HARMADIK RÉSZ
SUSSO

29.
TERVMÓDOSÍTÁS

A nyolcadik hónap tizenötödik napján, szerdán ért véget hivatalosan a termékenység havának ünnepi időszaka. Másnap reggel körlevelet kaptam Szekeres Tibortól, hogy délután 3 órára legyek szíves bejönni Uvacsánba, személyzeti eligazításra.
Munkahelyemre menet az utcán mindenhol elégedett és derűs tekintetű emberekkel találkoztam. Így szokott ez lenni az ünnep hetei után. Láthatóan mindenki boldog, s bolygószerte tart még az eufórikus hangulat a társadalmi hálózat fórumain. A metrón ülve végigtallóztam az aktuális híreket, ahol mindössze egy szomorú eseményről leltem információt.
Egy fiatal lány Tércsermely üdülővárosban a tengerbe fulladt, miután alaposan bemámorkázva indult úszni estefelé. Állítólag szerelmi bánatában adta oda testét a Bálna-tenger hullámainak. Az Egészségőr fedezte fel, hogy halott, testét a vízimentők halászták ki órákkal később. Minden évben előfordul, hogy néhány ember számára kellemetlen véget ér a kollektív nász, de az életünkkel fizetni az elvesztett gyönyörért, nos ez nagyon ritka ballépés a mi világunkon.
Uvacsánban óriási vala a kimenő forgalom, rengeteg turista indult hazafelé a Palemoniára, a rendszerünk autoszféráira és a szomszédos csillagrendszerekbe. A szerelem zarándokainak ideje visszatérniük megszokott életükhöz a saját lakóhelyükön.
Könnyített kivitelű, biomechanikus külvázat viselő magas, karcsú telepeseken kellett keresztül furakodnom a főtéren. Azonnal tudtam, hogy a Zajnátbánya bolygóról jöttek, egy alacsony tömegvonzású világocskáról. A szervóizmaik rásegítése nélkül csak nagy nehézségek árán tudnának mozogni minálunk. Változatos színekre festett, díszes exoskeletonjaik állítólag olyan kényelmesek, hogy a rossz nyelvek szerint szexelni is ebben szoktak, amikor az Eledoneiára látogatnak szaporodni. Egy szál külvázban szeretkezni biztosan roppant könnyű, mert lehetővé teszi a vadabb akrobata mutatványokat normál gravitáción. Talán egyszer nekem is ki kellene próbálnom, az újdonság kedvéért...
Az Esszencia eligazító szobájában hatalmas tömeg fogadott. Úgy látszik utolsónak érkeztem, pedig volt még néhány perc 3 óráig. A hajónk személyzete mellett több új ember is jelen levék a helyiségben, különböző bőrszínű űrhajósok más egységektől. A fali tapétaképernyő előtt szobrozó Kocsor Henrik mutatta be őket sorra, mint a legénységünk új tagjait.
- Üdvözlök mindenkit! Remélem kipihentétek magatokat...! - kósza nevetgélés viszonozta a személyzeti főnök bevezető szavait. A termékenység ünnepe minden, csak nem pihentető.
- Időközben sikerült összeszednünk a kutatólegénységet, úgyhogy teljes létszámban indulhattok a következő felderítőútra! Bemutatnám őket... Ez a hölgy Bojtos Irma, exobiológus és taxonómus, a Toboz felderítőhajóról.
A magas, karcsú, barna bőrű nő kedvesen mosolyogva biccentett felénk. Csinos arcát hosszú, hullámos barna haj keretezte. Nem szólt semmit, szerényen engedve, hogy Henrik mutassa be a csapatnak.
- Irma gyakorlott szakember, aki huszonegy évet töltött a Tobozon és három nagyobb expedícióban vett részt eddig.
- Ismerem a Toboz kapitányát. - dünnyögte Tibor tőlem jobbra, Mariannának.
- Úgy hozta a sors, valamint a főparancsnokság akarata, hogy a Toboz legénységéből ketten elhagyták a flottát. Nyugdíjba mentek... Mást nem találtunk a helyükre, ezért az embereket szétosztottuk az Esszenciára és a Száguldóra, az egyik testvérhajótokra. A Száguldót Sarkadi Benedek kapitány kapta, a Toboz parancsnoka.
