Frank Mobile

VALAMI FONTOSAT AKARTAM


Nyár eleji, átlagos hétköznap éjszaka volt, amikor meglátogattak a földönkívüliek. Egy kis méretű leszállókomppal jöttek, ami odalebegett a házam udvara fölé éjfél után és teljesen lesötétítve megállt a nagy diófa lombkoronája fölött kevéssel. A vonósugaras lifttel leereszkedtek a talajra belőle ketten. Valahogy kinyitották a ház kulcsra zárt hátsó ajtaját és csöndben bejöttek az épületbe.

Épp aludtam. Nem ébredtem föl a neszekre. Valami módon elkábítottak, ne is térjek magamhoz és valahogy kivittek, pizsamában a házból, föl a fedélzetre. A komp ezután fölemelkedett és orbitális pályára állt a Föld körül. De ez csak feltételezés, mert nem tudom, mi és hogy történt valójában?

Valószínűleg megvizsgáltak, átvilágítottak, mintákat vettek belőlem, adatokat gyűjtöttek a testem állapotáról. Aztán felébresztettek, hogy beszéljenek velem. Nem hangokkal, hanem telepatikusan, gondolatközléssel kommunikáltak. Az űrhajó fedélzetén ugyanis csend volt, csak a gépek halk zümmögése szűrődött át a közfalakon a vizsgálóhelyiségbe.

Nem lepődtem meg, hogy egy idegen lényekkel teli űrhajóban ébredek, mert korábban is történt már velem ilyen, évekkel ezelőtt. Felismertem a faj képviselőit, ugyanaz a csoport jött értem ismét, akik korábban is vizsgálgattak. Fehér bőrű humanoidok, nagyon nem emberi arccal és fura koponyával, a sovány testükre simuló kék egyenruhában. A kezükön négy ujjat láttam. Nem mutatkoztak be. Nem közölték, kik ők, honnan jöttek, mit akarnak tőlem, miért vizsgálgatnak? Engedélyt sem kértek hozzá. De tiltakozni sem lett volna lehetőségem bármi ellen. Akinek évezredekkel fejlettebb technológia van a birtokában, azt csinál vele, amit akar. Övé a hatalom és az igazság.

Ezúttal viszont lélekben felkészültem a találkozásra. Mert sejtettem, hogy vissza fognak jönni. És előre eldöntöttem, hogy ha ők vizsgálhatnak engem, akkor ezt én is megtehetem velük. Hisz a kíváncsiság örök tulajdonsága minden értelmes lénynek az univerzumban. És mi lehetne érdekesebb dolog egy másik értelmes lénynél?

Kérhettem volna tőlük valami tárgyi bizonyítékot: szuvenírt, szerszámot, gépezetet, hordozható számítógépet, akármit. Ami igazolja majd a Földön, hogy ez az eset tényleg megtörtént. De az UFO egyesületek kiadványait és az UFO kérdéssel foglalkozó szakkönyveket olvasgatva pár év alatt rájöttem, mennyire értelmetlen lenne ilyesmivel előhozakodnom a nyilvánosság előtt. Hány idegen űrhajó és űrszonda zuhant már le a Földön az elmúlt évszázadokban, különböző okokból? A nagyhatalmak hadseregei, titkosszolgálatai minden roncsot, idegen lényt, hullát, bizonyítékot simán eltüntettek, aztán meg letagadták az egészet és pofátlan módon széthazudták a lakosság előtt az egészet, intenzív lejárató kampányt folytatva az ügyben.

Egy tárgyi bizonyítékot könnyű ellopni, tönkretenni, "elveszíteni" a tudományos vizsgálatok közben valahogy, miközben kézről kézre jár. Könnyű cáfolni a földönkívüli eredetét vagy csak letagadni, kigúnyolni és agyonhallgatni az egészet. Sok ilyen eset történt már világszerte, mert az emberiséget irányító háttérhatalmi csoportok a saját tudásbeli és technikai fölényük fenntartása és növelése érdekében a tagadást és dezinformálást választották állandó stratégiájuknak.

Nem. Valami mást kell szereznem, amit talán nem is adnának oda az idegenek, mégis el tudom venni tőlük, ravaszul visszaélve kiszolgáltatott helyzetemmel. Valamit, ami cáfolhatatlan, széthazudhatatlan, letagadhatatlan, eltitkolhatatlan és űberelhetetlen. Ami mindent visz, megállíthatatlanul. Mint egy Joker lap a kártyában.

