SZERELMES
VERSEK
1. VELED
Mint szomjazó ki forráshoz ér,
ha cserepes ajkán a patak
cseppözöne frissülést ígér,
szememmel mindig úgy ittalak.
Ezer szóból ha egyetlen sóhaj
volt oly szerencsés a nyelvemen,
hogy hozzád eljutott, csókkal
illetve fülkagylód kedvesen.
Figyeltem minden pillantásod
melyet szép szemeddel reám vetsz,
ez volt számomra fényáldásod,
a szomjamra enyhülést hozó perc.
Úgy izgultam, hogy nem is hinnéd
mikor megfoghattam a kezed
séta közben mintha te vinnéd
gyöngéden vezetve lelkemet.
El lettem varázsolva végleg,
szívem madara már nem szabad.
Együtt akar dalolni veled,
a sors bármerre libbentse hajad.
Kérlek te kedves, gyönyörű álom
ne illanj el tőlem délibábként,
érzem és tudom, hogy Te vagy a párom
fogadj el engem igazi társként.
Mezőkovácsháza, 1996. december 21.
2. KÉRDÉSEK
- Mond, ki enyhíti szomját a léleknek
ha benne Istentől eredő vágyak ébrednek
s a legjobbat kívánja, gondolja, óhajtja
imádott kedvesét szólítva sóhajtva?
- Mond, ki hallgatja meg a sok édes szót,
látja e bárki a fatörzsbe szívet
karcolót
s érinti annak lüktető pulzusát
ha a másikért dobogja szívének
ritmusát?
- Mond, ki pillant rá a legtisztább érzésre
válaszolván a táncra felkérésre
s értékelvén mit magából adhat
a szerelmes, akitől mindent megkaphat?
- Mond, ki simul hozzá bíbor alkonyon
átlépve mind az árnyakon, vágyakon
mik elválaszthatják az egymást keresőket,
az összefonódásra váró örök
szeretőket?
- Mond, ki fogja kezét a nehéz órában
mellé állva nappal vagy akár álmában
ha segítségre szorul és reszket a lelke
mert hiába könyörög könnyező szeme?
- Mond, ki osztja örömét a legszebb percben
együtt ünnepelve az égi kegyelemben
megbocsátva mindent mi elszomoríthat
s a holnapba lépve csak eltávolíthat?
Csupa - csupa kérdés és sehol egy válasz,
szívet erősítő, nyugtató támasz
mely visszaszólna a hívogató szóra
jósággal felelve az érte tévő jóra.
- Mond ki, ha úgy érzed te vagy a pár,
kismadár akire a másik vár
ülve egy faágon, lepke a virágon
az egész világon, hogy téged imádjon.
Mezőkovácsháza, 1997. február 9.
3. VALENTIN NAPJÁN
Valentin napján érkezett e lap
Annak a lánynak kitől írója
Remélne egy mosolyt néhanap.
Gyönyörűséged csodálója
A lelkem, minden érzékszervem,
Éberré tesz a közelséged
Valahányszor a szívemben
A találkozást várom véled.
Mezőkovácsháza, 1997. február 11.
4. CSALOGATÓ
Csalogató fényed késztetett
a testem burkoló földhalom
alól meglátnom a kék eget
ahogy palánta lettem a magból.
Levelem s szívem melengető
sugaraid lágyan simogattak,
egyre törekedtem szerető
szemekkel, hogy csodálhassalak.
Érted nyíló virág vagyok,
leveleim szőnyegként terítve
színed elé, s elbágyadok
ha nem nevetsz rám szelíden.
Kinyílok, hogy nézz kelyhembe
feltárva mit számodra tartogat,
óvatosan végy kérlek a kezedbe,
ne sértsd érzékeny szirmomat.
Törékeny vagyok, bíbor bimbóm
kristályként tükrözi álmomat,
melyet ébredéskor gyorsan illón
bocsátok a légbe, oly hamvasat.
