Szombat reggel nyolckor, még az ágyban lustálkodva felhívtam apámat, megérdeklődni, odaért-e hozzájuk a Gueridor térhajó. Legnagyobb meglepetésemre azonban a Kapcsolat kezelő egy rövid hibaüzenetet jelenített meg a vezérlőtáblámon. Beletelt vagy fél másodpercbe, mire felfogtam, valami gond van az élvonallal.


Legalább száz éve nem találkoztam ilyesmivel, annyira megbízhatóan működik a társadalmunk informatikai rendszere. Egy darabig csak bámultam az üzenetet, azon tűnődve mi lehet a baj, aztán az indítómenűmben szereplő Segítség csoportból kiválasztottam a Speciális kérdések a hálózati adminisztrációhoz nevű programocskát. Okosabb lesz részletes tájékoztatást kérni a hiba jellegéről.
Csak nem történt valami katasztrófa a Heliantusszal? Ha apa meghalt vagy tönkrement a szetkája, elvileg akkor dobja vissza a szerver a kéréseket. Az én átvitelirányító kriszterem, amihez a szetkám időszálasan csatlakozik, egy belső menűrendszert tartalmazó eseménytáblával jelentkezett be, melyen kiválasztottam a KHF - Központi Hálózati Felügyelet - hibaelhárításának villáskulcsos címerét.


- Ügyfélkezelő, tessék! - szólalt meg a szerveren futó egyik intelligens program, egy jóképű, barna bőrű férfi virtuálisan generált portréját dobva ki az ablakba.
A köztudati kapcsolatomat felügyelő rendszer több, egymástól független eseménykezelőt futtat egyszerre, amik szükség esetén a felhasználó számára eltérő "arcokat" jelenítenek meg. Mintha skizofréniás lenne a kiszolgáló, az egy hardveren belül rengeteg mesterséges személyiséggel felruházott program él együtt, szünet nélkül tevékenykedve.
- Az előbb fel akartam hívni az apámat, Békési József Áron Viktort, de kaptam egy hibaüzenetet, és szeretném tudni, miért nem elérhető a címe!
Mire befejeztem a mondatot, a rendszer mindennek utána nézett és azonnal megadta a szükséges tájékoztatást.
- Ellenőriztem a vonalat, Békési József Áron Viktor valóban nem elérhető. A kiszolgálója közölte, hogy az Eledon Űrhajózási Hivatal F osztályának központjától kapta az utasítást. Tehát nem a kapcsolat szakadt meg Békési Józseffel, hanem le van tiltva a címe. A flotta központján kívül senki nem beszélhet vele és ő sem tud másokat elérni. A hálózati kapcsolatának korlátozására pénteken 18 óra 37 perckor került sor. Az intézkedést a KHF jóváhagyta. Ha többet szeretne megtudni, kérem érdeklődjön az Eledon Űrhajózási Hivatalnál.
- Köszönöm! - bontottam a vonalat, aztán csak ültem az ágyam szélén.
Agyamban gyorsan fortyogásnak indultak a gondolatok. Mi az, hogy a flotta elszigeteli a bajba került űrhajósát a hozzátartozóitól? A köztudati kapcsolat annyira alapvető mindenki számára, mint a levegővétel. A korlátozásához nagyon alapos indokok kellenek, mint a nemzetbiztonságot veszélyeztető tevékenység vagy egy szigorúan titkosnak minősített információ kiszivárgásának megakadályozása. Persze az is lehet, hogy mindez csak ideiglenes és pár órán belül feloldják a zárlatot. Utána kellene néznem, miről lehet szó.
Mivel jobb ötletem nem akadt, kikerestem a címjegyzékemből Kocsor Henrik EFA-ját, hátha ő többet tud mondani a Heliantuszon történtekről. Sajnos azonban csak az üzenetrögzítője fogadta a hívásomat. Szombat reggel van, nyilván még húzza a lóbőrt a takaró alatt.
Megtehettem volna, hogy abszolút prioritással keltem fel a legszebb álmából, de faragatlanság másokat megzavarni, hacsak nem életfontosságú. Nem hagytam neki üzenetet, inkább megnyitottam a Böngészőmet és benéztem a flotta honlapjára. Kikerestem a felderítés oldalát, hátha találok valami tájékoztatást a dologgal kapcsolatban.
