3.
A  MEGISMERÉS  

"A tudás a nem tudás bekeretezése."

3.1. A MEGISMERÉS FOKOZATAI

        Az eddigi ismereteink szerint a megismerés, a tapasztalatszerzés, a tanulás minden létezõ számára szükségszerû, folyamatos és örök tevékenység. Értelmet ad az életnek, állandó elfoglaltságot és célokat. Az entitás információkat gyûjt a külsõ és belsõ világból, azaz érzékel. Az érzékelt szubjektummal kölcsönhatásba lépve, annak rezgéseire hangolódva közvetlenül vagy testen, s annak érzékszervein keresztül eggyé válik a szubjektummal, magába integrálja, tudomásul veszi azt. Az információk szûrése, idealizálása, majd feldolgozása, értelmezése és elraktározása az ezzel automatikusan, programszerûen együttjáró tanulható és fejleszthetõ folyamat a szellemben.
        A megismerés az eligazodás, viszonyulás alapja, célja a külsõ és belsõ világ rendszerezett feltérképezése, annak befolyásolása érdekében. A belsõ világ kutatása a visszaemlékezés, ugyanakkor mivel az univerzumban minden információ mindenhol jelen van az információs hullámterét tekintve, ezért lényegében egy a külvilág felfedezésével. Bármerre indulsz el, elõbb-utóbb ugyanoda jutsz vissza. Ez az önmagába zárt (hermetikus) létezés információtartalmának megmaradási törvénye.
        A minden létezõ tudáshalmaza olyan zárt rendszer, mely önmagán belül az analízis (önvizsgálat) által differenciálódik (széttagolódik) és ezért önszaporító. A megismerés mélysége, részletessége a végtelenségig fokozható, kutatható, vizsgálható. Mi építjük meg magunk elõtt a tudás útját, melyre azután rálépünk, hogy bebarangolhassuk azt (lásd: a gnoszeológiát, episztemológiát, ismeretelméletet és a relativizmust). Ezért van az, hogy az Isten csak azt tudja, amit megteremtett és felismert, mint tudást önmagából, önmagának, azaz önmagát. A megismerés ennélfogva teremtõ és tudattágító (tökéletesítõ) folyamat is. (3. ábra.)
        "A tudás a nem tudás bekeretezése". A tudásunk valójában csakis és kizárólagosan abból áll, hogy megmondjuk mi az, amit még nem tudunk. A fejlõdés számunkra az, hogy egyre pontosabban meg tudjuk határozni, mit nem tudunk a világunkról. A minden létezõ megnyilvánulás ezen saját, szubjektív tudásának összessége adja az Isten önmagáról való objektív tudását. Ezen objektív tudás a teremtés során folyamatosan nõ, tehát az Isten egyre jobban megismeri önmagát. Egyre többet tud arról, hogy mit nem tud még magáról, amit szeretne megismerni.
        A tanulás éppen ezért illúzió, hisz minden tudásunk a tudatlanságunk feneketlen szakadéka fölött lebeg és beleszédül az, aki letekint a mélységbe. Ezért okoz általában szenvedést a tanulás, mert folyton ráébreszt bennünket az egész folyamat végtelen és épp ezért megoldhatatlan, reménytelen voltára. Nincs biztos tudás a világegyetemben, mert nincs biztos alap, amire támaszkodhatnánk, csupán saját bizonytalanságunk a dolgok eredetét illetõen.

A. Hétköznapi realitás, az ember normál beigazulási tartománya.
B. A mûszereink által érzékelhetõ tartomány.
C. A fókusz eltolásával létrejött ESP, egy másik beigazulási tartomány észlelése.

        A beigazulási tartomány mûködésének lényege az, hogy felbontja az észlelésünket véges szakaszokra, területekre. Ennek segítségével hozzuk létre az idõ illúzióját. A múlt-jelen-jövõ felosztás és a hozzá kapcsolódó idõfogalmunk valójában egy fiktív idõrendszer, megállapodás és törvény szerinti felbontása az egyidejûségnek. Az Isten (Egy) szemszögébõl nézve ugyanis minden egyszerre van, mivel a teremtett létezõk összes információja örökké megõrzõdik az egészben.
        Az egymástól való elkülönültségünk illúziója a lokális önfenntartó rendszerek eltérõ információtartalmából, vagyis a szeparációból fakad. Mivel a fizikai síkra a lélek feltudati törléssel reinkarnálódik, az egységbõl kiszakadva itt mindenki magányosnak, esetleg elveszettnek érzi magát egy idegen és ismeretlen, veszélyekkel teli közegben. Az elkülönültség mellett még a tudatlanság az, amely megnehezíti az itt végzett cselekedeteket, a karmát és az életet. A tudatlanságból vagy a számunkra éppen nem megfelelõ tudásból eredõ eseményt, reakciókat nevezzük általában rossznak, gonosznak. A helytelen cselekedet tehát valójában sikertelen törekvés a helyes cselekedetek végzésére és mindig a tudatlanságból fakad.
        A jó és a rossz ideája ebbõl következõen olyan viszonyfogalmak, egymást kiegészítõ ideapárok, melyek a különbségtételbõl fakadnak, amit viszont a teremtés aszimmetrikus információtartalma eredményez. A meghatározásuk és elkülönítésük tehát mindig szubjektív és önkényes alapon történik az értelem által, vagyis illúzión alapul. Az Egy számára a dolgok nem jók és nem rosszak. Csupán az egymással való kölcsönhatásaik során válnak azzá az ítélõ értelem számára.
        Ahhoz, hogy helyesen cselekedhessünk egy adott helyzetben, megfelelõ tudásra van szükségünk. A tudást pedig tapasztalás és a másoktól való tanulás útján szerezhetjük meg. Éppen ezért a társaink tanítása, hogy a tudásukat gyarapítsuk a világról és ezzel az életüket megkönnyítsük, a szeretet legegyszerûbb kinyilvánítási módja. Akit szeretsz, azzal megosztod a tudásodat, tovább adva neki a bölcsességet. Ez egy egyetemes törvény, mely minden entitásnak feladata, sõt kötelessége. Taníts, hogy tanítsanak. Oszd meg a tudásod másokkal, add tovább amit tanultál. Ezáltal fejlõdik az Egész és ezáltal fejlõdsz te is.

