Az Esszencia, és a vele atomi pontossággal megegyező kinézetű testvérhajója, az FK-375-ös lajstromszámú Száguldó fedélzeti idő szerint csütörtökön kora hajnalban érkezett meg a Susso halmaz kettes kvadránsának peremére. Itt - a növekvő gravitációs tér miatt - normál ugrási tempóra lassítottak és szétváltak. Ez volt az első komolyabb próbája az új típusú térugróműnek és a lelkes hajók probléma nélkül teljesítették a feladatot. A hat nap alatt hihetetlenül nagy távot hagytunk magunk mögött, mert a százhúsz parszek emberi léptékkel nézve alig különbözik a végtelentől. Gyalog mindenesetre reménytelen vállalkozás lenne nekivágni mindkettőnek.
Viszonylag korán ébredtem, felvillanyozva a gondolattól, hogy életemben először egy másik csillaghalmazban járhatok. Kevés ember mondhatja el magáról a világunkon, hogy megfordult a Milebón kívül. Alig vártam már, hogy vethessek egy pillantást a megfigyelő fedélzet panoráma képernyőjén keresztül a külvilágra. Az idevezető utunk eseménytelen volt, amit jobbára tanulással és sportolással töltött a személyzet, esténként pedig beszélgettünk, ismerkedtünk az új munkatársainkkal.
Öltözködés után egyenesen benéztem a hídra. Szerettem volna látni a navigációs dobozon, hol járunk éppen, mielőtt reggelizni mennék. A kormánynál Marianna ült frissen és éberen, Tibor pedig mellette ácsorgott, egy pohár gőzölgő teát kavargatva komótosan.
- Jó reggelt...! Megérkeztünk?
- Jó reggelt Léna! Igen, ez már az SHK-20-15- ... akárhányas számú csillag rendszerbuboréka. Most léptünk be hozzájuk. - üdvözölt a kapitány, elfolytva egy apró ásítást.
- 20-15-84-92, kapitány! - fejezte be első tisztje a számsort. Levette kezét a pultról és a képernyőn futó adatokra mutatva magyarázni kezdte az éppen végzett manővereket.
- Először - szokás szerint - végig járjuk az összes bolygót és részletes térképet készítünk róluk. Utána kielemezzük a felvételeket, és eldöntjük, mit lenne érdemes alaposabban szemügyre venni. Ez beletelik vagy két órába.
- Akkor addig eszek valamit! - döntöttem el gyorsan, búcsút intve nekik. Nem tartóztattak.
Átmentem az étkezőbe reggelizni, ahol Lénárd, Júlia, Róbert, Irma és Krisztina beszélgettek a korábbi útjaikról. A csapatunk új tagjainak láthatóan tetszett az Esszencia, s örültek neki, hogy ide helyezték őket. Rövidesen a későn kelők is csatlakoztak hozzánk, megtöltve a helyiséget.
- Végre munkához láthatunk! Remélem friss levegőjű bolygóra megyünk! Mit gondoltok fiúk? - érdeklődött Irma a Hajózón keresztül, s közben hosszú, jelentőségteljes pillantást vetett a mellette ülő Róbertre. A nő az elmúlt pár napban rászokott arra, hogy mindig Molnár mellé telepedett le, nem csak itt, hanem a megfigyelő fedélzeten is. Nyilván megtetszett neki az izmos, jóképű planetológus és próbált közelebb kerülni hozzá. Ahogy elnéztem Robit, nem is eredménytelenül. Összeillő pár lesz belőlük, ha a sejtésem nem csal.
- Csak az első szippantás után vagyok hajlandó nyilatkozni! - jegyezte meg Lénárd álmosan, megfontolt lassúsággal gondolkodva. A többségünk egyet értett vele.
A délelőtti órákat az egész legénység a hídon töltötte. A képernyőkön kirajzolódó friss térképeket nézegettük, ismerkedve a bolygórendszerrel. Az elsőtisztünk kintről befelé haladva végigjárta a fellelhető planétákat. Mindegyiket többször körbe repültük, közepes felbontású gravizoros térképeket készítve róluk. Ezután mindenki a szakmájának megfelelő dolgok vizsgálatára koncentrált.
Róbert és Erika az égitestek felszíni viszonyait, kőzeteit tanulmányozta a gravíziós felvételeken. Lénárd Krisztinával az egyes kisérő holdakon talált roncsokkal foglalkozott, amikből itt is találtunk bőven vagy félszázat. Másnapos asztronómusunk és a navigátor a központi csillagot analizálta, meg a rendszerben bóklászó üstökösöket, kisbolygókat. Irma és Norbert pedig a bentről számítva második bolygón tenyésző élővilágot igyekezett végigpásztázni, meghatározva a légkör tulajdonságait, a felszíni tengereket, értelmes tevékenységre utaló jeleket keresgélve. Ha minden jól megy, ez a világsziget lesz utunk első célja, ahol több hetet fogunk eltölteni.
Szokás szerint nekem és Pálnak jutott a legkevesebb tennivaló. Amennyiben a biológusaink nem találnak értelmes lényeket a felszínen, ez így is marad végig. Akkor viszont besegíthetünk a többieknek.
A Susso Halmaz Katalógusában csupán sorozatszámmal jelölt buborékban hat nagy planéta keringett egy lassú periódusú változócsillag körül. Furcsa mód nem akadt köztük gázbolygó. Mind szilárd felszínű mazsola lett légyen, ahogy azt Robi megfogalmazta találóan. Az élő bioszférával rendelkező másodiknak egyetlen kicsiny, szabálytalan alakú holdja vala, ami viszonylag közeli pályán keringte körbe, napjában másfélszer a bolygóját. Műszaki civilizációnak nem leltük nyomát, de a kisérőn találtunk hét ismeretlen eredetű roncsot, amik valószínűleg ottfelejtett űrszondák vagy megfigyelőberendezések lehettek. A harmadik bolygón tizenöt különféle roncsot, illetve egy kisebb, ideiglenes felszíni bázis maradványait fedeztük fel, amiket javában evett a rozsda a kénsav tartalmú, barátságtalan légkörben.