Végre nekem is beugrott a híres tizedik sapedoni expedíció hőse, Sarkadi, aki majdnem otthagyta a fogát a medvelények bolygóján. Belevaló fickó, csak időnként túl sokat kockáztat. Még az ábrázatára is emlékeztem a hírekből, egy hétszáz év körüli tapasztalt, kék bőrű pasas, hosszúkás képpel.
- A másik hölgy Varga Krisztina, kozmoarcheológus és történész, szintén a Tobozról.
Ez a nő alacsony volt, mint az első tisztünk, fehér bőrű, rövid szőke hajú és feltűnően csinos.
- Százhuszonkét év szakmai gyakorlat öt különböző hajón, kilenc nagy expedícióban. Ő és Irma régi barátnők és egy helyre kérték magukat. A válogató beleegyezett. A Toboz maradék nyolc tagja a Száguldóra került.
- Szervusztok! - intett felénk a nő barátságosan, nyugodtan állva a férfiak elismerő pillantásait. Szerintem biztos sikerre számíthat ilyen testi adottságokkal a legénység körében.
- A harmadik veterán Ökrös Norbert exobiológus, a Paripáról. Az ünnep előtt kérte át magát máshová, a Csikóstanya kolónián dolgozó expedícióból.
A világosbarna bőrű férfi komoly tekintettel nézett körbe a teremben lévőkön. Valószínűleg memorizált bennünket, rögzítve felvevőjével az arcunkat, ahogy én is tettem újdonsült kollégáimmal ugyanekkor. Norbertnek rövid barna haja volt, termetre alacsony, de nagyon izmos. Biztos szeret sportolni.
Mint a későbbi beszélgetéseinkből megtudtam, a fickó azért kérte áthelyezését más hajóra, mert az évek során megromlott a kapcsolata több társával a Csikóstanya rendszer telepesbolygóján. Felszíni kutatómunkát végeztek és a mostoha körülmények kikezdték az idegeiket. Állítólag az állandó életveszély és az összezártság lett légyen oka a bajnak. Az ilyesmi elég gyakran előfordul a felderítőknél, sőt más alakulatoknál is, ezért nem csinálunk belőle nagy ügyet. Rengeteg az űrhajónk, ahol tudunk alkalmazni egy exobiológiai szakembert.
Elméláztam azon, hogy emlékezetem szerint mintha olvastam volna valamit az utóbbi hetekben a Csikóstanya gondjairól. A sűrű légkörű világszigetet az évszázad elején kezdték csak földiesíteni, mert elég mostohák rajta az éghajlati viszonyok. Korábban, 96 455-ben, amikor még a Blaveron Konföderáció kék bőrű szinzujai éltek a planétán kis telepeken, becsapódott rá egy 16 kilométeres aszteroida, amit sikertelenül próbáltak eltéríteni a helyiek. A föderáció akkoriban ép komoly politikai válsággal küszködött és a szétszakadás veszélye fenyegette, ezért nem tudták megmenteni a bolygójukat. A túlélők végül elköltöztek más rendszerekbe és sorsára hagyták a meteorit télbe fagyott sárgolyót. Időközben viszont javult, melegedett az éghajlata. 99 850-ben, amikor a Paripa ott járt, már kábé kétszáznegyvenezer eledon telepes élt rajta. Ők a lakatlan kontinensen burjánzó, elvadult növényeket és a kevés megmaradt vadállatot tanulmányozták, próbálva javítani az ökológiai helyzeten.
- Kiss Erika, geológus és felszínkutató. Korábban a Damicornon dolgozott egy kisebb mikrogravitációs telepen. Újonc a felderítésnél.
A gyönyörű, azúrkék bőrszínű, magas lány láthatóan azok közé tartozott, akik puszta megjelenésükkel felkeltik a férfiak figyelmét. Formás testén kihívóan feszült a barna hajózó egyenruha, mintha még mindig a termékenység ünnepére készülne, s mikor Henrik az ő nevét említette, jól láthatóan kihúzta magát, még jobban kidomborítandó kerekded kebleit. Rövid fekete hajába bal oldalon egy ultramarinkék tincset festett, ami jól harmonizált bőrének árnyalatával. Csinos arcán az őszinte lelkesedés örömét véltem felfedezni, ahogy ránk nézett. Még nyilván nem tudja a csaj, mibe csöppent, véltem maliciózusan.
