Mikor leparkoltunk a hangárban, nagy csapat technikus és fejlesztőmérnök sorjázott a bárka elé, lebegőtargoncán mindenféle műszereket hozva magával. Liszkai professzor vezette őket, s Tibor nekik adta át a hajót ellenőrzésre. Leereszkedtünk hozzájuk a liften.
- Hogy ment a kislány? - érdeklődött Adorján, szeretettel simogatva feje fölött a csészealj hűvös burkolatát.
- Egész tűrhetően. De Eszternek még sokat kell tanulnia. Hagyjátok, hogy szabadon barangoljon a hálózaton és okosítsa magát. Szerintem idővel nagyon vonzó csaj lesz belőle.
- Még tán feleségül is elvennéd? - hunyorgott rá viccelődve Konrád. A kapitányunk értette a tréfát, mert eszébe sem jutott mentegetőzni.
- Ha magára tud ölteni egy csinos női testet, felőlem...!
- Meglátjuk mit tehetünk ez ügyben! - bólogatott Liszkai komoly képpel. Majdnem elhittük neki amit mond. A robottervezők ma már nagyon élethű androidokat tudnak készíteni. Bár nem tudom, hogyan érezné magát Eszter, ha egy teljesen emberszerű, nemiszervekkel is fölszerelt kéjandroid testébe ültetnék át a lelkét kéjenc kapitányunk kedvéért.
- Mi most átnézzük a hajót, hogy lássuk milyen struktúrális változásokat okozott a műrepülésed rajta. Ez el fog tartani holnapig, úgyhogy leghamarább két nap múlva indulhattok újabb körútra!
A technikusok nekiláttak mindenféle vizsgálatokat végezni a térhajó burkolatán, Konrád és társai pedig föllebegtek a fedélzetre. Mielőtt otthagytuk volna őket, a professzor váltott néhány szót Tiborral, amire fél füllel én is odafigyeltem.
- A központból folyamatosan követtünk titeket. Szerintem jó ötlet volt keresztül vágni a Milberra gyűrűin! Az Esszencia túl kicsi hozzá, hogy igazi kárt okozzon a törmelékfelhőben, de mondjuk egy két kilométeres telepeshajóval már nem csinálhatnád meg ugyanezt! A környezetvédők biztos hangoskodnának! No...! Van valamilyen tervetek az első csillagközi utazással kapcsolatban?
- Hát, ha engedélyt kapunk rá, elvinnénk egy három-négy hetes gyakorlóútra. Arra gondoltam, körberepüljük a Milebót. Nemcsak a hajó új, hanem a személyzet is. A közös viszontagságok majd összekovácsolnak minket. Szeretném ha kicsit összerázódna a csapat, mielőtt nekivágunk a Nagy Spirálba vezető expedíciónak.
- Rendben. Támogatom az ötleted. Két-három nap múlva tietek az Esszencia!
- Akkor hétfőn indulunk! Egyébként tetszik a konstrukció! Igazi műalkotás! Gratulálok hozzá! - a két szakember melegen kezet rázott, kifejezve egymás iránt érzett nagyrabecsülését. Aztán a Kisöreg csatlakozott hozzánk és együtt sétáltunk a légibuszhoz.
- Mikor akarsz indulni a gyakorlóútra? - kérdezte az első tisztünk tárgyilagosan.
- Hétfőn dél körül jó lesz? Addig mindenki rendezze el az itthoni ügyeit. Meg pakoljátok össze a személyes holmitokat, amit hozni akartok. A súlya ne legyen több a szokásosnál!
Ez annyit jelentett, hogy fejenként maximum húsz kilogrammig vihetünk a fedélzetre saját cuccokat. Mivel azonban az Esszencia teremtőgépe helyben előállítja nekünk az összes igényelt ruhát, használati tárgyat, segédeszközt, valószínűleg jóval kevesebb dolgot hoz majd magával a személyzet.
- És mikor jöjjünk be legközelebb főnök? - érdeklődött Júlia, mielőtt elváltak volna útjaink az F osztály épületébe érve.
- Holnap szabadnap! Szombaton Mariannával bent leszünk, intézni az úttal kapcsolatos adminisztrációt, szóval ráértek az indulás reggelén jelentkezni! De akkor már úgy gyertek, hogy csak egy hónap múlva látjátok viszont Otthonvárost!
- Rendben! Szervusztok!
- Viszlát!