Így aztán ártatlan kíváncsisággal megkérdeztem az űrkomp kapitányától - aki az idegen kutatócsapat vezetőjének tűnt -, hogy megnézhetném az űrhajójuk hajtóművét? Érdekelne, hogy néz ki? Onnan jött az ötletem, hogy a harmadik típusú eltérítésekkel foglalkozó beszámolókban egyet sem találtam, ahol valaki az idegenek műszaki eszközei után érdeklődött volna. Senkinek nem jutott eszébe a jóval fejlettebb technológiájukat meglesni? Mekkora hiba! Amit én nem fogok elkövetni!

A kapitány - egészen emberinek tűnő módon - rám mosolygott a fura vonalú szájával és azt gondolta fejben: Persze.

Átkísértek egy másik helyiségbe, ahol megmutatták az űrkomp egyik hajtómű egységét. Egy ember magas, tórusz formájú, áttetsző csövekből épült szerkezet állt ott, erős támasztékokkal rögzítve körben az űrhajó vázához, hogy átadhassa rajtuk keresztül a tolóerejét. A csövek világítottak, aranysárga fénnyel, némi hőt árasztva magukból. A tóruszhoz több helyen dobozok kapcsolódtak, bennük alighanem a különféle szabályzó, kiegészítő berendezésekkel. Alaposan megnéztem az egészet, próbálva memorizálni a részleteket. A leginkább az lepett meg, hogy a szerkezetnek egyértelműen nem volt mozgó alkatrésze. És fénnyel működött. Zajtalanul, mindenféle mechanikus vibráció nélkül. Ez hajtja a járművet. De hogyan? Miféle antigravitációs berendezés ez?

A kapitány kissé gúnyosan mosolyogva figyelte éber bámészkodásomat. Éreztem rajta a kigondolatlan véleményét. Úgy vélte, földi bennszülöttként túl buta, képzetlen vagyok ahhoz, hogy bármit is megértsek ebből, egy sok ezer évvel fejlettebb idegen technológia fizikájából, matematikájából, technológiájából. Tehát megnézhetem, úgyse tudok mit kezdeni ezzel az információval. Annyit értek belőle, mint majom az ABC-ből.

Ezt követően elkísértek a vonósugaras lifthez és elbúcsúztak tőlem. Nem mondták, látjuk-e még egymást, se azt, hogy mikor jönnek el értem újra? Egyszerűen kitettek a házam udvarán, ahová időközben észrevétlenül visszatért a jármű és elhúzták a csíkot. Csöndben, feltűnés nélkül. Én meg visszamentem az ágyamba, lefeküdtem és jót aludtam reggelig. Ezúttal ugyanis nem törölték ki a feltudati memóriámat, mint a korábbi alkalmak során, így mindenre pontosan emlékeztem. És nagyon elégedett voltam az eredménnyel. Most megvagytok! Megszereztem a tuti Joker lapot! Láttam egy idegen hajtóművet működés közben! Már csak ki kell találnom, hogy működik?

Másnap nekiláttam elemezni a tapaszalataimat. Leírni az élményt, részletesen, pontosan, tisztán, hogy papíron is meglegyen, ne csak a fejemben. Aztán nekiláttam tanulmányozni a Földön elérhető szakirodalmat: űrtechnológiát, matematikát, fizikát, a különféle meghajtási rendszerekről szóló elméleteket, eredményeket. Hogy rájöjjek a megoldásra. Ez eltartott egy darabig.

Pár év alatt kiderült a számomra, hogy az emberiség mindenről túl keveset tud és azt is rosszul. Mert az elérhető publikációk egyértelműen alkalmatlanok voltak rá, hogy magyarázni lehessen velük egy ilyen meghajtó eszközt. Vagy szándékosan hiányoztak belőlük a kulcsfontosságú lépések leírásai, hogy még véletlenül se lehessen megérteni a lényeget. És persze rengeteg manipulatív célzatű dezinformációval is találkoztam, amiket a komoly szakértők a többi komoly szakértő megtévesztése és félrevezetése céljából publikáltak, nehogy azok megelőzhessék őket a munkában. Mert az emberek már csak ilyen gáncsoskodók, hamisak és megbízhatatlanok. Gátlástalanul fegyverként használják egymás ellen a tudományt, ugyanúgy, mint korábban a vallást. Tehát ezen a módon sosem fogok célt érni és igaza lesz az űrkomp vigyorgó kapitányának: úgyse fogom megérteni a dolgot.

