Frank Mobile

A BILOKÁCIÓS KÉM

(A Parahadtest sorozat 6. része.)

Ez a nap is olyannak indult, mint a többi, az elején legalábbis. Közvetlenül azután, hogy megérkeztem a központba, és letelepedtem a számomra fenntartott iroda csöndes magányában, a segédtisztem robogott be hozzám kisebb tornádót kavarva maga mögött, kezében egy vékony aktacsomóval.
-Csakhogy megjöttél Bert, a vezérõrnagy már küldetni akart érted!
Steve Deakin hadnagy elébem tette a papírokat, az energiamezejét uraló általános izgalom hullámai pedig elárasztották a szobát. Én nyugodtan fölnéztem rá, letéve az éppen kézbe vett forró teásbögrét és lassan megcsóváltam a fejem.
-Tudok róla. De miért húzod fel így magad, mint egy tinédzser az elsõ randevúján? Talán történt valami?
Steve megállt, rámmeredt és hosszú ujjaival beletúrt szõkésbarna üstökébe. Apró szikrák pattogtak a feje körüli aurarétegekben, az idegesség biztos jeleként. Frissen vasalt öltönyének zsebébõl elõkapott egy szál Marlborot és már majdnem rágyújtott, mikor átnyúlva az asztal fölött lefogtam a kezét.
-Igen, történt valami... Oh, elnézést! Mindig elfelejtem, hogy utálod a dohányfüstöt!-mentegetõzött zavartan.
-Majd kiteszek egy táblát az ajtómra.-mosolyogtam megértõen.-Nos?
-Szóval, pár órával ezelõtt Spanyolországban ismeretlen tettesek elrabolták Jackson P. Warben nagykövetet a madridi rezidenciájából. Most küldték át az elõzetes jelentést a Központi Információ Gyûjtõ Hivataltól, akiket a külügyi szolgálat értesített. Ebben a dossziéban megtalálod a nagykövet összes fontosabb adatát, a fényképeit... Az alelnök személyesen telefonált ide Lawsonnak tíz perccel ezelõtt, hogy sürgõsen találjuk meg a fickót, mielõtt a sajtó világgá kürtölné a dolgot. Az ottani különleges feladatokkal megbízott akciócsoporttal akarják kiszabadítani, de szükségük van a pontos tartózkodási helyére.
-Váltságdíj?-kérdeztem az órámra pillantva, és fellapoztam az iratokat. Madridban alighanem késõ délután van, rövidesen lemegy a Nap. A lehetõ legjobb idõpont egy kis asztrál sétára. A dossziéban hivatali fotók és szigorúan titkos minõsítésû dokumentumok sorakoztak a diplomatáról. Minden, amire szükségem lesz ahhoz, hogy megtalálhassam ezt a kopaszodó, sápadt arcú, sovány férfit. Bárhol is legyen jelen pillanatban ezen a bolygón.
-Egy telefonfülkébõl hívták a követséget másfél órával késõbb és két milliót követeltek Warbenért. Az illetõ nem mutatkozott be, de valószínûleg profi lehet, mert elektronikusan eltorzította a hangját.
-Ilyen gazdag ez a fickó?
-Még annál is gazdagabb Bert! És befolyásos barátai vannak a törvényhozásban. Sokat nem tudok róla, de mintha az alelnök távoli rokona lenne, szegrõl-végrõl... Úgy emlékszem.
Elolvastam a legfontosabb dokumentumokat, igyekezvén jól megjegyezni a számomra használhatónak tûnõ adatokat.
-Menjünk le a hetes szobába.-álltam fel, a hónom alá kapva az iratcsomót és gyorsan kiittam a teámat. Deakin mondott még néhány részletet menet közben a folyosón, de õszintén szólva nem nagyon figyeltem oda rá. A testem és a lelkem igyekeztem felkészíteni a közelgõ akcióra, a megfelelõ légzõ gyakorlatok és lazító technikák alkalmazásával.
Liften mentünk le a Bravo szintre, amely mélyen a felszín alatt helyezkedett el az épület biztonsági zónájában. A Központi Információ Gyûjtõ Hivatal Bilokációs Távérzékelési Részlegében az itt megszokott csend fogadott bennünket. Az elõtérben ácsorgó biztonsági õrök tisztelegtek nekünk, az ügyeletes tiszt elkérte az azonosító kártyáinkat és kinyitotta a több rétegû páncélajtót. Beléptünk a fõfolyosóra.