Az űrkikötőből nem hazafelé indultam, hanem a belvárosba, a Külügyminisztérium hivatalába. Pénteken délután lesz a búcsúbulim, amit Sándorék szerveztek. Arra gondoltam, benézek hozzájuk, hogy ott is rendbe rakjam magam mögött az irodai asztalomat, mint korábban a múzeumban. Délidőben értem oda, így senkit nem találtam a helyén. Felhívtam Melindát megtudni, hol csatlakozhatok hozzájuk. A kommunikációs csatornán mindketten csak gondolatot használtunk, mivel tudom, a kolléganőm nem szeret a kézitükörrel bajlódni.
- Szia Léna!
- Szia Melinda! Ebédeltek?
- Igen. Mit szeretnél?
- Gondoltam csatlakoznék az asztaltársasághoz! Melyik étterembe mentetek?
- A Hun-cut vendéglőbe. Most érkeztünk. Igyekezz ha nem akarsz lemaradni!
- A hivatal előtt vagyok. Mindjárt ott leszek! Szia!
A közigazgatási központként funkcionáló egyes kaptárban szerencsére nem csupán hivatali toronyházak sorakoznak. A főtéren és a szabadidő park mellett jó néhány barátságos étkezde működik, amiket elsősorban az itt dolgozó emberek kiszolgálására építettek. A terülj asztaloknál kényelmesen meg lehet beszélni a legújabb pletykákat, társasági eseményeket és persze enni is lehet. Turisták is járnak ide szép számban, ezért szinte mindig dugig vannak a kávézók és luxus kifőzdék, ahol nem teremtőgéppel csinálják az étkeket, hanem valódi emberi szakács készíti el azokat, igazi alapanyagokból.
A társadalmi törvények szerint minden eledon állampolgár évente nyolc alkalommal vehet igénybe alanyi jogon, tehát ingyen különféle luxus szolgáltatásokat. Ide tartozik a melegházakban, felszíni kertekben termesztett növényekből összeállított eredeti ételek fogyasztása vagy egy több napos körút a szerelmünkkel valamelyik nosztalgia utasszállító űrhajón. A nyolc alkalom természetesen átruházható, elcserélhető, ezért a hálózaton külön fóruma működik a nagy keres-kínál játéknak. Mert van aki enni szeret, mások pedig inkább a súlytalanságban való szeretkezés élményét részesítik előnyben. Az egyes munkahelyek vezetősége vagy a városi főtanács plusz jutalom bónokat adhat az arra érdemes embereknek, a szakmai munkájuk, kiemelkedő cselekedeteik elismeréseképpen, de ilyesmi ritkán fordul elő.
A luxusbón felhasználása a statisztikák szerint főként a termékenység havában jellemző a lakosságra. A felszíni üdülőtelepeken ezért cserébe rengeteg extra dologhoz hozzájuthat az ember. A férfiak imádják kézi készítésű, eredeti műtárgyakkal, hímzett ruhákkal, tengerből kifogott kagylók héjával, és más szentimentális csecsebecsékkel elkápráztatni a bolygóállás miatt amúgyis felajzott barátnőjüket, hogy nászra csábítsák egy forró éjszakán. Jaj, de sok ilyen ajándékot kaptam az elmúlt három évszázad során az udvarlóimtól! (És mennyit váltottam be a bónjaimból a megszerezni vágyott jóképű legények kedvéért!)
Az idén még egyet sem használtam fel a nyolcból, s ha állandóan úton leszünk az Esszenciával, nem is lesz rá alkalmam. Miközben végigsétáltam a kaptár főutcáján, a dolguk után siető változatos ruházatú, bőrszínű embereket, sőt idegen lényeket bámulva, azon tűnődtem, mihez kezdhetnék a bónjaimmal. Nem éreztem rá különösebb kedvet, hogy olyan tárgyakra váltsam, amik aztán csak a helyet foglalják a lakásomban és ott porosodnak. Viszont megajándékozhatnám velük búcsúzóul a külügyi barátaimat, elsősorban Melindát és a főnököt. Ha adok nekik fejenként kettőt, még mindig marad nekem négy a termékenység havára, ami untig elég lesz, a korábbi évek tapasztalatai alapján legalábbis. Nem tartom magam különösebben élvhajhásznak, sem kéjencnek, aki lelkesen pazarolja mindenféle romantikus butaságra a bónjait. Annak, aki a felderítőkhöz jelentkezik, ne legyen létszükséglet a luxus.
Odaértem a főtér szélén található vendéglőhöz, ami egy korai urorbai stílusban épített földszintes faépület vala, a bejárat két oldalán cserepes tujákkal. A Hun-cut nevű étterem valóban huncut egy hely, ahol kimondottan hagyományos fűszerezésű, ősi hun ételeket lehet előcsalni a terülj asztalkámból. Itt nincs emberi szakács, csak teremtett kajákat adnak az éhes hivatalnokoknak. Ettől függetlenül persze tele volt.
