Hogy ne csak lustálkodjak órák hosszat, úgy döntöttem, rendet rakok a saját virtuális házam táján. Általában három-négy hetente szoktam elvégezni a hálózati anyagaim karbantartását. A legutóbbi alkalom már több hónapja lehetett, józan becslésem alapján, szóval épp ideje adminisztrálni magamat.
Az Alapvetőek programcsoportból kiválasztottam az Adattár kezelőt, teljes méretre állítva az ablakát. Ennek paneljei alapértelmezésben a személyes adatbankom gyökér könyvtárát mutatják induláskor. A bal oldali a nyilvános állományaim tárterületét, a jobb pedig a privát anyagaimat. A tartalmuk fizikailag ugyanazon az otthonvárosi szerverfarmon őrződik, egy adattároló kriszterben, ahová a szetkám fel van csatolva időszálasan. A két panel a következőket tartalmazta.:

/Autogram	tár	/Dokumentumaim	tár
/Címoldal-illesztményei	tár	/Egyéni programjaim	tár
/Honlapom	tár	/Élménytáram	tár
/Küldendő adatok	tár	/Friss élményeim	tár
/Letöltött adatok	tár	/Ömlesztett adatok	tár
/Ömlesztett adatok	tár	/Programok beállításai	tár
Címoldal	dok

A nyilvános adataimhoz bárki szabadon hozzáférhet a hálózatról, de csak olvashatja őket, módosítani egyedül nekem van jogom a tartalmát. A privát anyagaimat pedig senki sem láthatja rajtam kívül, normál körülmények között. Itt hat könyvtár sorakozik, bennük mindazon állományokkal, amik valamiért fontosak a számomra. A holografikus kriszter memóriák egyénenként felhasználható tárhely korlátja olyan magas, hogy ezer év alatt sem töltené meg egy átlagember. Ebben persze az is közrejátszik, hogy a tárterülettel való takarékoskodás a társadalmi etikett alapvető része.
Beléptem a jobb oldalon lévő Friss élményeim könyvtárba, ahová az elmúlt hetekben készített felvételeimet rögzítette a szetkám. Egyetlen fájl árválkodott benne csupán, mivel szokásom, hogy a fölösleges filmeket letörlöm, az érdekeseket pedig átmásolom az Élménytáram könyvtárba, ahol valószínűleg életem végéig őrizgetni fogom őket. Az állománynak az Élmény rögzítő a 99852.6.6.16.05.29 nevet adta. Ez a rögzítés kezdetének időpontja másodpercnyi pontossággal. Az Esszencia materializálásakor készítettem a hajógyárban.
Kiválasztottam a felvételt, mire a kezelő megnyitotta az Élménylejátszót, közvetlenül a lelkembe vetítve a gyönyörű látványt. Arany fényben fürdő részecskeburjánzás jelent meg előttem tökéletes élethűséggel, ahogy a teremtőkamra belsejében láttam nemrég. Végignéztem vagy háromszor, annyira tetszett a szenzogram. Úgy döntöttem, ez megéri, hogy eltegyem az Élménytáramba. De előbb jó volna megvágni.
Amikor az ember hosszú élményanyagot rögzít, elkerülhetetlen, hogy időnként pislogjon egyet a szemével. Mivel pedig a felvétel a látószervemtől befutó érzékletből készül, a rövid idejű képkihagyások benne maradnak az anyagban. A hangfelvételnél, továbbá íz, tapintás és szag rögzítésnél nincsenek ilyen gondok. Azok folytonos észleletek. A vizuális élményt viszont nem árt montírozni, eltüntetve belőle a tulajdon szemhéjam belső oldalának zavaró megjelenését. E célból megnyitottam az Élményszerkesztőt, és betöltve az anyagot, pár perc alatt letisztáztam az egészet egy szűrőalgoritmussal. Ez egyben a szemlencsém természetes töréshibáiból fakadó pontatlanságokat is kiküszöbölte, valamint értelemszerűen kiegészítette azt az információs veszteséget, ami a jelsorozat idegszálakon, és agypályákon való végigfutása során jelentkezik, mire a szetkához ér. A kész állományt "Az Esszencia megteremtése 99852.6.6" néven mentettem el az /Élménytáram/Negyedik évszázadom mappába. Száz év alatt átlagosan két-háromszáz felvételt tartok érdemesnek rá, hogy megőrizzem öreg napjaimra, mikorra megfakul a lelki emlékezetem. Az eredeti, vágatlan felvételt áthelyeztem a nyilvános tárterületemre, az Ömlesztett adatokba. Ha kell valakinek, had vigye.
Ekkor jutott eszembe, hogy célszerű lenne frissítenem a honlapomat, elvégre múlt héten munkahelyet változtattam. Nem tartozom azok közé, akik tárolóiban permanens rendetlenség uralkodik. Sok olyan személyes infótéri oldalt láttam már, ahol évek óta nem voltak aktualizálva az adatok, mert a tulajdonosuk lusta törődni a köztudati megjelenésével. Pedig ez nagyon sokat számít, ha érvényesülni akar valaki a társadalmunkban. Madarat tolláról, embert személyes honlapjáról, tartja a mondás. Nekiláttam módosítani a szükséges bejegyzéseket.
A személyes honlap egy mindenki által elérhető, önállóan szerkesztett hálózati felület, aminek címe majdnem azonos a tulajdonos EFA-jával. Az én oldalamra úgy tud valaki benézni, ha a Böngészőjébe beírja: "A/Békési/Léna/Mária/Anita/H". Az "A" adatátviteli protokollt jelent, amit használva letöltődik neki a "H" honlapom bemutatkozó címoldala.
Ha megtanultam volna a magas szintű felület programozást, látványosabb indexlapot készíthetnék, akár három dimenziós dokumenziót is, de sosem tartottam fontosnak, hogy hivalkodjak a megjelenésemmel. Ezért egyszerű halványzöld, virágmintákkal díszített háttérképre illesztettem a kecses betűtípussal rótt tájékoztató szöveget.:


Alatta az autogramom ikonja, a szimatoló magyarkai hermelin. Az oldal megjelenéséhez kapcsolt hangfelvételt egy trillázó dallamocskára kevertem rá annak idején. Próbáltam a lehető legtermészetesebb hangon végigmondani a bemutatkozó szövegemet.
- Ez Békési Léna Mária Anita személyes honlapja. Lépj be a tartalomjegyzékbe és válogass kedvedre az anyagaim közül!
Vannak önmagukat humorosnak találó egyének, akik ide mindenféle őrültséget csatolnak be, az elhaló sikolytól az oroszlánbömbölésen keresztül a poénosnak szánt megjegyzésekig, de úgy éreztem, ez nem az én stílusom. Van épp elég pihent agyú hálóbetyár nélkülem is az eledon társadalom köztudatában.
A tartalom oldalán az elmúlt évszázadok rendszeres frissítéseinek köszönhetően meglepően sok anyag összegyűlt. Az életrajzom szöveges és részben tükörbe mondott, élmény változata. Holografikus képek és grafikák rólam. Azon kedvenc élményeim, amiket érdemesnek tartottam rá, hogy megosszam másokkal. A fiatal koromban írt verseim, valamint az összes tudományos szakdolgozatom, amit exoetnológusként készítettem bő két évszázad alatt. Végül egy rakás ajánlott link más hálózati címekre, főleg a barátaimhoz, apró szívesség gyanánt irányukban.

