Fogságba esésünk következő órái szinte folyamatos beszélgetéssel teltek a konferenciavonalon, amit csupán az őreink megjelenése szakított félbe egy időre. Fémbögrében vizet, tálcán kenyeret, húst hoztak nekünk ebéd gyanánt. Persze nem ettük meg, inkább kértem az őröket, adják vissza a tarisznyámat. Az abban lévő ennivalónak több hasznát venném. Kérésemet természetesen nem teljesítették, viszont kiröhögtek, így szembe kellett néznem azzal a lehetőséggel, hogy étlen, szomjan fogom tölteni a nap hátralévő részét. Ezt még kibírtam volna, de a hideg a kabátom ellenére borzongásra késztetett és jól esett volna egy kézmosás is.
Az ember csak akkor jön rá, mennyire kiszolgáltatott a fizikai teste szükségleteinek, ha megakadályozzák abban, hogy kielégítse azokat. Hosszú életem során egyszer kerültem ilyen helyzetbe, a Magyarkán, mikor Zsolca sámánnal kellett töltenem egy éjszakát a hóviharban. De ott legalább ropogott a tűz a kandallóban, volt egy vödör langyos vizünk és sok meleg, állatbőrből készített takarónk. Ha nem szabadítanak ki minket innen rövidesen, még megfázom ezen a nyirkos, fűtetlen helyen.
Óvatosan beleszagoltam a bögrébe, a vizet nézegetve szomjasan. Elvileg megihatnám, átmenetileg megoldva a problémámat, de kérdés, hogy érdemes-e kockáztatnom egy hasmenést? A folyadék nem teremtőgéppel készült, hanem ki tudja honnan merték. Más illata volt, mint az általam megszokott ivóvíznek. Nyilván tele van ásványi sókkal, esetleg baktériumokkal.
Odahaza a csapból speciális összetételű ivóvíz folyik. Az ásványi anyag tartalma gondosan be van állítva, igazodva az emberi szervezet sóháztartásához. Nincsenek benne lebegő homokszemcsék, apró szennyeződések, baktériumok, vírusok, élősködők, metán, klór, vas-oxid, és ki tudja mi minden még, ami a természetes vizekben előfordulhat. Mentes a deutériumtól, ami károsítja a sejteket, ugyanakkor kellő mennyiségű oldott oxigént tartalmaz. Molekulái speciális térszerkezetbe állnak össze, amitől fizikai tulajdonságai némiképp eltérnek a hagyományos vizekétől. És ami a legfontosabb: teljes egészében az élő fraktálra van felfűzve, míg ez a számomra halott víz, beépíthetetlen a szervezetembe. Csak keresztül megy rajtam, megdolgoztatva az immunrendszerem és a veséimet. Végül nem ittam meg, félve a következményektől...
A hálózaton főleg Tibor, Győző, Ignác professzor, Júlia és Marianna vitatkoztak sokáig a kialakult helyzetről és a ránk váró teendőkről. Eszter közben ennivalót keresni küldte a felderítőszúnyogokat, mert a kis biorobotok sorra jelezték, kimerülőben vannak az energiatartalékaik. A palotába bejuttatott gépek egy részét sajnos agyoncsapták, mikor végre eljutottak volna a konyhába, ezért kétséges vala, sikerül-e tovább folytatni velük Balázsék nyomon követését.
Az uvacsáni szakértők megkértek engem és a kapitányt, alaposan nézzünk körül a cellánkban. Azt vizsgálták a kapott felvételeken, mennyi energia szükséges a rácsok átvágásához vagy a fal kibontásához. Eszter közben részletes gravíziós térképet készített a börtönünkről, bejelölve rajta a tartózkodási helyünket, az őröket, egyszóval mindent. Ezt azért tudta orbitális pályamagasságról megcsinálni, páratlanul érzékeny műszerei mellett, mert pontosan ismerte a kettőnk testének gravitációs rezgésképét. Még ha nem rendelkezne ezzel az információval, akkor is megtalálhatna bárhol a bolygón, mert a társadalmi hálózaton keresztül elég kiküldenie egy speciálisan modulált jelet a szetkánk nanogravizorjára. Az Egészségőr ezen keresztül monitorozza a testünket, de gravitációs hullámok célirányos kisugárzásra is alkalmas a porszemnyi készülék. Az általa leadott jelet pedig több ezer kilométerről képes észrevenni a hajónk és méter pontossággal meghatározni a helyzetét. Józseféket pont ezért nem találtuk meg olyan könnyen, mert ők már nem csatolódnak az Eledoneia fluidszál rendszerére és a testük hullámképe is megváltozott némileg az eltelt évszázad alatt.
Épp Tibort hallgattam, amint megkéri Mariannát, sötétedés után feltűnés nélkül vegyék föl Vilmost és gyorsan kérdezzék ki Balázsról és birodalmáról. Hátha tud olyat mondani, ami hasznunkra lehet a későbbiekben. A Kapcsolat kezelőm hívást jelzett Esztertől, de külön élvonalon.
