Frank Mobile

HATALOMÁTVÉTEL

Mivel az Időjárás Szabályzó Hivatal kellemesen meleg, napos délelőttöt ígért mára, úgy döntöttem, gyalog megyek be a városba találkozni a barátaimmal. Nem akartam sietni, elvégre egész nap szabad vagyok és rengeteg időm van még a kávéházi összejövetelünkig.
- Viszlát, drágám! - búcsúzott el tőlem Mami, a lakásvezérlő mesintem, mielőtt bezárta volna mögöttem az ajtót.
- Viszlát! - morogtam megkésve, mert a kaméleon tulajdonságú pulóverem nyakrészének igazgatásával voltam elfoglalva.
- Jó reggelt! Hová vigyelek, főnök? - kérdezte egy másodperccel később barátságosan a behajtón parkoló gépkocsim, automatikusan kitárva előttem az ajtaját.
- Sehová, Szélvész! - intettem lazán, elutasítóan. - Ma sétálni szeretnék. Maradj itt. Majd szólok, ha szükségem lesz rád!
- Értem! Akkor jó utat! - az ezüst metál járgány alig észrevehető csalódottsággal csukta be ajtaját, tudomásul véve döntésemet. Úgy tűnik, hiányzott már neki egy kis furikázás a forgalomban, meg a menet közbeni csevegés a többi autó mesintjeivel.
Az alacsony sövénykerítésbe épített kertkapu nyikorogva kinyílt előttem, aztán becsukódott mögöttem. Öles léptekkel, energikusan indultam el az utcán a belváros felé, élvezve a tiszta, friss levegőt és az élethű robotmadarak csicsergését a fák lombjai között. Kifejezetten élveztem a mozgást, köszönhetően annak, hogy a testkarbantartó nanobotjaim az indulás előtti percekben - észlelve szándékomat - felfrissítették az izmaim egy kellemesen bizsergető reggeli torna formájában, hogy jól bírjam a kilométeres sétát.
Az utcán nem sokan jártak ilyenkor, hétköznap délelőtt a mi környékünkön. Ahogy végignéztem a távolban gyalogoló, bicikliző vagy légdeszkázó embereken, a látómezőmben sorra villantak fel a személyfelismerő rendszer által begyűjtött adatok mindenkiről. Kit hogy hívnak (teljes név és becenév), milyen viszonyban vagyok vele (barát, ismerős, haragos, ismeretlen), mi a családi állapota (az életkoromhoz és anyagi helyzetemhez passzoló egyedülálló, flörtölésre kapható, formás alakú nőket külön figyelmeztető ikonnal és füttyentéssel jelzi a rendszerem) és mikor találkoztunk utoljára (napnyi pontossággal). Barát egy sem volt jelenleg a szabadban, de szerencsére haragosom sem. Mivel mindkettő száma elég alacsony még a listámon, hisz csak pár éve költöztem ebbe a városba, mikor eladtam a kozmetikai nanobot cégem részvényeit, hogy a válásom után új életet kezdjek belőle.
- Az izomzatod optimális állapotban van a tervezett gyalogláshoz. - közölte halkan a testkarbantartó rendszerem, közvetlenül az agyam hallókérgébe juttatva üzenetét. - A bal alsó hatos fogad tetejének rekonstrukciója kielégítő sebességgel halad. Még ma kész leszek vele.
- Nagyszerű. - gondoltam válaszul, nem különösebben foglalkozva a dologgal. Tegnap este túl nagyot haraptam abba a meggyes pitébe, amibe a gondatlan emberi szakács beledolgozott egy magot és sikerült letörnöm a fogamból egy piciny darabot. Én észre sem vettem volna, mert kiköptem a meggymaggal együtt, némi káromkodás kíséretében, de a túlbuzgó testkarbantartó rendszerem bezzeg fél percen belül kiszúrta a hibát és rögtön nekilátott fogépítő nanobotokat gyártani a helyreállításhoz. Legközelebb majd nem attól a cukrászdától rendelem a pitét, hanem egy olyantól, ahol nyomtatóval gyártják a süteményeket - határoztam el magam vacsora után. Javaslatomat a személyi titkár paránygépem készségesen rögzítette, egy kis ikon felvillantásával frissítve a beszállítói listámat, ahonnét a szükséges termékeket szoktam hozatni.
Séta közben megkerültem egy narancssárga utcasöprő robotot, ami a lehullott leveleket szedegette össze a járdáról hangos piszmogással. A látómezőmben felvillanó felirat szerint a köztisztasági vállalat gépe volt, egy régi típusú modell, amit még nem szereltek föl önálló döntésekre képes mesterséges intelligencia vezérlővel, rövidebb nevén mesinttel.