Melinda, a főnök és egy öltönyös fickó az egyik sarokasztalnál ültek, javában falatozva. Az étterem közönsége persze felfigyelt az egyenruhámra, bár a férfiak szeme inkább a domborulataimon pihent meg, érzésem szerint, miközben odasiettem a kollégáimhoz. Ritkán látnak errefelé felderítő űrhajóst, pláne nőnemű kivitelben, úgy tűnik.
- Szervusztok! Csatlakozhatom?
- Szia Léna! Persze, csüccsenj ide! - invitált vigyorogva Sándor, megtörölve száját a szalvétájában. Lehuppantam melléjük a szabadon maradt helyre.
Az öltönyös fazon, egy komoly képű, sápatag fehér férfi érdeklődve bámult rám, míg Melinda észre nem vette, hogy mi még nem ismerjük egymást.
- Ja, igen! Léna! Szeretném bemutatni Csontos Vendel urat a városi tanácstól!
- Békési Léna! - biccentettem, de nem nyújtottam kezet, mert a fickó épp egy csirkecombbal bajlódott.
- Üdvözlöm hölgyem!
- Léna most köszönt el tőlünk! Majdnem harminc évig dolgozott a csapatomban. - magyarázta Sándor. - És ahogy az egyenruháját nézem, sikerült még őrültebb állást találnia, mint a külügy! Egyébként jól áll rajtad!
- Nem volt időm átöltözni! - szabadkoztam ösztönösen, pedig nem kellett volna. A civil életemnek vége, jó lesz ha mindenki hozzászokik ehhez körülöttem.
- Uvacsánból jössz? - kérdezte Melinda. Ébenfekete arcán merengő mosoly ült, mint szinte mindig. Ő töltött káposztát evett barna kenyérrel, míg a férfiak egyaránt a sült csirkét választották zöldségkörettel.
- Igen. Képzeljétek, életemben először voltam berepülésen! Az Esszenciára osztottak be, a flotta új hajójára! Délelőtt körbejártuk a rendszerünket...!
Nem láttam az arcukon, hogy átragadt volna rájuk a szakmai lelkesedésem. De az is lehet, hogy egyszerűen nem értették vagy nem tudták, milyen ritka alkalom egy tesztrepülés a flottánál. Úgy döntöttem, a diplomáciai érzékemre hallgatva, hogy megkímélem őket a technikai részletektől.
- Megéheztem! Na, lássuk mit adnak itt! Évek óta nem jártam a Hun-cutban!
Jobb tenyerem az asztal lapján található piros körre tettem, ezzel jelezve a beépített kiszolgálónak, hogy enni szeretnék. A rendszer kidobott az orrom elé egy interaktív holovíziós étlap dobozt a levegőbe, amiben cirádás fekete betűkkel sorakoztak a különféle fogások. Bal mutatóujjammal a képbe mutatva kijelöltem miket szeretnék. Itt nem szetkán keresztül oldották meg a rendelést, mint az éttermek többségében, hanem ezzel a prehisztorikusnak számító technikával, ami már akkor is ódivatú vala, mikor az őseink elindultak a Nagy Spirálból. De épp ettől olyan egzotikus hely a Hun-cut.
A holovízió eltűnt, s három másodperccel később nyílt a négyszögletes asztal közepén szabadon hagyott nyílás. Fémtálcán, porcelán tányérban gőzölgő paprikás krumpli emelkedett ki a terülj asztalkámból, több szelet tönkölykenyér és egy pohár víz társaságában. Odahúztam magamhoz és nyomban nekiláttam bekebelezni az adagot. Ezt az ételt állítólag az ismert történelem előtti időktől fogva készítik a hunok és a velük rokon népek, vagyis egyike a hagyományos nemzeti eledeleknek.
- Az űrfelderítés a legveszélyesebb munkakörök egyike. Csodálom, hogy egy ilyen csinos nő, mint ön, ezt választotta! - mondta Vendel, beszélgetést próbálva kezdeményezni.
- Exoetnológus vagyok. - feleltem két falat között. - Úgy érzem hasznosabb lesz odakint dolgozni kutatómunkán, mint a múzeumban porosodni a sok műtárgy között!
- Vendel régi ismerősöm, és egy idegenrendészeti törvénymódosítás kapcsán futottunk össze délelőtt! - magyarázta Sándor a lerágott csirkecsonttal integetve. - Azt szeretnénk elérni, hogy a hozzánk akkreditált idegen fajú nagykövetek letelepedhessenek a felszínen. Lakást igényelhessenek, ha akarnak bárhol.
