134. George Mann: A sötétség szeme (a Köztársaság fénykora, A Jedik próbái 1.)


Ez a történet a Köztársaság és a Nihil közti háború újabb szakaszát mutatja be. Összességében jól van felépítve a cselekmény, mint egy film forgatókönyve. Viszont a technikai részletek kidolgozásában a szerző, sajnos nem jeleskedett. A főszereplő Jedik túl sokat aggódnak, tépelődnek és szoronganak, mintha nem is Jedik lennének, hanem gyenge jellemű átlagemberek. Ez a viselkedés nem illik hozzájuk.

A feltűnőbb hibák a következők:

1. A Viharfal nevű kozmikus zavarómező (ami hiperűrtorzulást okoz a fraktálhullámaival) elválasztja a Nihil által leigázott bolygórendszereket a galaxis többi részétől. Ehhez valamilyen alakú zárt burkolatnak kell lennie, hogy oldalról, hátulról, felülről, alulról se lehessen megkerülni. Csakhogy itt számos lakott bolygórendszerről van szó a Peremvidéken, ahol eleve ritkán helyezkednek el a csillagok és nem mindegyik körül kering lakható bolygó. Vagyis óriási, sok ezer fényév átmérőjű területről van szó, amit fizikailag képtelenség így elszigetelni. Hisz a bójákra szerelt mezőgenerátorok 1 fényévnyire vannak egymástól. Vagyis fél évig tart, mire a hatás elér a saját területük széléig, mivel az csak fénysebességgel terjedhet a térben. Ha tehát valamelyik meghibásodik, fél év alatt kialakul egy 1 fényév átmérőjű lyuk a falon. Ráadásul ehhez sok millió bóját kell legyártani, telepíteni és felügyelni a működésüket, karbantartani őket. Amik legyártásához minimum egy bolygónyi nyersanyagot kellene kitermelni, feldolgozni, megmozgatni, ami logisztikailag sokkal nagyobb feladat, mint megépíteni egy Halálcsillagot. Szóval fizikailag képtelenség mindezt titokban megvalósítani, még sok évtizedes munkával is. Arról nem szólva, hogy egy csillag összes kisugárzott energiája is kevés lenne ennyi mezőgenerátor táplálásához. Tehát a szerzőnek fogalma sincs a kozmikus méretekről és a fizikáról, csak fantáziál össze-vissza, nagyokat lódítva. Remélve, hogy az olvasók nem veszik észre.

2. A Ribento rendszerben vívott űrcsata során Bell és Burry csak tétlenkednek a hadihajó parancsnoki hídján és lényegében nem csinálnak semmit. Pedig bőven lenne idejük a hangárba menni és startolni a vadászgépeikkel. Ehelyett passzívan megvárják, hogy meglékeljék őket és az ellenség droidjai átszálljanak a hajójukra. De közben a szerző azt írja, hogy alig várták már, hogy végre akcióba kezdhessenek. Vagyis ezt az egész csatát teljesen rosszul tervezte meg az író.

3. A 21. fejezetben: Egy bolygó körül keringő törmelékmezőnek nincs olyan turbulenciája az űrben, ami megzavarná egy teherűrhajó pályáját és ellent kéne állni neki. Hiszen nincs légkör, ami áramolhatna vele együtt. Egy pörgő űrhajó burkolatára nem lehet rácsatlakozni, mert a centrifugális erő simán ledobja róla a dögdroidot. Ahhoz nagyon nagy és erős mágnesek kellenének, hogy oda tudjon tapadni, amik viszont zavarnák a droid berendezéseit. A megszigonyozás, lehorgonyzás ez esetben nem járható út, mert az űrhajók burkolatát a legkeményebb anyagokból készítik, hogy kibírják a mikrometeorok becsapódásait és a légköri súrlódást. Ezt szigonnyal átlőni gyakorlatilag reménytelen feladat.

4. A 40. fejezetben: Marchion Ro többször rátapos a Viess tábornok által elfogott EX-droidra és szétroncsolja azt. Ez fizikai képtelenség, hisz egy mélyűri utazásra tervezett, rendkívül ellenálló anyagokból készített szerkezetről van szó, ami bírja a kozmikus sugárzást, a mikrometeor becsapódásokat és a légkörön való átrepülést. Minimum egy buldózerrel kéne ráhajtani ahhoz, hogy összetörje.

5. A 41. fejezetben: Ha a Nihil bóják fél fényév sugarú gömbön belül keltenek hiperűrtorzulást maguk körül, akkor a köztársasági flotta hajói hogy tudnak odaugrani közvetlenül eléjük és lézerágyúkkal szétlőni őket? Reálisan ezeknek a bójáknak fél fényévre kéne lenniük a fal külső határán belül, vagyis fél évig tartana lézerrel lelőni őket, már ha sikerül eltalálni ilyen távolságból, ami kb. teljes lehetetlenség. Ahogy az is képtelenség, hogy egy szétlőtt bója másodpercek alatt megjavítsa önmagát.

6. A 43. fejezetben: A Viharfal percek alatt kitágul és sokkal nagyobbra nő, újabb csillagrendszereket, sőt, egész szektorokat olvasztva magába. Közben a Tractate járőrhajó a fény alatti hajtóműveivel sikeresen elmenekül a mozgó fal elől. Ez hogy lehetséges? Ha a fal lassabban mozog a fénysebességnél, akkor hosszú évekig tartana, mire elérné a következő csillagrendszert, hisz a peremvidéken távol vannak egymástól a csillagok. Egy ilyen óriási, több szektort átívelő növekedéshez pedig évezredek kellenének. Ha percek alatt megnő, akkor viszont sokszoros fénysebességgel kell mozognia, tehát nem lehet előle elmenekülni a fény alatti hajtóművekkel. A szerző megint elfelejtett gondolkodni. És az olvasószerkesztőjének, tanácsadóinak se tűnt fel ez a dolog?

Készült: 2026.07.20. - 26.