-Angelica Yorkin százados már itt van, a kettesben.-mutatott Steve a kérdéses ajtó fölött világító készenléti fényre.-Õt is Warbenre állította rá a vezérõrnagy.
Sztoikus nyugalommal vontam vállat a hírre, bár valahol a lelkem mélyén némi izgalom támadt Angelica neve hallatára. A lány borzasztóan csinos volt, igazi délvidéki kreol szépség. Hullámos fekete haj keretezte bájos arcát, sudár termete egy manökenre emlékeztetett engem. Bársonykék aurájában bíbor felhõcskék utaltak arra, hogy nem akármilyen lélek ketyeg a fejecskéjében, szóval igazi boszorkány lehetett a csaj.
Angelica a rangjához képest fiatal volt, ráadásul a legsikeresebb asztrális felderítõk közé tartozott a részlegnél. Pár hónapja került ide hozzánk, az új eresztéssel. A fõnökünk egy misztikus erõkkel játszadozó civil klubban fedezte föl vidéken, a saját állítása szerint korábban táncosnõként kereste a kenyerét valami ismeretlen rock együttes tagjaként. Goch doki a legutóbbi orvosi vizsgálaton nekem külön megsúgta, hogy majdnem olyan jól vizsgázott a paraképességet felmérõ teszten, mint annak idején én, ez pedig magáért beszélõ tény volt.
-Legalább nem leszek egyedül odakint.-csak ennyit mondtam, mikor elsétáltunk a nõ meditációs kamrája elõtt.
A mai napon csak mi ketten voltunk szolgálatban, és terveztem is, hogy majd elcsevegek vele valamikor a nap folyamán az irodájában. Angelica mindezidáig ellenállt a közeledésemnek, mert volt már egy élettársa, egy szerintem fölöttébb fegyelmezetlen és liberális beállítottságú civil programozó a hivatalnál, de úgy véltem, csak idõ kérdése és rövidesen ejteni fogja a pasast. Akkor pedig én jövök, és becserkészem a lányt.
A hetes szoba balra volt, közvetlenül a folyosó végén. Steve elõre sietett, beütötte a kódot a zárba és udvariasan kitárta elõttem az ajtót. Érkezésünkre pislákolva kapcsoltak be a plafonba rejtett világítótestek, a levegõben friss, kellemes hegyvidéki illat terjengett. Ezt szeretem. A közérzetem javításához nélkülözhetetlen a megfelelõen szûrt, tiszta levegõ. Itt nincs zsivaj, mászkálás, cigarettafüst, zavaró hatású energiamezõk és más hétköznapi kellemetlenségek.
Odaléptem a szoba közepén elhelyezkedõ speciális, enyhén döntött támlájú karosszékhez, lerúgva lábamról a cipõt. Körülményesen helyet foglaltam. A segédtisztem közben kinyitotta a sarokban álló acélszekrényt, és egy mintás takarót vett ki belõle, amivel mindjárt be is burkoltam magamat. Bár a helyiségben kellemesen meleg volt, tapasztalatból tudtam, hogy az utazás során lehûl majd a testem és többé-kevésbé fázni fogok.
-Hogy érzed magad?-kérdezte Steve, a székem melletti asztalkára helyezve a digitális életfunkció követõ berendezés masszív táskáját. Elektródákat vett ki belõle, gondosan odaragasztva õket a homlokomra a megfelelõ pontokon.
-Kitûnõen! Spanyolországban még nem jártam.-tréfálkoztam vele könnyedén, és beállítottam a fejtámaszt, mielõtt hátradõltem volna. Steve kazettát rakott a szekrény tetején álló sztereomagnóba és kigöngyölte a tûmikrofon vezetékét.
-Ha úgy érzed bírod még, akkor utána folytathatnánk a C-8-as célpont megfigyelésével vagy a Luna programmal. Lawson vezérõrnagy mielõbb látni szeretné a jelentésedet a ferdeszemûek titkos fegyverkisérleteirõl és a holdi ufó bázisokról.
-Tudom, tegnap említette. Ide rakd a mikrofont a galléromra... Jó! Akkor kezdjük.
Steve bekapcsolta a felvevõt és leült velem szemben az elektroenkefalográf mellé. A készülék parányi monitorán megjelentek az agyhullámaimat regisztráló görbék, állítania kellett valamit a mûszeren, hogy bekalibrálja õket a pontos mûködéshez.