- Tessék! - nyitottam a számítógépnek egy szeparált csatornát, hogy ne zavarjon a társaim szövegelése. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem a hajó, hanem apa jelentkezett be. Csak most jutott eszembe, hogy a hálózati böngészőlap, amit Robi átadott neki, az Esszencia felfűzési rendszeréből lett materializálva, tehát annak termináljaként működik.
- Szia Léna! József vagyok! Hallassz engem?
Apám nem gondolatot, hanem hangot küldött a kimenetén és ugyanezt engedélyezte befelé. A háttérben lovak nyihogását, csattogást, csikorgást, kiabálást hallottam. Nyilván úton vannak a hadseregükkel és menet közben telefonál. A könyv segítségével csak ezen a lassú és nehézkes módon képes kapcsolatba lépni velem
- Szia! - kénytelen voltam hasonlóképp átállítani a Kapcsolat kezelőmet, és hangosan megszólalni a cellában, hogy vehesse az adásomat. Remélhetőleg az őröknek odakint nem fog feltűnni, hogy magamban beszélek.
- Krisztina elmondta, mi történt veletek! Nagyon sajnálom, ez az én hibám! Nem lett volna szabad odaengednem benneteket!
- Nincs semmi baj apa! Balázs zsarolni akar téged az életünkkel.
- Jól vagytok? Nem bántottak?
- Minden rendben van. Csak elvették tőlünk az ennivalónkat és elég hideg van idelent. Egy pincebörtönben vagyunk... Mit fogsz csinálni? Átengeded a hatalmad Faragónak?
- Ha csak így menthetem meg az életeteket, akkor igen! De remélem, a hajótok legénysége kitalál valamit és rövidesen kiszabadítanak onnan...! Én túl messze vagyok lányom. Hetekbe telne, mire súlyos áldozatok árán odaverekednénk magunkat Rowsan falai alá.
- Nem akarjuk, hogy háborúzzatok apa! Az erőszak semmire sem jelent megoldást! Bízzátok ezt miránk! Balázst meg fogjuk fékezni!
- Azt ajánlom is! Tízezer gyalogos katonát tudtam hirtelenjében mozgósítani, valamint kétezer lovast. Holnapra Afaridanba érünk. Remélem még idejében csatlakozhatom Xastanhoz, hogy megvédjük Samsirt. A támadók valószínűleg túlerőben lesznek... Mi történt Sirinnel és Dustival?
- Sirin itt van a szomszédos cellában. Dusti kapitányt Balázs visszaküldte hozzád egy ultimátummal, hogy add meg magad neki.
- Ha találkozol vele, megmondhatod, hogy ezt az aljasságot még nagyon meg fogja bánni!
József olyan fenyegetően beszélt, hogy végigfutott hátamon a hideg. Ösztönösen átéreztem a lelkében kavargó heves indulatokat. Ez volna az én apám? Egyre inkább az vala a sejtésem, nagyon megváltozott az eltelt évszázad alatt. És nem mondhatni, hogy előnyére.
Befejeztük a beszélgetést, visszakapcsoltam a hajónk konferenciavonalára. Itt épp Eszter sajnálkozott amiatt, hogy a Rowsanba ledobott száz szúnyog közül már csak harmincnyolc üzemképes és ezek is rövidesen elpusztulnak. A palota személyzete gyors ütemben csapkodta agyon a sosem látott rovarokat, amik megszállták a konyhában felhalmozott élelmiszereket. A város más részein röpködő egységek pedig túl messze voltak, csak órák múlva érhetnek oda hozzánk a házak közt süvítő ellenszélben. Végül az uvacsáni fővezérlő számítógép javasolt egyszerű megoldást a problémára. Újabb szúnyogokat kell lejuttatni, az egyik kisérőszondánk segítségével. Az kevésbé feltűnő, mint egy harminc méter átmérőjű repülő csészealj.
A tervezést tettek követték. Percekkel később az Esszencia kidobta apró rakományát az űrbe. A hatvan centi átmérőjű robotgömb sebesen zuhant alá Rowsanba, akár egy meteor. Égszínkékre festett burkolata miatt talán nem fogják észrevenni az utcákon kószáló emberek. A palota szomszédságában álló épületek egyike fölött fékezett le, s egy pillanat alatt szétszórta a belsejében kialakított apró műszertartó nyílásból a frissen teremtett biorobotokat. Fél perc múlva dokkolt a felderítőhajón.
- Szerintem senki sem látta meg! - tűnődött Eszter, gravizoron figyelve a közelben tartózkodó emberek mozgását. A szúnyogok legyező alakban átrepültek a palotához, igyekezvén nyitott ablakot vagy ajtót találni, ahol észrevétlenül besurranhatnak a célkörzetbe.
Fontos, hogy ezen a módon bekamerázzuk Balázs főhadiszállását, mert a távolból készített gravizoros képek nem adnak az ember számára könnyen emészthető információkat bizonyos dolgokról. Az épületben folyó beszélgetéseket a levegő rezgése alapján szintén visszaalakíthatná Eszter érthető hangokká, de egyelőre megelégedtünk a szúnyogok által közvetített adásokkal.