3.2. A TRANSZLOGIKA

        Minden logikai, rendszerezõ, szervezõ elvvel bíró rendszer transzlogikus rendszer. Viszont nem minden transzlogikus rendszert tekint(het)ünk szubjektíve logikusnak. A transzlogikus rendszerek közül az entitás a saját tapasztalatainak megfelelõen szubjektíven és önkényesen, ill. más entitásokkal való közmegegyezés alapján jelöli ki a maga számára ezen rendszerek közül a reálisakat, az elfogadhatókat, a logikusakat (lásd: a paradigmákat).
        A valóság ellentmondásos természetét tekintve azonban ez éppúgy illúziókhoz vezet a szellem számára, mint maga a szervezõ elv, legyen az bármilyen, ha objektíve valóságosnak veszi. Egy ellentmondásos rendszerben ugyanis nem lehet ellentmondásmentes rendszerek segítségével tartósan boldogulni. Minden transzlogikus rendszer a szellem teremtménye. Mint program segíti a megismerést, az értelmezést és az emlékezést, tehát része az intelligenciának.
        A logika által felállított útvonalak és falak, törvények és elvek fiktívek, de valóságossá válnak, ha a szellem a teremtett valóság vizsgálata közben valóságosnak tekinti õket. Ez a belemerülés az illúziókba, amikor komolyan veszed magadat és a világról való elképzeléseidet. A beigazulási tartomány ekkor már nem csak a valóság egy darabját mutatja meg, de egyben el is takarja a többi darabot, kívül rekesztve azokat a fókuszodon.
        Az illúzió ezért mindig olyan álcarendszerré válik, mely fogságba ejti a tudatodat a reálisnak kinevezett beigazulásokon belül, és elrejti elõled a létezés összes többi tartományát. Vagyis tudatlanságban tart téged a valóságról annak érdekében, hogy tudónak tarthasd magadat az illúzióidtól körülvéve.
        Az anyagi világ éppen ezért a hipotézisünk szerint csupán egy összetett álcázási rendszer (Máya illuzórikus fátyla). Az idõt, a teret, az anyagot és önmagunkat csak egy szûk sávban, a logika által megengedett formában és módon tudjuk itt észlelni, tehát részlegesen. Aki közülünk kilép, kilóg, áttör az álcán, megszegve a szabályokat, az parafenomén vagy õrült, esetleg médium, próféta a többiek szemében. Annak ellenére, hogy közben olyan mûszereket építünk, amelyekkel szintén folyton ki tudunk nézni az érzékszerveink hatósugarán túlra. Ezt a célt szolgálja többek között a mikroszkóp, a távcsõ, a sugárzásmérõ, a röntgengép, és az olyan új találmányok is, mint a mi dimenziótartományunkból való kinézést lehetõvé tevõ dimenziókamera és idõtávcsõ (kronovizor).
        A megismerésben a különféle transzlogikus rendszerek használata elengedhetetlen. Általuk növelhetõ az észlelés felbontása, eltolása ill. kitágítása. A transzlogikus rendszerek lehetnek közvetlenül vagy közvetve egymásba ágyazódó részhalmazai is egymásnak. Az információ ezért átvihetõ egyikbõl a másikba újraértelmezéssel egy másik szubjektív szempontból vizsgálva, de az újrasablonizálás, idealizálás során információ veszhet el, mert nem minden esetben alakíthatók, konvertálhatók át egymásba az ideák maradéktalanul (lásd: a hermeneutikát). Egy egyszerû példa erre: az idiomatizmus. Ez olyan, valamely nyelvre jellemzõ sajátos kifejezésmód, amely nem fordítható le szó szerint más nyelvekre.
        Hasonlat: Minden szervezõ elv egy adott nézõpontnak tekinthetõ, amely köré az értelmezett információk gömbszerûen illeszkednek. A gömbök egymásba érnek, összekapcsolhatók, nagyobb gömböket alkothatnak. Ugyanazt az információt több gömbben, rendszerben is lehet értelmezni. Az igazi valóság azonban az, hogy én, mint szellem szabom meg azokat a törvényeket, transzlogikus rendszereket, melyek alapján a világot magam köré szervezve akarom látni. Azt látom amit látni akarok, abból a bonyolult hullámkavalkádból, ami körülöttem, bennem, rajtam, általam van.