- Egyelőre lássuk a második világot! - döntötte el a kapitány az eredmények láttán. Alacsony körpályára álltunk az ideiglenesen Nyárszigetnek elkeresztelt planéta fölött, hogy részletesebb felmérést készítsünk róla. A nevet Eszter javasolta, a kellemesen meleg átlaghőmérséklet alapján asszociálva. Senkinek nem vala ellenvetése a tizenharmadik társunk ötletével szemben.
A ritkás felhőzettel borított bolygón szabad szemmel jól kivehető mennyiségben tenyészett az élet. A felszín hatvankét százalékát borító szárazföldek három hatalmas kontinens formájában csoportosultak körben, az egyenlítői zónában. Rajtuk számos tó, kanyargó folyó, kilométerek ezrein át húzódó érintetlen erdőségek zöld takarója, melyből barna foltokként emelkedtek ki a meredekebb hegycsúcsok. Néhány kisebb sivatag a belső területeken, másutt nagy mocsarak, szóval összességében nagyon izgalmasnak és érintetlennek látszott az egész. Az éghajlat viszonylag szelíd, köszönhetően az optimális keringési pályának és a központi csillag egyenletes teljesítményének.
- Kevés a magas hegy és a mély tengeri árok. - állapította meg Róbert a tektonikus lemezek határait rajzolva be az egyik geológiai térképére.
- Ez bizony nagyon kellemes világ. Régi és békés. Fél tucat tűzhányó ha van rajta, de egyik sem működik. Nem is értem, hogy maradhatott üresen! - csodálkozott Erika, elsőként mondva ki azt, ami szerintem már mindannyiunk oldalát furdalta valamelyest.
Egy olyan sűrűn lakott halmazban, mint a Susso, kész csoda, hogy az űrhajózó civilizációk egyike sem tette még rá bakancsát a Nyárszigetre. Pedig ismerniük kellett, lévén rengeteg roncs a szomszédos bolygókon. Itt valami nagyon nem stimmel. Vagy lakott a terület és erősen védik vagy valami olyan található a felszínén, ami minden próbálkozót sikeresen elriasztott eddig a gyarmatosítástól. Talán biológiailag súlyos kockázatot jelentő életformákkal van tele?
- Rövidesen megtudjuk! Ebéd után leszállunk! - Tibor feljebb vitte a hajót, hogy nagyobb területet lássunk be egyszerre a felszínen.
- Szokatlan dolgot tapasztalok kapitány! - szólalt meg kisvártatva Eszter. Gyorsan változó, hosszú számsorozatokat jelenített meg az egyik oldalsó monitoron.
- Milyen jellegű?
- Nagy mértékű téringadozás ered a Nyársziget belsejéből. A bolygó szerinója szélsőséges torzulásokat végez. Ennek megfelelően a lokális téridő eléggé instabil, ami zavarná a közelben végzett ugrásokat. Az ingadozás nem akkora, hogy káros lenne ránk nézve, mert a szerinó behúzási tartományán jóval belül marad, de azért érezhető. Javaslom, hogy a Nyársziget közelében minimalizáljuk az ugrási távolságot, legalább a felére.
- Látsz rá valamilyen általunk ismert okot? Téranomália, mesterséges beavatkozás?
- Amennyire meg tudom állapítani, nem! Fogalmam sincs mi lehet. Térzavarásnak túl gyenge. Megkérdezzem az otthoni szakembereket?
- Persze. Addig nem szállunk le, míg meg nem győződtünk róla, hogy biztonságos az égitest.
- Az emberekre nem jelent veszélyt, viszont a csillapítatlan rezgések érdekes hatásokat válthatnak ki a Megtartó élő fraktáljára fűzött élőlények működésében. Ezt mondja egy szakértői program...
- Talán épp ezért nem gyarmatosította senki! - vélte Norbert jó előrelátással. Csaknem két másodperccel sikerült megelőznie az otthoni okostojás elemzőprogramok hasonló kijelentését.
- Jó ötlet! Nincs értelme letelepedni egy olyan bolygón, ahol nem eheted meg a növényeket, és állatokat, mert ha átfűzöd magad a lokális Mindenhatóra, beteg leszel a téringadozástól! - Bojtos Irma tágra nyílt szemmel bámulta a főképernyőn tündöklő zöldeskék tányért. Egyszerűen gyönyörű vala, nagyon hasonló az Eledoneiához.
- Attól mi még lemehetünk! A téranomáliák legfeljebb enyhe testi érzeteket okozhatnak az arra érzékenyeknél! - legyintett Róbert, szerinte eltúlzott aggályainkra. - De a flottához eleve nem vesznek föl olyanokat, akik allergiásak a térugrásokra!
Mindannyian ismertük a tünetek leírását, bár élőben szerintem egyikünk sem találkozott még olyan emberrel, akin mutatkoztak volna. A társadalmunk genetikailag feljavított népességében elenyésző arányban fordul elő a viccesen téridőiszonynak nevezett TAÉT betegség, azaz Téridő Anomáliákra Érzékenységi Tünetegyüttes. Régen, még a nagy DNS feljavítás előtt sokkal gyakoribb probléma vala ez az őseinknek.
A durvább téranomáliák az azt elszenvedő ember számára általában furcsa fényerő változásként jelentkeznek, mintha pislantana egyet a külvilág. Gyorsasága miatt csak a tudatalatti észleli a dolgot, ahogy a látott valóság picit odébb ugrik, néhány milliméterrel maximum, például ha a közelben térugrást végez egy űrhajó. Ilyenkor a saját műszerinójának téridejével belezavar a normál téresszenciába, és magával sodorja a környező atomokat, az ember lelkét, nomeg a fényt. Ez aztán különféle testi érzeteket, viszketést, kiütést, átmeneti rosszullétet is előidézhet, az anomália nagyságától és távolságától függően. És semmivel nem lehet leárnyékolni. Ezért tilos a lakott bolygók felszíne közelében nyomós ok nélkül térugrásokat végezni, többek között.