- Léna! Mi van Sirinnel? - szólított meg Tibor, megzavarva az akció nyomon követésében.
- Nem tudom. Nyilván elmélkedik. Mást nem nagyon lehet csinálni egy ilyen helyen.
- Jó vicc! - azzal átkiáltott a köztünk lévő cellába, hogy visszhangzott tőle a folyosó.
- Sirin! Ébren vagy?
- ... Itt vagyok Tibor! Tessék!
- Voltál már börtönben?
- Nem vagyok bűnöző!
- Mi sem...! Tehát nem voltál! Remélem nem haragszol ránk, amiért belerángattunk ebbe a kellemetlen helyzetbe!
- Békési király utasítására tettem. Nem volt választásom!
Ezen bizony el kellett gondolkodnunk. A nőnek igaza van. Ha baj éri, az egyedül József felelőssége lesz, mint annyi más helybeli pusztulása a háborúban. Hogy némileg felvidítsa, a Kisöreg mesélni kezdett neki a saját kalandjairól, amikben hajdanán része vala az űrben.
- Mindig van választási lehetőségünk, csak sokszor kényelmesebb nem élni vele! Emlékszem, egyszer régen voltam már börtönben. Egy nagyon távoli világon, a Gujüehui nevű bolygón. Akkor még egy másik égi hajó kapitánya voltam, amit Impulzusnak hívtak. Az ott élő lények nagyon primitívek, leginkább a majomra hasonlítanak és erősen szőrös testűek. Egyik nap messzire kóboroltam a kutatótáborunkból és elkaptak, egy nagy hálót dobva rám. Egyszerűen ketrecbe dugtak, mint ismeretlen élőlényt és mutogattak a népüknek. Azt hitték, genetikai mutáns vagyok vagy mi! Fél napig ültem a börtönben, mire a társaim kiszabadítottak...! Mi sem leszünk itt sokáig Sirin, abban biztos lehetsz! Ígérem neked, hogy épségben vissza fogunk vinni Setarehbe! Jó?
- Jó! Láttam, milyen csodálatos gépek vannak az Esszencia belsejében. Hiszek neked Szekeres kapitány!
- Erről nem is tudtam Tibor! - jegyeztem meg élvonalon őszinte csodálkozással, az elhangzott történetre utalva. - Mikor voltál a Gujüehuin?
- Ha jól emlékszem... 99 410-ben vagy 11-ben. Ott is hasonló volt az ellátás színvonala!
- Megtaláltam Balázst! Két szúnyog bejutott a szobájába! - szólt közbe lelkesen Eszter, mire átkapcsoltunk a bárka által közvetített adásra.
A király egy nagy, téglalap alakú asztal egyik végében állt, Kacal vezér, és az öreg, fehér ruhás nő társaságában, akit a trónteremben már láttunk. Nyilván ő volt Áhu, az egykori ágyas, most Zád város vezetője. Az asztalon nagy papirusztérkép, telefirkálva piros nyilakkal, rajta apró ólomfigurákkal. Valószínűleg a hadműveleti terven dolgoztak, mert Balázs egy vékony pálcával mutogatott. Eszter két képet közvetített egyszerre, megosztva a monitort. Az egyik robotot a plafonra irányította, ahol az szépen letelepedett és éles képet adott a térképről. A másik a résnyire nyitott ablak közelében maradt, a sötétítőfüggönyön lógva, nagyjából fejmagasságban. Különös izgalom fogott el, hogy élő adásban kukkolhatom, miről tárgyalnak az északi birodalom főemberei a legnagyobb titokban. A következő fél órában többet tudtunk meg Faragó Balázs terveiről, mint remélni mertük volna. A fickó minden fontos dolgot kikotyogott bizalmi embereinek.
- ... ti pedig ígérjetek kegyelmet, sőt jutalmat a katonáknak, ha megadják magukat! Minél többen állnak át hozzánk, annál jobban meggyengül Békési hadserege és képtelen lesz ellenállni az átkaroló hadmozdulatoknak!
- És mi lesz, ha nem válik be a terve felség? - kérdezte Kacal, összevont szemöldökkel állva az uralkodó jobbján. - Az idegenek el fogják mondani Békésinek, hogy közeledünk! Az égi hajójukról biztosan felderítették a seregünket és tudják, hány katonánk van!
- Ez így igaz! De a túlerő akkor is túlerő. A flottánk partraszállása pedig megosztja a csapataikat. Nem lesz elég emberük Setarehben, hogy a várost is védjék és Samsirnak felmentő sereget küldjenek. Épp ez a lényeg! Két tűz közé szorítjuk őket és nem lesz hová menekülniük! Jó ez a haditerv, sokat dolgoztunk rajta!
Balázs a sarokban álló egyik nagy faládához lépett. Felemelte a tetejét és kivett belőle valami gömbölyű dolgot. Kellett néhány másodperc, mire felismertem, egy űrsisakról van szó, amit koronája helyett rakott a fejére. Anakronisztikus látvány volt, a főemberei mégsem lepődtek meg rajta. A Heliantuszról származó felszerelés kicsit kopottasnak tűnt, de működött, mert hangosan beszélni kezdett a beépített rádiójába.
