magán a takarót, lehunyta szemét és elszenderedett. A tudósok csendben vártak, figyeltek, nem szóltak semmit. Néztem a haldokló testében zajló folyamatokat, ahogy leáll a szívverése, légzése, keringése. Végül önként kilépett magából.

Egy méterre lebegtem tőle, szóval nem láttam a lelkét, mert túl pici hozzá. De a jelenlétét tisztán érzékeltem. A kisugárzott gondolataiból tudtam, hogy sikeresen meghalt.

Egy darabig vártam, hogy kimozduljon a műszerek látóteréből. Ő azonban nem óhajtott eltávolodni a hullájától. Ott imbolygott fölötte, élvezte a túlvilági lét gondtalanságát és várt. Szerintem énrám.

Végül közelebb röppentem és felé fordítottam a térablak kerek száját. Egy gondolati paranccsal megnyitottam az átjárót. Ez kétszer akkora, mint egy emberi lélek átmérője, így kényelmesen átfér rajta. Odaát lehetne sötét is, de ősidők óta az a szokás, hogy kivilágítják a fogadóteret az istenek, ezzel csábítva a lelkeket az átkelésre.

Ügyfelem észrevette a lyukból áradó fénysugarat, de a digitális kamerák nem.

- Hahó! Van itt valaki? - gondolta óvatosan.

- Indulj a fény felé! - üzentem neki a szokásos felszólítást.

- Mi van odaát? - kérdezte, mivel nem látott engem a térablak takarásában.

- Kelj át és megtudod! - közöltem vele talányosan.

- Oké! Remélem, a műszerek veszik a jelenetet! - bizakodott ő és bátran átröppent a két mikrométeres lyukon.

Na, ezt is bezsákoltam! - állapítottam meg és gyorsan bezártam az ablakot.

- Sikerült mérnetek valamit? - kérdezte a tudósok vezetője.

- Nem. Semmit. - mondta csalódottan a nő.

Kiugrottam a szobából a ház fölé. Ideje megkeresnem azt a félős öregasszonyt és rávenni valahogy, haljon már meg, ne totojázzon annyit a távozással!

Készült: 2023.02.22.