3.3. AZ ISTENHÁLÓZAT

        Az isteni huzalozási rendszer az Istenhálózat, az égi hierarchia, mely fizikailag az egy dimenziós univerzum idõszálas szerkezetére épülve mûködik. Ezen az égig érõ fán közlekednek a sámánok, de ez Jákob lajtorjája is, amely mindenkit összeköt a teremtõjével és a környezetének egyes részeivel. A felépítése iszonyúan bonyolult, a gordiuszi csomó ehhez képest gyermeteg masni csupán. Az Isten számára eme rendszeren keresztül nyilvánul meg láthatóan a teremtett világmindenség, az okforrás minden idõbeli másolata. A tulajdonságaiból következõen szinte azonnali információ átvitel történik folyamatosan az idõszálas rendszeren keresztül, így elmondhatjuk, hogy Isten szeme mindent lát, méghozzá forráspontnyi (totális) részletességgel.
        Az isteni huzalozási rendszerben, az akashában õrzõdik az univerzum minden tudása, már meglévõ információja. Ha tudod a módját, ebbõl bármit kiolvashatsz, amit csak képes vagy megtalálni és megérteni belõle. Csupán a meglévõ tudásod korlátozza az új információkhoz való hozzáférésedet. Az elõítélet és a szûk látókör csökkenti, az elfogulatlanság, a széles látókör és a heterogén, kombinatórikus tudás növeli a hozzáférési kört. Mivel azonban a megismerés (tanulás) során csak lépésrõl lépésre haladhatsz a fejlõdésedben, idõbe kerül a számodra a te felfogóképességedtõl távol lévõ dolgok megértése és elfogadása. Az értelmed tehát korlátozza önmagát, azaz nem ugorhatod át a saját árnyékodat.
        Példa: Nem lehet egy ember tanítását az integrálszámítással kezdeni, ha még az egyszeregyet sem tudja. Az értelmezés korlátai is szûkítik a befogadási tartományt. Az univerzumban nincsenek elzárt titkok és információk, csak olyan adatok, melyeket nem tudsz befogadni, nem tudsz rárezegni a tudatoddal. Ez azt is jelenti, hogy a tudás mindig jelen van körülötted. Az is, amit még fel sem tudsz fogni, ott rezeg benned (a mindentudás szó szerint!). Csak nem férsz hozzá, nem tudod integrálni magadba, az értelmi rendszereidbe, viszont hatást gyakorol rád. Ez a hatás, mint ismeretlen tényezõ késztet a hatás okának megismerésére, a tanulásra.
        Az Isten útjairól tudjuk, hogy a számunkra kifürkészhetetlenek. A Teremtõ szokása, hogy rejti magát és a saját terveit, szándékait a teremtményei elõl. Amirõl ugyanis nem tudsz, abba nem vagy képes beavatkozni sem. Az Isten szabad akaratot adott az értelmes teremtményeinek, de tudást nem adott hozzá, hogy sikeresen élhessenek vele, és keresztülhúzhassák az Õ terveit a teremtésben. Õ, mint rendszergazda szabja meg mindenki abszolút jogosultsági szintjét (bölcsességét), amellyel hozzáférhet a mindentudáshoz.
        Kiegészítés: A huzalozási rendszerben a logikai kapcsolatok úgy épülnek fel, mint az emberi agy struktúrája. Minden sejt több másik sejthez kapcsolódik az axonjaival, bonyolult hálózatot alkotva. Ezen keresztül lehet mozogni, keresni a rendszerben.
        A lelki sérülés lényegében mindig a személyiség egy adott feladatra nem alkalmas huzalozásának az eredménye. Amikor olyasmit akarsz csinálni vagy olyasmit élsz meg, amit nem vagy képes megfelelõen kezelni és lereagálni. Az ilyenkor képzõdõ tudati zárványok, elfalazott információk, emlékek blokkolják az energia áramlását és nyugtalanítják a tudatalattit. A gondolatvírusok is hasonló hatásokat válthatnak ki. A lelki sérülések gyógyítása az értelem és a személyiség, a jellem megedzésével végezhetõ. Az entitásnak szembe kell néznie a problémával, újra rá kell irányítania a figyelmét a zárványra és fel kell azt oldania. El kell fogadnia és a megfelelõ felismerések által le kell gyõznie, majd tovább kell lépnie rajta.
        Mivel a huzalozási rendszer logikára épül, a világ pedig ellentmondásos, ezért mindig lesznek olyan tapasztalatok és helyzetek, amelyek lelki sérülést idézhetnek elõ a lélekben. Tehát semmikor, senki sem érezheti magát biztonságban tõlük. Lényegében ezek a hatások azok, amelyek a személyiség megváltozását eredményezik és hajtóerõként szolgálnak a számunkra a megismerés és teremtés során.

3.4. A HUMORRÓL

        A humor a logikai rendszerekben, az értelmezésben rejlõ hibák, paradoxonok következménye, ill. a transzlogikus rendszerek közti konvertálásból adódó félreértéseké. A humorérzék olyan logikai rendszer, mely nem a hagyományos huzalozásra, értelmezésre épül és a nézõpont megváltoztatása során keletkezik. Fejleszti a kombinatórikai, konvertálási, logikai készséget, az értelmezést. Mivel természetébõl következõen szokatlan, figyelem felkeltõ hatású, a humorba öltöztetett tudás jobban megmarad az emlékezetben. Gondoljunk csak a gyermekkorunkban hallott tréfás anekdotákra, tanmesékre, viccekre. Jobban megmaradt bennünk, mint a száraz iskolai tananyag nemde?
        Erre további kitûnõ példákat és egyben bizonyítékot szolgáltatnak Murphy törvénykönyvei, melyekben több olyan bölcsesség is található, amik megegyeznek az ebben a könyvben található megállapításokkal. Csak amíg az emberiség nagy gondolkodói és filozófusai éveket töltöttek komolyan elméllyülve ezen témák tanulmányozásában, addig a Murphy könyvek szerzõi egy pillanat alatt megtalálták a választ a kérdésekre, humorba csomagolva. "Mert akinek humora van, az mindent tud."
        Valakinek akkor nincs humorérzéke, ha mindenféle értelmezést, ideát, huzalozást szó szerint valóságosnak vesz és annak megfelelõen reagál rá. "Akinek nincs humora, az mindenre képes." Ha ostobaságokat huzalozunk a értelmünkbe, az azt is végrehajtja, mert komolyan veszi. Sok betegség és az életben tapasztalt nehézség ezért keseríti meg az életünket. Fontos, hogy legyünk óvatosak az értelmezés, a komolyanvétel, az önszuggesztió során. Nem mindegy mire utasítjuk a lelkünket mûködtetõ rendszereket.

3.5. A DEZINFORMÁCIÓ

        A dezinformáció téves értelmezése a kapott információknak. A kommunikáció természetébõl következõ, azzal mindig velejáró jelenség. "Minden értés máshogy értés" a jeltorzulás és az értelmezés különbözõsége miatt (lásd: a szemantikus filozófiát). A kommunikáció során a lényeg a megegyezés az alapfogalmakban, és az annak megfelelõen kódolt új információk közlése hasonlatok által. Lásd: a szemiotikát (általános jelelméletet) és a dialektikát (a fogalommeghatározás módszertanát). A képi közlés kevesebb torzulással jár, mint a fogalmi közlés (például a beszéd). A dezinformáció ugyanakkor késztet a további kommunikációra, a félreértések tisztázása érdekében.
        Ha mindezzel tisztában vagy, akkor semmit sem fogsz készpénznek venni, még ezt a könyvet sem, és óvatos leszel a kapott információk értelmezésekor. Így sok kellemetlenségtõl megkímélheted magad a megismerés és a viszonyulás során. A hétköznapi életbõl ismert tapasztalati tény, hogy a dolgok többnyire nem úgy vannak, ahogy azt mások mondják nekünk. Egyszerûen megfogalmazva: az emberek sokat fecsegnek, keveset beszélnek, még kevesebbet mondanak, és annak is csak a töredéke igaz, ill. használható a számunkra.