Öntözz meg kérlek, törődj velem,
hisz teérted élek hívogató
rezdüléseiben a szerelem
örök dalának, mi oly csalogató.
Mezőkovácsháza, 1997. október 10.
5. ANGÉLA
Angyalok mosolya tükröződik
Nevetve szemed szép sugarán,
Gerle vagy, kinek izzó szívéből
Él hangja rezdül édesen, tisztán.
Lelked őszinte vágytól vezetve
Aranyfénytől ragyog szeretve.
Békéscsaba, 1998. május 13.
6. A VALÓSÁG
TENYERÉN
Szeretném elmondani neked
mit kívánok epedő énnel
ha látómezőmbe kerül tested
s körülölellek szerető fénnyel.
Szeretném mondani ezer szóval
ha kell, betűzve az összes nyelven,
millió hanggal és sóhajokkal
mit suttog belül figyelő lelkem.
Mégse szólok, csak a szemem beszél
képeket tükrözve fel a mélyből,
hol a forrásom lágyan zenél
szépen szitálva az éteri széltől.
Elég ha kisujjad megfoghatom,
vezetve gyöngéden mozdulatát,
kóbor hajtincsek ívelő nyakadon
libbenve követik akaratát.
S te meghallgatsz engem figyelmesen
örömmel követve szavaim táncát
sose repült még ily kellemesen
az idő köröttünk, ledobva láncát.
Testalakzatot magunkra öltve
úgy ülünk a valóság tenyerén,
egymás kék fátylában
gyönyörködve
mint ártatlan gyermekek, te meg én.
Békéscsaba, 1998. május 19.
7. CSÖNDES
ÉJSZAKÁBAN
Künn a csöndes éjszakában
az esélynek táborában
állt a fák alatt a pad,
váza sárga s hallgatag.
Ketten ültek beszélgetve
egymás mellett, melengetve,
átölelve a világot,
létre keltve sok-sok álmot.
Simult az ujj cirógatva
másik kézre amely hagyta
ingerkedve, bizseregve
gyöngédségből remekelve.
Száj a szájhoz közel kúszott
boldogságban nyelvük úszott
együtt mozdulva a ritmust
követve az ősi ciklust.
Bújt az egyikhez a másik,
hűvös éjben sosem fázik
az egybeforrott emberpáros,
álmos hajnalon a tóváros.
Künn a csöndes éjszakában
mély szeretet mámorában
állt a fák alatt a pad,
rajta ketten, hallgatag.
Tata, 1998. július 24.
8. TE VOLTÁL
Bordó göndörűséged koronáján
honorálván mit néked adhatok,
hathatott úgy rám a közelséged
gyöngeséget vágyva akkor ott.
Halódott már lelkem egyedül,
helyedül hát szívem szántam
s szálltam bátran táncba érted,
kérted szinte csókjaim.
Foglyain a végzet lüktetett
küllemet szemünkbe ültetett,
tűnhetett mesésnek a lány
talány, csünghetett már valahány
tavaszán a múltnak fátyol,
vámolta most a nagy kisértő
kísérő tekintete édes perceim,
Herzein játszva lépre csalt.
Fénye dalt fakasztott orcádon
országom kiegyensúlyozva gyors,
sors sem tehette volna szebben ezt
jelmezt fabrikálva egyenest.
Kellemest borzongtam illatod,
nyílhatott ezer virág bőrödön,
örömöm immár örökkön itták
titkát rejtve a hangtalan szavak.
Nyakad íve s ajkad íze te voltál,
hoztál számomra kéjt s letaroltál
oltári szentséggé téve
ölelésed,
közelséged felerősíti bennem rezgésed.
Tata, 1998. július 26.
9. SZÉPSÉGES
EMLÉKEIM
Bár tudnád, mit érzek én
ha reád vissza gondolok,
egyedül tán e földtekén
csak néked némán hódolok.
Láttalak ha messziről
és tudtam nem érhetlek el,
szédítő, de nincs erő
mely hozzád engem átemel.