A Heliantusszal több hír foglalkozott az elmúlt napokban. A legfrissebb és legmegdöbbentőbbnek ígérkező este 7 óra után került a lista végére.:


Kiválasztottam a cikket, s egyre fokozódó szomorúsággal hallgattam a hivatalos jelentést a flotta női szóvivőjétől. Végre megértettem, miért tiltották le József és a többi társa élvonalát.
- Rendkívüli esemény történt alig egy órával ezelőtt a Heliantusz felderítőhajóval kapcsolatban! A sérült bárka utasainak megmentésére érkező Gueridornak eledon alapidő szerint 18 óra körül kellett volna odaérnie hozzájuk, de nem találta meg a Heliantuszt az általuk megadott koordinátákon. Helyette a mélyűrben állt meg, mintegy hatvanmilliárd kilométerre a keresett bolygótól és annak napjától.
- A flotta navigációs fővezérlő számítógépe a komoly eltérés miatt először lefuttatott egy önellenőrző tesztet, mivel számítási hibára gyanakodott, de kiderült, a problémát a két hajó sajátidejének jelentős eltérése okozza. A Gueridor negyed órával később eljutott ugyan a bolygóhoz, ahol a Heliantusz tartózkodik, mégsem találta meg a sérült egységet. A közeli és távoli csillagok eltérő mértékű parallaxisának összevetéséből kiderült, hogy a Heliantusz kronodivergenciája megközelítőleg plusz százhuszonhét és fél évet tesz ki. A sérült felderítőhajó tehát a jumuk támadását követő menekülésekor óriási mértékű időcsúszást szenvedett, s ezért most a mi múltunkban tartózkodik. Ha visszajönnének az Eledoneiára, nagyjából 99 724 első hónapjában szállnának le az uvacsáni űrkikötőben. Ilyen mértékű spontán időugrás egyébként évezredek óta nem történt a flottánál.
- A rendkívüli helyzet miatt a felderítés parancsnoksága korlátozta a Heliantusz életben maradt legénységének hálózati elérését, megakadályozandó az esetleges időparadoxonok kialakulását. Az információs karantént a flotta időugrásokra vonatkozó szabályzatának megfelelően alakították ki, vagyis ezentúl a személyzet csak a flotta fővezérlőjével érintkezhet. A Központi Hálózati Felügyelet a döntést jóváhagyta.
- Abból a tényből, hogy a Gueridor nem találta meg a bolygón a Heliantuszt, egyértelműen következik, hogy sikerült valamikor elhagyniuk az égitestet és ismeretlen helyre távoztak. Az ügy megoldása érdekében Kovács Győző, a felderítés vezetője különleges válságstábot hozott létre. A szakértői csoport feladata minél előbb megoldást találni a múltban rekedt térhajó megmentésére, anélkül, hogy azzal végzetes időellentmondást idéznének elő. Eredmények szombaton délelőttre várhatók, amiről ugyanitt adunk tájékoztatást, az Űrfelderítő és Kutató Szolgálat honlapján.
A szóvivő sóhajtva, együttérző tekintettel befejezte a jelentés felolvasását. Véget ért a felvétel, én meg csak bámultam kifelé a fejemből, azon tűnődve, mit tehetnék ezután. Az apámból időutas lett. Ez a veszély persze minden térhajót fenyeget, de olyan ritkán történik meg, hogy nem igazán számolunk vele a kockázati tényezők között. Sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy ellenséges civilizációk megsemmisítik a felderítőket vagy baleset éri a csapatot, mint ez. Az elmúlt százezer évben összesen úgy nyolc alkalommal fordult elő akkora időugrás, ami meghaladta a kritikusnak tekintett 2 óra 45 perces kronodivergenciát. Ahonnan sem egyszerű, sem több lépéses trimmeléssel nincs már visszaút a mi jelenünkbe.
Kikerestem a honlapon Kovács Győző hálózati címét. Ha van valaki, aki meg tudja mondani, mi lészen a Heliantusszal, akkor az ő. A felderítés vezetőjének autogramja stilizált, egyenlő szárú vízkereszt vala, intenzív aranysárga színben tündökölve.


- Tessék! - nyitott nekem vonalat a férfi.
- Jó reggelt! Békési Léna vagyok. Megnéztem a Heliantuszról szóló tegnap esti bejelentést és érdeklődni szeretnék a legénység felöl.
- Egy pillanat hölgyem... igen, itt vagyok! Nos, már fogalmazzuk a következő tájékoztatót, mert azóta rengeteg hívást kaptunk. Ön a testvére vagy valamelyik leszármazottja Békési kapitánynak?