3.6. AZ INGERÜLETSZÜKSÉGLET

        Minden tudatnak szüksége van serkentõ hatású ingerekre a figyelme lekötéséhez. Ez egyben alapfeltétele is a fejlõdésnek és az unalom elkerülése végett is hasznos. Az ingerszegény életmód információs beltenyésztés kialakulásához vezethet, vagyis az új tapasztalatoktól elszigetelt rendszerek degenerálódni kezdenek, leromlanak informatikailag. "A tudás az élet, a nem tudás a halál." Folyamatosan tanulnod kell, frissítened a tudáskészletedet, ha életben akarsz maradni. A tudás hatalom. Ez a fennmaradásért folytatott verseny, a kiválogatódás alapja és lényege.
        A túlingerlés ugyanakkor zavarodottságot és instabilitást, passzivitást és részleges lebénulást okozhat, elzárkózást az új információktól. Ez a tudat kifáradása, kimerülése. Az optimális ingerszint beállításának tehát nagy szerepe van a tudat harmónikus mûködése szempontjából.
        Ugyanez vonatkozik a testi mûködésekre is, lásd: a civilizált ember mozgásszegény életmódját, illetve a túlhajszoltságot, az egyoldalú megterhelések következményeit.
        Szokása az elmének, hogy a koncentrációtól kifáradva, pihenésképpen csapongani kezd. Ilyenkor olyan programokat futtat a tudatában, melyek a nem célirányos gondolkodás eredményeként (akaratlagosan) mûködnek, hanem spontán módon, mintegy pótcselekvésként kitöltve a fókuszt. Ez az elme fecsegése, az információs töltelék gyártása. A töltelék jellemzõje, hogy végtelen változatosság és minimális rendezettség jellemzi. Úgy is hívjuk, hogy a figyelem elkalandozása, ábrándozás, álmodozás, az ego belsõ fecsegése. A kalandozás a tudatra bizonyos körülmények között frissítõen hat, de túlzott mûködése káros információs perturbációkat, vagyis az emlékek újraértelmezése során fellépõ kedvezõtlen személyiségváltozásokat eredményez.

3.7. AZ ÉRZÉKELÉS FAJTÁI

        Az érzékelés kölcsönhatás az érzékelõ és az érzékelt megnyilvánulások között, mely a résztvevõ szubjektumok állapotváltozásával jár (lásd: a létezés evolúciójánál). Ez a legegyszerûbben a rezgéskép és az irányultság szerint csoportosítható.:

3.7.1. REZGÉSKÉP SZERINT: Felület és megnyilvánulás érzékelés.

        A felületi érzékelés a dolgok formájának és más felszíni tulajdonságainak (szín, albedo) az érzékelése. Az optikai szemmel történõ látás a környezõ tárgyak irányából a receptorokba érkezõ fotinók által keltett ingerekbõl összeálló két dimenziós, sík kép, vetület észlelése. Az agy ezt a képet élesíti és fordítja meg, majd ál három dimenziós képet készítve belõle továbbítja a léleknek. Ez a jelfeldolgozás sokféleképpen becsapható és csak szûk határok között használható.
        A megnyilvánulás érzékelése a dolgok tartalmának, belsõ lényegének lelki szemmel történõ látása. A lélek, az érzékelõ forrás minden longitudinális idõhullámot, eseményteret észlel amely eléri õt, tehát a megfigyelt tárgynak nemcsak a felszínét, hanem a teljes anyagát, az azt alkotó összes atomot, forrást is érzékeli egyszerre. Ezen rezgéseket a lélekben mûködõ fókuszvezérlõ és értelmezõ, látó programok állítják össze térbeli képpé. Ez a térkép a környezet belsõ megjelenítése a tudatban. Az észlelt beigazulási tartomány mintegy benne van az észlelõben, annak részét képezi, benne rezeg. Meglehetõsen nehéz pontosan körülírni a lelki látás jelenségét egy olyan nyelven, mely a felületi látást használó emberiség által észlelt dolgok közlésére lett kifejlesztve. Ez a fajta látás egyébként sokkal részletesebb és variálhatóbb képet ad, mint az optikai látás és lehetõvé teszi minden létezõ megnyilvánulás észlelését.
        A lelki látás számára a semmi vakfoltként, totális sötétségként jelentkezik a szeparátorban, a téridõ tartományokat elválasztó nemtér-nemidõ régióban. Ami létezik és megnyilvánul az észlelhetõ, látható, amennyiben a hullámai elérnek téged, mint forrásrendszert.

3.7.2. IRÁNYULTSÁG SZERINT: A külsõ és belsõ világ érzékelése.

        A külsõ, extraszensz érzékelés kifelé történik. A szellemhalmaz, az identitás keretein kívül található megnyilvánulások érzékelése az engem érõ hatások megfigyelésébõl áll.
        A belsõ, intraszensz érzékelés befelé történik. Az identitáshalmazomon belül lévõ információkat figyelem, visszaemlékezem a korábbi tapasztalataimra. A belsõ és külsõ világ valójában egy, csak az értelem, az ego tesz különbséget köztük.
        Egy példa az ókori görög filozófiából: Platon szerint az ember nem megismeri a valóságot, hanem visszaemlékezik rá. Bennem, mint mikrokozmoszban megtalálható minden létezõ. Tehát befelé indulva el önmagamban, önmagamat felfedezve egyben a külvilágot is megismerhetem. Amilyen kint, olyan bent, mert bennem van az egész világ, s én mindenhol ott vagyok a világban (mint információhalmaz).