Szépséges emlékeim itt vannak most velem
rajtuk látom csak mit jelent a lelki életem.
Elmentél s én könnyezem,
merengek még titkodon,
vörös már a két szemem,
s bánatom csak hordozom.
Illatod rég tovaszállt
csak orrom őrzi makacsul,
sóhajom most felkiált
mert képed múltba alkonyul.
Mélységes érzéseim, itt csengenek bennem,
általuk biztos tudom, hogy szíved sajnos nem
értem.
Tata, 1998. július 26.
10. A PARKBAN VELED
Benn az erdő lugasában
ódon kastély egymagában
búvik meg a zöldben csendben,
platánokkal övezetten.
Ketten járjuk körbe lassan
beszélgetve arról halkan
mi izgatja a két szívet,
színpad köröttünk a liget.
Csikordul a kavicsos út,
lépteinktől messzire fut.
Bokrok mögé elrejtőzik,
levelek közt átsejlődik.
Kéri a lány társaságom,
őrá én is szintúgy vágyom
simogatni puha kezét,
átölelni karcsú testét.
Számtalan ág girbe-görbe,
öreg fáknak kérges törzse
őrzi a múlt karcolatát,
szerelmeknek lenyomatát.
Megérintem ujjaidat,
bizsergeted vágyaimat.
Szoknyád széle ahogy lebben
lelkem ritmust neked rebben.
Előttünk az erdő csábít
titkaival, minket ámít.
Varázslatos puhasággal
megölellek forró lánggal.
Patak csorog egyenesen
célja felé kellemesen,
hol két partja között felül
hidacskának íve feszül.
Nem siet, hisz útja végén
összegyűlik, megpihenvén
a lombok alatt lapuló tó
sekély vize fodrozódó.
Barna szemed pillantása,
bájos arcod mosolygása
a legszebb ajándék nekem,
hogy itt vagy most kedves velem.
Ránk boruló levélsátor
résein át napfény táncol.
Fejünk fölött madár cserreg,
künn az úton kocsi berreg.
Bár tartana e pillanat
most örökké, hogy azalatt
is szerethesselek téged
és megismerhessem lényed.
Ezer szó sem mondhatja el
mi kívánkozik szívemből fel,
de ha érzed úgyis tudod,
viszonzásul kezem fogod.
Benn az erdő lugasában
szeretetnek táborában
sétálgatunk lassan, csendben,
meghittséggel övezetten.
Mezőkovácsháza, 1998. augusztus 12.
11. HOGY MONDJAM EL
Hogy mondjam el neked amit szeretnék,
lehelnék füledbe édes mosolygással,
ha újra társaságodban lehetnék
a parkban, eltelve vidámsággal.
Hogy fejezhetném ki tisztán érzésem,
félénken óvatos, vágyó
bizakodással
merengvén a pezsdítő élményen,
vagy inkább merészen és
vagánysággal?
Hogy történhetett meg egy ilyen eset,
eget bolygató, földet mozgató
őrülettel a szívem beléd esett
mire elhagytál engem s ez borzasztó!
Hogy fájt látni szemedben a nemet,
kegyet kértem pedig tőled hódolva,
hogy szeress továbbra is csak engemet
s most magamban állok némán zokogva.
Hogy bújtál pedig tegnap még karomba
szabódva nem, sem vacogva félénken,
s kezem belesimult puha kacsódba
cirógatva ujjaid fürgén, élénken.
Hogy mondjam el neked epedő vágyam
lágyan kérlelve diószín szemedet,
mondj igent nékem Adrienn bátran
és küldj a szívemnek válaszlevelet.
Mezőkovácsháza, 1998. augusztus 15.
12. NÉVNAPODRA
Kezed puhaságát bársonynak
Éreztem, mely lágyan hívogat
Reményteli, édes álomnak
Igérve az éjt ha simogat.