- A lánya vagyok. Az Esszencia térhajó személyzetéhez tartozom.
- Igen, emlékszem magára Liszkai professzor irodájából! Tehát szakmabeli! Ez mindjárt más...! A Heliantusz legénysége egyelőre nincs veszélyben. A szakértői csoportunk kidolgozta a mentési tervet, most beszélik meg velük a részleteket. Pár perc múlva kitesszük az erről szóló jelentést a honlapunkra.
- Én főleg azt szeretném tudni, miért nem beszélhetek az apámmal?
- Információs karanténban vannak. Ezt nem oldhatjuk föl addig, míg haza nem hoztuk őket és meg nem szüntettük a kronodivergenciájukat. Sajnálom, de ez a szabály. Maga űrhajós, tehát tudnia kell, hogy a spontán időutazások milyen veszélyesek lehetnek az egész civilizációnkra nézve.
- Igen, ez világos! De én beszéltem vele két nappal ezelőtt! Tehát akkor, mikor leszálltak arra a bolygóra! Vagyis már a múltban voltak...!
- Igen, tudunk róla. Minden hívásukat átnéztük az időugrás valószínű pillanatát követően, de mivel akkor még senki sem tudta, hogy ők már egy másik időben vannak, ez nem okozott problémát. Most viszont más a helyzet...! De ne aggódjon hölgyem! Gondoskodni fogunk róla, hogy három héten belül hazatérjenek az apjáék!
- Jó! Rendben! Köszönöm!
- Szívesen! Viszont látásra!
Talán nem kellett volna ekkora ügyet csinálnom belőle. Most nyilván rengeteg dolga van Győzőnek, nem ér rá az aggódó hozzátartozókkal csevegni naphosszat. A flottaparancsnokságon komolyan tartanak a lehetőségtől, hogy a Heliantusz legénysége esetleg megpróbál visszatérni az Eledoneiára, és azzal súlyos időparadoxont okoznak, megváltoztatva a történelem menetét. Volt már ilyesmire példa, igaz sokkal kisebb időtávolságon, mint ezúttal.
Agyamban kósza gondolatok keringtek az időutazásról és következményeiről, miközben arra vártam, hogy végre kitegyék az új közleményt a híroldalra. Türelmetlenségemben gyorsan elindítottam a Változás nyomkövető nevű alkalmazást a Kiegészítők programcsoportból, megadva a felderítés honlapjának címét az éberségi tartományban. Azonnal csilingelni fog, amint megjelenik az anyag a tartalomjegyzékben. Ezután nyitottam egy külön Böngésző ablakot, ahová a városi könyvtár keresőrendszerét hívtam be. Az időutazás, időparadoxon és időtrimmelés kulcsszavakra több ezer találatot sorolt fel a könyvtár, ezért szűkíteni próbáltam a keresést. Azokra az esetekre voltam kiváncsi, amikor a véletlen ugrások a múltba visszafelé történtek.
A nyomkövető ablakában közben felcsilingelt a frissítési szignál, ezért visszaléptem oda és kiválasztottam az újonnan megjelenő tájékoztatást.:


Ezúttal maga Kovács Győző beszélt, interjút adva a zöld hajú Csordás Paulának. A hírnöknő néhány szóban igyekezett összefoglalni az eddigi eseményeket, komoly képpel bámulva a kamerába. Neki ez láthatóan egy nagy hírértékű szenzáció, ami órákon belül körbejárja az egész társadalmi hálózatot és a szomszédos civilizációkhoz is eljut majd.
- Mint azt már sokan tudják, a Susso gömbhalmazban felderítő úton lévő Heliantusz térhajót két nappal ezelőtt jumu hadigályák támadták meg. Sikerült ugyan elmenekülniük, de a hajó súlyos sérüléseket szenvedett. A személyzet két tagja életét vesztette, ketten pedig megsebesültek. A Heliantusz ezután kényszerleszállást végzett egy légkör nélküli bolygón, várva a megmentésükre siető Gueridort, ami a közelben tartózkodott. Tegnap estére viszont kiderült, hogy a Gueridor nem tud rajtuk segíteni, mert a Heliantusz menekülés közben spontán időcsúszást szenvedett, és most a múltban tartózkodik. A kronodivergenciája nagyjából százhuszonhét és fél évet tesz ki. Kovács Győzőt, a Felderítő Szolgálat vezetőjét kérdezem, milyen lépéseket tesz a flotta az időutasok megmentéséért?