- Lássuk a régebbi adatokat az SFCS archívumából! - kérte le Szekeres a főmonitorra a száz évvel ezelőtt begyűjtött méréseket.
Az első és egyetlen látogatást részünkről a Gueridor expedíció egyik automata szondája végezte 99 753-ban és ugyanilyen állapotban találta a bolygót. A téringadozásokról nem végzett méréseket, csupán méteres pontossággal feltérképezte a felszínt és megvizsgálta a légkör összetételét.
- Ez nem sok. Csináljunk egy keresést földalatti támaszpontokra, rejtett műszaki létesítményekre!
- Már dolgozom rajta! - válaszolta Róbert, és nem fáradozott hiába. Két perc múlva rábukkant a helybeliekre. További öt percbe telt pontosítani az adatokat, aztán rágódhattunk az eredményen.
- Úgy néz ki, két különböző fajba tartozó csoport van a Nyárszigeten. - tájékoztatott minket a férfi, a középső képernyőre hozva a nagy felbontású fotókat. - Mindkettő humanoid, az egyik sárga bőrű, a másik fekete. A sárgák hat kis telepen laknak az egyes számú kontinensen, viszonylag közel egymáshoz. Félig a talajba süllyesztett, kupolás épületek, gondosan elrejtve a fák alatt, hogy a levegőből ne lehessen észrevenni. Minden telep közepén van egy nagy terület, ami szerintem leszállóhelyként funkcionál. Kettőn találtam is űrhajókat, de a típusuk ismeretlen. Még nem találkoztunk velük.
- Milyenek a hajók? - kérdezte Lénárd, mire Eszter ránagyított az egyikre.
- Vörös színű, dodekaéder alakú járművek, méretre mint az Esszencia. Álcázóhálóval takarták le őket, a hajtóművük ki van kapcsolva és senki sincs a fedélzeten. Valószínűleg hónapok vagy évek óta állomásozhatnak itt. Nekem úgy tűnik, mintha rejtőzködnének, bújkálnának valaki elöl. A humanoidok létszáma százhárom fő, az épületekben vannak, illetve a telepek közvetlen közelében. Nem tudom mit csinálnak, talán kutatásokat végeznek... Nem valószínű, hogy észrevettek minket.
- A másik csoport?
- Feketék. A kettes kontinensen élnek, teljesen primitív körülmények között. Semmi technológia, még egy űrhajó vagy erőmű se. Fából és nádból épített kunyhókban laknak, tizennyolc településen. Nagyjából kétezer-háromszázan lehetnek, vadásznak és gyűjtögetnek. Földművelésnek nem látom nyomát, de néhol kiirtották az erdőt, talán a tűzifa miatt. Látszik, hogy nemrég érkeztek, mert sok ház még nincs készen.
- Vajon hogy kerülhettek ide?
- Ha baleset érte őket, látnunk kellene a hajójuk roncsát vagy a kényszerleszállás nyomait. De semmi...! Mintha egyszerűen kirakták volna őket, minden felszerelés nélkül, hogy boldoguljanak ahogy tudnak. Még rendes ruházatuk sincs, fűszoknyában és állatbőrökben rohangálnak...! Szerintem nem tudnak a sárgákról, azok meg nem foglalkoznak velük. Nagyon rejtélyes az egész.
- Ismerős nekem ez a felállás! - jegyezte meg Varga Krisztina tűnődve. - Már találkoztam hasonlóval a Bielbogon. Az istenek és a nálunk fejlettebb fajok szoktak ilyesmit csinálni, hogy az üresen álló bolygókra máshonnan primitív bennszülötteket telepítenek át. Sokszor azok akarata ellenére, hogy benépesítsék őket... De az is előfordul, hogy önként vállalják a dolgot, mert mondjuk túlnépesedett a világuk vagy katasztrófa elöl menekülnek.
- Gondolod, hogy a sárgák hozták őket ide? - vélte Bojtos Irma.
- Nem tudom. Megkérdezzük tőlük?
- Egyelőre nem akarom felfedni a jelenlétünket. - dörzsölte állán a serkenő borostát kapitányunk. Mindenki a döntésére várt, ő pedig nem óhajtott kapkodni.
- Pál! Itt az ideje, hogy hasznát vegyük a paraképességeidnek! Vedd föl a kapcsolatot a sárgákkal és kérdezd meg, leszállhatunk-e kutatni? Illetve hajlandóak-e kommunikálni velünk élőben is?
- Értem kapitány! Ehhez félre kell vonulnom pár percre! - Hegyesi izgatottan állt fel. Végre kapott valami testhez álló feladatot! Elhagyta a hidat, s csak húsz perc múlva jött vissza elégedett képpel.
- Nos? Mit intéztél?
- Azt mondják, a Slopvop vagy Slopfop nevű rendszerből jöttek és politikai menekültek. Nem akarnak velünk találkozni, és kérik, hogy ne fedjük fel a rejtekhelyüket az övéik előtt. Szerintem nagyon be vannak gyulladva kapitány! Három éve lapulnak az erdőben. A feketéket szerintük egy nagy űrhajó hozta ide negyvenhárom nappal ezelőtt, nem tudni honnan és miért. Nagyon primitívek és agresszívan viselkednek. Mikor szóba szerettek volna állni velük, két sárgát megöltek, azóta elkerülik őket. Ők is tudnak a téringadozásokról, de nem zavarja őket. Vannak teremtőgépeik. Tömören ennyi.