- Figyelem! Itt Faragó király! Javán vezér, jelentkezzen! Vétel!
Nem hallottuk, mit válaszoltak, de a stratégiai előny nyilvánvaló. Balázs gátlástalanul felhasználja a hajóról elhurcolt műszaki eszközöket a saját céljai érdekében. A szkafanderekbe épített fluidszálas telefonok évszázadokig működőképesek maradnak, hála az időtálló technológiánknak. Ha minden hadvezérének adott egy sisakot, szépen összehangolhatja a csapatmozdulatait, behozhatatlan előnyre téve szert Józsefékkel szemben.
- Azonnal induljon el a flottával! A korábbi terveknek megfelelően...! Nem számít, akkor hagyja hátra őket! Az a lényeg, hogy mielőbb felhajózzon az Amuxtanon Setarehig. Az ellenség valószínűleg tud a terveinkről, ezért a meglepetés előnyét elvesztettük...! Jó! Igyekeznünk kell, hogy minél kevesebb idejük legyen felkészülni a védelemre! Naponta kétszer visszajelzést kérek a flotta helyzetéről! Vége!
Levette a sisakot és visszatette a ládába.
- Négy hajó még nincs kész. A többi egy órán belül elindulhat Setarehbe. Ahhoz kevesen lesznek, hogy megostromolják a várost, de le fogják kötni a védőket... Kacal vezér! Induljon az itteni csapatokkal Damad vezér után. Ne vesztegessük az időnket! Sisakon keresztül tartjuk majd a kapcsolatot! Sok sikert és győzedelmes visszatérést!
- Úgy legyen felség! - csapta össze lábait feszesen a kopasz fickó, jobb kezét szívéhez emelve. Egészen hasonló a tisztelgésük, mint az űrflottáé, ismertem fel borzongva.
Kacal kimasírozott a teremből, Balázs pedig a nőhöz fordult, aki szótlanul szemlélte idáig az eseményeket.
- Nos kedvesem? Hogy tetszik a terv? - kérdezte gyöngéden, letelepedve egy székre, és játszani kezdett a koronájával. Az öregasszony fáradt arccal csóválta fejét, görnyedt háttal ülve mellé. Alig hallhatóan szólalt meg, Eszternek ki kellett hangosítania a vételt.
- És mi lesz, ha kiszabadítják a túszokat az égiek? Nem tudjuk, hányan jöttek azzal a repülő hajóval és milyen fegyvereik vannak!
- Nem valószínű, hogy megpróbálják. Megígértem nekik, hogy akkor végezni fogok a túszokkal. Semmiképpen nem fogják kockáztatni a parancsnokuk életét! A lényeg, hogy a háborút három héten belül biztosan meg kell nyernünk! Az Esszencia nyilván segítséget fog kapni az Eledoneiáról. Katonákat küldenek ide, akikkel szemben semmi esélyünk, olyan eszközeik vannak... De az út körülbelül huszonkét napig tart! És ez a mi nagy esélyünk! Addigra győznünk kell és megszilárdítani a hatalmat az elfoglalt városokban. Kész tények elé állítjuk őket.
- És ha mégsem sikerül? Ha Békési kész feláldozni a lányát a birodalmáért?
- Akkor engem elfognak és visszavisznek az Eledoneiára, a birodalmunk pedig, amit együtt építettünk Áhu, szét fog hullani! Öreg vagy, nem élsz már sokáig... De jó lenne, ha a lányod trónra kerülhetne még Zádban, igaz?
- Úgy van felség!
- Nélkülem nem lesz királynő Ramükből, mert csak az én isteni tekintélyem és bölcsességem képes összetartani a birodalmat. Ha el akarnak vinni a Merináról, neked kell majd segítened rajtam, hogy ezt megakadályozd!
- ... Hogyan felség?
- Szépen közöljük az égi katonákkal, hogy amennyiben engem elhurcolnak, ti bosszúból népirtást rendeztek a délvidéken. Sok ember fog meghalni ártatlanul. Ezt ők nem engedhetik, így kénytelenek lesznek békén hagyni. Békésit viszont magukkal viszik, és onnantól fogva senki sem állhat ellen nekünk! Egyesítjük a nagy merinai birodalmat és fel fogjuk virágoztatni...! És talán egyszer majd nekünk is lesznek csillagjáró hajóink, de te azt már biztosan nem fogod megérni. Talán az unokáid...!
- Nagy tervek ezek felség! Méltóak hozzád! - hajtott fejet a nő mosolyogva.
- Inkább dicstelenek! - jegyezte meg Marianna élesen. Mindannyian egyetértettünk az első tiszt megállapításával.
- Tényleg meg fogja ölni az idegen túszokat, ha Békési nem adja meg magát?