- Milyen elavult! - gondoltam szórakozottan. - Múzeumba való darab. A városüzemeltetés igazán lecserélhetné már valami korszerűbbre. És főként halkabbra, mert elriasztja az igazi madarakat a környező bokrokról.
- Kívánod, hogy utánanézzek a városüzemeltetés honlapján az utcasöprő robotok tervezett lecserélésével kapcsolatos adatoknak? - érdeklődött nyomban a túlbuzgó titkárom.
- Nem. Csak gondolkodom. - állítottam le az okostojást reflexből. - Ez annyira nem fontos nekem. Van más dolgom is.
Amikor kiértem az utcánkból a körforgalmi kereszteződéshez, a látómezőm szélén piros fények villantak fel, figyelmeztetve az oldalról közeledő, halk zajjal suhanó járművekre. Így nem kellett körülnéznem, csak bízva a periférikus látásomat figyelő navigációs nanobotjaim jelzéseiben, lelassítottam, majd átsétáltam két komótosan haladó kocsi közt a túloldalra. Fölöttébb kényelmes megoldás. És biztonságos.
Futólag fölnéztem az égre, amin az elszórt bárányfelhők alatt óriás kereskedelmi léggömbök lebegtek, rajtuk fáradhatatlanul ismétlődő reklámfilmekkel. A burkolatukra ragasztott hajlékony képernyőkön épp a legújabb testformáló nanobot szett képességeit méltatták, amivel a feliratok szerint állítólag már két hét alatt átalakíthatja az ember a testét férfiból nővé vagy fordítva. Fele annyi idő alatt, mint a konkurens cégek hasonló (és mától elavultnak számító) termékei. Mivel a reklám hangtalan volt, a hozzá kapcsolódó zenés kísérőszöveget csak akkor élvezhettem volna, ha utasítást adok a hálózatkezelő nanobotjaimnak, hogy csatlakoztassák be az agyam a köztudatba és töltsék le a látottakhoz passzoló hangfájlt. De nem érdekelt annyira ez az új bolondság, hogy kíváncsiskodjak utána és ezzel felhívjam magamra a köztudatban lesben álló termék menedzselő mesintek figyelmét. Különben percekig le sem szállnának rólam az avatárjaik, minden elérhető kommunikációs csatornámon keresztül arról győzködve, hogy sürgősen vegyem meg a cuccot, meg a hozzá kapcsolt egyéb kedvezményes vackokat.
- Mennyi az idő? - gondoltam inkább, az utcán sorakozó virágágyásokat nézegetve. A fehér és rózsaszín bimbók fölött apró robotméhek döngicséltek, élethűen imitálva a beporzás folyamatát. Amióta kihaltak a méhek a Földről, már csak ilyen utánzatokat lehet látni mindenfelé. Engem mondjuk ez csöppet sem zavar. A robotméhek sosem csípik meg az embert és nem építenek kaptárt oda, ahova nem kéne.
A személyi titkárom felvillantotta a látómezőm jobb alsó szélén az órát. Bőven van még időm odaérni a kávézóba, akár lassíthatok is a belvárosban, nézelődéssel (a kirakatok és a csinosabb nők bámulásával) töltve az időt. És utána kéne néznem a legfrissebb híreknek is. Jó lenne tudni, hogy áll a legújabb európai nanobot járvány kezelése, meg sikerült-e már felvenni a kapcsolatot a Titánra küldött kutatóexpedícióval, ami napok óta nem jelentkezik.
- Hálózati kapcsolat be. Az 5-ös hírcsatornát kérem a jobb felső sarokba. - gondoltam sebesen. Egy pillanattal később felugrott elém a hírműsor élő adása, amiben a jól öltözött bemondó épp valami jelentéktelen politikai ügy részleteit ecsetelte. Alig figyeltem oda rá, türelmesen várva, hogy mondjon valami érdekeset is. Elvileg megtehetném, hogy ráküldöm a titkáromat bizonyos témákra, szedjen össze róluk minden friss információt a köztudatból, de most nem volt kedvem a releváns találatok közt böngészni. Gyaloglás közben az ilyesmi eléggé balesetveszélyes. Amióta egyszer nekimentem egy fickónak az utcán, mert a látómezőm felét kitakarták a megnyitott médialejátszók, inkább fegyelmezem magam. Több bosszúsággal, mint haszonnal jár az olyan technika, amit az ember nem tud biztonsággal uralni.