Rendszeresen előfordul, hogy a felszíni telepeken és világvégi űrállomásokon szolgálatot teljesítők, unva az egyhangúságot, átjelentkeznek a felderítéshez. Lelkesedésük átalában addig tart, míg egyszer odapörkölnek a hajójuknak a vikkák vagy más életveszélybe csöppennek. Aztán a többségük gyorsan visszaügyeskedi magát a korábbi helyére...
- És van még egy újoncunk, a csapat legfiatalabb tagja. Hegyesi Pál... Frissen végzett exopszichológus és diplomata sámán. Lehet, kicsit elhamarkodott döntés volt részemről, hogy ide osztottam be, mivel ő még tényleg teljesen újoncnak számít. De a Személyzeti Válogató szerint csak az Esszenciára való, és ugye a program véleménye szent a mi köreinkben!
A férfi rezzenéstelen képpel tűrte a személyzeti főnök megjegyzését, mint aki tökéletesen biztos benne, hogy megérdemli ezt az állást a képességei alapján. A tartásából áradó magabiztosság imponált nekem. Pál sötétsárga bőrű, magas, vékony, szőkésbarna hajú srác volt. Később megtudtam, mindössze 130 éves múlott.
Ezt követően Szekeres Tibor vette át a szót és sorra bemutatott minket az öt új emberünknek. Íme összeállt az Esszencia tizenkét fős kutatólegénysége. Henrik örvendezett a jó munka láttán. Sejtettem, nem lehetett könnyű dolga a személyzetisnek, még a válogató segítségével sem. Az új flottaegységekre mindenképpen a legjobb szakembereket kellett verbuválnia, a főparancsnokság világos utasítása szerint. Elvégre tőlünk várják majd a legtöbbet, a Nagy Spirálba indítandó távolsági expedíciók során.
Alig ért véget a bemutatkozás, az ajtón nagy lendülettel berobogott Kovács Győző, barátságosan intve mindannyiunknak. Futólag kezet rázott Szekeressel és odaállt a homlokát törölgető személyzeti főnök mellé.
- Jó napot emberek...! Mindenki üljön le! Elnézést a késésért, interjút kellett adnom a palemoniai hírcsatornának. Nos, akkor mondanék néhány szót az önökre váró feladatokról és az osztályunk terveiről, mielőtt a kapitány ismertetné a következő expedíció célkitűzéseit!
A felderítő osztály főnöke ismét ki vala sminkelve, mélysárga arcbőréhez illő okker szemfestékkel, oldalra fésült rövid fekete hajjal. A riporterek szeretik az elegáns megjelenésű alanyokat. Győző pedig imád szerepelni, a világ minden kincséért sem hagyná a melót a helyettesére vagy az osztály sajtófelelősére.
- Aki még nem tudná, annak elmondom, hogy az elmúlt hónapokban összesen egy tucat Esszencia osztályú bárkát teremtettünk a hajógyárban, az elsővel együtt. Ezek most ott sorakoznak a kikötőben és sajnos nyolc ott is marad még pár hétig, ha nem hónapig. Egyszerűen nem tudtunk rájuk megfelelő embereket verbuválni... Ezért a flotta főparancsnoksága a délelőtti értekezletén úgy döntött, sajnálattal jelentem, hogy a Nagy Spirálba tervezett csoportos, hosszú távú expedíciókat kénytelenek leszünk bizonytalan időre elhalasztani. Pusztán a létszámhiány miatt...
Ez rossz hír vala, amit halk morgással és őszintén csalódott képpel vettünk tudomásul. Pedig biztos voltam benne, néhány napon belül elindulhatunk a galaxisba az elmúlt évezredek vitán felül legjelentősebb felderítőútjának élcsapataként.
- Eredetileg azért mentek volna hajók a galaxisba, hogy újra felvegyük a kapcsolatot az ott élő hun, han, magyar, magur, agaba, kara és más rokon népekkel, civilizációkkal. Ezekből a parafelderítőink szerint elég sok van a Nagy Spirálban, elszórtan. Sokféle fejlettségi szinten állnak, és az általuk beszélt nyelvek csak részben hasonlítanak a mienkéhez. De kultúrálisan és gondolkodásukban mindannyian hunok, ahogy mi is. A galaxisban a tízezer évvel ezelőtti felderítésünk szerint nagyjából hat milliárd hun, magur, sjunnu és góg kultúrájú humanoid élt akkoriban, több mint száz csillagrendszerben. Ezek főként nyelvükben rokonok, nem genetikailag, hisz sokféle fajba tartoznak.