- Ugyan, dehogy! Az élő túsz sokkal többet ér a holtnál...! Esetleg kicsit megkínoztatom őket, hogy nyomatéka legyen a szavamnak! Különben biztosan megpróbálnák előtte kiszabadítani a két űrhajóst. Abból pedig csata lenne, nagyon bizonytalan kimenetellel. Ezt nem szabad megkockáztatni... Azt szeretném, ha itt maradnál Rowsanban egészen a háború végéig. Ha bármi rosszul sülne el, vagyis engem baj ér, te fogod átvenni a királyság irányítását! A hadvezéreink jók a csatában, de alkalmatlanok a birodalom kormányzására. Csak összevesznének és megosztanák a hatalmat, ami ebben a helyzetben kész öngyilkosság.
- Zádban várnak rám felség! Hetek óta itt vagyok Rowsanban! - vetette ellene Áhu, de az uralkodói parancsnak nem mondhatott nemet.
- Küldj egy levelet a lányodnak, hogy gyakorolja addig a kormányzást! Elég nagy már hozzá, szerintem elboldogul!
- Még csak tizenhat éves felség!
- Nyíló virágszál! Rövidesen meg fogom látogatni! Ha megnyeri tetszésemet, még az is lehet, hogy őt teszem következő feleségemmé Gerán helyett! Épp oly gyönyörű leányzó, mint az anyja volt egykoron!
- Köszönöm a bókot... Balázs! Magam sem tudnék nálad kiválóbb... és a szerelemben jártasabb férjet elképzelni Ramüknek!
- Micsoda kéjenc! Felháborító, ahogy a nőkkel bánik! - zúgolódott Bojtos Irma, nem tudván csöndben maradni. Áhu közben felállt, fejet hajtott a hozzá képest örökifjú pasas előtt és elhagyta a helyiséget. Balázs a sarokban álló kisasztalhoz sétált, szőlőbort vagy valami hasonló vörös italt töltve magának egy ezüstkancsóból. Roppant elégedettnek tűnt a helyzettel.
- Nagyon ravasz! Balázs jól kitalálta az egészet! - jegyezte meg Szekeres látszólag elégedetten. - Az egyetlen hiba a tervében, hogy tudunk róla! Mielőbb meg kell szöknünk a börtönből!
- Kapitány! Most szóltam a hadsereg parancsnokságának! - kapcsolódott be Kovács a műsorba. - Ez már túlnőtt a mi képességeinken, segítségre van szükségünk!
- Egy picit messze vagyunk hazulról főnök! Most minden perc számít! Nem akarom, hogy kínozni kezdjenek engem vagy Lénát!
- Jó napot kívánok mindenkinek! Juhász Hunor tábornok vagyok, a honvédség ügyeletes parancsnoka! - kapcsolódott be egy új tudat a konferenciarendszerünkbe. - Figyelmet kérek!
- Hallgatjuk tábornok!
- Amióta fogságba estek Faragó Balázs városában, mi is figyelemmel kisérjük az eseményeket. A helyzet felmérése alapján úgy döntöttünk, szükség lehet a hadsereg beavatkozására, elsősorban a kettejük élete védelmében. Azt javasoljuk, hogy az Esszencia legénysége ne próbáljon meg beavatkozni, mert nem értenek a katonai akciókhoz. Nincsenek kiképezve túszszabadításra.
- Más pedig nem fog minket kihozni ebből a lyukból tábornok! Százhúsz parszekre vagyunk önöktől! Még ha visszaküldjük az Esszenciát, hogy hozzon ide egy katonai különítményt, csúcssebességgel akkor is minimum tizenkét nap az út!
- Arra nem lesz szükség, kapitány. Más módon szeretnénk segítséget nyújtani. Az egyik emberem fogja irányítani a mentőakciót, távirányítással. Az Esszencia teremtőgépe mindjárt előállít neki egy harci android testet és minden szükséges felszerelést.
- Az jó! Balázs arra számít, van huszonkét napja, míg a felmentősereg megérkezik!
- Persze. El kell hitetnünk vele, hogy az ő elvárásai szerint cselekszünk. Így jó esélyünk lesz meglepetésszerűen kihozni magukat, még ma éjjel. De itt is van a hadnagy, átadom neki a szót!
- Jó napot mindenkinek! Nemes Farkas hadnagy, a Parittya csatacirkáló parancsnoka jelentkezik! Üdvözlöm az Esszencia legénységét!
Egy kék-sárga pajzs vala a honvéd autogramja, aminek közepén egyszerű, üveg homokórában peregtek lefelé a szemek, majd a jelenet végére érve az óra átfordult.


- Helló hadnagy! Biztos, hogy elég lesz egymaga erre az akcióra? - kérdezte udvariasan Tibor. Nem azért, mintha kételkedett volna a hadsereg felkészültségében és helyzetmegítélésében, de keveselte az egy fős akciócsoportot. Én hasonló véleményen voltam, akárcsak a többi társunk, megérzésem szerint.
- Itt most nem csupán arról van szó, hogy ki kell szabadítani minket egy erősen őrzött objektumból! Azt is meg kéne akadályoznunk, hogy a két hadsereg egymásnak essen egy több száz kilométer hosszú frontszakaszon!
- Tisztában vagyok a taktikai helyzettel Szekeres kapitány! A feladathoz azonban egy katona is bőven elegendő. Én minden szükséges eszközzel rendelkezem a végrehajtandó feladatokhoz. Perceken belül materializáltatom őket a helyszínen.