Alakod éteri nyugalom
Derűs fény fellege övezze,
Rezgésed kívánja tudatom
Izzó vágyakkal, hogy kövesse,
Engedve mosolyodnak, igen,
Néked szól ezen versike, mert
Névnapodon köszöntlek Adrienn.
Békéscsaba, 1998. augusztus 31.
13. ESZEMBE JUT
Hűs esőtől ázva a nyári estében
mentében az úton hazáig sebtében
orromban még tested selymes illatával
vággyal tűnődtem rajtad, telve magánnyal.
Eszembe jut rólad forró nyárnak szele,
dele izzó Napnak, hogy káprázik bele
az embernek szeme, és örül ha gyengül,
enyhül a forróság, a széllel tova repül.
Felidézed bennem a mennyország békés
képét az idilli közegben, reményét
a virágokkal telehintett ligetben,
igenlem hát társaságod, az egyetlent.
Gondolok rád még ha sokáig nem látlak,
várva érkezésed előre megáldlak
legjobbat kívánva szerető szívemmel
lelkem verset formáz bajlódva rímekkel.
Felragyog a szívem mikor találkozunk,
bontunk virágszirmot és rácsodálkozunk
milyen tündökletes bimbóink szép szirma
hívva csodálóit csáberővel nyílva.
Tűnődöm ha rajta, mivel bódítottál,
fogtál meg engemet és meghódítottál
hangod zengésével, tiszta mosolygással
lássam virágzásod szabad
lángolással.
Békéscsaba, 1998. szeptember 3-10.
14. CSILLAGFÉNY SZERELEM
Csillagfény szerelem
nem érlek el sohasem
hiába nyújtom két kezem,
hogy itt legyél örökké velem.
Holdárnyék szerelem
a számomra gyötrelem
kihunyó képed énbennem,
bár tovább élnél a lelkemben.
Földtányér szerelem
gömbölydeden kereken
a kívánatos testeden
téged vágyón nyugszik két szemem.
Napkorong szerelem
forrón ragyog felettem
és megölellek kedvesem,
mint az átkaroló végtelen.
Békéscsaba, 1998. november 25.
15. UTOLSÓ SZERELMEM
Sokszor álltam egymagamban
kint a földön, a kertvégen
eltűnődő nyugalomban
arccal a Nap felé, régen.
Láttam lebukni vörös korongját
miközben fölém hanyatlott az éj
árnyaival csillagtakaróját
fejemre húzta a bánatos szél.
Úgy szerettelek mint fényt a levelek
a gyümölcsöt hizlaló fák ágain,
szememben a képek még melegek
s egyre fűtik belülről vágyaim.
Ékes csillagom voltál, én bolygód
ahogy kísérve körülrajongtalak,
sugaraidban sütkérezve belém olytod
az élet reményét, miközben vártalak.
De te felhőket vontál magad elé
szépre festve őket búcsúzóul,
s mögöttük buksz le a perem mögé
nemet mondva nékem makacs-konokul.
Nem futhatok utánad röghöz ragadva
szárnya vesztetten, mint lelőtt madár,
bár lábam még húz és egyre szaladna
nyugat felé, hol vár a sík határ.
Már fájni sincs erőm oly egyedül
maradtam immáron árnyéktalan,
magam lettem sötétséggé belül,
gyújtanék gyertyát, de hasztalan.
Utolsó szerelme voltál a tájnak,
most borzoló hideg van és kegyetlen
emlékeim kavarognak, sírnak, fájnak
míg szét nem oszlanak a néma egekben.
Békéscsaba, 1999. január 18.
16. EGY LEÁNYÉRT
"Gwyneth Paltrownak, az
örök Júliáért."
Újra és újra lángra kap bennem
a lelkem emésztő arany ragyogás
egy fiatal leányért aki nekem
maga a tavasz, a rügyfakadás.
Elérhetetlen, ó tudom nagyon
hisz közibénk állt pajzzsal a sors
s hiába reményem, vágyam és dacom
mit se tehetek lassan vagy gyors.
