Az Esszencia fedélzetén kisebb tömeg fogadott bennünket. Mindenki ott volt, számos honvédségi kiszolgáló androiddal együtt csoportosulva az alsó fedélzeten.
- Örülünk, hogy élve megúsztátok! - köszöntött minket Marianna megkönnyebbülten.
Nyilván nekik sem lehetett könnyű szó nélkül végignézni az akciót, a beavatkozás lehetősége nélkül. A hadnagy nem akarta, hogy civilek lábatlankodjanak a naszádján bevetés közben
- Hogy vagy? - érdeklődött Norbert, átvéve engem a kapitánytól, mintha annyira támogatásra szorulnék. Pedig a saját lábamon jöttem a fedélzetre, igaz kissé reszketeg tartással.
- Mint akit meglőttek! - morogtam kábán és egyre fáradtabban. Ez úgy látszik megnyugtatta őket. Ha viccelődni tudok, nem olyan vészes a dolog. Közben iszonyúan éreztem magam Sirin halála miatt. Szegény, talán ha harminc évet élt összesen! Nincs két napja, hogy megismertük, s most a túlvilágon leledzik lényének transzcendens része, a mi hibánkból. Ezt nehéz lesz megemésztenem.
- Mit csináljunk a nő holttestével? - kérdezte egy android, utánunk hozva a zsákba csomagolt maradványokat.
- Vidd a raktárba. Át fogjuk adni a hozzátartozóknak, hogy eltemethessék. - intézkedett Szekeres a legnagyobb nyugalommal.
A naszád közben késlekedés nélkül lecsatlakozott rólunk, hogy visszamenjen a hátrahagyott robotokért és legfőképpen Faragóért. Még nem értek véget a feladataink a Merinán, korántsem. Sőt, most jön a nehezebb része a beavatkozásnak.
- Mit szeretnél Léna? - csatlakozott hozzám Bojtos Irma, miközben felmentünk a felső fedélzetre.
- Pihenni. De előbb átöltöznék és fürödni sem ártana.
- Képes leszel rá fél kézzel?
- Nehezen. Segítessz?
- Persze. Bízd csak rám őt Norbi!
Irma velem jött a fürdőszobába és segített levetkőznöm, majd egy vizes szivaccsal nagyjából lemosdanom. Különös módon még most sem éreztem erős zsibbadásnál többet a karomban, pedig az idegrendszerem újra normálisan közvetítette az ingerületeket. Nyilván telenyomtak helyi érzéstelenítőkkel. Gondolatban megszólítottam a sérülés helyén dolgozó sejtjeimet, megnyugtatva őket, hogy most már minden rendben van. Tegyék csak a dolgukat és foltozzák be a bőrömön ütött csúnya lyukat. Fél órával később pizsamában vonultam be a hálófülkémbe és boldogan terültem végig az ágyamon.
- Légy szíves szólj ha felébredtél!
Kolléganőm profi ápolónőként takargatott be. Megköszöntem a segítségét, mielőtt magamra hagyott volna. Aztán próbáltam kényelmesen elhelyezni hasamon a bepólyált alkaromat. A csontom nem tört el, úgyhogy néhány hónapon belül nyomtalanul gyógyulni fog a sebem. Addig azonban munkaképtelen vagyok, a társaim nem sok hasznomat vehetik a fedélzeten.
A stressz végre oldódni kezdett túlfeszített idegeimben, mert minden átmenet nélkül aludtam el, mint akit fejbe vertek. Álmomban újraéltem a legutóbbi órák eseményeit, minimális változtatásokkal és Józsefnek magyaráztam dühösen a történteket. Őt hibáztattam a lány haláláért.
Nehezen ébredtem, lüktető fájdalomra és mardosó éhségre, úgy tizenkét órával később. Eszter külön kérés nélkül értesítette a leányságot, mert rövidesen kopogtak az ajtón. Marianna és Júlia jöttek megnézni, szükségem van-e bármire. Segítettek felöltözni és elkisértek az orvosiba. Kaptam egy újabb adag fájdalomcsillapítót és a medicinrobotunk kötést cserélt a karomon. Életemben először sebesültem meg ennyire komolyan. Sokkal pocsékabb érzés vala, mint tizenegy éves koromban leesni egy légicikliről, az tény. Tíz perccel később betámolyogtam az étkezőbe.