- Szívesen a rendelkezésére bocsátom magamat, hogy kiszabadíthassuk a parancsnokom, hadnagy úr! Ha akarja, a saját androidjaimmal is besegítek önnek! - készségeskedett Eszter, beleszólva a társalgásba. - Az ön által átküldött robotok elkészültek. Elég sok felszerelés van a listáján. A hátsó, alsó raktérben fogom elhelyezni őket.
- Ha kapunk fegyvereket, mi is készek vagyunk harcolni hadnagy! Együtt mégiscsak többen lennénk! - jelezte Róbert elszántan. Jól eső érzés volt tudni, hogy a társaink készek az életüket kockáztatni a megmentésünk érdekében.
- A fegyver nem elég. Szaktudás és gyakorlat is kell a kezelésükhöz! Ezt jobb lesz ha inkább rám bízzák.
- Maga volt már éles harci helyzetben, hadnagy? - kérdezte Marianna igen gyakorlatiasan.
- Egyszer, százharminckét évvel ezelőtt a Szákszendrő rendszerben. Egy vikka támadó csoportot kellett kipofoznunk a szektorból!
Nemes Farkas érezhetően büszke vala az akkori teljesítményére, bár nem részletezte a dolgot. Mindenesetre örvendetes, hogy nem egy zöldfülű katonát bíztak meg a feladattal, aki eddig csak a szimulátorban öldökölte a virtuális ellenséget.
- Legyenek teljesen nyugodtak! Egy komplett harci egységet telepítettem az Esszenciára. Eszter, szeretném, ha kidobnád az űrbe, orbitális pályára az önépítő naszádom varázsládáját. Ezzel fogok lemenni Rowsanba a robotokkal. A szakócától a lézerkarabéjon át a bolygóromboló térfegyverig minden van a fedélzetén. Szükség esetén az egész bolygót meg tudom szállni a harci droidjaimmal fél órán belül!
- ... Megnyugodtunk! - dünnyögte Tibor olyan hangsúllyal, hogy elnevettük magunkat.
- Az Egyesült Kozmikus Társadalmak Szervezetének Etikai Kódexe természetesen tiltja a bennszülöttek politikai életébe és kultúrális fejlődésébe történő beavatkozást. - mondta Juhász Hunor figyelmeztetően. - De mivel a Heliantusz legénysége ezt már megtette, úgy gondoljuk, nem fog sokat rontani a helyzeten, ha kíméletesen beavatkozunk és megakadályozzuk azt a háborút.
- Egyetértünk! - a társalgás itt egy időre félbeszakadt, mert a szúnyogok ismét olyasmit közvetítettek nekünk Balázs palotájából, amire érdemes vala odafigyelni.
Négy katonát hívatott be Faragó király a hadműveleti szobájába. Ezek a személyes testőrségének tagjai lehettek. Csupa magas, erős, válogatott fickó, akik nyilván bármire készek lennének uralkodójuk érdekében.
Balázs a sarokban sorakozó ládákhoz lépett és sorra felnyitotta őket. Összehajtogatott felszínszkafanderek, sisakok és lézerpuskák voltak bennük.
- Vegyétek ki mindet és ellenőrizzétek! - adta ki az utasítást a király. A férfiak pedig a csodálkozás legkisebb jele nélkül, gyakorlott mozdulatokkal szedték elő a felszerelést és pakolták az asztalra. Elsőnek mindjárt a fegyverek vezérlőrendszerét kapcsolták be, hogy lássák, működnek-e még. Piros lámpák villantak az évszázados mordályokon, jelezve a fénygenerátorok aktivitását.
- Te jó ég! Szóval nála vannak a Heliantuszról eltűnt tárgyak! - kiáltott fel Róbert őszinte döbbenettel. - A bennszülöttek kezébe adta a fegyvereket!
- Hány puska volt az űrhajón? Krisztina, kérdezd meg erről Józsit gyorsan! - utasította a történésznőt Tibor, kissé idegesen. - Engem nem a fegyverek izgatnak, hanem a szkafanderek! Tudjátok jól, mekkora védelmet nyújtanak a benne lévő embernek! Űrruhában azok a fickók szinte sebezhetetlenné válnak a hagyományos kézifegyverekkel szemben!
A katonák Balázs parancsára alsóruhára vetkőztek és nekiláttak belebújni az elszakíthatatlan és kilyukaszthatatlan öltözetekbe.
- Hát igen, ez némiképp megnehezíti a dolgomat! - jegyezte meg óvatosan Nemes hadnagy. - De mindenre van megoldás!
- József azt mondja, tizenkét puskájuk volt. Mindet Balázs szerezte meg az első háborúban, de nem sok hasznukat vette végül... - közvetített Krisztina pillanatokkal később. - Kis hatósugarú önvédelmi fegyverek, a csatában nem bizonyultak igazán hatékonynak... A fémből készült pajzsok átlyukasztásához bő egy másodpercig kell ugyanarra a pontra irányozni a nyalábjukat, úgyhogy gyors mozgással kivédhetők... Rowsan ostromakor sok harcost megsebesítettek. Később, az ostoxáni csatában négy puska elromlott a túlzásba vitt használattól, tehát még nyolcnak kell lennie... Józsefnek is van egy szkafandere, ez védte meg több alkalommal a nyilaktól és aknarobbanásoktól. Most is elhozta magával, ebben fogja vezetni a csatát, azt mondja...!
