FILOZÓFIAI VERSEK

Nem mentem sehová, mégis célba értem.
Az élet nagy misztériumát megéltem.
Legvégső cél pedig, tudom jól, nincsen.
Megújuló létem a legnagyobb kincsem.


1. ÚJ KITERJEDÉS FELÉ

1.
Kiterjedek a végtelen ürességbe
csillagport hintve a hullámzó térbe
összekomponálva az ifjú anyagot
mely a teremtéshez nékem adatott.
Hidrogénkohók tüzénél játszom
a porral, bogyókká formálom
melyek felszínén az ősleves
vadul fortyog, igencsak heves.

2.
Kiterjedek az ősközegben
lágyan ringva a tengereken
felfalva a legjobb molekulákat
megépítve az első vázat.
Megosztom magam és növekedem,
ötleteimben bővelkedem
megvalósítva számtalan alakot,
kigyomlálva a gyengébb salakot.

3.
Hatalmas testem gyorsan siklik
a zsákmány után, sikerben bízik.
Remegő testébe ahogy harapok
élettől nyüzsgő közegben haladok.
Kitöltöttem az ősóceánt
és megvizsgálva a fenti talányt
úgy döntöttem, hogy kiköltözöm,
a szárazföldeket elözönlöm.

4.
Hatalmas testem lomhán mozog
az erdő szélén, mocsárban tocsog
a leveles sásokat sorra rágcsálva,
zümmögő rovarok miatt ágálva.
Összerezzenek ha elér a szaga
egy ragadozónak, bár nem látszik maga
a feszülten lapuló izmos test,
felfedezem a halálos lest.

5.
Erővel ugrom fáról fára
kapaszkodva a rostos liánba,
bömbölve, makogva zúg az erdő
ahogy az nappal a lakóktól illendő.
Színek és formák, illatok garmadája
él együtt a tájban minden fája,
bokra, fűszála közt nyüzsögve
trillázva, sziszegve, röfögve.

6.
Erővel vetem magam előre
karmot meresztve a szavannán levőkre
ahogy a fűben feléjük loholok
kecsesen szökellnek tova az antilopok.
Vonul a csorda, a számtalan test
melyre oroszlán, hiéna, keselyű les
a tűző Nap alatt mely úgy éget
mintha delelője sose érne véget.

7.
Kitártam karjaim elszántan
hogy tollasodjék rajtuk a vágyam
mellyel majd a levegőbe kerülök
és lágyan vitorlázva felrepülök.
És meghódítottam végre az eget,
fölöttem már csak a Nap nevet
horizontig nyújtva fénypászmáit -
kegyesen számomra láthatárt tágít.

8.
Kitártam a földön értelmem szárnyát
szavakba formálva tudatom vágyát,
majd sziklára festettem a barlangomban
mire vadásztunk csoportosan.
Így csiszoltam elmém és szerszámaim
hordában élve hol barátaim
lettek a közösség bölcselő vénei,
civilizációnk legelső fényei.

9.
És jött az államalapítás éve
meg a földművesek réme
a mindent feldúló marcona had
amint a csatába bátran halad.
Vér és erőszak fogta rabláncra
lelkemet a tudatlanság kínjába zárva,
de az isteni fényt is megismertem,
a szeretet vallásában nevelkedtem.

10.
És falak épültek a város köré
melyben a jövő álmát szövé
a gyorsan szaporodó polgárság,
míg a vadonban magának utat vág
a szűzföldet feltörő elszánt telepes
ki magának új hazát és otthont keres.
Terjed az ember, a föld új ura
kinek személyisége igencsak fura.

11.
Bizony különös vagyok én
mindent átalakítva a földtekén,
aszfalt szalagot húzva szerte
a városok közé, sűrűn keresztezve
a folyókat, völgyeket, át a hegy alatt
a bűzös autófolyam amerre elhalad.
Megalopoliszokba urbanizálódom,
a pénzt és a hatalmat, hírnevet hajhászom.