- Meséljetek, mi történt! - nyögtem élőszóban, hogy információkhoz jussak végre. Az első tiszt segített közelebb húzni az étkezőtálcát, rajta az Egészségőr által javasolt reggelivel.
- Vilmost letettük a falujában, hogy összecsomagolhasson. Rövidesen felköltözik a fedélzetre, vele legalább nem lesz gond. Nemes hadnagy elkapta Faragót, most az egyik raktárban őrzik a robotjai megbilincselve. József és Krisztina még odalent vannak, Afaridan város mellett. Az északiak megkezdték az átkelést a Rixtanon. A hadvezérek tudják már, hogy a királyukat elfogtuk, de nem akarják leállítani a háborút. Áhu irányítja őket, és ahogy az várható vala, népirtással fenyegetőznek, ha nem adjuk nekik vissza Balázst. Erről persze szó sem lehet, úgyhogy a kapitány és Nemes most a beavatkozásról vitatkoznak.
Marianna legnagyobb meglepetésemre megsimogatta a fejemet, ahogy egy gyerekét szokás. Torkomon akadt a falat a szokatlan érzelemnyilvánítástól. Fruzsi ért hozzám így utoljára, évszázadokkal ezelőtt. Furcsa volt, de mindenesetre jól esett a kedvessége.
- Nagyon aggódtunk érted Léna! Meg is halhattál volna!
- Nem vagyok halhatatlan. De azért kösz!
- Fel vagy mentve a szolgálat alól legalább két hónapra! Ha a fiúk rendbe tették a bennszülöttek dolgait, felszedjük Krisztáékat és indulunk haza.
- Sirinnel mi lesz?
- Még a raktárban van. Rövidesen leszállunk Afaridan mellett és átadjuk a holttestét a helyieknek. Nyilván elhamvasztják. Ő vala az egyetlen áldozata az éjszakai akciónak. Sajnálatos, hogy így történt...!
- Nem vigyáztam rá. - motyogtam, hányingerrel küszködve. Alig ettem pár falatot, több nem ment le most a torkomon. Inkább ittam egy nagy pohár tejet.
- Nem a te hibád! Kevésen múlt, hogy téged is zsákban cipeljenek föl a fedélzetre! Sejtettem, hogy nem fog olyan simán menni az ügy, de késő bánat...!
Átmentünk a megfigyelő fedélzetre, ahol a legénység lustálkodott, Varga Kriszta élő beszámolóját nézve a tapétaernyőn. A történésznő épp az ebédet főző katonákat követte nyomon, ahogy krumplit pucolnak és nagy fémkondérokban gulyáslevesre emlékeztető finomságot kotyvasztanak türelmesen. Az eledon nemzeti ételek nagy népszerűségnek örvendenek - köszönhetően az ég fiainak - a Merinán is.
Fél órával később bekapcsolódtunk egy össznépi megbeszélésbe a hálózaton. Ott volt Nemes hadnagy, Juhász tábornok, Kovács Győző, Szabó Ignác, meg még vagy öt fickó az uvacsáni eseménykövetőktől. A fő téma a háború megakadályozása lett légyen, ami éppen kibontakozóban volt alattunk az Eledon kontinensen.
Javán vezér hadihajói teljes sebességgel szelték a több, mint kétszáz kilométer hosszú Hun-öböl tajtékzó hullámait, délnyugatra tartva, az Amuxtan torkolatához. Xastan tábornok, Samsir védője felsorakoztatta embereit az Ostoxán-mező lankáin és nekilátott kiépíteni az állásait. Vele szemben megjelentek Damad vezér előörsei, könnyű csapatszállító harciszekerek, lovassággal támogatva. Huszonnégy órán belül egymásnak fog esni a két hadsereg, és akkor sajnos vértől vöröslik majd a dúsan növő, zöld fű a vidéken.