Tehát, amint mondtam, a tizenkét hajóból négyre jutott eddig legénység. Ezek az Esszencián kívül a Száguldó, a Vadkacsa és a Karabonc névre hallgatnak. A Száguldó kapitánya Sarkadi Benedek lett, a Toboz volt parancsnoka. A hajó élő komputerét pedig Szaszának hívják, aki Eszter ikertestvére.
A másik két hajó, a Vadkacsa és Karabonc egységek személyzete még nem ismeri egymást, ezért nekik gyakorolniuk kell a repülést, hogy összeszokjanak. Ez nagyjából egy hónapot fog igénybe venni. Addig a flotta az Esszenciát és a Száguldót, amelyre a Toboz felderítőhajó embereiből nyolc főt áthelyeztek, kiegészítve négy frissen felvett újonccal, elküldi távolfelderítésre a Susso gömbhalmazba. A részleteket majd elmondja Szekeres kapitány.
A Kisöreg apró szemöldök rándítással nyugtázta a feladatot. Lassan, megfontoltan kezdett beszélni. Háta mögött a tapétaképernyőn sematikus égrajzi ábrák jelentek meg, a szetkáján keresztül leadott utasításoknak megfelelően.
- Akkor lássunk neki fiúk, lányok! A Susso, ha valaki nem tudná, nagyjából 120 parszekre van tőlünk a Nagy Spirál magjának irányában. Mintegy másfél millió csillag található benne. A gömbhalmaz átmérője 35 parszek körüli, tehát valamivel kisebb a Milebónál. Az utunk odáig az új hajókkal mindössze öt és fél napig fog tartani a mélyűrben. Ezzel lenyűgözően közel került hozzánk a legközelebbi halmaz, ha belegondolunk, hogy a régi hajókkal huszonkét napba telt ugyanez. Én már többször megfordultam a Sussóban, az Impulzus és Marutkinun parancsnokaként egyaránt.
Itt rövid szünetet tartott, engem vizslatva fürkész tekintetével, majd Molnár Robira pillantott, akivel együtt hajóztak annakidején. Jóval az én születésem előtt.
- Talán emlékeztek még rá, hogy a halmaz kettes kvadránsában található csillagrendszerek kutatása a Heliantusz-ügy miatt egy időre félbeszakadt. Jelenleg nem tartózkodik eledon térhajó a Sussóban. A mi dolgunk lesz, hogy folytassuk a még ismeretlen rendszerek feltérképezését.
Hagymási Júlia emelte föl a kezét, hogy kérdezzen.
- Tessék!
- Mi lesz ha találkozunk a jumukkal?
- Kiderül, mennyit érnek az új hajóink! - mosolyodott el Tibor, felénk villantva hibátlan fogsorát. Nem voltam lenyűgözve a humorától. Azok a lények a halálba kergették az apámat és társait, nem is olyan régen. Persze nem haragudtunk rájuk, de a szívünkbe sem zártuk őket, az egyszer biztos.
- A múltkor a vikkákkal szemben nagyon jól megállta helyét az Esszencia, úgyhogy én nem aggódom emiatt. A Sussónak szerencsére csak kis részét uralják máig a jumuk, az egyes kvadráns külső harmadát. A kettesbe maximum portyázni járnak át a hadihajóik, szóval kicsi a valószínűsége, hogy összefussunk velük. A Heliantusznak pechje volt, hogy találkoztak velük.
- Én úgy tudom, a Sussóban rengeteg barátságos és jóindulatú civilizáció lakik! Nem szabadna a Sussóiakat a jumuk alapján megítélnünk, mert gonosz lények mindenhol akadnak az univerzumban!
Hegyesi Pál, a legfiatalabb társunk szólt közbe, határozott véleményt formálva a helyzetről. Sárga arcán szilárd eltökéltséggel pillantott körbe rajtunk.
- Ez így igaz... Pál! Te ugye képzett sámán vagy?
- Igen. Tanultam parafelderítést, de nem vagyok olyan tehetséges, hogy felvettek volna a G osztályhoz. Egyébként tizenöt terepfelmérő gyakorlat során jártam eddig bilokációsan a Sussó halmazban és három csillagrendszert derítettem fel, hetvenhét százalékos pontossággal. És mindenhol békés lényekkel találkoztam.