12.
Bizony, nem kíméltem én
se magam, se mást a sors kerekén,
így most tetteim súlyát szánom - bánom
és az újrakezdés lehetőségét várom.
Kacsintgatok a világűr fényeire,
kíváncsian a más bolygók lényeire
s míg mögöttem a Föld elpusztul,
űrtechnikám a távolba indul.

13.
Új világok tűrik lépteim nyomát
nem sejtve lelkem szomorú gondját,
hogy a kozmoszban otthont találjak,
ne csak a bárkámon tanyázzak.
Galaxisomban a nagy birodalmak
épp olyanok mint a régi hatalmak.
Látom már, hiába menekültem,
egyik csöbörből a másikba kerültem.

14.
Új kiterjedés felé haladok,
bölcsőmben tovább nem maradok
mert kinőttem azt a földi testet
melyet az alkotóm reám festett.
Fölemelkedem a tiszta fénybe
mindennél tündöklőbb testbe lépve
és boldoggá tesz az, hogy tudhatom:
önmagam formába öntését tanulom.

Mezőkovácsháza, 1994. november 23-29.


2. A CSELEKVŐ CÉLJA

1.
Kanyargós ösvényen, számtalan veszélyen
keresztül vezet az út, melyen szerényen
lépdel a cselekvő, kinek végső célja
az otthonul szolgáló mennyei szféra.
Érte van a hajlék, a legvégső szállás
ami előtt a számára nincs megállás,
semmi sem zavarhatja meg a figyelmét,
egyetlen dolog tölti ki az elméjét.

2.
Kedvesem! Vágyom reád mindennél jobban,
jelenlétedtől a szívem lángra lobban
és szinte extázisba esem remegve
ahogy feloldódom fényedben lebegve.
Ragyogó csillagod a lámpás az égen
melyet követek vándorutamon régen.
Csobogó patakod kristálytiszta vize
vezet forrásodhoz, oltja szomjam íze.

3.
Úgy forognak körötted gondolataim,
csavart spirálokként erő áramaim
ölelve, becézve pompás teremtésed
számtalan rezgését ahogy belém vésed,
mintha papír volnék az írnok kezében
s tűrném pennád hegyét alkotó hevében
függetlenül attól, mit is kell hordoznom,
örökre megőriz emlék-hologrammom.

4.
Lélektartályomban úszkáló szellemem
cellamátrixokban őrződik, életem
halmazát egyben tartva míg célba érek,
fénykvantumom újra együtt lehet véled.
Te vagy az okság, a keltő és megtartó
Életfa csíra, a világot alkotó
legfőbb szervező, rejtett fényű őserő
és az út melyen halad minden létező.

5.
Nékünk adod mindazt, mi eleve miénk,
a dolgok lényegéről bármit is hivénk
saját központunkból ahogy kiáradunk
elfogadjuk tőled megújuló vágyunk.
Benned szövött képünk a legmagasztosabb
formákat gerjeszti, és egyre az újabb
káprázó megvalósulások felé hajt,
időfényszálakon a lelkünk feléd tart.

Mezőkovácsháza, 1995. - Békéscsaba, 1999. január 25.