Ezért stratégiát váltottam. Időm, energiám és kedvem volt bőven, folytatni az alapkutatást. Kidobtam a kukába az emberiség teljes tudományát, minden okosságot és okosságnak tűnő hülyeséget, amit összehordtak nekünk az elmúlt évszázadokban. Tisztára söpörtem az asztalt, képletes értelemben. Majd elkezdtem teljesen az alapoktól indulva újra felépíteni az egész fizikát, matematikát, a hozzá kapcsolódó filozófiát és a belőle következő technológiát.

Ez jó kis meló volt, eltartott újabb évekig. Közben azért éltem az életem, mint mindenki más, szóval rengeteg minden történt velem, amik az ügy szempontjából nem voltak fontosak. A lényeg, hogy haladtam előre a megfejtéssel. Egyedül, segítség nélkül, a természetes okosságomra, józan gondolkodásomra és logikámra hagyatkozva. Hisz értelmes lény vagyok. Ha az idegen lények rá tudtak jönni a megoldásra, akkor nekem is sikerülni fog. Egy egész élet áll a rendelkezésemre, hogy megfejtsem a titkot, amiről - látszólag - senki nem tud semmit a Földön. Az UFO kongresszusok előadásain ülve és az egyre szaporodó publikációkat olvasgatva legalábbis nem találtam használható ötleteket, továbbra sem. Az idegenek meg nem jöttek vissza. Többé nem jelentek meg, nem vittek el, látszólag teljesen megfeledkeztek rólam. Nyilván más emberek elrablása és vizsgálata foglalta le őket...

Tíz évvel később végül eljutottam a megoldáshoz. Összeraktam a képet, megtaláltam a Joker lapot, ami mindent visz - a reményeim szerint legalábbis. Megalkottam az igazi fizikát, matekot, technológiát, ami sokkal jobb, mint az emberiség által kitalált ostobaságok kusza halmaza. Az akadémiai tudomány ezzel hivatalosan is mehet a klotyóba! Nagyon elégedett voltam magammal. Azt hittem, tovább fog tartani a feladat. De mivel szorgalmasan dolgoztam, gyorsan sikerült a végére járnom a legfontosabb kérdéseknek.

A szakirodalomban - helytelenül - csak antigravitációnak nevezett meghajtási rendszer valójában a gravitációs hullámtér eltorzításával működik, amihez anyagtömeget kell forgatni két olyan tengely körül egyszerre, amik merőlegesek egymásra, de nem metszik egymást. Ekkor a forgatott tömeg nagyságától és a forgatás sebességétől függően aszimmetrikussá válik az anyag gravitációs tere. Az egyik irányba tolni fog, a másik irányba húzni. Ha megfordítjuk az egyik tengely körüli forgatást (de nem mindegy, hogy melyiket!), a tolóerő iránya is az ellenkezőjére fordul. Egyszerű, elegáns, hatékony és főként: zárt inerciarendszerű meghajtás. Nem kell hozzá üzemanyag, csak energia a forgatáshoz. Nem rakéta elven működik, így menet közben nem csökken a jármű tömege, tehát tankolni sem kell. Amíg a súrlódástól, kopástól tönkre nem megy, addig pörgethető folyamatosan. Csöndes, tiszta, környezetbarát. Meg lehet építeni szilárd anyag, például: nagy szakítószilárdságú tárcsák forgatásával vagy folyadék, esetleg gáz keringtetésével is. De akkor is működik, ha elektromos egyenáramot vagy nagy frekvenciájú fénysugarat mozgatunk meghatározott geometriájú pályákon. És igen, ezek a pályák tórusz alakúak! Na, megvan a megoldás! Így müxik a motyó!