- A flotta szakértői csoportja több lehetőséget megvizsgált, mielőtt döntöttünk volna a Heliantusz visszahozatalának módjáról. A felderítőhajó sérüléseit részben sikerült kijavítaniuk az elmúlt két napban, így újra mozgásképesek lettek. A bolygón, ahová leszálltak, nem maradhatnak százhuszonhét évig, ez egyértelmű. Részben azért, mert a Gueridor nem találta ott a csapatot, tehát biztosan elmentek. Részben pedig azért, mert a körzetben nagyon erős a meteor tevékenység, és nem akartuk kockáztatni, hogy baj érje őket a felszínen. Helyette Békési kapitány javaslatára kiválasztottunk egy másik bolygót a Susso gömbhalmaz szélén, mintegy öt parszeknyire tőlük, ahová át fognak repülni. Nemrég szálltak fel és óvatos ugrásokkal, lassan haladva úton vannak oda. A bolygó számunkra belélegezhető légkörrel rendelkezik és egy primitív civilizáció lakja. Korábban járt már arra a Heliantusz, pár héttel ezelőtt. A bennszülöttek Flaxornak hívják a világszigetüket. Itt fognak elrejtőzni egy lakatlan területen és mindannyian hibernálják magukat. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy visszaérjenek hozzánk.
- Az időtrimmelés, vagyis a fordított időutazás nem lenne egyszerűbb megoldás a számukra?
- Ekkora távolságból ez megoldhatatlan. Valószínűleg csak mégjobban eltávolodnának tőlünk az időben, ezért ezt nem akarjuk megkockáztatni. Sok apró időugrást végezve sem érhetnének vissza, mert ennek meg túl nagy a számítási ideje. Előzetes becslésünk alapján a saját fedélzeti órájuk szerint majdnem hatvan évig tartana nekik időugrásokkal áthidalni a százhuszonhét évet. Ez tehát nem igazán jó megoldás, a menet közben jelentkező kockázatokról nem is szólva.
- Egyáltalán, hogyan lehetséges az, hogy ekkora kronodivergencia lépett fel a Heliantuszon? Sikerült már kideríteni ennek okait?
- Igen. A fővezérlő számítógépünk kielemezte a jumu támadás körüli eseményeket. Közvetlenül az ellenséges hajók lézertüzéből való kiugrás előtt több találat érte a bárkát, amik alaposan megrázták a fedélzetet. Az ezt követő ugrás sorozat közben léphettek fel olyan torzulások a térváltómű szerinójának ciklikus rendszerében, amik miatt túl sokáig maradtak az őskáoszban. Az sodorta el őket az univerzum belső téridejéhez viszonyítva. Valószínűleg több ugrás során is elcsúsztak az időben, és ennek következtében távolodtak el ennyire tőlünk. Ennél nagyobb mértékű kronodivergenciára eddig csupán egy alkalommal került sor a 45 000-es években, amikor a Kalandozó kutatóhajó 5280 esztendőt ugrott előre a jövőbe. Az ő esetük más volt, mert azonnal visszatérhettek az Eledoneiára. Csupán a múltba vezető időszálaikat kellett elvágnunk, hogy ne fertőzhessük meg információsan az őseinket.
- Akkor ezek szerint a Heliantusz időszálait is el kell majd vágni, ugye?
- Természetesen! Amikor felébrednek a hibernálásból, a mi jelenünkben, az ő időszálaik már a jövőbe fognak vezetni, százhuszonhét évre előre. Hogy ez ne következhessen be, még most elvágjuk őket, miután hibernálták magukat. Nem csak a szetkájuk csatlakozó dugaszait kell leválasztanunk a kiszolgálóról és annihilálni, hanem az űrhajót az uvacsáni teremtőgéppel összekötő szálakat is meg kell szüntetnünk. A legénységre később kerítünk sort. Az embereket közvetlenül a visszatérésük előtt fogjuk átfűzni az Eledoneia jelenidő fraktáljára, hogy biológiailag újra ide tartozzanak. Különben súlyos időkeszon betegség fenyegetné őket.
- Ez akkor azt jelenti, hogy a Heliantusz teljesen magára fog maradni a Flaxor bolygón, amíg a legénység alszik?