3. KÉTSOROSAK

1.
Ha szereti egymást két lélek,
egészek vagyunk és nem félek.

2.
Bár elmúlnál már testi lét,
és feledném igézetét.

3.
Arcunkra a szerelem mosolyt festeget,
lelkem vászna így őrzi meg a testedet.

4.
Csak rád érdemes hallgatnom kedves szívem
ki sugallod az igazat nékem híven.

5.
Tudom, hogy a valóság oly kemény,
mégis pislákol bennem lágy remény.

6.
Egyszer engem is elsodor az árhullám
s felszínén tovasodródik majd a hullám.

7.
Egységből kiválva sokszínű szirmot bont
pontból áradva az eseményhorizont.

8.
Az embert csak fedi s nem teszi a ruha,
példa volt erre a megváltó Joshua.

9.
Mint zúgó tengerben a tölcsér örvény,
magába szippant az emberi törvény.

10.
Mélységes zenéje lágyan andalít
feldobva lelkem spontán angyalít.

11.
A terem búráját körém gerjesztve ő
múló világom alkotja a teremtő.

12.
Rohanj csak körbe, hogy magadhoz juss,
egy időegységnyi a térciklus.

13.
Vigyázva vetem rá két kezemet,
úgy szeretem a számítógépemet.

14.
Egészből ha kivál egy fél elem
megjelenik benne a félelem.

15.
Az ám csak az igazi élvezet
ha rájössz, hogy utadon Él vezet.

16.
Azért nézzetek tisztelve egymásra
mert minden élő ember az Egy mása.

17.
Minden alatta lakozó lény ege
egyazon égbolt, hisz ez a lényege.

18.
Múltat magából a forrás folyton ont
szférái jelene maga a középpont.

19.
A dolgok mélyére szemed akkor lát
ha leomlik elmédben a sok korlát.

20.
Történjék bármi, a bölcsnek mindegy
mi lesz a vége, hisz számára mind egy.

21.
Azért kóstolom meg frissen a must,
hogy eldalolhassak néhány rigmust.

22.
Belátni nem kell szerintem tenger ész,
testhajónak kapitánya a lélek tengerész.

23.
Végighallgatni őt micsoda feneség,
mint pöröl hites urával a feleség.

24.
Őseinktől általvett drága örökség,
hogy reánk vár a magasban az örök ég.

25.
Visszanézni múltamba micsoda ötlet!
Így gondolta az Atya és egyből hat lett.

26.
Lombja dús fán ahogy ízes gyümölcs terem,
úgy burjánzik szerteszét időm és terem.

27.
Tört mozaik alkotta megannyi elem
a szemünk elé táruló történelem.

28.
Szerencse folytán a káoszból ha kinő,
kiterjesztett erősségű a téridő.

29.
Kvantumját hét forrás szüli, ez kérem tény,
hogy világos van ott, ahol árad a fény.

30.
Teremtéshúrokon a tudás pengve száll,
gyöngysorként csillogva megköt az időszál.

31.
Női testnek a legjobb ösztöke
száz kanos férfi merev, össz töke.

32.
Beszélni a tett helyett! jaj de uncsi -
ha kínálja magát egy nedves punci.

33.
Meztelen birkózni micsoda mutatvány,
összegabalyodik a sok fiú és lány.

34.
Alkotó természet gömbölyded remeke
a sétáló lányok csípeje s feneke.

35.
Kacér pillantással ha vágyadra felel,
ring a szemed előtt két halomnyi kebel.

36.
Annak mi alkotja világod
kincsét a lótuszban találod.

37.
Nem lehet felnőtt az, aki nem volt gyermek
s nem születtek benne naiv álmok, tervek.

38.
Lényeges dolog a férfi előtt álló
célzott feladatra felállított dákó.

39.
A piciny fénykvantum ha nem elég éber,
foglyul ejti hasában egy ikozaéder.

40.
Múltszféráját árasztva a jelenkapun
cikázik a káoszban a marutkinun.

Békéscsaba-Mezőkovácsháza, 1998. június-július.


4. A NŐRŐL

Múló napok ködén
egy átsejlő remény
a férfi eszében
ha nő áll szemében.

Hajának ondolán
akár egy gondolán
csillan a napsugár,
termete oly sudár.

Dúsan szélbe szállva
lobog szőke fátyla,
kecses nyakon a fej
díszeként szerepel.

Ruhája redőin,
gömbölyded emlőin,
lábának ívében,
szerető szívében

ott élnek álmaim
angyalok szárnyain,
ezüst fátylak mögött
szemem könnybe szökött.

Hergel és felizgat
ha szoknyát igazgat
csípején, tomporán
a szexis boszorkány.

Kecsesen meghajlik,
a nádszál vonaglik
s előtted kelleti
bájait, ünnepli.

Valami vad vágyat
gerjeszt bennem, társat
ölelni szorítva,
ajkait csókolva.

Kacéran, ingerlőn,
hevesen, esdeklőn,
sóváran, illemmel
játszik a szívemmel.

Vadít és bolondít,
kínoz és boldogít
csavarva fejemet,
elűzve békémet.

Ilyen hát a nőről,
szoknyában levőről
exponált világkép,
nem értem őt végkép.