3.8. A RENDEZETT RENDEZETLENSÉG

        Milyen is hát a valóság? Az elõzõ fejtegetéseket folytatva kétségtelen, hogy szubjektív jelenségnek kell tekintenünk, mely az észlelõjében van jelen. Vagyis "a valóságot is meg kell teremteni". Node nem mindegy, milyennek teremtjük meg a saját valóságunkat!
        Tapasztalataim szerint a valóság sokféle lehet. Láthatom rendezett, logikus és stabil rendszernek is egy adott nézõpontból adott transzlogika szerint szemlélve, de láthatom rendezetlen, ellentmondásos és instabil káosznak is máshonnan, máshogyan nézve. Mivel minden megnyilvánuló létezõ transzcendens (idõ)hullámok halmazaként írható le, nyugodtan mondhatjuk, hogy minden hullámtermészetû. Az anyagi részecskék is (mivel nincs bennük semmiféle legkisebb "bogyócska"). A hullámok pedig egymásba ágyazódnak, végtelen bonyolultsági fokú hulláminterferencia tereket, eredõ eseménytereket hozva létre.
        Ebbõl következik, hogy a rendezettség vagy rendezetlenség illúzióját az értelem hozza létre, miközben a beigazulási, észlelési tartomány változtatásával figyeli a valóságot. Ami a felbontás egyik szintjén rendezett, az egy másik szinten esetleg rendezetlennek mutatkozik (pl.: egy simának tûnõ felület kinagyítva egyenetlennek látszika mikroszkópban).

3.9. ÁTLÁTHATATLAN

        Ilyen a mi világunk valójában. Nem ismerjük önmagunkat, egymást, a világot, a valóságot, de még a minket körülvevõ gépeinket, a teremtményeinket sem. Nagymértékben kiszolgáltatottak vagyunk a környezetünknek. A civilizációtól, az embertársainktól, a természettõl és az Istentõl függünk. Ennek okai számosak, de fõként a hatalmasra duzzadt információ mennyiségére és a befogadására való alkalmatlanságunkra, a személyes korlátainkra, a lustaságunkra, az idõre, az energiára és a kellõ akarat hiányára vezethetõk vissza.
        "Mindig több olyan dolog lesz a világon, amit még nem tudunk, mint amit már tudunk." "Mindent nem lehet tudni." A megoldás a világ egyszerûsítése és a tudás tömörítése, a dolgok lényegének a megragadása. Fölé emelkedéssel rá lehet látni a belülrõl átláthatatlan rendszerekre és el lehet igazodni bennük. Kérdés, hogy mi az, amire szükségünk van és mi tekinthetõ éppen fölöslegesnek. Az oktatás nagy problémája, hogy mit tanítsunk, ha nem tud(hat)juk pontosan elõre, éppen a bizonytalansági tényezõ miatt, hogy mire lesz késõbb szükségük a diákjainknak?
        Erre a problémára a legegyszerûbb megoldás az, ha "nem halat adsz az éhezõnek, hanem hálót." Tanítsd meg a másikat arra, hogyan juthat hozzá a számára szükséges tudáshoz és hogyan igazodhat el az információk özönében. Segíts másoknak, hogy átláthassák a világot, hogy mások is segítsenek neked ebben. Az eligazodásunk pontossága pedig a felbontás mértékétõl és az értelmezéséhez használt értékrendünk milyenségétõl, kifinomultságától függ.

3.10. VARIÁCIÓK VILÁGNÉZETRE

        Az ebben a könyvben szereplõ elméletrendszer nem új találmány. Sokan, sokféle formában tanították már a történelem kezdete óta a különbözõ kultúrákban és tanítják ma is (lásd: a zárójeles utalásokat). Ez a tanulmány mégis új, hisz a régi bölcseletet modern formában igyekszik átadni a mai viszonyokra adaptálva értelmileg, kiegészítve a legújabbkori tudásunk eredményeivel. "Minden kornak megvannak a maga metaforái a valóság lényegének a kifejezésére." Az õsi filozófiák semmivel sem tekinthetõk jobbnak vagy rosszabbnak a maiaknál. Egyszerûen csak mások, mert az akkori emberekhez szóltak, az õ nyelvükön. Az új idõk most új megfogalmazást kívánnak. Ez a munka, az egyetemes tudás megfogalmazása pedig soha nem ér véget. Mindig újra neki kell kezdenünk, hogy átadhassuk egymásnak a lényegében elmondhatatlant.
        Minden entitás igyekszik magában minél pontosabb világképet kialakítani. Ahány szubjektum, annyi világnézet, mégis mind ugyanarról az egyetemes valóságról szól. A másképp értelmezés miatt fellépõ különbségek az igazság látása terén látszólagos zavart, konfliktusokat keltenek az entitások között.
        Ennek a megoldása az, ha nem a különbségekre, hanem a hasonlóságokra figyelünk. Az értelemhalmazok metszetére, és analogikus módszerekkel értelmezzük az eltérõ világképeket. Ez egyfajta kódfejtés, mely a megismerés kitûnõ eszköze és a viszonyulást harmónikusabbá, a kollektív teremtést pedig egységesebbé teszi. Minden vallás ugyanarról beszél. Minden bölcs és tanító ugyanazt mondja, és ugyanerrõl szól az élet és a tudomány is, de ezerféle nyelven, millió szempontból és végtelen részletességgel tárva elénk a valóság természetét. A világképek összehangolása, kompatibilizálása döntõ fontosságú az önmegvalósítás és az isteni közösségbe történõ integrálódás szempontjából. Azt meglátni és megérteni, hogy lényegét tekintve a világon minden és mindenki Egy.
        Hasonlat: A valóság olyan, mint egy láthatatlan ember. A tudósok, filozófusok, kutatók a szabók, akik ruhát igyekeznek szabni az illetõre. Minél testhezállóbb a ruha, annál pontosabb a valóságról alkotott magyarázat, elmélet. A ruha színe bármilyen lehet, ezért oly sokszínûek a vallások, holott mindegyik ugyanarról az egy Istenrõl szól.
        Csakhogy van egy apró probléma, melyrõl a tudósok rendre el szoktak felejtkezni. Még a legtökéletesebben testre szabott ruha sem azonos ugyanis magával az illetõvel. Csak a ruháját látjuk, magát az embert nem! "A magyarázat csak fedi az igazságot, de nem azonos vele."