Fejemben kavargó terveket szőnek
a kedvesnek szóló vad gondolatok,
ahogy estve a csillagok sorra feljőnek
megtöltve az üres éjboltozatot.
Szívemen hordozom arcod szép vonalát
s illesztve látom idegen fejekhez,
mintha te lennél mindenki akit lát
kereső szemem, ím az emberekben.
Szerelmem tiltott gyümölcse vagy
mit szakítanék az élet
fájáról,
mert lélekzetem is elhagy
ha messzire ragad tőlem a távol.
Mit tehetnék, hogy érintse kezem
bársonyos bőrödnek üde lankáit,
s betöltenél te hiányzó felem
puszta léteddel, mit létem áhít.
Békéscsaba, 1999. március 22.
17. ELMENTÉL TŐLEM
"A. Évának Szeretettel."
Elmentél tőlem, bár itt maradt nyomod,
ajkamon bizsereg az utolsó csókod.
El nem mondható, oly jó volt veled
megfogni útközben némán a kezed.
Többet adtál, mint bárki más eddig,
magadból, magadtól a mostani percig.
Emlékké szelídült bennem a léted,
elengedtelek némán, mivel ezt kérted.
Most tűnődhetem, milyen is voltál
ha rám néztél szemeddel s ajkaddal
szóltál.
Szerettem nézni figyelő arcodat,
lelkembe véstem karcolat rajzodat.
Öröm hulláma siklott a bőrömön
kezed nyomában édesen, lebegőn.
Kipirult bőröd a csókom nyomán,
követte lélekzeted is szaporán.
Hosszú hajad egy göndör kóc,
belegabalyodom én, a vadóc.
De nem ejt fogságba, szelíden beburkol
miközben az éjjel mellettem nyugszol.
S hirtelen a filmnek vége szakadt,
eltépte egy szó mely nekem itt maradt
Elmentél tőlem, s most üres a házam,
benne kuksolunk én és a vágyam.
Békéscsaba, 1999. május 25.
18. SZOMORÚ SZERELEM
Szomorú szerelmet hozott nekem az est
kísérve téged a kanyargós utakon
megvitattunk sok témát, dolgot vegyest
mire a Napkorong letűnt nyugaton.
Puszit adtál, s akkor egy röpke
pillanatra visszaszálltam az időn át
lelkem a távoli múltba lökve
az öröm csillantotta meg bennem magát.
Mert felejthetetlen vagy máig számomra
ahogy jobbra csavarodnak lépteid
s kecsesen támaszkodsz erős karomra
megcsodálva mellettem Egyiptom fényeit.
Elmondhatatlan szál az mi összeköt
eseményfonalak hosszú időkötegein
keresztül ívelve mély örömök
tapasztalatain innen és túl, mennyein.
Most csak bolyongok, szívem árnyak
szomorú hűs barlangja lett belül,
te alkottál bennem zöld lugast, házat
és otthont a mulandóságban egyedül.
A puszi elszállt, de emléke itt maradt
a hullámlenyomatok habzó tengerében,
s nem fér meg bennem a sok malaszt
a túlcsorduló álmok végtelenjében.
Békéscsaba, 1999. május 31.
19. SZERELEMBEN
"Nendriának"
Lángocska lobbant bennem még aznap,
hogy tündéri mosolyod belibbent
életem körébe, s füleltem szavadnak
lágy simogatását mely elmondott mindent.
Kerülgettük egymást, lopva leskelődve,
sejtve mérlegelve, mit lehetne szőni,
tervet fortélyosat a menyegzőre,
mi érlelődött bennünk el kell annak jőni.
Vad öröm volt látnom, ahogy mellém ülsz,
s iszod szövegemet szomjas tekintettel
ellágyulva, hogy szinte belerévülsz
míg rohan velünk az idő, nem kertel.
Ékei voltak azon percek emlékezetem
gyönyörűn csillogó drágakő
láncának,
ahogy egymást öleltük szoros-fékezetlen
engedve az áramló erők táncának.