Ilyennek akarta,
teremtő alkotta
az oldalbordámat
a férfi hordának.

Bárcsak érteném őt,
másik felem, a nőt,
s megtöltené szívem
a törvényhez híven.

Ebben reménykedem
ahogy legénykedem,
s csábítom az asszonyt
fenntartva a viszonyt.

Békéscsaba, 1998. december 14-30.


5. BENTRŐL KIFELÉ

Palackba zárt szellem vagyok,
hullámtenger mely magában kavarog.

Tükörpalotában lakom,
hol ezernyi képemet létben tartom.

Belőlem ömlik az idő,
forrásrendszeremből ami csak kinő.

Szentélyem körül a cellák
rétegekbe rendeződő cizellák.

A tapasztalás kibélel,
megtelik lassan az ikozaéder.

Héjamon a nyolc csatorna
kifelé tizenhatra kódolódna.

A testet fogó interfész
az idegsejten át kapcsolatra kész.

Aurámban a matéria
hologram vezette biokémia.

Fénytojás közepén ülök
és emberként a világba révülök.

Egy sejt vagyok az Istenben,
kiáradó szellem a végtelenben.

Békéscsaba, 1999. július 5.


6. AZ EMBERHEZ

Feneketlen mélységből fakad a létem,
oly furcsa vagyok, magam sem értem.
Alattam az örök ősidők kútja,
felettem a teremtés burjánzó húrja.
Szerte ágazom önnön tereimben
lótusz ágyamon, fraktál kertjeimben.
Csoda vagyok, titok és ezer rejtély,
a létem dallamát zengő szentély
minden pontjából fényem árad
beteljesítve az emberi vágyad.
Kérdezheted rám vetett szemeddel
mi végre élsz a földön te ember,
s kutathatod hová nyúl gyökered,
énhozzám vezető időszál köteled.
Nem találsz mást pontomon kívül,
a végtelenbe lelked csak beleszédül,
hisz lebegsz énbennem, s én magamban
egzisztálok ím örök lankadatlan.

Békéscsaba, 1999. október 8-11.


7. PARADOXON VAGYOK

Feloldhatatlan konfliktus vagyok
az univerzum egy piciny szeletében,
hol magamba zártan egyre kavargok
vergődve sorsom szűk ketrecében.

Kinőttem a helyem, bölcsőm, járókám,
s immár a cellámba nem illeszkedem,
kívül a szabadságom táncolnám,
tovább növekedve a végtelenben.

Ütköznek bennem a lét alapjai;
elsőként mindjárt az önfenntartás
törvényével dacoló parancsai
az értelemnek, halálos a hatás.

Ezerszer rágom, egyre keserűbb,
van rá megoldás, mégsem teszem,
holtpontra jutottam, a legegyszerűbb
döntésbe akadva megáll az eszem.

Micsoda paradoxon létem lényege
ahogy ciklikus rendszerem visszacsatol
időhurokba zárva vajh tényleg-e
sors őrződik bennem makacsul?

Pedig csak körbefutó kép amit látok,
hisz tükröződés vagyok én magam is,
a teremtőm arcát leképezve szállok
az univerzumban, illúzióm így hamis.

Ha komolyan veszem, még elveszem
végtelen tengerében tovasodródva,
magához láncolja lelkem és eszem
a szamszárában forgolódva.

Ki akarok törni, bár pontosan tudom
semmi sincs kívül e a létezésen,
a köröket hát csak azért is futom
paradox makacsul, túl az ébredésen.

Békéscsaba, 2000. január 10. - április 17.


8. A TÍZ ALAPELV

Egy, minden és mindenki egy.
Kettő, segíts másoknak szeretetből.
Három, amit adok, azt várom.
Négy, tisztelettudó és szorgalmas légy.
Öt, a bizalom egybe köt.
Hat, gyarapítsd a tudásodat.
Hét, őrizd a tested egészségét.
Nyolc, munkád legyen pontos és gyors.
Kilenc, örömmel élj meg mindent.
Tíz, gyarapodjék a közösségünk így.

Békéscsaba, 2000. március 25.