- Igen, illetve nem teljesen. Mivel nincs saját fedélzeti számítógépük, hanem az uvacsáni szerverfarm látja el őket minden számítási információval, ennek a kapcsolatnak a megszakadása teljesen kiszolgáltatná a személyzetet a helyi körülményeknek. Épp ezért átküldünk nekik egy tartalék krisztert, amit ők megteremtenek maguknak a fedélzeten és ezt feltöltjük a legfontosabb információkkal. Amíg a legénység alszik, ez fog felügyelni, vigyázni rájuk és a hajóra. Nem lenne jó, ha közben bárki háborgatná őket, például a bennszülöttek megtalálnák a járművet és tönkretennék.
- Amikor majd felébrednek, hogy veszik fel újra a kapcsolatot velünk?
- Sehogy. Nekünk kell megkeresnünk őket. A Gueridor szintén a Flaxorra tart és ők fogják hazahozni a legénységet. Két-három héten belül itthon lesznek remélhetőleg.
- Akkor hamarosan üdvözölhetjük a múltban járt időutazóinkat...! Köszönöm! Kovács Győző nyilatkozatát hallották Uvacsánból!
A holovízió véget ért, én pedig úgy döntöttem, ideje kimásznom az ágyból. Józsefék tehát világhíresek lettek.
A szombati napot javarészt az infótérben töltöttem, a könyvtárban olvasgatva az időutazásról és sok más témáról. Ebéd után lesétáltam a kaptár pihenőparkjába, hogy egy padon üldögélve élvezzem a virágok illatát és a levegő keringtető rendszer lágy fuvallatait. A felderítő út során erre nem lesz lehetőségem.
Mivel más dolgom nem akadt a hétvégére, folytattam az Esszencia dokumentációs anyagának olvasását és estére sikerült nagy nehezen átrágnom magam az egészen. Közben persze többen kerestek élvonalon az ismerőseim közül, hogy valami szórakoztató rendezvényre invitáljanak, de elhárítottam őket. Ma nem volt kedvem a zajos társasághoz. A virtuális fórumokon természetesen a Heliantusz időutazása lett az aktuális téma, mindenki erről csevegett, mint az év űrhajózási szenzációjáról. Aztán jött a hidegzuhany.
Késő délután volt, mikor mindenki nagy döbbenetére a flotta bejelentette, hogy a Heliantusz nyomtalanul eltűnt a Flaxorról, ahol várnia kellett volna a mentőegységre. Senki nem értett semmit a dologból.
A hírszerkesztők később tömören összefoglalták a történteket, amit a hálózaton ezek után mindenki csak úgy emlegetett: a Heliantusz-ügy. A flotta hivatalosan annyit közölt, hogy a térhajó baj nélkül leszállt a Flaxoron. Találtak maguknak egy tágas barlangot valami lakatlan szigeten, ahol biztonságba helyezték a bárkát. Békési Józsefék ezután hibernátorokat csináltak és lefagyasztották magukat. Mivel minden rendben lévőnek tűnt, Uvacsánban elvágták az űrhajóhoz vezető kommunikációs szálakat, majd a Flaxorra irányították a Gueridort. A barlang, ahol százhuszonhét éve kellett volna várakoznia a testvérhajónak, teljesen üres vala. Nem tudni mennyi ideig tartózkodtak ott, és mi késztette őket arra, hogy odébb álljanak. Mindössze egy feliratot találtak a gránitfalon, amit valaki lézerrel vésett oda eledon rovásírással. "El kellett mennünk, mert itt nem biztonsá..." De hogy hová, és miért, arról nem tettek említést.
Vasárnap délelőttre egyértelműen kiderült, a Heliantusz gyakorlatilag eltűnt a múltban és senki sem tudja hová lett. Nem jelentkeztek, nem hagytak maguk után semmi támpontot, hogy hol keressük őket. A Susso gömbhalmaz túl nagy ahhoz, hogy átfésülhessük utánuk az egészet, állította a parancsnokság. Évekig tartana a keresés és közben a jumuk is állandó veszélyt jelentenének az SFCS hajóira nézve.
Egyesek felvetették, talán a jumuk találtak rájuk vagy a bennszülöttek, ezért kellett tovább repülniük. Mások szerint hiba volt megszakítani a kommunikációs kapcsolatot a hajóval. Ha előbb megvárják, hogy a Gueridor odaérjen, most nyomon lehetne követni a fedélzeten a múltban lezajlott eseményeket. A válságstáb tagjai azonban azzal érveltek, hogy azzal időparadoxon keletkezett volna. Ha a bárka csak évekkel később hagyta el a barlangot, akkor most nekünk is évekig kellene várnunk, mire ezt megláthatnánk az időszálakon keresztül. Így csak százhuszonhét év múlva tudnánk meg, hová lettek Békési kapitányék, de akkor már semmit sem tehetünk értük.