- Értem. Akkor maradunk az eredeti terveknél. Lássatok neki srácok, keressetek érdekes helyeket, lehetőleg messze mindkét csoporttól! Egyszerre két helyen fogunk kutatni.
Délre hét leszálló zónát sikerült hosszadalmas vitákat követően kijelölnünk a térképen. Ebből négy a hármas számú kontinensre esett, kettő az egyesre és egy a kettesre. Az ebéd utáni eligazításon a célok számát négyre csökkentettük, amiket két turnusban fogunk átvizsgálni a következő egy hónapban.
Az Esszencia legénysége és leánysága ezután három önálló gárdára oszlott. Két négy fős csoport rövidesen letelepül az egyes és kettes zónába, ahol a rendelkezésükre álló két hét alatt igyekeznek mindent felderíteni, majd átköltöznek a hármas és négyes területre. Addig az Esszencia a maradék személyzettel körbejárja a többi bolygót és holdat, valamint a hajó szondáit szétküldi a környező csillagrendszerekbe. Csupán szúrópróbaszerű vizsgálatokat fogunk folytatni, hogy az összegyűjtött ismeretanyag birtokában az otthoni elemzők eldönthessék, érdemes-e újabb expedíciókat küldeni a térségbe. A mi felelősségünk, hogy pontos képet közvetítsünk az egész világszigetről. Szinte lehetetlen feladat, de épp ez vonzott engem a felderítőkhöz. Az igazi kihívás lehetősége, amiből oly kevés akad odahaza.
Az egyes számú csapatba kerültem, Lénárd, Norbert és Krisztina mellé. Vezetőnek hagyományosan a rangidős tisztet választottuk, Norbit. A táborozásra kijelölt zóna egy fákkal sűrűn benőtt völgyben vala a hármas kontinensen, ahol a gravizoros pásztázás ősi romváros maradványait lelte fel a lombtakaró alatt.
- Valószínűleg évszázadok óta lakatlan, a kőépületek többsége teljesen összedőlt. - magyarázta Erika, aki felfedezte a települést. - Az utcák alatt csatornarendszer húzódik, a mérete alapján több százezren lakhatták. A környező erdőségeken nem látszik mesterséges telepítés nyoma, tehát biztos régóta nem járt erre senki.
- Egy kihalt civilizáció! Ez érdekes munka lesz! Átnézem a régészeti tanulmányaimat. - jegyezte meg Krisztina, miközben az Esszencia alámerült a Nyársziget párás légkörébe.
Elhagytuk a hidat. Csapatom tagjait követve én is csináltattam magamnak az omniregulátorral felszíni terepruhát. Abból a fajtából, amit kifejezetten a lentihez hasonló éghajlati viszonyokra állítottak össze a flotta szakemberei.
A világoszöld vászonruha az ember egész testét védi. A fekete bakancsban bármilyen talajon könnyű a járás, a mocsártól a homokon át a sziklákig. Fejemre ellenzős sapka került, rajta a flotta emblémájával, kezemre vékony, de erős gumikesztyűt húztam. Öltözetem csak az arcot hagyja szabadon, és úgy van kialakítva, hogy trópusi forróságban, száz százalékos páratartalom esetén se kapjak hőgutát benne, mert kitűnően szellőzik és puha anyaga felszívja az izzadtságot. Legutóbb a Priardison viseltem ilyen cuccot, ha jól emlékszem. Derékövemre fűrészfogas kést és pisztolytáskát akasztottam, csuklómra rovarriasztó karperec került.
Szobám magányában öltözködve megszemléltem magam a tükörben. Így néz ki egy elszánt űrhajósnő, teljes harci díszben, mielőtt kimerészkedne az ismeretlen bolygó dzsungelébe, az éhesen vicsorgó fenevadak közé. Nem tudom, honnan jutottak eszembe ilyen komolytalan gondolatok, de jót mulattam magamban a témán. Eszter alaposan végigpásztázta a környéket, mielőtt megállt volna a táborhelyül kijelölt tisztás fölött. Legalább tíz kilométeres körzetben nincsenek kutyánál nagyobb élőlények odakint. Teljesen valószínűtlen, hogy bármely helyi szörnynek éppen miránk fájna a foga. Ha mégis, a könnyű lézerpisztoly majd elveszi kedvét a kóstolgatástól.
Mire csatlakoztam türelmetlenül toporgó társaimhoz a zsilipkamránál, a hajónk elvégezte az odakint található mikrobák részletes elemzését. Vírusok, baktériumok, gombák, egysejtűek. A bioszféra eme aprócska lényei néhány kivételtől eltekintve nem jelentenek ránk veszélyt. Ami pedig megbetegíthet, azzal szemben tudunk védekezni a zsilipbe épített dezintergáló rendszerrel.
- Megkérdeztem néhány szakértői programot a téringadozások egészségügyi kockázatairól, mielőtt felfűznélek benneteket a bolygó légkörére. - tájékoztatott minket Eszter az indulás előtt.
- Azt mondták, rövid távon nem káros, de ha bármelyikőtök rosszul érezné magát, azonnal szóljatok!
- Rendben! Kezdhetjük a felfűzést? - kérdezte Norbert, elsőként állva a fényliftet jelző piros körbe.
- Csinálom.
Szabad szemmel semmit sem lehetett látni a másodpercek alatt lejátszódó műveletből, amikor a hajónk a bolygó légköréből vett egyik oxigén molekula időszál rendszerére csatolta a férfi testét. Ez teszi lehetővé, hogy a sejtjeink számára felhasználható legyen az idegen fraktálra kapcsolódó levegő. Enélkül hiába lélegeznénk odakint, egyszerűen megfulladnánk. Percek alatt megölne a hemolízis, mert a vörösvérsejtjeink nem tudnák felvenni a tüdőből az oxigént. Amikor egy idegen égitest atmoszférájába akar szkafander nélkül kilépni a frissen érkezett űrhajós, ezt muszáj megcsinálnia. Ha helybeli táplálékot és vizet szeretnénk itt fogyasztani, akkor a talajra is fel kellene fűzetnünk magunkat. A művelet persze nem teljesen kockázat mentes, mert az eltérő rezgésmodulációjú időszál rendszerek hajlamosak bezavarni egymásnak molekuláris szinten, zavarokat okozva a sejtműködésben. A jelenség Kevert Élőfraktál Felfűzési szindróma néven közismert orvosi körökben. Bizonyos bolygókra ezért nem lehet kimenni kevert időszál rendszerű testtel, csak teljesen átcsatolva.