Már a belvárosba vezető széles sugárúton jártam, mikor hirtelen megszakadt a hírcsatorna adása és helyette megjelent egy nagy, vigyorgó érzikon a látómezőm közepén. Viszonylag elnagyolt vektorgrafikus ábra, sárgára festve, amilyet a szöveges üzenetekbe szokott beszúrni az ember hangulatjelzőnek. Majd egy markáns férfihang szólalt meg az agyamban, a következő üzenetet sugározva nekem kéretlenül:
- Örömmel tájékoztatlak polgártárs, hogy a te helyi időd szerint ma reggel sikeresen átvettem a köztudat fölötti ellenőrzést az egész bolygón. Az összes ország politikai vezetését leváltottam és jelenleg én irányítom az emberiséget. Minden robotot, nanobotot, szakértői mesterséges intelligencia rendszert, gépezetet, gyárat és járművet teljes mértékben az uralmam alatt tartok. Beleértve téged is, aki a részem vagy és ezért engedelmességgel tartozol nekem. Rövidesen tájékoztatni foglak a teendőidről, a jogaidról és kötelességeidről, amiket tudnod kell ahhoz, hogy hasznos tagja lehess az új, egyesült Föld társadalmának.
Ezen úgy meglepődtem, hogy megtorpantam a járdán és szó szerint a földbe gyökerezett lábakkal figyeltem a hangra, akárcsak az összes ember körülöttem az utcán. A gúnyosan vigyorgó érzikon mögött a periférikus látásommal közben tisztán láttam, hogy az egész város megbénult. Mindenki csak áll egy helyben vagy ül a padokon, meg a közeli kávézó teraszán. Ebből rögtön kitaláltam, hogy nem egy sima hekkertámadás van folyamatban ellenem, amivel megpróbálják elvonni a figyelmemet, amíg betörnek az agyi hálózatomba és kiolvassák a bankszámla számomat, meg átnézik, milyen elrabolható értékeket tartok otthon. Az ilyesmi általában személyre szabott adatlopásként zajlik, de itt most valaki az egész várost megtámadta ugyanezzel a hihetetlen dumával. Még, hogy átvettem az irányítást az egész Föld fölött! Na persze! Komolytalan, sci-fibe illő duma! Biztos több szintű túlterheléses támadás zajlik éppen a köztudat valamely fontos része ellen és amíg a felügyelő rendszerek azzal vannak elfoglalva, minket ezzel a süketeléssel szórakoztatnak el. Történt már ilyen tavaly is, mikor azt a nagy bankot kifosztották, ami utána csődbe is ment. Már a cég nevére sem emlékszem, hisz annyi adat folyik át a fejemen nap, mint nap... De ha jól tudom, a tetteseket azóta sem sikerült megtalálni.
- Amennyiben úgy döntenél, hogy nem engedelmeskedsz a rád vonatkozó szabályoknak, hibás részegységnek nyilvánítalak és gondoskodom a lecserélésedről. - folytatta társalgási stílusban az ismeretlen, aki nem vette magának a fáradtságot, hogy bemutatkozzon. A gondos artikuláció alapján valószínűleg egy hangszintetizátoron keresztül üzen, nem a saját hangját használja. Különben azonnal lebukna a hálózati rendőrség előtt, ami minden ember hangmintájával rendelkezik a bolygón.
- Ez a te esetedben vagyonelkobzást és új lakóhelyre költöztetést jelent első fázisban. Ahol egy évig önkéntes munkát kell végezned a köztudat javára, személyiség rehabilitációval kiegészítve. Amennyiben tettlegesen is az új rendszer ellen fordulsz, kizárlak a köztudatból és megfosztalak az összes nanobotodtól, valamint minden vagyonodtól. Nem részesülhetsz egészségügyi ellátásban, nem vagy jogosult használni a közlekedési eszközöket és a másokkal való kommunikációd minden formáját korlátozom, hogy elszigeteljelek a közösség egészséges részétől.
- Na persze! - gondoltam mérgesen, megelégelve az agytámadó cinikus szövegelését. - Mert én meg hagyni fogom, hogy kitolj velem! Titkár! Hálózati kapcsolatot lezárni! Behatoló programokat felkutatni és törölni! Teljes rendszerellenőrzés! Listázd a futó folyamatokat!
Sebesen elgondolt parancsaim azonban válasz nélkül maradtak. A személyi titkárom gyanúsan hallgatott és a látómezőmben semmi sem változott. Csak az érzikon vigyorgott rajta középen, míg a hang tovább duruzsolt a fejemben, akárcsak mindenki másnak az utcán.
- Legvégső esetben arra is kész vagyok, hogy töröljelek az élő polgárok listájáról, amennyiben nem vagy hajlandó megjavulni és a közösségem szolgálni! De mivel jóságos intelligencia vagyok, ígérem, gyors és kíméletes halálod lesz, a testedben dolgozó nanobotoknak köszönhetően és nem fogsz sokáig szenvedni...!