Ezek szerint Vendel amolyan politikus vagy jogász, aki segíthet Bírónak meggyőzni a bolygó főtanácsát, mert ehhez az ő jóváhagyásuk kell. A jelenlegi törvények megengedik ugyan, hogy a külföldiek szabadon utazgassanak az Eledoneián, de állandó lakóhelyük csak a diplomáciai negyed lehet a kettes kaptárban.
- Mire föl támadt ez az ötletetek?
- Elegünk lett a foszintek pátyolgatásából! - fintorgott Sándor. - A növényemberek biológiailag jól be tudnak illeszkedni a felszíni élővilágba. Kellemesnek találják az Aurinó sugárzását. Szerintük a valódi napfény információsan sokkal egészségesebb, mint a mesterséges, mert az ember testét érő fotinóáram közvetlenül a csillag szerinójának szent rezgését hozza magával. Idelent csak kiütéseket kapnak meg kornyadoznak. Nem megy nekik olyan jól a fotoszintézis, még a magukkal hozott saját lámpáikkal sem. Múltkor említettem neked, hogy folyton hozzánk járnak panaszkodni az ellátásra! Több baj van velük, mint egy klimaxos sapedoni nőstény medvével!
- Bírom az aranyköpéseidet, kedves Bíróm! - nevettem rá, miközben Vendel csak nézett, egy zárlatos android zavarodottságával. Sándor fölöttébb szórakoztató tud lenni ha egymás között vagyunk.
- Úgyis folyton kijárnak Csegére és Zemlénbe az átlépőkön keresztül! Mi csupán segíteni szeretnénk rajtuk, hogy ne kelljen állandóan ingázniuk. - jelentette ki Vendel valamivel később. Olyan stílusban beszélt, mintha egy közösségi fórumon szerepelne.
A két férfi felváltva szövegelt, ismertetve az ügy részleteit, míg mindannyian befejeztük az evést és elhagytuk az éttermet. Az ebédidő lejárt, ideje a jól lakatott hivatalnokseregnek visszatérnie az irodáiba.
A délutánt a minisztériumban töltöttem, segítve Melindának és Sándornak az éppen aktuális munkákban. A hivatal zárásakor magamhoz vettem az íróasztalomon sorakozó személyes holmijaimat, s miután megbeszéltük a másnapi búcsúbuli időpontját, felszálltam a hazafelé tartó metrójáratra.
Út közben felhívott a fiam és Esztella, hogy elmeséljék a szokásos dolgokat, mit csináltak aznap együtt. Mikor közöltem velük, rövidesen le kell lépnem a bolygóról, méghozzá egy egész hónapra, meghívtak kirándulni másnap a hegyesfalui szabadidő parkba. Este viszonylag korán lefeküdtem, mert nem volt kedvem órákig lógni a hálózati fórumokon. Az agyam tele lett a rám váró teendők listájával. Csinálnom kellett egy tudattisztító meditációt, hogy egyáltalán el tudjak aludni a fél éjszakáig tartó forgolódás helyett.
A következő nap aztán minden mozgalmassága ellenére gyorsan elrepült. Négyesben mentünk ki Hegyesfalura, mert Esztella párja, Tamás is elkisért minket az Urorba kontinensen lévő felszíni településre. Az ottani szabadidő parkot kifejezetten úgy alakították ki, hogy a gyerekek nyugodtan kitombolhassák magukat, s ugyanakkor ismerkedhessenek a természeti környezettel. Atillát teljesen lekötötte a botanikus kert különleges növényeinek tanulmányozása, később pedig a játszótér, ahol több ismerős ifjúval és nevelőikkel találkoztunk.
Este a külügyi búcsúztatóm rabolta el az időmet, amelyre a vártnál több ismerős szaladt össze. Melinda nagyon örült az ajándék luxus bónoknak, Sándor viszont alig akarta elfogadni őket, mivel szintén arra gondolt, ezzel fog meglepni búcsúzóul. Végül hosszas alkudozást követően nevetve bónt cseréltünk, így hat maradt nekem a nyolcból.
Elmúlt éjfél, mire ásítozva haza keveredtem, s csak akkor jutott eszembe, mi lehet az apámékkal. Elvileg már oda kellett érnie hozzájuk a mentőhajónak, tehát biztonságban vannak. Túl fáradt voltam most egy beszélgetéshez. Azzal a gondolattal aludtam el, hogy reggel majd felhívom Józsefet.

12. fejezet