Újabb tíz évembe telt, amíg kidolgoztam a különféle hajtóműrendszerek technikai megvalósítási lehetőségeit, végiggondoltam ezek előnyeit, hátrányait, üzemeltetési körülményeit, egyszóval mindent. Közben lelkesen meséltem róla minden barátomnak, ismerősömnek, rokonomnak, kollégámnak, egyszóval mindenkinek, aki hajlandó volt végighallgatni. De senki nem értette meg, mert ahhoz gondolkodniuk kellett volna, amire nem voltak hajlandók. Inkább mindenki elmenekült előlem, megőrizve tudatlanságát és értetlenkedését az üggyel kapcsolatban. Irritálta őket, hogy ennyira lazán kikukáztam az emberiség egész tudományát és lazán a helyére tettem valami sokkal jobbat, ami évezredekkel viheti előbbre a világunkat.

Viheti? Dehogy viszi! Francokat! Kiderült, hogy rajtam kívül senkit nem érdekel a dolog. Még a mérnököket, fejlesztőket, kutatókat, feltalálókat, UFO őrülteket sem. Pedig több előadást tartottam nekik a témáról, órák hosszat próbálva elmagyarázni a szerintem rendkívül egyszerű, szerintük meg érthetetlenül bonyolult alapokat. Még az ország legkiválóbb akadémikus professzorainak és hivatásos megélhetési zsenijeinek is tartottam előadást, de végig se hallgattak. Annyira nem érdekelte őket a megoldás, hogy szabályosan belém fojtották a szót és udvariasan eltanácsoltak melegebb éghajlatra, mint futóbolondot.

Hát igen, senki sem lehet próféta a saját házában. Sőt, a saját hazájában sem. Bár szerintem még a saját bolygóján sem, mert több évtizednyi munka és kitartó kampány után még mindig ott tartok, ahol az elején. Senki nem kíváncsi a megoldásra. Az emberiség inkább robbanásveszélyes rakétákat épít az űrutazáshoz, amiket én csak tűzijátéknak meg petárdának csúfolok. És amik totálisan alkalmatlanok a bolygóközi vagy pláne: csillagközi utazáshoz.

UFO-k és idegen lények pedig továbbra sem léteznek. Mindenki tagadja, vitatja, kigúnyolja az egész kérdéskört, pedig egyes statisztikák szerint sok tízmillió ember látott már világszerte idegen űrhajókat és sok millió embert elvittek "orvosi vizsgálatra" a különféle fajú látogatók. De az emberiség továbbra is megrekedt a masszív tagadás és mélységes tudatlanság állapotában.

A tudomány még mindig ostobaságok zavaros katyvasza. Az iskolákban még mindig a régi hülyeségeket tanítják a gyerekeknek, felnőtté butítva őket. És közben ezerrel nyomatják nekünk a médiában a nagy hazugságot, hogy milyen sokat fejlődtünk, milyen okosak vagyunk, már szinte mindenre tudjuk a válaszokat, kész megoldásaink vannak. Hamarosan a szabadalmi hivatalokat is bezárhatjuk, mert már mindent feltaláltunk, amit csak lehet! Mi vagyunk a teremtés koronái! Bruhaha! Szerintem még a bokazoknijai sem lehetünk, ennyi ésszel szabadlábon!

A földönkívüliekkel való utolsó találkozásom óta eltelt vagy harminc év. A szabadidőmben ülök az udvaron a hűvös nyári éjszakákon és nézem a csillagos eget, már amennyit meghagyott belőle a fényszennyezés, a légszennyezés, meg az egyre szaporodó műholdak áradata. Egy csomót dolgoztam azért, hogy megértsek valami fontosat, ami hasznára lenne az emberiségnek. De senki sem kér a Joker lapból. Mert mindenki elégedett a tök alsóval a kezében.

Most jöttem rá, miért vigyorgott rajtam valójában az űrkomp kapitánya! Nem abban kételkedett, hogy rá fogok jönni a megoldásra! Francokat! Abban kételkedett, hogy lesz bármi értelme az egésznek! Mert az emberiség még nem elég érett az igazságra. Buta óvodások szánalmas gyülekezete az egész bagázs. Én meg egy marha vagyok, amiért rossz kérdést tettem föl a fickónak. Ha visszajönnének, legközelebb valami sokkal okosabbat, hasznosabbat kérdeznék tőlük. Konkrétan ezt: Magatokkal vinnétek, srácok?

Készült: 2024.01.25.

következõ novella

vissza a listához