- Ez súlyos megsértése a kódexnek. - állapította meg Róbert mindannyiunk nevében.
- Öt puskát látok. Hol van a másik három? - kérdezte a kapitány, majd utasította Esztert, indítson általános keresést a hiányzó tárgyak után.
- Valószínűleg Faragó hadvezéreinél lesznek. Javánnál, Kacalnál és Damadnál.
Nemes hadnagy előrejelzése pontosnak bizonyult, sőt az űrhajó többi szkafanderét is megtaláltuk a gravizoros pásztázással ugyanott. A Heliantusz asztroidjai viszont hiányoztak a palotából és a hadvezérek csomagjai közül. Az űrbeli körülményeket jól bíró fémrobotok szintén felhasználhatók a háborúban. Eszter végül Zádban találta meg mind a négyet, egy templomra emlékeztető gyönyörű épület központi csarnokában. Ki voltak állítva műalkotásnak és láthatóan évek óta porosodtak a helyükön. Apa később elmesélte, mind a négy tönkrement az évtizedekig tartó városépítések során és nem tudták megjavítani őket. Így lett légyen belőlük a bennszülöttek által szentként tisztelt, kultikus műtárgy.
- Vajon mit akarnak ezek? - kérdezte Marianna, de választ nem kapott rá. Türelmesen néztük, ahogy a katonák beöltöznek, fejükre kerül a sisak, majd a fegyvertelen király vezetésével elhagyják a helyiséget. Két perc múlva megtudtuk, hová igyekeznek.
Lábak dobogása és ugráló fáklyafény jelezte a folyosón, hogy látogatók jönnek. Balázs volt az és az emberei. Anakronisztikusnak hatott a katonák űrruháján, a derekukra erősített görbe kard és hosszú tőr, amivel kiegészítették nem evilágból való felszerelésüket. Az én cellám előtt álltak meg először. A két kisérő börtönőr bevilágított a rácson.
- Ő Békési Léna...! Elnézést kérek, hogy ilyen mostoha körülmények között szállásoltalak el, de ez a legbiztonságosabb helye a palotámnak.
- Látom, rendesen felfegyverezted az embereidet! - mondtam neki hűvösen, s mélyről jövő harag fogott el a fickó szemtelen vigyorától. Hogy képzelheti, hogy megúszhatja?
- Igyekszem felhasználni, amim van. Ők a négy legképzettebb katonám... Csak rá és a férfira kell nagyon vigyáznotok! Kincset érnek a birodalmunk számára! A fejetekkel feleltek érte, ha megszöknek! Valószínűleg megpróbálkoznak majd a társaik a kiszabadításukkal. Ugyanilyen fegyverekkel és ruházatban jönnek, mint ti és nyilván lesznek robotjaik is! Ne becsüljétek le őket!
A katonák rábólintottak, erősen markolva lézerpuskáikat. Balázs újra felém fordult, tudván, hogy az érzékszerveimen keresztül sok tucatnyian látják és hallják őt.
- Ha pedig mégis sikerrel járnának, a legvégső esetben... öljétek meg őket!
- Mondd meg neki, hogy nem akarnak kiszabadítani! - ajánlotta hirtelen Nemes hadnagy.
- El kell altatnunk az éberségüket!
- Nem fognak minket kiszabadítani! - jelentettem ki metsző hangon, s egyáltalán nem esett nehezemre elkeseredett képet vágni. - Bíznak benne, hogy miután megkaptad, amit akartál, elengedsz minket. Józsefet és Vilmost vissza fogjuk vinni az Eledoneiára, te pedig örökre itt maradsz Balázs!
Pontosan azt mondtam neki, amit hallani akart, ahogy azt a jó diplomaták szokták tenni a manőverező tárgyalásokon. A fickó úgy tűnik bevette a cselt vagy csak nem figyelt a lelkemből áradó mögöttes gondolatokra. Le kellett hunynom a szemem, miközben beszéltem, hogy ne lássa rajtam a hazugságot. Te jó ég, életemben tán ha másodjára fordult elő velem, hogy szándékosan nem mondtam igazat!
- Akkor megegyeztünk! Tudtam, hogy bölcsen fogtok hozzáállni a dologhoz!
- Szeretném, ha szabadon engednéd Sirint! Ő csak elkisért minket, a számodra nincs értéke!
- Az nem fog menni. Három túsz mindenképpen többet ér, mint kettő! Nyilván nem véletlenül jött veletek a nő. Egyébként csak addig lesztek itt, míg apád megadja magát.
- Akkor legalább láss el rendesen minket! Adjátok vissza a csomagjainkat, amiben az élelmünk van! Nem lettünk átfűzve az itteni élőanyag fraktálra, úgyhogy nem ehetünk az ételeitekből! És több takarót kérek, mert fázom! Meg mosdóvizet, törölközőt...! És némi világítás sem ártana!