Együtt ragyogtunk az esti csillagfénynél
s néked adtam volna az egész világot:
nézd kedvesem, mi lehet szebb a reménynél
mit rád találó lelkem benned meglátott.
Így kezdődött egykor mi máig is tart
bár sokat kellett szívünknek elbírnia,
maradtál számomra a kikötő és part
hol hajóm révbe érhet nálad Nendria.
Békéscsaba, 1999. június 1-8.
20. BÚCSÚ
Mintha szívem hagyta volna el mellkasom
ketrecből szabadult drága madárként,
s én utána kaptam mert nem hagyhatom
távolba veszni a hőn szeretett lényt.
Csak álltam bénán és szemléltem őt
fátyolos szemeim finom függönyén át,
a lelkemben édes dallamot csilingelőt
zendített meg, s én ittam szép szavát.
Ő elment, én maradtam fényképével,
megfestve ezerszer álmaim vásznára
oly élethűen, mintha csak kezével
felém nyúlna még lassan hátrálva.
Békéscsaba, 1999. június 1-8.
21. ELSŐ LÁTÁSRA
Most már bizonyság a számomra,
hogy Isten hozott téged elém,
kire örökké vágytam álmomban
a szerelmet benned meglelém.
Gyanútlan vetettem rád szemem
megismerkedve mosolyoddal,
s együtt rezdült veled a lelkem
boldog mennyei nyugalommal.
Fülemben csilingelő hangod
izzó borzongásra késztetett,
mikor megsimogattam arcod
már te adtál nekem életet.
S táncra keltünk a sok ember közt
bár én csak téged láttalak már,
együtt mozdultunk egymással szemközt
és tudtam e lány most énreám vár.
Gyönyör volt nékem fogni a kezed
ha együtt sétáltunk az éjben,
rám nevetett azúrkék szemed
csábítón, huncutul és kéjjel.
Simultál ha hozzám számtalanszor
édesen ölelve karjaiddal,
már biztosan tudtam én azt akkor,
hogy szeretlek nagyon te kis angyal.
Békéscsaba, 1999. augusztus 1.
22. EGYÜTT
Kifejezni vágyom mit jelentesz nekem
beragyogva léteddel legbelső egem.
Ünnepel az idő ha mi ketten együtt
a teremtés mezején a virágot szedjük,
tűnnek el gyors a kósza pillanatok
a cselekvés örömével rád pillantgatok.
Mi is vagy nékem? Tán kifejezhető
hasonlatokkal mi elmémben hemzsegő?
Előttem ha mozdul tested kecsessége
táncba hívva engem magányomnak vége.
Hangod édessége patak csobogása,
oldódik benne lelkem szomjúsága.
Türkiz szemed kékje egem alkotója,
rám boruló hajad létem vigyázója.
Bőröd hamvassága ím leírhatatlan,
simogatnám egyre, lágyan, szakadatlan.
Úgy örülnék neked, ki párom és
felem
az életfraktálon egzisztálva velem,
hogy elmondhatatlan ha mi ketten együtt
szívünk szeretetét egymás elé
tesszük.
Békéscsaba, 1999. október 8-11.
23. MIT TETTÉL?
Nézem a képed mélyen magamban,
milyen voltál az egykori pillanatban,
s idézem ölelésed lágy melegét,
arcod szőke zuhatagos keretét.
Még egy fényképem sincs rólad,
a ma lassan tegnappá olvad
magára hagyva tudatom jelenét
hiányolom szerelmem szellemét.
Jobban illettünk, mint Nap az éghez,
kulcs a zárhoz, tánc a zenéhez,
oly szép volt a valóság együtt
melynek mezején lépteink tesszük.
Láttam benned a boldogságot,
mi egyben belőlem is sugárzott
felülmúlva számtalan álmot
néked adtam volna mind a világot.