- A levegő nagyon tiszta, kicsit több nitrogént és nemesgázt tartalmaz, mint az Eledoneia atmoszférája. - közölte Eszter, mielőtt Norbi aláereszkedett volna a lába alatt képződő lyukon.
Marianna, aki lejött velünk az alsó szintre, búcsúcsókot nyomott Lénárd ajkára és súgott még valamit a srác fülébe, mielőtt az követte volna az exobiológust a felragyogó vonósugárba.
- Jó munkát! - intett nekünk az első tiszt. Krisztinát követve utolsóként hagytam el a hajót, szívemben furcsa izgatottsággal. Most jön a neheze! A kihívás...
Hat másodperccel később bakancsom a füves talajhoz ütközött. Kiléptem a sárga fényoszlopból és óvatosan beleszimatoltam a fülledt, forró levegőbe. Ami minden volt, csak frissnek és tisztának nevezhető nem.
- Majdnem olyan, mint odahaza a Szoboszló környéki dzsungelben! - állapította meg Norbert, néhány méternyire nézelődve tőlem.
Egy körülbelül tízszer tíz méteres, szabálytalan alapterületű, sziklákkal és nagy fűcsomókkal borított tisztáson voltunk. Fejünk felett az Esszencia árnyékot adó korongja. Bárkánk a lombkoronaszintet súrolva lebegett, nagyjából harminc méter magasan, védelmező esernyőként. Körben áthatolhatatlannak tetsző bozótfal, fatörzsek magasbanyúló oszlopai. Milliónyi inda, levél és páfrány. Az ingem mellrészére tűzött aprócska műszer szerint, ami adatait közvetlenül a hajónak, és onnan a szetkámra továbbította, a páratartalom száz százalék, a hőmérséklet 35 fok. Tipikus trópusi éghajlat, ami próbára teszi a légkondicionált környezethez szokott ember szervezetét.
- Nem a legjobb hely a táborveréshez. Biztos, hogy nincs jobb a közelben? - sopánkodott a történésznőnk, csípőre tett kézzel szemlélve a környéket. Apró rovarok szálldostak a levegőben, gondosan elkerülve a karpereceink által keltett taszító mezők gömbjeit. A sűrűből vad csicsergés, kuvikkolás, víjjogás, szaggatott üvöltések és makogások sorozata áradt felénk, jelezve, van itt élet bőségesen.
Ekkor - legnagyobb meglepetésemre - nagyot hapciztam a második lélegzet után. A levegő erősen telítettnek tűnt mindenféle furcsa illattal, virágok porával, kigőzölgésekkel, ezernyi szaggal, melyek az űrhajó steril légköre után igencsak megbirizgálták a szaglóidegeimet. Lénárd is tüsszentett, gumikesztyűs kézfejével törölgetve nedvedző orrát. Köztudomású, hogy minden planétának megvannak a rá jellemző, sajátos illatai, a növényzetnek, állatvilágnak és vulkáni gázoknak köszönhetően. Talán nem ártott volna védőmaszkban lejönnünk, de most már késő ezen rágódni. Fél percen belül mind a négyünknek folyt az orra. Még jó, hogy hoztunk zsebkendőt bőven...
- Sajnálom Krisztina, a másik szóba jöhető tisztás egy lejtőre esik. Nem alkalmas a tábor számára. Küldöm a varázsládát! - mondta Eszter a konferenciavonalon.
Felpillantottunk a hajónk hasán feltáruló nagy rakodónyílásra, melyen keresztül egy jókora fémkonténert eresztett alá a vonósugár, néhány méterre ejtve le tőlünk. Megérkezett a felszerelésünk legfontosabb eleme.
- Akkor mi megyünk a kettes leszállóhelyre, kitenni Robiékat. Ha kell valami, majd szóltok! - üzente búcsúzóul a kapitány, mielőtt a csészealj emelkedni kezdett volna.
Vakító fényesség zúdult alá az égből, oly erővel, hogy be kellett hunynom a szemem néhány másodpercre. Mikor a hajó elrepült, az odafent trónoló nap ismét teljes pompájában világította be a tisztást, valósággal perzselve az arcomat. Előkapartam oldaltáskámból a napszemüvegemet, azon tűnődve, elkészül-e a táborunk azelőtt, hogy hőgutát kapnánk ebben a szaunában.
- Azt javaslom, ne vesztegessük az időt! - indult előre Norbert határozottan. - Arra van a romváros! Menjünk, nézzük meg! Addig a tábor felépíti magát.
- Nem kéne valakinek ittmaradnia, hogy felügyelje a munkát? - kérdezte Lénárd, körbejárva a varázsládát. - Szükség lehet egyéni beállításokra a telepítésnél.
- Igaz! Jól van...! Léna, te itt maradsz tábort építeni! Mi addig körülnézünk a kutatási területen. A navigátorom szerint ezen a bolygón most kora délután van. Nem a legjobb időpontot választottuk a leszálláshoz, de mindegy...! Sötétedés előtt vissza akarok érni, addigra kész legyen a szállásunk!
- Rendben! - biccentettem, ismét egy hatalmas tüsszentéssel riogatva a környék apróbb állatait. Nem örültem ugyan, hogy egyedül hagynak az erdő közepén, de Norbi jól választott. Nekem vennék a legkevesebb hasznomat a romok közt bóklászva.