- Rendben! Ezt könnyen tudom teljesíteni! Ne mondjátok rám, hogy még a gyertyával is spórolok! Őrség...!
Öt perccel később két vastag szövésű takaróba csavarva üldögéltem egy mécses fényénél, és a hajóról hozott holmimat nézegettem. A kábító sugárzást kibocsájtó pálcámat persze elvették! Tibor is megkapta a szükséges holmikat, s mikor szóvá tette, hogy nem fogjuk kibírni ennyi ennivalóval hetekig, Balázs közölte, osszuk be. Az Esszencia ledobhat később utánpótlást a palota udvarára ha elfogyott.
- Most már csak várnunk kell a felmentő seregre! - jelentette ki a kapitány. Faragóék elvonultak, de nem mentek messzire. Eszter jelezte, a négy űrruhás a börtön bejáratánál, valamint az őrtornyokban helyezkedett el, a többi katona társaságában. Negyvenkét felfegyverzett fickón kell majd keresztül verekednie magát a hadnagy androidjainak, hogy kiszabadítsanak minket.
- Legalább egy percbe fog telni, mire leküzdöm ezt az aprócska akadályt. - jelentette ki Nemes, nemes egyszerűséggel. Tetszett az optimizmusa.
Az Eledon Civilizáció Védelmi Erejének képességeiről nem sokat tudok, mert sosem érdekelt különösebben a hadsereg intézménye. A mi társadalmunknak egyébként ritkán vagyon fegyverekre szüksége ahhoz, hogy megvédje magát a rosszindulatú szomszédoktól. Minden civilizációval kedvesen és barátságosan bánunk, s közismert rólunk Milebo szerte, hogy nagyon békés lények vagyunk. Normál körülmények között a fegyveres erőink létszáma egyébként olyan százötven fő körül mozog. Ennyi katonánk védi az Aurinót és a tíz telepesbolygónkat, a rajtuk élő csaknem hatmilliárd lénnyel. A fejletlenebb fajok által működtetett sok milliós tömeghadseregekhez képest nevetségesen alacsony létszám, viszont ezek a válogatottan kemény legények és leányok olyan eszközökkel rendelkeznek, amiket mások elképzelni sem bírnak.
Minden katonánk önmagában egy komplett hadsereg erejével és képességeivel van felruházva. Képes akár önállóan is megvívni egy háborút szárazföldön, vizen, levegőben, világűrben vagy az őskáoszban. A teremtőgépeinek segítségével gyakorlatilag korlátlan mennyiségben tud hadihajókat, robotokat, fegyvereket, kiegészítő eszközöket gyártani magának és egyszerre irányítani mindent a saját időszálas hálózatán keresztül. Nemes Farkas hadnagy páncélozott leszállóhajója jóval kisebb, mint az otthoni szabvány, Vitéz osztályú csatacirkálója, amit irányít. Mégis legalább annyit tud, mint a mi Esszenciánk sebességben és érzékenységben. Balázsnak és gyermeteg játékfegyverekkel felszerelt bennszülöttjeinek esélyük sincs egy eledon katonával szemben.
- Eszter! Hol tartanak most az előrenyomuló hadseregek? - kérdezte Tibor.
- Mutatom!
- ... Meg tudod becsülni, várhatóan hol fognak találkozni? A csata valószínű helyét?
- Tanulmányoztam a bolygó felszínét. - szólt közbe Farkas, megelőzve komputerünket az agymunkában. - A legvalószínűbbnek az Ostoxán-mező tűnik. Elég nagy a felvonuláshoz és a védők számára a lehető legelőnyösebb, hátuk mögött Samsirral. Onnan keletre a Jangal-erdők akadályoznák a harckocsik és ostomgépek mozgását, és a lovasságot sem lehet kibontakoztatni a nehéz terepen. Ellenben számítok rá, hogy Damad vezér átkaroló hadműveletbe kezd és déli irányból hátbatámadja a várost. Ha elég gyors, megelőzheti Józseféket és elvághatja a felmentő sereg útját. Szerintem pontosan ezt fogja csinálni.
- Van esélye Józsiéknak a győzelemre?
- Nem nagyon. A szimuláció szerint el fogják veszíteni a csatát. Főleg a támadók műszaki fölénye miatt. A gyorsan mozgó páncélozott járművek ellen tehetetlen a gyalogság. Legéppuskázzák őket, mint a nyulakat. Tudtommal nem rendelkeznek kézi páncéltörő fegyverekkel. Józsefnek hetven, hetvenöt százalékos emberveszteséggel kell számolnia kedvező esetben.
- Ez szörnyű! Mindenképpen meg kell akadályoznunk! - mondtam nyomatékosan, mintha én, innen bármit tehetnék az ügyben. Már nem a saját életemért aggódtam, hanem azért a rengeteg emberért, no és az apámért, akik reggel óta erőltetett menetben vonulnak valahol a Danestan-völgy poros útjain, hogy védelmére keljenek hazájuknak.

40. fejezet