Tibor javasolta, mutassuk meg égi hatalmunkat a népnek, és csináljunk valami nagyon látványosat, demonstrálva előttük az erőnket. Akkor hallgatni fognak a szavunkra és békét kötnek. Juhász tábornok egyetértett a dologgal, Nemes pedig felajánlotta, szívesen lemegy a naszádjával és parádézik egyet, mellesleg kidöntve néhány fát a közeli erdőben a lézerágyúival, hogy lássák, nem tréfálkozni jött. Vagy vetíthetne nekik egy óriási holovíziót, például egy repülő istenembert, aki megdorgálja alattvalóit, kilométerekre hallatszó hangjával.
Erről eszembe jutott a setarehi palota mellett felállított Istenanya szobor. Sirin azt mondta, minden élő neki köszönheti létét a bolygón, ezért nagyon tisztelik az emberek.
- Nemes hadnagy! Tudna készíteni egy élethű szimulációt Merina szobráról? Azt biztosan felismernék a katonák!
Javaslatom mindenki tetszését megnyerte, de legfőképpen a helybeliekét, mikor másnap délelőtt a csatához felsorakozott hadseregek közti mezőn, hatalmas fényjelenség és égzengéssel felérő fanfármuzsika szólamaira megjelent Merina Istenanya. Jó százhúsz méter magas, lebegő holovízió vala, amit több projektorral felszerelt, fényjelenségnek álcázott kisérőszonda vetített a levegőbe nagy precizitással. A csoda egy kevéssé ismert eledoneiai énekesnő vala, aki Nemes hadnagy szerint kisértetiesen hasonlított a szoborra. Mellesleg baráti kapcsolatot ápolt a katonatiszttel, így az ő kérésére rögtön elvállalta a szereplést. Az akció után, ha feloldják a hírzárlatot, ez biztosan sokat fog lendíteni pár éve indult énekesi karrierjén.
Merina lágy, mégis erőteljes hangon szólalt meg, andisidan nyelven intézve felszólítást a sok tízezer harcoshoz. Öt perccel később mindenki a fűbe ejtette fegyverét és a háború be volt fejezve. Egy igazi, élő Istennővel végtére nem lehet vitatkozni.
Krisztina József mellett állva közvetítette a hihetetlen látványt, majd részt vett - az égiek követeként - a Békési király és Damad vezér közti első, kényszeredett tárgyaláson. Egyik férfinak sem vala kedve hosszan vitatkozni, s még aznap este megfordultak az inváziós csapatok, hogy visszatérjenek hazájukba. Samsir és a Danestan-völgy megmenekült a vérontástól.
Aznap este nagy népünnepélyt rendeztek Samsirban, lakomával, ivászattal Xastan palotájában. József pedig a mi sürgetésünkre hivatalosan elbúcsúzott szeretett katonáitól, közölve, egy időre most eltávozik a földről. Fontos dolga van odafent, az égi világban, de amint tud, vissza fog jönni hozzájuk. Addig Xastan vezér legyen a főparancsnok és nyugtassák meg Doxtar királynőt, hogy nem marad özvegyen.
Valószínűleg sikerült felejthetetlen élményt okoznunk a helybelieknek, mikor az Esszencia aranysárga fényben úszva, tündöklő korongként aláereszkedett a katonai tábor szélén a csillagos égből. Molnár és Ökrös, a legénység két erős embere levitték Sirin holttestét és átadták a katonáknak, sajnálatukat fejezve ki a történtek miatt. Dusti kapitány megígérte, méltó temetést fognak rendezni a villámháború egyetlen áldozatának, s csillogó szemmel, sóhajtozva bámulta a kivilágított csészealjat. Róbert szerint szívesen velünk jött volna...
Krisztina röppent fel először a fényliften, udvarlói legnagyobb bánatára, majd a fiúk, végül pedig apám, érzékeny szívvel intve búcsút lenyűgözve álló embereinek. Tibor szerint ez vala élete egyik nagy pillanata, az istenkirály égbemenetele. Ezek után minimum szentként fogják tisztelni a férfit ezen a bolygón.