3.11. AZ ÉRTELEM HATÁRÁN TÚL

        Minden nyílt, véges rendszernek, részhalmaznak van határa. Egy zárt rendszernek végtelennek, azaz határtalannak és mégis önmagába zártnak, egynek kell lennie. A zárt rendszer sejtésünk szerint megszámlálhatóan végtelen számú elemet tartalmaz. (Ez egyben azt is jelenti, hogy "megszámlálhatatlanul végtelen számú elemet tartalmazó rendszer nincs".) Ezek az abszolútum, az Isten jellemzõi.
        A transzlogikai rendszerek mind minõségi, mind mennyiségi jellemzõiket tekintve végesek. Minden szervezõ elvnek, halmaznak van fala, korláta, kerete, formája, amely résszé és ezért tökéletlenné teszi azt. A fejlõdés az értelem határainak maximális kiterjesztésével jár. A szellemben az egymással kapcsolatban álló transzlogikus rendszerek lehetõvé teszik a végtelen fejlõdést, a tudás differenciálódását, szaporodását. Viszont az entitás több, mint részeinek összessége. A részek az értelmi rendszerek. Ami rajtuk túl van, az ugyan megtapasztalható, de nem integrálható az értelembe megnyugtatóan, mivel túl mutat annak keretein. Beszámíthatatlan a transzlogika számára. Az értelem a saját dimenzióiban végtelen, de más dimenziókra nézve nagyon is véges és korlátolt (lásd: a 2. ábrát korábban).
        Az értelmezhetõn túli tartományok vizsgálhatók, de nem az értelem, hanem csak a tudat, a fókusz és az ösztön által. Ezek az igazán misztikus, megérthetetlen, de megtapasztalható tartományok. A fejlõdés szükségszerûen ezek megismerése felé is folyik. Az értelmezhetõ tartomány csak részhalmazát képezi az értelmezhetetlen tartománynak. Az értelmen túli tartományok vizsgálata meditáció során, a fókusznak az értelemtõl történõ eloldása által végezhetõ. A tapasztalatokra a visszatérés után lehet emlékezni, de ezek az élmények értelemmel fölfoghatatlanok és elmagyarázhatatlanok.
        Az átadhatatlan tudás az, melyet nem tudsz megérteni vagy tovább adni, mert a kódolása nem megoldható (lásd: az egzisztencializmust és a diltheyi, bergsoni életfilozófiákat). Ezért nem képes az ember a maga három dimenzióra adaptálódott értelmével felfogni az Istent a maga teljességében. Ezt az átadhatatlan tudást próbálja meg körbejárni ez a könyv is.

3.12. AZ ISMERETLEN TARTOMÁNY

        Az ismert világ mindaz, amirõl a szubjektum, az entitás tud, amit megtapasztalt. Az ismeretlen világ az, amit megismerhet, megtapasztalhat. A megismerés erõt ad, mivel az új megtapasztalása szükségessé teszi a figyelem növelését, és a tudomás a bizonyosságtudatot, a szellem belsõ stabilitását növeli. Az ismeretlen ugyanakkor félelmetes, idegen, veszélyes és szokatlan, furcsa is lehet, ami a megismerõt óvatossá teszi.
        Az ismeretlenben minden tudat az ismerõs vonatkoztatási pontokat, információkat keresi, hogy legyen viszonyítási alapja az értelmezés, az integráció megkönnyítéséhez. A totálisan ismeretlen tartományokba csak a legbátrabb, ill. legõrültebb entitások mernek belépni. A lassú, óvatos fejlõdés biztonságosabb. Az ismerõs dolgok megnyugtatólag hatnak az elmére, a biztonságtudatát növelik. Az óvatosság az identitásnak, mint halmaznak a védelmét szolgálja. Ha túlzottan belemerül a tudat az ismeretlenbe, elszakadhat a gyökereitõl, a stabilitást adó külsõ környezettõl és a belsõ értelmi rendszerektõl, és elveszhet, eltévedhet az ismeretlenben. A terjeszkedés és kutatás során ezért használ mindenki vonatkoztató vagy lépõpontokat, hogy meglegyen az útvonal, a huzal visszafelé. Ezen Ariadné fonál használata különösen a beigazulási tartomány nagyfokú megváltoztatásakor szükséges. Aki elszakad a gyökereitõl, könnyen széteshet mint összefüggõ rendszer és elveszhet a saját információs halmazában. Az ilyen személyeket nevezik eltévelygett, elveszett embereknek, õrülteknek, ezoterikus lelki sérülteknek.
        A megismerhetetlen tartomány: az az állapot, ahol nincs tapasztalás, ill. mindaz, amirõl nem lehet tapasztalatot szerezni. Ez a semmi, a létezés hiánya. A fókusz, a tudat nem érzékel semmit. A testetlen, megnyilvánulatlan tudat állapota, sõt még azon is túl van valamennyivel. A vizsgálata veszélyes, mert legyengíti, elbizonytalanítja az entitást.
        A megismerhetetlenség maga a semmi, a nem lét (vagyis tulajdonképpen ilyen nincs is). A tudomás legalacsonyabb szintû állapota alatt található, a kutatását senkinek sem javasoljuk. Úgy írható le, mintha az önmagába zárt létezõ ki akarna lépni saját magából, ami egyébként lehetetlen, és meg akarná tapasztalni a rajta kívül lévõ világot. Nincs rajta kívül lévõ világ, mert Õ maga a világ. A megismerhetetlen tartományt mint fogalmat és paradoxont tehát azért alkotta az értelem, hogy kifejezze valamivel azt a határtalan határt, amely átléphetetlen és keretet szab a megismerhetõségnek. Ezáltal érvényesülhet a paritás törvénye is, mivel az értelem alapjában véve duális természetû és szüksége van egy olyan fogalomra, mellyel meghatározhatja a végtelen és abszolút egységet, önmaga számára felfoghatóan és megnyugtatóan.
        A létezésnek nincs antipárja, ezért nem poláris megnyilvánulás, tehát önnön tiszta formájában megtapasztalhatatlan. A létezésnek mindig csak a poláris megnyilvánulásait észlelhetjük a világban, ezért a számunkra lényegében megismerhetetlennek minõsül. Ez az Egy, az Egész, ami túl van mindenen és mindent magába foglal.