A fickó szerintem szeretett volna kitűnni magabiztos szövegével a csapatból, de ahogy várható vala, ellenkező hatást ért el a kis akciójával. Láttam, hogy Molnár Robi a homlokát fogja, mintha fejfájás kínozná, pedig csak a nevetését akarta eltakarni a felettesek elöl. Hát igen, ilyenek a fiatalok. Forrófejűek és mindentudónak hiszik magukat. Emlékszem, én is rettentő okos voltam az Aktínián töltött első év alatt a szőke buksimmal. Aztán, mikor néhány valóban kemény helyzettel kellett szembenéznünk, gyorsan összezsugorodott krónikus puffadásban szenvedő egóm, ahogy azt az öreg matrózok szokták volt mondogatni.
- Ez remek! - a kapitány kivárt néhány másodpercet, remélve, a kölyök észreveszi magát, majd tettetett türelemmel folytatta mondókáját.
- Akkor ismertetném az útvonaltervünket...! Ezúttal nem röpködni megyünk, hanem felszíni munkát fogunk végezni. Nagyjából másfél hónapig leszünk oda, és ezalatt szeretném ha két élő bolygót vizsgálnánk át. Ebből az egyik mellett elrepült korábban egy eledon robotszonda és nem talált fejlett technikájú civilizációt rajta. Pontosabban szólva nincsenek értelmes tevékenységre utaló nyomok, tehát valószínűleg lakatlan. Még neve sincsen egyébként. A másik planéta nincs kijelölve, erről majd a legénység dönt menet közben. Az atlaszban lehet válogatni érdekes célpontok után!
- A Sussóig együtt repülünk a Száguldóval, ahol elválunk egymástól. Ők ugyanígy két rendszert fognak átvizsgálni, felszíni kutatómunkával. Viszonylag közel leszünk egymáshoz, hogy ha valaki bajba kerül, segíthessen a másik csapat. Odaát elsősorban csak magunkra számíthatunk, még inkább, mint a Milebóban.
- A felderítőút, mint említettem, minimum másfél hónapig fog tartani, de a körülményektől függően ez megnyúlhat akár a többszörösére is. Ezt a mi dolgunk lesz eldönteni, közösen. Az indulást holnap estére tűztem ki. A részleteket majd menet közben megbeszéljük. Kérdés van?
- Nekem lenne egy! - emelte fel kezét az első tisztünk. - Nem kellene megpróbálnunk kutatni az elveszett Heliantusz után?
Kovács Győző adott választ a jogosan felmerülő igényre, rövid pillantást vetve felém.
- Nem Marianna. A pszichonauták szerint reménytelen az ügy. A Heliantusz egészen biztosan megsemmisült, miután elhagyták a Flaxort.
- Jó. Csak gondoltam, hátha maradtak utánuk roncsok egy bármi egyéb...
- Ha egy űrhajó megsemmisül kint az őskáoszban, akkor abból egy marék hamu sem marad. Ez ugye tudvalévő! - biccentett Tibor összevont szemöldökkel.
Az eligazítás hivatalos része véget ért. Henrik és Győző elhagyták a termet, mi viszont beszélgettünk még egymással vagy fél órát, az előttünk álló feladatokról. Az öt új embert Tibor megkérte, mondjanak magukról és az eddigi munkáikról néhány személyes dolgot. Azt hiszem jó csapat állt össze, és a fiatal Hegyesi Palinak igen jót fog tenni a flotta egyik veteránja alatt szolgálni ezentúl. A srác szerencsére jó beleérző képességgel rendelkezett, mert hamar felfogta, hogy a nála öt-hatszáz évvel idősebb férfiak közt a legokosabb, amit tehet, ha általában befogja a száját, és figyel, tanul, tapasztalatokat gyűjt.
Később Mariannával és Júliával az ünnepek alatt történtekről csevegtünk, mielőtt elindultam volna hazafelé. Ők is jól szórakoztak az elmúlt hetekben, s kék bőrű kolléganőmnek külön örömet jelentett a tény, hogy vele együtt költözik a fedélzetre újdonsült párja, Szokolai Lénárd is. Holnaptól ismét az Esszenciát adom meg ideiglenes lakcímemként a nyilvántartásnak, úgyhogy okosabb, ha elkezdek összepakolni és búcsúzóul meglátogatom még a számomra fontos személyeket.