A Heliantusz-ügy végül eredménytelenül zárult, a szakemberek hosszas vitáit követően. A bárka és személyzete nem került elő. Az Űrfelderítő és Kutató Szolgálat újabb egysége veszett oda rejtélyes körülmények között a messzeségben.
Mindenki tisztában volt a felemás helyzettel. Lehet, hogy meghaltak, de az is lehet, hogy még élnek. A hozzátartozók ilyenkor reménykednek, abban bízva, hátha előkerülnek majd valahonnan és valami csoda hazahozza őket a téridő feneketlen mélységéből. De erre kicsi az esély. Én egyszerűen tudomásul vettem a tényt, hogy valószínűleg meghalt az apám és sosem látom viszont többé. Nincs értelme fölöslegesen reménykedni még évekig. Nem éreztem emiatt különösebb fájdalmat vagy szomorúságot. Józsefet végtére alig ismertem, nagyon ritkán találkoztunk és alig volt több a számomra egy távoli barátnál. A flotta vasárnap délben bejelentette, támpontok híján feladják a keresést és visszarendelik a Gueridort.
Ezek után egyáltalán nem volt kedvem otthon ücsörögni a négy fal között. Hirtelen ötlettől vezérelve átmentem a négyes kaptárba, a városi uszodába. Csináltattam magamnak az omnival egy sötétzöld, két részes fürdőruhát és leúsztam néhány hosszt a legnagyobb medencében. Utána izzadtam kicsit a szaunában, majd beültem a pezsgőfürdőbe. Közben persze végig a saját sorsomon töprengtem. Mert ami Józsefékkel megesett, az velünk is megtörténhet bármikor.
Én vajon mit csinálnék, ha ott rekednék az ismeretlenben, távol az otthonomtól, gyakorlatilag elvágva mindenkitől? Valószínűleg elöntene a depresszió. Talán eutanáziát követnék el, mintsem évszázadokig üljek tehetetlenül, bezárva egy űrhajóroncsba. Amikor úgy döntöttem, hogy visszamegyek a flottához és távoli világszigetek felderítésében fogok részt vállalni, a lehetséges veszélyekre nem gondoltam. Az út előtt csak a feladataira koncentrál az ember. Nem nézi, mit kockáztat és mit veszíthet. A halál természetes dolog, mindenkit utolér egyszer. Persze kérdés, mi lesz Józsefékkel ha tényleg meghaltak. Visszatér vajon a lelkük az Eledoneiára és újraszületnek közénk vagy nem?
A flottánál általában az a szokás, ha lehet, mind a holttesteket, mind az elhunytak lelkét hazaszállítják az anyabolygóra, hogy lehetőséget adjanak az embereknek az újramegtestesülésre. Ebben az esetben viszont erre nem kerülhet sor. Ők gyakorlatilag reménytelenül elvesztek a végtelenben, és ha élnek még, csak magukra számíthatnak.
Régen volt ennyire nyomott a hangulatom, mint ezen a hétvégén.
Este, lefekvés előtt összepakoltam egy táskába azokat a személyes holmikat, amiket nem akartam megsemmisíttetni az omnival a költözködés során. Inkább magammal viszem őket az Esszenciára. Gyakorlatilag minden olyan tárgyat, amit napi rendszerességgel használok és ezért állandóan az asztalomon sorakoznak. A könyvem, az ékszereim és pár apró dísztárgy, meg egy külön kis szállítódobozban a szobanövényem. Úgy döntöttem, gyakorlatilag felköltözöm az űrhajóra. Ha bármi másra szükségem lesz a Saját tárgyaim teremtési katalógusából, könnyen létrehozhatom a fedélzeten is azt a ládát, amelyikben korábban eltároltam.
A lakásomat legalább kiutalhatja a városi adminisztráció valaki másnak a távollétemben. Ezt másnap közöltem is a Lakcím Nyilvántartó Hivatallal, új tartózkodási helyemül az Esszenciát adva meg. Ha egy hónap múlva visszaérünk, majd kapok másik ideiglenes szállást. Amikor pedig elindulunk a Nagy Spirálba, az évekig tartó kutatóútra, pláne nem lesz szükségem hajlékra Otthonvárosban.
Azzal a tudattal aludtam el, hogy holnaptól fogva ismét alaposan megváltozik az életem. De hogy milyen irányba, azt csak a sorsunk szálait fonó istennők tudnák megmondani.

13. fejezet