3.13. A VÉGTELENSÉG FOGSÁGÁBAN

        Az Isten korlátlan és szabad. A teremtményei Õbenne korlátozottak és ezért a szabadságuk is csak részleges. Vannak dolgok, melyek felõl szabadon dönthetünk, és vannak dolgok, melyekbe nem tudunk beleszólni. Függünk a környezetünktõl, egyszóval minden létezõtõl. Ez a függés viszont kölcsönös. Minden létezõ megnyilvánulás is függ tõlünk, mert hatást gyakorolunk rá minden cselekedetünkkel, minden pillanatban. A szabadság tehát viszonyfogalom. Ugyanígy a rabság is.
        A rabságunkat okozó falak illúziók, lebonthatóak és bármikor újra építhetõek. Az abszolútumnak, a mindenségnek viszont elképzelésünk szerint nincs fala a hagyományos értelemben véve. Az univerzum a jelenleg használatos kozmológiai elméletek egyike szerint egy önmagába visszagörbülõ, a Bolyai-Lobacsevszkij féle, pozitív téridejû univerzumhoz hasonló geometriájú rendszert alkot, melynek ennél fogva minden pontja kijelölhetõ középpontnak. Az Isten önnön végtelenségének hermetikus fogságában van, mivel nem tud magából kilépni. Ez az Õ abszolút szabadsága.
        "A valóság olyan, mint a Mandelbrot halmaz". (4. ábra.) Egy szép, fraktális szimmetria, melynek pontjait irracionális számok alkotják. A végtelenségig lehet nagyítani a halmaz bármely részét és mindig új, és mégis hasonló arcát mutatja a szemlélõdõnek. Ha viszont kifelé indulunk el a halmazból, semmit sem fogunk találni rajta kívül a végtelenben.

3.14. A FELISMERÉS FURCSASÁGAI

        Mik az illúziók? Szigorú értelemben véve minden annak tekinthetõ. Semmi sem olyan, amilyennek látszik. A látás ugyanis értelmezéssel, halmazképzéssel jár és ennélfogva a szervezõ elvtõl függ. Azt látom, amit látni akarok.
        A ragaszkodás az illúziókhoz történik, amíg fel nem ismered a dolgok lényegét és meg nem tanulod a hozzájuk kapcsolódó leckéket. A valóság is illúzió és az illúziók is valóságosak, mert hiszen léteznek valahol, valamilyen formában. Az már csak kollektív megállapodás kérdése, hogy mit tekintünk a tapasztalt jelenségek közül valóságosnak.
        Az illúziókba menekülés oka a bizonytalanság és a tudatlanság. "A kábítószer azoknak való, akik nem merik elviselni a valóságot". A valóság elviselésének nehézsége szintén illúzió, és az illúziókra nevelés, a hibás szellemkondicionálás (hozzáállás) eredménye. A világkép tökéletesítésével, helyreállításával megoldható a problémák java része, mint pl.: az elõítéletek, tévhitek, megrögzött elképzelések a világról, a dolgok készpénznek vétele, stb.
        Ha megpróbáljuk elkülöníteni a valóságot az illúzióktól, a folyamat végén eljutunk a megnyilvánulatlanhoz. Ezért nem tanácsos minden illúziót lerombolni, hanem csak azokat, melyek hátráltatják a fejlõdésünket vagy konfliktusokat okoznak bennünk, nekünk. Vagyis sok illúzió kifejezetten egészségesnek tekinthetõ a psziché kiegyensúlyozott mûködése szempontjából.
        A felismerés poláris természetébõl következik, hogy ha megpróbálsz valamilyen lenni, pl.: jó ember, akkor azt kell észrevenned, hogy mennyire nem vagy az. Ha önzetlen vagy azt fogod látni, mások mennyire önzõek, ha pedig önzõ vagy, másokat önzetlennek fogsz látni. Ez az erõ-ellenerõ hatás következménye. Ha önmagad akarsz lenni meglátod, hogy a személyiséged elemeit másoktól vetted át, másoltad le. Ha viszont másokra akarsz hasonlítani azt fogod látni, hogy mennyire nem vagy olyan és, hogy nem is állna jól neked az a fajta viselkedés. Ha valóságkutatással kezdessz el foglalkozni, naívnak fogod érezni magad a tapasztalataid fényében. Ha viszont belemerülsz az illúziókba, nagyon realistának fogod magad érezni.
        Ez a tulajdonságok és a példakép problematikája, melynek oka szintén az illúziókban, a szubjektív látásmódban rejlik.