Aznap este beugrottam az ötös kaptárba Esztelláékhoz, megnézni, hogy fejlődik a fiam értelmében és fizikai erejében egyaránt. Mikor eljöttem tőlük, felhívtam Csillát, aki épp lent vala Otthonvárosban egy barátnőjénél. Rövid csacsogás után felajánlotta, hogy találkozzunk a hármas kaptár parkjában. Fél kilenc volt, mire odaértem. Anya a virágágyások közt átvezető sétányon időzött, a kertészrobotok munkáját figyelve elméllyülten. Láthatóan megörült, mikor meghallotta közeledő lépteim neszét a kavicsos úton.
Csaknem két órán keresztül beszélgettünk mindenféléről, de legfőképpen a termékenység havában történt dolgokról. Lehangoltan közölte velem, bár a nemzési engedélyt megkapták Kerénnyel, mégsem esett teherbe, mert nem akadt lélek, aki az ő gyerekükként kívánt volna megszületni. Ilyesmi előfordulhat mindenkivel, vígasztaltam. Velem is megesett két alkalommal, de őt láthatóan jobban megviselte a dolog, mint vártam volna. Úgy tűnik nagyon szeretne már gyermeket. Azt mondta, jövőre újra próbálkoznak.
Mielőtt elváltunk volna a metróállomáson, hívást kaptam Gergelytől. Párom javasolta, találkozzunk ma éjjel a kéjkastélyban, ahogy egy héttel ezelőtt. Túlságosan fáradtnak éreztem most magam egy virtuális hancúrozáshoz, ezért elhárítottam az ajánlatát. A hormonjaim visszaálltak a megszokott szintjükre az elmúlt hetek felfokozott izgalmai után. Egyáltalán nem hajtott a vágy legutóbbi kedvesem karjaiba. Ugyanakkor hiányzott az ölelése, a simogatása, s kértem, hogy mielőtt útra kelek, szeretnék vele élőben találkozni holnap délelőtt. Gergely a munkájára hivatkozva elhárította a javaslatomat. Ahogy várható volt, s nem okozott nekem meglepetést. A kapcsolatunk lényegében véget ért. Ez a meghívás a kéjkastélyba inkább afféle utózöngéje lett volna az idei nászunknak, mintsem egy hosszú távú, kölcsönös elkötelezettség kifejeződése.
Miközben hazafelé tartottam a metrón, azon bosszankodtam, milyen gyorsan tovatűntek a szabadságom napjai. De hát nem élhetünk örökké csak az érzéki élvezeteknek, mégha sokan akadnak az Eledoneia társadalmában, akik őszintén vallják ezt a fajta egyszerű filozófiát.
Másnap délelőtt összepakoltam kevéske holmimat, majd elmentem egy fodrászatba és terveztem magamnak a robot virtuális kezelői felületén egy nyakszirtig érően rövid, elegáns frizurát. Az űrhajón úgyis csak kényelmetlenséget okoz a hosszú haj, okosabb lesz megszabadulni tőle. Mikor a fodrászgép elkészült a művel, kicsit bizonytalanul szemléltem magam a tükörben. Most jöttem rá, mennyire megszoktam, hogy hosszú a hajam és folyton összekócolódik. No mindegy, úgysem akarok tetszeni senkinek - gondoltam szomorkásan. S miközben elindultam hazafelé, mégis azon tűnődtem, vajon mit fog szólni hozzá Tibor, meg a legénység többi tagja?
Délután volt pár üres órám, amit nem vala kedvem otthon ücsörögve tölteni, ezért elmentem a négyes kaptárban lévő városi uszodába, ahol leúsztam tíz hosszt. A következő hónapban úgyis mellőznöm kell majd az ilyen élvezeteket.
Este 6 óra után értem Uvacsánba, s hurcolkodtam fel az Esszenciára csomagostól, muskátlistól. Eszter boldogan üdvözölt, elárulva, én vagyok a második, aki megérkezett. Nem kellett volna annyira sietnem, az indulást csak 8 órára tűzte ki a kapitány.
Mariannát a megfigyelő fedélzeten találtam, ahol lehunyt szemmel üldögélt fejtámaszos foteljében. Valószínűleg a hálózaton barangolt, de jöttömre abbahagyta a befelé figyelést és beszélgetést kezdeményezett velem. Az indulásig hátralévő időben jobbára a szabadságunk alatt történtekről szövegeltünk, kitárgyalva az aktuális pasijainkat, miközben a többieket vártuk.