Picit aggódva néztem, ahogy három társam hangos csörtetéssel eltűnik a páfrányok között. A Földrajzi navigátoromra betöltött felszíntérkép szerint alig száz méterre van a romváros pereme északi irányban. A tisztás egy lapos dombocska tetején ékelődött a dzsungel testébe. Valami okból ezen a kis területen egyetlen fa sem nőtt, csupán néhány elszánt fűcsomó dacolt a sziklás talajjal. Eszter nem észlelt káros sugárzást, környezetszennyezésre utaló nyomokat, sem más veszélyforrást, ami kizárta volna, hogy ide építsük föl a bázisunkat.


A nyugati oldalra húzódtam, a fák árnyékába és megnyitottam a Böngészőmet. A középen heverő, másfél méteres élhosszúságú acélkocka szürke oldalán egyszerű piktogram virított, jelezve, mi célt szolgál a berendezés. Alatta jól olvasható, vörös színű rovással szerepelt a minősített vezérlőprogram hálózati címe. Mikor elindítottam, egy menűrendszert jelenített meg nekem az alábbi feliratokkal.:


Az űrflotta által rendszeresített önépítő táborok változatos környezeti feltételek között használható, sokféle konfigurációt tartalmazó rendszerek, amiket az évtízezredek gyakorlati tapasztalatai révén fejlesztettünk a lehető legtökéletesebbre. A kezelésük könnyű, hamar összeállítják magukat. Biztos menedéket nyújtanak a lakóiknak, és teljesen összkomfortosak, mint az űrhajóink.
Kiválasztottam a Telepítési paramétereket, az aktuális igényeinknek megfelelően beállítgatva a tucatnyi menűpontot és kapcsolót. A műveletsor megkezdése után csak néznem kellett, ahogy a legtöbbünk által varázsládának becézett teremtőgép sebesen dolgozni kezd, helyet csinálva magának az építkezéshez.
Első lépésben a láda nyúlni kezdett, az egyik oldala felé megduplázva önnön méretét. Halk kattanással rögzültek a belső tartókapcsok, majd néhány másodperc múlva nyílt az oldalajtó. A nyolc tömetnyi alkotótér munkához látott, két táborépítő robotot materializálva a programja szerint. A narancsvörös burkolatú, hengerforma gépek kilebegtek a szabadba, kinyújtóztatva négy karjukat és körbepásztázva érzékelőikkel a területen. Hasonló szerkezetek voltak, mint az asztroidok, lévén, hogy mostoha körülmények között is üzembiztosan kell működniük. A tervezők előrelátását dicséri, hogy képesek sűrű esőben, hóviharban, tomboló orkánban vagy akár a hullámzó tengeren dolgozni. Ha olyan erős a szél, hogy nem tudnak miatta repülni, akkor másznak, acélnál keményebb anyagból készült ujjaikkal megkapaszkodva minden szilárd tárgyban.
Visszacsukták az ajtót, majd fél perc múlva újra kinyitották. Egy földmunkadroid csikorgott elő lánctalpakon és nyomban nekilátott félredúrni ék alakú lapátjával a köveket, bukkanókat. Újabb fél perc múlva favágó robot bukkant elő, jókora lézerágyút cipelve, amivel sorra kidöntögette a környező fákat, hogy helyet csináljon a tábor számára. Nekem csak félre kellett húzódnom az útjukból. Húsz perc múlva a tisztás simára volt planírozva és a mérete tizenötször húsz méteresre nőt. A recsegve, ropogva eldőlő fákat a gépek távolabb hengerítették az útból, majd feldarabolták, hogy beépíthessék a védősávba. Egy árokásó gép csatlakozott a nagy zajjal dolgozó csapathoz, vízelvezető csatornát készítve körben. Ha hirtelen felhőszakadás zúdulna a bázisra, ne mosson el minket az áradat.
Mikor befejezték, készítettek még a derékig érő töltésen négy kijáratot, majd délkeleti irányban irtották tovább az erdőt. Akkora placcra van szükségünk, ahová az Esszencia szükség esetén leszállhat. A talaj szerencsére viszonylag száraznak volt mondható és a fák alatt vastag levélszőnyeg borította.
Előkerültek a tábor stabil alapját képező, nagy teherbírású pontonelemek. A négyzetméternyi felületű, harminc centi vastag és belül üreges fémlapokat erős, rugalmas kapcsokkal rögzítették egymáshoz a robotok. Fél órán belül egy tízszer tizennégy méteres alapterületű platform borította el a tisztást. Ez összefüggő, de nem teljesen merev felületet alkotva szolgál a kupola alátámasztására. Mechanikailag olyan erős, hogy megtartaná egy űrhajó súlyát, valamint károsodás nélkül kibírja a legerősebb földrengések fogvacogtató hullámait is. Ha mocsárba vagy vízfelületre kellene építkeznünk, a varázsláda a vastagabb, úszó változatát állítaná elő, amit horgonyokkal lehet a fenékhez rögzíteni.
A két robot megragadta a teremtőgépet és felrakták a placc egyik sarkára. Aztán szépen kihúzták belőle a geodéziai kupola csomagját. Ezt a tábla közepén rögzítették, hozzákapcsolva egy hosszú, rugalmas csövet, aminek másik végét egy szivattyúhoz csatolták. A szivattyút meg több henger alakú tartályhoz...
Miközben a feltöltés zajlott, én körbejártam a mezőt, ellenőrizendő a munkálatokat. A kiképzésen gondosan belénk sulykolták, hogy a gépeket mindig ellenőrizni kell. Nem tökéletesek, követhetnek el hibákat, figyelmen kívül hagyva valami apróságot, amire a programozóik a legnagyobb körültekintéssel sem készíthették fel őket. Most azonban mindent rendben találtam.