3.15. POKOLRASZÁLLÁS ÉS MENNYBEMENETEL

        A pokolraszállás az alámerülés az árnyékvilágba, a sötét oldal megnyilvánulásai közé. Itt találhatók a félelmek, fájdalmak, kétségek, elfolytások, fóbiák, beteljesületlen vágyak, vagyis azok az alapvetõ életérzések és reakciók, melyeket tudatos szinten, mint nem kívánatos tapasztalatokat és tulajdonságokat elítéltünk, megtagadtunk, kizártunk magunkból. A sötét oldal mindenkiben ott van, mert elválaszthatatlan kisérõje, kiegészítõje a fényes oldalnak. Megtagadható, a tudatból számûzhetõ és elfelejthetõ, de le nem gyõzhetõ tulajdonságok ezek, a lét másik (poláris) oldalának szükségszerû megnyilvánulásai.
        Egy érdekes példa: Ennek a könyvnek létezik egy párja, egy "Árnyékkönyv", mely ezzel párhuzamosan, illetve ezt követõen született meg a szerzõ tudatában. Az Árnyékkönyv ugyanazon témákat tárgyalja, mint a Gondolatok a valóságról, csak éppen a sötét oldal szemszögébõl mutatja be a világot, ellentmondásban az itt leírtakkal. A két könyv együtt alkot egészet, de itt most az Árnyékkönyv tartalma a konzisztencia látszatának megõrzése miatt nem kerül ismertetésre.
        Az ösztönvilág, az árnyékos, tudatalattiba számûzött részek megtekintése, illetve a múlt számunkra kellemetlen emlékeinek megfigyelése és felszínre hozása nagyon fontos a lelki tisztulás és tökéletesedés szempontjából. Ez pl.: a szembesülés a küszöb õrével (lásd: késõbb). Az itt szerzett tapasztalatok immunizálódásra, az önirányítás fejlesztésére és emlékeztetõül egyaránt használhatók.
        A mennybemenetel a bennünk lévõ univerzumnak, a fényes oldalnak a felismerése, Isten önmagára ébredése a teremtményében, a szembesülés a Belsõ Énnel. A perspektíva kitágulása és élesedése észlelhetõ ebben a gyakorta extázissal és lelki boldogsággal járó emelkedett állapotban.
        Példa: Az Istenhálózatban az egyes teremtmények a munkaállomásoknak felelnek meg. A pokolraszállás az elszigetelõdés a hálózattól, a rendszer perifériájára való kiszorulás. A mennybemenetel: bejutás a rendszergazda központi székhelyére. Ez az Atyának, a teremtõ tachion csúcsának, a teremtés hegyének az elérése, az "egyhegyûség" állapota, a megvilágosodás (buddha állapot, gnózis).
        Kiegészítés: Ahogy az embrió átmegy az evolúciós fejlõdés egyes stádiumain gyorsított sebességgel, megismételve az anyaméhben az egész evolúciót, úgy a szellem fejlõdése is ugyanezen mintát követi. A reinkarnáció során, ahogy az ember felnõ, újra végigmegy a korábbi leckéken, a fejlõdési lépcsõ elõzõ fokain. Ennek leglátványosabb megnyilvánulási formája és persze bizonyítéka a gyerekeknél a játék, pl.: a bújócska, fogócska, indiánosdi, stb. A szellemben meglévõ egyes fejlettségi szintek az emberi agy felépítésével analógok. Lásd: agytörzs, hüllõ komplexum, limbikus rendszer, neokortex analógia az ösztönlénnyel, gyermekkel, felnõttel, öreg bölccsel. A szellem felnõtté válása konkrétan a szervezõdés egy magasabb, kifinomultabb szintjének megvalósítását jelenti.
        Hasonlat: Az Isten, akár egy õssejt, elõször megsokszorozza önmagát. Sok önálló, egész sejtet hoz létre magából. Ez a szimmetriarobbanás. Ezek telepekbe, csoportokba szervezõdnek és differenciálódni kezdenek, egyre komplexebb struktúrákat hozva létre az alkalmazkodás kényszerétõl hajtva. Ez a teremtés aszimmetrikussá válása. A sejtek egy élõlényt, entitást hoznak létre, mely egy magasabb fokon szervezett élõlénnyé, (kisbetûs) "istenné" lesz ezáltal. Így: "Az ember a teste sejtjeinek az istene."
        Ez az élõlény (ember) ugyanarra képes, mint az egyes sejtek, csak lényegesen nagyobb hatékonysággal. A sejtek közötti munkamegosztás, együttmûködés tehát életképesebbé, sikeresebbé teszi a sejteket, mint egyedeket és végsõsoron magát a csoportot, azaz az embert. Ez a fejlõdés, az evolúció lényege.
        Minden élõlény folyamatosan védi magát a külsõ és belsõ romboló hatásoktól. Igyekszik fenntartani önnön homeosztázisát, a struktúrája kiegyensúlyozott mûködése érdekében. Az élõlények csoportja társadalmat alkot, melyek szintén csoportokba szervezõdnek még magasabb szinteken. A legfelsõ szervezõdési szint, a csúcs a (nagybetûs) Isten. Egy nagy test, melynek van belsõ hierarchiája, struktúrája (idõszál univerzum) és tulajdonságait tekintve olyan, mint egy õssejt. Amilyen lent, olyan fent. A fejlõdés visszafordul önmagába és minden kezdõdik elölrõl, csak egy magasabb szinten.

3.16. AZ ISTENPROGRAM

        Hasonlat: Az Isten felfogható egy olyan öntudattal bíró számítógépnek, amely magából magát teremti, mûködteti, tovább fejleszti és a hibáit kijavítja. Az ember, mint az Isten alrendszere szintén hasonlítható egy számítógéphez (bár egyáltalán nem úgy mûködik és nem is kompatibilis azzal). Ebben az értelemben a szellem a szoftver, a lélek a hardver, a test a periféria.
        Az Isten magja az operációs rendszer, a hierarchia, a fenntartási és vezérlõ rendszer. A felhasználói programok a tervek és a teremtmények. Az adatok a mûködési környezet, melyben a program fut, ill. minden emlék és információ összessége, a teljes adatbank (akasha). A teremtmények mint alprogramok maguk is mikrokozmoszok, az Isten fraktális másolatai (hozzá hasonlók, de vele nem azonosak, megegyezõk!). A mester olyan program, mely a fejlõdésében eljutott odáig, hogy programozni tudja önmagát és a környezetét (valamilyen szinten).
        A kerub speciális isteni célprogram, különleges jogkörökkel felruházva. A buddha az isteni operációs rendszerbe, az egytudatba bekapcsolt, azzal dolgozó programozó. A fejlettségtõl és a munkakörtõl függõen kap a dolgozó jogosultságot a rendszeren belül a rendszergazdától.

3.17. AZ ISKOLARENDSZER

        A jelenlegi földi civilizációban elterjedt iskolarendszer szinte kizárólag csak az értelmet fejleszti. A számonkérés adatközpontú, kevésbé gondolkodás és erkölcsközpontú. Sok lényegtelen dolgot tanítanak a fiataloknak, melyek java része ráadásul már (régen) elavultnak tekinthetõ (vagy egyenesen hamis), hisz az oktatás képtelen lépést tartani a tudomány pillanatnyi és gyorsan változó állásával. A megvalósítás tehát mindig le van maradva a tervekhez és igényekhez képest.
        Amire az életben igazán nagy szükséged lenne, azt nem tanítják meg neked. Ráadásul az ítélkezõ, értékmérõ és nem személyre szabott követelményrendszerrel sokak kedvét elveszik a további tanulástól és önképzéstõl, vagyis buta és torz személyiségû, világképû, tapasztalatlan embereket nevel a rendszer (lásd: a szókratészi etikai racionalizmust). A tudatlanság újratermeli önmagát, ahogy a tudás is.
        Hasonlat: A szamszára olyan, mint egy labirintus. Amint belekerülsz a folyosóinak sötétjébe, sikeresen el is tévedsz benne és nem szabadulsz, amíg meg nem ismerted és meg nem találtad a kijáratot, a fénybe való kilépés módját. Az oktatás legfontosabb feladata tehát a lelkek tovább segítése kell legyen a szamszárából a magasabb iskolák felé. Ennek módozatait lásd késõbb: A lélek iskolája c. fejezetben.

Negyedik fejezet

Vissza a tartalomhoz