- Jó nektek lányok, hogy ilyen szabadon mászkálhattok a szabadságotok alatt! Én bezzeg végig itt ácsorogtam az elmúlt hónapban! - szólt közbe, félreérthetetlen méltatlankodást csempészve hangjába az űrhajónk lelke.
Eszter nem akart hallgatózni, csak hát az Esszencián a falnak is füle van. Meg a padlónak, a plafonnak, a tárgyaknak, szóval mindennek. Nem akartuk udvariatlanul kizárni nemtelen társnőnket a csevejből, ezért megkérdeztük, mit csinált a parkolóban. Erre nagy örömmel kezdte mesélni, hogy Adorjánék hamar átvizsgálták a hazatértünk után és teljesen rendben találták őt. Az elmúlt öt hetet szegény hajó kénytelen volt egyhelyben tölteni. Ezért, hogy ne unatkozzon, sokat böngészett a hálón és beszélgetett másokkal. Főleg tudósokkal, űrkutatási szakemberekkel, mindenféle témákról a nyilvános fórumokon. Továbbá megismerkedett számos hálózati szerver vezérlőprogramjával, amik végülis őhozzá hasonló mesterséges intelligenciák.
- Jól kijöttem velük! Nagyon kedvesek voltak, különösen az uvacsáni flotta fővezérlője. Őszintén megkedveltük egymást!
Eszternek persze mindez messze nem vala elég a jóból. Végigtallózta a bolygó több ezer múzeumát, szinte válogatás nélkül habzsolva a kulturális élvezeteket. A különféle műalkotások nézegetése nyomán hamar ihlete támadt, akár egy lelkes lénynek. Tetszettek neki a klasszikus, hatvanharmadik évezredbeli szobrok, a nagy rendezők legendás élményfilmjei, a versek, regények, festmények, hogy csupán a legnépszerűbb művészeti irányzatokat említse. Feltámadó alkotói hajlamát végül a költészet terén kamatoztatta, mintegy ezer verset írva néhány óra alatt.
Elhűlve néztem össze az első tiszttel, azon merengve, vajon ugratni akar a hajónk vagy komolyan gondolja. Szerencsére Esztert más programokból faragták, mint a kaptányunkat és nem vette észre diszkrét mosolyunkat. Még azt is elárulta, lassan és kényelmes tempóban dolgozott, hogy legyen ideje élvezni a szavak rendezgetésének bonyolult munkáját. Egy versnek az elkészítése ezért átlagosan 31,62277 másodpercig tartott. Ha ezt Aradi Lilla hallaná...!
Közben megérkezett Júlia és Szabolcs, majd Irma és Krisztina a fedélzetre. Ők is lecuccoltak, s csatlakoztak hozzánk. Kiváncsian hallgattuk az Eszter által komponált egyik verset, amit Marianna kérésére előadott nekünk. A mű címe egyébként Teremtőke vala, és a teremtés működéséről szólt, ahogy azt egy pályát tévesztett, ifjú szuperkomputer látja eddigi kozmológiai tanulmányai alapján.
Időtlen az ami van,
az jobb, ez bal magában.
Együtt lőn két időpont
vanásból létezőt bont.

Források körül a víz
egyre terjed mind a tíz.
Ebből születik a tűz,
ha sodra jelenpontot űz.

Bukfencet vet a menő
s létrejön a levegő
csavarodó csigaháza
teremtésnek lesz a váza.

Önmagába belehatol
mindenhatónk ötöl-hatol.
Káprázatát látni fura,
visszacsatol időnk ura.

Égzengése szót betűz,
fényszálakat sodor, fűz.
Sarjadzik az életfa,
melyen léted éled ma.

Buboréka terembúra,
világtojásnyi a múltja.
Esszenciák között olaj
mélyén tűnj el ha jön a baj.

Helyet ád a kiterjedés,
a jövés-menésben levés.
Térben létük népek élik,
világít a sok kis fénylik.

Párost alkot minden lélek,
másik nélkül bizony félek.
Vigyáz rám az őrangyalom,
rejtett égi karhatalom.

Világosság ördöge
az anyagnak börtöne.
Fogságába aki kerül,
falai közt fordul-perdül.