Középen sziszegve, nyikorogva nőni kezdett a sátor. A kétrétegű falába pumpált különleges folyadék hatására gyorsan óriási félgömbbé duzzadt, aminek széleit kapcsokkal rögzítették a robotok több száz helyen. Tomboló orkán sem tudná elfújni a habkönnyű, méhsejt szerkezetű lakóházat. Anyaga ugyanolyan megkarcolhatatlan, sugárzás és hőálló védőhuzat, amiből a szkafandereink készülnek. Az Esszencia burkolatához hasonlóan tetszés szerinti színűre, mintázatúra állítható, hogy beleolvadjon a környezetébe. Most épp dzsungelzöldben pompázott, a magassága elérte az öt métert.
A robotok külön tápegységből áramot vezettek több helyen a sátorba, mire a falak közé nyomott elektrolit megszilárdult, rögzítve a formát. A belsejében vákuum van, vagyis teljesen steril. Ahhoz, hogy ilyen is maradjon egy idegen életformáktól hemzsegő bolygón, buborékzsilipeket kell az oldalán kijelölt pontokra csatlakoztatni. Ezeket ugyanígy felfújták és rögzítették a gépek, mindegyik kamra mellé szabályzó replikátort illesztve, ami a vezérlést, az áramforrást és a fertőtlenítőegységet tartalmazta. Három kisebbet az embereknek, egy nagy teherzsilipet a járműveknek.
Az utolsó szerkezeti elem jókora, csonkakúp alakú műszerkonténer vala, amit a két robot együttes erővel emelt fel a kupola csúcsára. Benne kamerák, gravizor, védőpajzsgenerátor, saját áramforrás és különféle típusú állatriasztók lettek összezsúfolva, amik távirányítással kezelhetők. Ezután a gépek a teherzsilipet kinyitva becipelték az erőtérbuborékba a varázsládát. A következő lépésben berendezik nekünk a belső teret. A folyamatot csak a Telepítő ablakán keresztül tudom nyomon követni, mert odabent előbb meg kell csinálniuk a levegőt. Addig elsétáltam a leszállópályához, ami csaknem elkészült mostanra.
A konferenciavonalban időnként megszólalt valamelyik társam, de kevés jó hírrel tudtak szolgálni az aljnövényzetben bukdácsolva. Mint kiderült, a romvárost sűrű bozót övezi, szúrós tüskéjű növényekből, amin csak lángszóróval lehetne utat vágni. Ahol pedig ez hiányzik, ott három méter magas, indákkal benőtt kőfal húzódik, áthatolhatatlan akadályként. Norbertet némileg letörte a kudarc, ezért úgy döntött, visszafordulnak.
- Legalább megtudtuk, hogy gyalog itt nem lehet közlekedni. Majd röpzsámolyon visszajövünk!
Közben hallottuk, hogy az Esszencia az egyes kontinens déli csücskében kirakja a Molnár Robi vezette másik csapatot egy sziklás hegyvidéken, ahol jóval enyhébb az éghajlat és erős szél fúj. Szerencsések, rólunk itt patakokban csorgott a víz. Ha elkészül a táborunk, első dolgom lesz letusolni és ruhát váltani, döntöttem el azonnal.
Fél órával később elsőként léptem be az egyik személyzsilipen a házikónkba. Az erőtérbuborékban fél percet várnom kellett, míg a mikroba dezintegráló az összes idegen élőlényt atomjaira bomlasztotta a ruhámon, a bőrömön, nomeg a tüdőmben. Ez a létfontosságú berendezés a gravitációs hullámok anyagroncsoló tulajdonságait használja fel a sterilizáláshoz. Gravizorjával beazonosítja az összes vírust és baktériumot, majd olyan specifikus komponenstereket generál, amik könyörtelenül szétbontják az élőlények kulcsfontosságú RNS molekuláit. Csak azokat a szekvenciákat, amik az emberből hiányoznak, így nekem semmi bajom nem esik, sem a velem szimbiózisban élő, otthonról hozott, természetes mikrobáimnak. A szaporodásra képtelenné vált, lélektelen kórokozók törmelékeit ezután a szervezetemben a falósejtek eltakarítják.
Odabent épp a helyükre kerültek a termet több részre osztó, felfújható szobák. Ezek körben illeszkednek a kupola belül hófehér falához, amire már feltapasztották az annihilációs fényforrásokat. Középen, a varázsláda mellett nagy légkondicionáló szekrény zúgott, hűs légáramlatot keltve a zárt térben. Jól esett beszippantani a 22 fokos, viszonylag száraz levegőt.
Benéztem a kétszemélyes hálók egyikébe. Teljesen üres vala, a robotok csak most kezdték széthordani a tábori felszerelésünket. Emeletes ágyak, asztalok, székek, szekrények, rengeteg telepakolt láda, felszínszkafanderek, no és az igényelt járművek. Egy biológiai és egy régészeti kutatólaboratóriumot kértem, valamint lebegőszéket mindenkinek és egy négyszemélyes siklórepülőt.
Alig három órával azután, hogy ledobtak minket a hajóról, teljes készenlétben állt a tábor, minden szükséges holmival fölszerelve. Én pedig megrohantam a fürdőszobát, boldogan cibálva le átizzadt öltözetem. Mire három társam fáradtan, és koszosan visszavergődött a menedékhez, felfrissülve üldögéltem egy széken az étkező előtt. A Felhasználói felület menűjében található kapcsolókat állítgattam, hogy behangoljam az épület rendszereit.
- Helló Léna! - köszöntött lihegve Norbert. Elsőként lépett át az erőtéren, sáros gumikesztyűjétől próbálva megszabadulni. Néztem a lestrapált felderítőcsapatot és magamban örültem, hogy ezúttal nekem jutott a legkönnyebb feladat.
- Két óra múlva sötétedik. Kimentek még addig?