A megfigyelő fedélzeten találkoztam apával. Melegen átöleltük egymást. Ruhája és szakálla még erősen szaglott a tábortüzek füstjétől. Örömmel üdvözölte egykori navigátorát, Vilmost, aki nyakában egy aranyláncon lógó flotta medállal parádézott, amit évekkel ezelőtt csináltak neki a tanítványai ajándékul. Mindketten kaptak egy szobát, de eszükben sem vala lefeküdni. Inkább félrevonultak cseverészni az elmúlt évek eseményeiről. Később meglátogatták a raktérben fogvatartott Faragót is, indulatos vitába keveredve egymással arról, hogy kinek miben volt igaza. Az őrandroidok alig tudták megfékezni őket, nehogy tetlegességig fajuljon a dolog. Emiatt később Szekeres alaposan lehordta mindhármójukat, eledon kozmonautához méltatlan viselkedéssel vádolva a hajótörötteket.
Nemes hadnagy úgy döntött, a naszádját kicsivel később indítja el hazafelé, ha meggyőződött róla, hogy az északiak tényleg átkeltek a Rixtanon és a flottájuk is visszafordult. Nehogy bármi álnokságon törje fejét a hadvezérek valamelyike. A mentőakciónk így sikerrel zárult és remélhetőleg béke lesz ezen a bolygón a következő években.
Átmentem a parancsnoki hídra, miközben az Esszencia Hagymási Juli kormányzásával kiemelkedett a légkörből és a Milebo halmaznak vette az irányvektort. Tibor, szokása szerint a holografikus vetítőasztalnak támaszkodva állt, és egy bögre forró teát iszogatott, roppant elégedetten. Csak mi hárman tartózkodtunk a helyiségben.
- Jól vagy Léna?
Átöleltük egymást, a fali képernyőt betöltő Merinát nézve, amely keskeny sarlóként távolodott tőlünk. Az éjszakai oldal sötétjét semmi sem törte meg, az alant elterülő falvak és városok tüzei túl gyengék voltak hozzá, hogy idáig látszódjanak.
- Fáj a karom... Kár, hogy nem vagyok akkora mágus, mint Eszter!
- Miért? - kérdezte csodálkozva a bárkánk lelke.
- Mert ha te megsérülsz, pár másodperc alatt befoltozod a lyukat. Az én bőrömnek viszont jó egy hónapra lesz szüksége ehhez és utána még el kell tüntetnem egy plasztikai műtéttel a nyomokat.
- Ha befekszel az egészségházba szervnövesztésre, órák alatt megcsinálják neked! - ajánlotta a komputer türelmesen, mintha sosem hallottam volna még a lehetőségről.
- Az lesz!
- Örülök neked! - súgta fülembe Tibor, letéve az asztalra bögréjét.
- Én is neked! - néztem a szemébe szeretett kapitányomnak, aki rövid csókot nyomott ösztönösen felkínált ajakamra, óvatosan. Elakadó lélegzettel tűrtem puha érintését. De régóta vágytam erre a pillanatra!
- Ezután az akció után biztos kapunk némi szabadságot. Remélem nem fogod kerülni a társaságunkat, mint a múltkor!
- Eszemben sincs!
Hagytam, hogy átöleljen és újra megcsókoljon. Azt hiszem, sikerült végre egy hozzám illő fickót találnom magamnak. Remélem nem csak egy ünnep erejéig...
Júlia érdeklődve pislogott hátra a kormányosi székből, de bölcsen mit se szólt a románcunkhoz. Magánügy. Inkább átkapcsolt téri meghajtásról ugrálásra, mert kellően eltávolodtunk mostanra a világszigettől. Egy szempillantás alatt ponttá zsugorodott mögöttünk a Merina korongja, s rövidesen kiléptünk a rendszer dimenzióbuborékából, belemerülve a mélyűr türkizkék ragyogásába.


Utószó