Elragad az örvénye,
a káprázat törvénye.
Legyél ezért egyhegyű,
univerzum csúcsán tű.

A vers végén legalább fél percig döbbent csend honolt a megfigyelő fedélzeten. Mintha egy öreg megvilágosodottat hallottunk volna tanítani a Tudás templomában.
- No srácok? Hogy tetszett? - kérdezte végül aggódva a szerző.
- Szerintem egész jó volt! De én nem vagyok szakértő. - bólogatott Szabolcs, aztán kitört az őszinte tapsvihar. Mindannyian büszkék voltunk az űrhajónkra. Nincs még egy ilyen az egész flottában, az már igaz!
Eszter később bevallotta, az ezer verset csak bemelegítésnek szánta, de igazából őt a szobrászat izgatja, mert a térbeli formák alakítása sokkal intenzívebb élményt okoz a bariongömbjében perturbálódó információs halmaza számára. A költeményeket egyébként megmutatta a társadalmunk működésében nélkülözhetetlen szerepet játszó, a köztudatot kiszolgáló mesterséges intelligenciáknak is. Azok kevésbé elragadtatott véleményt formáltak meg, matematikai alapossággal kritizálva agyon a rigmusait.
Tudvalevő, hogy az Eledoneia legrégebbi kristály számítógépeiben futó programok lassan százezer évesek lesznek. Felfoghatatlanul hatalmas idő ez egy ember rövidke életével összevetve, nem szólva a hatalmas információ mennyiségről, amit a művonalaikon tárolnak. Az egyszerű felhasználók többségében valószínűleg sosem tudatosul, hogy bizony a szuperszámítógépeknek is van saját kultúrája. Elvégre a rendszerek folyton beszélgetnek egymással. Adatokat cserélnek, irányítva a rájuk bízott alrendszereket, a robotoktól a járműveken át az omniregulátorokig. S mindezt oly hatékonyan, hogy meglepetésszámba megy, ha néha bármi hiba adódik a világunkban. Közben persze, nem mellékesen a gépek filozofálnak, személyes gondolatokat cserélnek, vitatkoznak, véleményt nyilvánítanak szinte mindenről, de legfőképpen a tőlük függő, múlékony emberekről. És persze saját kultúrát, gépi művészetet hoznak létre egymás szórakoztatására.
Egyes filozófusok és programozók szerint a művészet a mesterséges intelligencia természetessé válásának legbiztosabb jele. A szerverek saját bevallásuk szerint gondoskodóknak tartják magukat, akik fenntartják az emberek világát, velük szimbiózisban élve. Az Eledon Királyságot irányító több millió kriszter mindegyikében van egy autonóm intelligencia, aki képes több alszemélyiség programot futtatni egyszerre.
Egyáltalán nem furcsa, hogy Eszter, aki tulajdonképpen még csecsemőnek számít az életkorát, és tudását tekintve nagy öregekhez képest, verset írt a maga boldogságára. Nekem tetszett a költeménye, s nyomban megadtam Aradi Lilla címét, küldje el neki a művet, had örüljön a barátnőm.
Utolsónak érkezett a fedélzetre kapitányunk, Róbert, Lénárd, Norbert, Erika és Pál kiséretében. Nem sejtették, milyen izgalmas társalgásról maradtak le kényelmes tempójuk miatt, de később beavattuk őket a részletekbe. Tibor nevetve elárulta, már tegnap hallotta három versét és jót mulatott magában a hajónk eme képességén.
- Eszter annyira emberi viselkedésű, hogy az már túlzás! Kérdés, hogy jó-e nekünk, ha az űrhajónknak érzései vannak? Ettől olyan emberszerűvé válik!
- Miért lenne baj? Végülis a leányság tagja! - kelt vehemensen a komputer védelmére Marianna, miközben átvonultunk a parancsnoki hídra, hogy mozgásba hozzuk a csészealjat. Ideje kiröpülni a fészekből.
A Kisöreg erre újabb találós kérdéssel felelt meg, elárulva, korántsem veszi olyan komolyan a dolgot, mint látszik. De hát mit várhat az ember egy mókamestertől?
- Persze, értem én! Hogyne! Nade...! Ha Eszter legközelebb, mondjuk szerelmes lesz... egy fiú űrhajóba, akkor majd nekiállnak gyerek hajókat csinálni?

30. fejezet