Megnyitottam a Dokumentumszerkesztőmmel az életrajzomat. Itt a legutolsó változtatást akkor tettem, mikor Atilla megszületett. A leírásban a diplomáimon és érdeklődési körömön kívül felsoroltam a gyerekeimet (Benő, Boglárka, Csanád, Demeter, Elvira, Sebestyén, Atilla) és az egyes munkahelyeimet. Ezt kellett átírnom, tudtára adva az esetleges érdeklődőknek, már az Űrfelderítőknél dolgozom. A letöltési statisztikáim szerint évente tíz-tizenöt látogatója van az életrajzomat tartalmazó állománynak. A honlapomra tévedő emberek inkább a kedvenc élményeimet nézegetik vagy a szakdolgozataim. A Magyarka bolygóról való visszatérésünket követően több tízezren voltak kiváncsiak a "Lovaglás Tomaj főnök társaságában, a Tarjánháza közelében lévő Pacsirta mezőn" című felvételemre és társaira.
Tucatnyi élményfilmet publikáltam az expedíción készített anyagaim közül. Az Eledoneián sajnos kevés ló nyargalászik a mezőkön. Szelídek, jó hátasok, de kevésbé gyorsak és vadak, mint a magyarkai fekete musztángok. Az eledon ló nem tartozik a helyi élővilághoz. Hun őseink hozták őket magukkal, számos állat és növényfaj társaságában a telepeshajók rakterében. Akadtak köztük fajok, amik nem tudtak megbarátkozni az új bolygó élővilágával, különleges mikrobáival. A mi lovaink többsége pár év alatt elpusztult az eledon bioszférában, s csak a génállományuk sürgős módosításával sikerült életben tartanunk őket.
Csodálatosan izgalmas, felejthetetlen élmény lett légyen először felülnöm egy igazi, fekete szőrű lovacskára Tarjánházán, s kiügetni vele a közeli gyepűre a falufőnök társaságában. Odahaza eszembe sem jutott volna ilyesmi, de a Magyarkán ez bizonyult a leggyorsabb közlekedési eszköznek a javarészt úttalan tájakon. Ottani rokonaink sikeresen megőrizték ezt a négy lábú, furcsa szagot árasztó állatot, aminek dús sörénye van és hosszú farka. A paci úgy nyihogott, mintha tudná, több tucat parszeket utaztam azért, hogy a hátára pattanhassak. Az Eledoneián mostanában nem divat a lovaglás. Inkább a rumirú nevű, sok planétán elterjedt emlősállatra szoktak felülni az ügetni vágyók. Ez hasonlít a lóra, de hosszabb szőre van és vastagabb lába. Szerintem nem nagy élmény. Lassú és folyton morog, hörög.
Elmentettem a változtatásokat, majd a privát állományok területére léptem. Itt az Ömlesztett adatok könyvtárat végig böngészve eltávolítottam néhány ideiglenes fájlt, amit a különféle programok hagynak maguk után működés közben. Mivel a korábbi munkahelyemtől megváltam a múlt héten, törölnöm kellett a fölöslegessé váló Külügyminisztériumi segéd nevű alkalmazást is a Minősítettek programcsoportból. Ezzel befejeztem az önadminisztrációt. Az órámra pislantva megállapíthattam, kevesebb mint harminc percet vett igénybe az egész.
Az ikercsillagokhoz való megérkezésünkig hátralévő időt ezután egy klasszikus szépirodalmi mű meghallgatásával töltöttem, ami a Zajnátbánya nevű telepesbolygón élt vidéki farmerek küzdelmes életét próbálta bemutatni a vikka háborúk idején, jó huszonhatezer évvel ezelőtt. A Keselyűk az égen című regényt régóta szerettem volna végig hallgatni, csak valahogy sose jutott rá időm az elmúlt hetekben. A Böngészőm könyvjelzőjében várta, sok más korábban kiválasztott hallgatmánnyal együtt, hogy végre elindítsam.
Miközben a titkárom lejátszotta a történetet, kikapcsoltam a vezérlőtábla felületét, s lehunyt szemmel élveztem a korabeli hangfelvételekkel dúsított párbeszédeket. Fiatalabb koromban több ezer hangos regényt töltöttem le magamnak a hálózatról, kellemesen elütve velük a szabadidőmet, aztán egy időre abbahagytam a kultúra efféle fogyasztását. A hosszú csillagközi repülések során alighanem ismét ez lesz az egyik kedvenc szórakozásom a következő években...

16. fejezet