Extázis volt ez, a legszentségesebb
lelki gyönyör, melynél édesebb
tapasztalást nem találni e földön,
bizsergett tőle bensőm és bőröm.
S mit tettél velünk oktalanul
szétrombolva ezt váratlanul,
hogy megállt az idő fájdalmában,
ponttá zsugorodva önmagában.
Békéscsaba, 2000. január 10.
24. A NAGY Ő
Hosszú évek óta csendesen azt várom,
mikor toppan elém rég keresett párom.
Milyen lesz majd arca, csak találgatom
lénye tündöklése a megvalósult
álom.
Tudni fogom, ő az, s a lélegzetem
elakad majd mikor vele éreztetem.
Viszonozza lopva, oly finom a gesztus,
kezdődik a móka ha beindul a szexus.
Megfogom a kezed, hogy a bioáramok
szívtől szívig vigyék az
érzésáramot.
Csodás lesz a nyíltság, mellyel kimutatom
érted fellobbanó gyöngéd indulatom.
Így adsz választ te is a lelkeddel rögtön,
s miközben a verseket tehozzád költöm,
énreám fog ragyogni szemed szép sugara
s nekem szól majd ajkad kacéros mosolya.
Békéscsaba, 2000. március 25. - április 17.
25. A SZŐKE
Hamvas arcát körbebugyolálva
szőke hajfonatokkal ez a lány
belopta magát szívem sarkába
érkezésének derűs hajnalán.
A nőke szőke, bőre fenyőre
emlékeztetett lágy illatával
elcsavarva orrom, fejem dőre
gondolatokba hajszolva szárnyal.
Nyakíve hattyú, keble két alma
karja közt ringva, lágy kacérsággal
csípejét ringatja készakarva,
szeme telve huncut vidámsággal.
Lépeget, táncol, lénye mint fátyol
borul rá lelkemre sejtelmesen,
észre sem veszi, hogy elvarázsol
magával ragadva lélegzetem.
Nem tudja számomra mily csoda ő,
ahogy forgolódik tekintetem
izzó tüzében, mint egy drágakő
szakértő ékszerész tenyerében.
Hamvas arcát csak keretbe zárja
szőke hajfonatokkal a lány,
királynőként lép szívem sarkába
éledő szerelmem szép hajnalán.
Békéscsaba, 2001. január 15.-23.
26. A KEDVESEM
Szeme barna, kis angyalka
tündér fénye ragyog rajta.
Hangja bájos és varázsos,
gerle búgással határos.
Ajka édes csókra éhes,
mosolya meg lépesmézes.
Teste kecses, lépte becses,
keble barack, mégis hegyes.
Bársony bőre hamvas, pőre,
emlékeztet álomnőre.
Haja vörös, nagyon dögös
festésében szédülötös.
Szeretem az ölelését,
csilingelő nevetését.
Kacéran ha hozzám bújik
kedvesemért szívem gyúlik.
Békéscsaba, 2001. február 9.
27. VÁRAKOZOM
A szendergő ágyon, sok-sok álmon
túl bámulom a tapéta mintát,
s benne mindegyre arcodat látom
felsejleni közelről a kislányt.
Igénylem lényed, derengő fényed
burkába húzza pillangó lelkem
a közelséged, s te jól megérted
rejtett vágytáncomat ahogy lejtem.
Izgalmam fokozza most a tegnap,
csókod emléke zsibong ajkamon
nedves puhasággal, a szád megkap
s torkod sóhaját némán hallgatom.
Az elmúló idő tova tűnő
miközben jöttödre várakozom,
az óra kattogásától kellő
feszültségben úszva vágyakozom.
Belül már itt vagy, magányom elhagy
átadva helyét neked az ágyban,
s emlékeim közt a legédesebb
nyelved matatása lett a számban.
Szendergő álom fekszik az ágyon
sejtetni engedve egy szép kislányt,
kiben mindegyre páromat látom,
s örömteli várakozás hat át.
Békéscsaba, 2001. február 23. - március 2.