- Azt hiszem nem. Szerintem hagyjuk holnapra a városnéző túrát. Eleget küzdöttünk a bozótossal!
- A légkörpásztázón úgy látom, viharfelhők közelednek a tenger irányából. - mondtam nekik később, mikor megtisztálkodva, átöltözve csatlakoztak hozzám és leültünk vacsorázni a terülj asztal köré.
- Igen, én is láttam. - bólintott Lénárd. - Odakint feltámadt a szél. Lehet, hogy esni fog.
- A kint hagyott munkagépeket felparancsoltam a platformra, rögzítették magukat. Nem tudjuk, milyen viharok dúlnak errefelé. Remélem nem lesz tornádóerejű a szél. A nyugati oldalon néhány fa elég magas ahhoz, hogy ha kidől, elérje a kupolát.
- Utasítanod kellett volna a gépeket, hogy növeljék a védősávot! - jegyezte meg Norbert.
- Hoppá...! Szólok nekik, van még időnk a viharig! - ismertem fel a hibámat. A geodéziai kupola ugyan kibírná egy rádőlő fa súlyát, viszont a zsilipekben kárt tehet vagy eltorlaszolja a kijáratot. Elindítottam a favágó robotot, hogy pótoljam a mulasztást.
- Ha ennyire benőtte a vegetáció a romokat, nehéz dolgunk lesz! - mondta Krisztina, mikor nekiláttunk összeállítani a kutatási tervet a következő napokra. A terület részletes gravitációs térképét kivetítettük az asztal fölé.
- Az lesz a legokosabb, ha reggel és este fogunk odakint dolgozni. Nappal túl meleg van nekünk ezen a szélességi fokon. Robiék jobb zónát választottak maguknak, úgy látom!
Lénárd összeráncolt homlokát masszírozva nézte, ahogy biológusunk a holovízióba dugott ujjal mutogatja a szerinte érdekes részeket.
- Nincs nagyobb meleg, mint az otthoni dzsungelben. Éveket töltöttem ilyen helyeken, ki lehet bírni! Csak szoknotok kell még az éghajlatot... Holnap ide szeretnék menni elsőnek. A város centrumába, ahol ez a nyolc nagy rom van... Az egész településen látszik, hogy átgondolt tervek alapján építették. Négyzetrácsos elrendezésű utcák, amik a környező dombok valamelyikére vezetnek. Ide és ide is el fogunk menni, ezek valamiféle gyárak...? Lénárd? Mit gondolsz?
- Meglehet. Az eddigi tapasztalataim alapján gyárnak, közműnek vagy más műszaki létesítménynek gondolom a maradványokat. Sok a fém azon a környéken.
Egészen addig beszélgettek, míg a kupola falán kopogni kezdett az eső. Közben hallottuk, hogy a másik csoport is beköltözik a szállására. Náluk épp délelőttre járt az idő, ezért rövidesen szétszéledtek a környéken. Irma percekkel később közölte, egy nagymacskafélét látott az erdőszélen, de nem tudott róla képet készíteni, mert gyorsan tovatűnt a zöldben. Robi óvatosságra intett mindenkit, majd utasította társait, hogy ezentúl senki se tébláboljon el egyedül a táborból. Nem lenne jó, ha valakit megharapdálnának a helybeli ragadozók. A pisztolyaink ugyanis csak korlátozottan hatékonyak a nagy testű vadállatok ellen.
A saját időnk szerint este tizenegykor rendelte el Norbert a takarodót. Mivel az itteni napok hosszabbak az otthoninál, holnap nem kell korán kelnünk. Végre egy jó hír a lustálkodásra hajlamos egyéneknek!
A kétszemélyes alkóvot Krisztinával osztottam meg, elalvás előtt böngészve kicsit a hálózaton. Odahaza komoly űrbaleset volt a főtéma. Egy Csónakos osztályú utasszállító, a Csikó harmincöt emberrel a fedélzetén villámcsapás miatt lezuhant Dorozsma közelében. Senki sem élte túl a katasztrófát, aminek nyomán kisebb erdőtűz keletkezett. A lezúduló eső és a mentőcsapatok hamar megfékezték a lángokat.
Meglepően sokáig forgolódtam az ágyamon, hallgatva a kintről beszűrődő tompa zajokat. Az eső kitartóan dobolt a kupolán. Időnként mennydörgés zengett a távolból és szélrohamok rázták a fák lombjait. Legutóbb Lillánál vendégeskedve volt részem ilyen élményben, s ez furcsa utóérzetet ébresztett bennem. Szinte elfelejtettem, milyen a felszínen lakni. Aztán, elalvás előtt még egy érdekes gondolat futott át rajtam, az emeletes ágyon fölöttem szuszogó kolléganőm egyenletes lélegzetére figyelve.
Irgalmatlan távolságban hajtottam fejem nyugovóra az otthonunktól, mégsem érzem ennek a súlyát. A közhálóhoz kapcsoló élvonalam révén teljesen úgy érezhetem magam, mintha ki se mozdultam volna Otthonvárosból. Ez pedig hamis biztonságérzetet ad az embernek, hisz bárki elérhető a számomra továbbra is. De odakint egy vadidegen bolygó éli a maga életét, tele furcsa és talán veszélyes lényekkel, akik számára mi csupán betolakodók vagyunk.
Gyorsan beállítottam a tábor önvédelmi rendszerén a mozgásdetektort és a védőpajzs generátort. Érdekes, hogy ez a társaimnak sem jutott eszébe. Láthatóan ők is otthon érzik magukat az ismerős falak között. Ha mászkálna odakint bármi, ami elég nagy és kiváncsi hozzá, hogy megpróbáljon bejutni ide, az energiamező majd elveszi kedvét a próbálkozástól.
Természetesen egész éjjel semmi sem történt. A vadak messze elkerülték a furcsa szagú, hirtelen keletkezett létesítményt a dzsungel közepén.

31. fejezet