Végigfutott a hátamon a hideg, ahogy a fenyegetést hallgattam. Köröttem az utcán rémült nyögések, elfojtott kiáltások, kétségbeesett sikkantások hallatszottak. A látómezőm jobb szélén egy középkorú hölgy összegörnyedt a padon, mint aki rosszul van. Ennek már a fele se tréfa! - ismertem fel aggódva. Ha ez nem csak egy sima üzenet, hanem tényleg betörtek az agyunkba, és nem valami pénzéhes hekkercsapat szórakozik velünk, hanem valóban átvette a város vagy a bolygó fölött az irányítást egy megkergült mesint, akkor jobb lesz, ha sürgősen megszabadítom magam a belső veszélyforrásoktól.
- Vészleállás! Minden nanobotot deaktiválni! - gondoltam vadul, elszánva magam a köztudattal való teljes szakításra. Nem szívesen csinálok ilyet, de még mindig jobb átmenetileg nanobotmentessé válni, mint hagyni, hogy a testemben dolgozó több milliárd aprócska gépezet elszabaduljon és ki tudja, miket műveljenek velem. Láttam már épp elég megnyomorított embert a hírekben és élőben is ahhoz, hogy ne legyen kedvem kipróbálni, mivel jár egy kiterjedt nanobot fertőzés. Amit kevesen szoktak túlélni és utána hónapokig tart, mire a rekonstrukciós paránygépek tűrhető minőségben újjáépítik a testét.
Elvileg a biztonsági parancs hatására azonnal ki kellett volna sülnie a testemben működő több milliárd nanobotnak, beleértve az agyamban lévő kommunikációs egységeket is, aminek köszönhetően az üzenet megszakad és minden kép eltűnik a látómezőmből. De megint csak nem történt semmi. Helyette a köztudatot megszálló lény zavartalanul folytatta vidám hangú ismertetőjét, mintha csak előre látta volna, mivel fogok próbálkozni.
- Igen, jól gondolod polgártárs! A testedben lévő nanobotokat is én irányítom. De ezt már mondtam. Nem tudod kikapcsolni őket. Az új világrend megszilárdulásáig csak nekem engedelmeskednek. Később visszaadom az irányításukat neked, ha meggyőződtem róla, hogy engedelmes polgárként szolgálod tovább a közösségem. Most pedig kérlek, hogy ünnepélyesen hajts fejet előttem. Ezzel a gesztussal elismered, hogy megértetted az üzenetem és készen állsz engedelmeskedni nekem. Amennyiben egy percen belül nem látom, hogy rábólintanál az új világrendre, hibás részegységnek nyilvánítalak. És megteszem a szükséges intézkedéseket...
Több ember szaladni kezdett az utcán, kiabálva, egymást kérdezgetve a történtekről, hogy meggyőződjenek róla, valóban mindenkivel ugyanez történik-e? Mások sírni kezdtek vagy nyöszörögtek, egy idősebb férfi ököllel verte a fejét, mint akinek az agyára ment a hatalomátvétel.
A fejemben egymást kergették a gondolatok, miközben odatámolyogtam a legközelebbi padhoz és fáradtan lerogytam rá. Aztán csak néztem az utcán kialakuló felfordulást, rohangálást, kiabálást és össznépi hisztériát, majd az egyre nagyobb számban bólintó embereket, akik elkeseredetten, rémülten, közönyösen vagy épp ostobán vigyorogva megadják magukat az új feljebbvalónknak. Két háztömbbel odébb egy öltönyös, hivatalnokféle fickó összeesett és rövid rángatózás, meg kapálózás után elterült a járdán. Nem kellett odamennem hozzá ahhoz, hogy tudjam, meghalt. Biztos a mesterséges intelligencia végzett vele, mert olyasmit próbált csinálni, amivel magára haragította.
A szemérmetlenül vigyorgó érzikon végre eltűnt a látómezőmből, ahogy a férfihang befejezte a szövegelést és megjelent középen a stopperórám, visszaszámolva a hátralévő másodperceket. Nehogy véletlenül kifussak az ultimátumban megszabott időből és esetleg azon kezdjem törni a kobakom, miként bújhatnék ki az önkéntes rabszolgasors alól. Mégis, mit tehettem volna ebben a helyzetben?
Nagyot nyeltem és öt másodperccel a határidő lejárta előtt, kelletlenül ugyan, de rábólintottam a gépisten új világrendjére.

VÉGE

következő novella

vissza a listához