-Hetes szoba, Bert Conrad százados.-mondtam halkan, lehunyva remegõ szemhéjamat.
-Idõpont: június nyolcadika, délelõtt kilenc óra. A célpont egy személy, Jackson Warben nagykövet, akit ismeretlen terroristák tartanak fogva valahol Spanyolországban.
Ezután elhallgattam és csak a feladatomra koncentráltam. Lementem théta szintre és visszavontam a tudatomat a testembõl. Csak egy parányi pont voltam, akkora, mint a lelkem a fejem közepén. Aztán kiléptem a testembõl.
Bilokáció. Az általam alkalmazott tudati technológia lényege a két fókuszos jelenlét. Ilyenkor egyszerre vagyok jelen, érzéseim szerint két különbözõ pontján a téridõnek. A testemben a hetes szobában és valahol másutt a lelkemmel. Most például Spanyolországba ugrottam át, néhány másodperc alatt körbeszáguldva a fél bolygót.
Máris ott lebegtem az asztráltestemmel Madrid fölött, majd lejjebb ereszkedtem, keresve a nagyköveti rezidencia épületét a diplomáciai negyedben. Az emlékezetemben õrzött várostérkép és egy légifelvétel sokat segített. Végül ott álltam a helyszínen, az út közepén és alaposan körülnéztem.
Sötétedett, az épületet övezõ magas kõkerítéssel védett parkban szomorúan bólogattak a platánfák, a lassan gyengülõ meleg szélrohamoknak engedelmeskedve. Nyugaton még vöröslött az ég alja, de a Nap már eltûnt a luxusvillákkal borított dombok mögött. Belebegtem a kovácsoltvas kapun keresztül az udvarba, ahol számos diplomáciai rendszámú gépkocsi és három rendõrautó sorakozott az árnyékban. A két szintes, elegáns ornamentikájú épület bejáratánál civil ruhás testõrök álltak, idegesen nézelõdve, kezükben rádió adóvevõvel. Könnyedén intettem nekik gondolatban, mielõtt besétáltam volna az orruk elõtt a hallba. Nem látnak engem, akár nyugodtan grimaszkodhatnék is elõttük ha kedvem tartaná. Elvégre én csak egy kóborló szellem, igazi láthatatlan kisértet vagyok a gazdagon berendezett és nyugtalansággal terhes házban.
Elsiklottam a nappaliban beszélgetõ rendõrök, családtagok és követségi alkalmazottak mellett, majd a plafonon keresztül felemelkedtem a nagykövet szobájába. Nyomokat kerestem, bármi árulkodó jelet, ami eligazíthatna a történtekkel kapcsolatban.
-Bent vagyok a házban.-mondtam közben odahaza a hetes szobában, folyamatosan tájékoztatva segédtisztemet és a felvevõ készüléket a helyzetrõl.
-Warbent az épület földszinti teraszáról rabolták el, a támadók a hátsó kiskapun keresztül érkeztek.-felelte Steve, számomra alig hallhatóan.-Látod valahol Angelicát?
-Nem... Úgy érzem nincs itt.
Kirepültem a terasz fölé és lejjebb ereszkedtem. A helyszínelõk már végeztek, most csomagolták össze a felszerelésüket. Igyekeztem minden mást kizárni a tudatomból, csak a pár órával ezelõtt itt lejátszódott eseményekre koncentráltam. Az érzéseimre. Mintha magam is ott lettem volna akkor, úgy jelent meg bennem a múlt képe. Az akashából olvastam ki az engem érdeklõ dolgokat, megidézve a történteket a környezõ morfogenetikai térbõl.
-Öten voltak... fekete ruhában, a fejükön álarccal... Öt férfi, a kezükben géppisztolyok. Gyorsan mozogtak, pontosan ismerték a helyszínt... Nyilván gondosan begyakorolták az egészet... Ketten megragadták a nagykövetet és valami sprayvel elkábították, a többiek a hátsó kapuhoz vezetõ ösvény mentén várakoztak...
Miközben Steve-nek meséltem a részletekrõl, végigrepültem az út felett, követve az események nyomait. A környezetbe beleivódott holografikus rezgéslenyomatokat.
-A hátsó úton két kocsi várakozott járó motorral... Egy szürke Citroen és egy zárt barna kisteherautó. A rendszámaik...
Miközben az adatokat diktáltam, már el is hagytam a környéket és sebesen repültem a magasban dél felé. Lelki radarberendezésem ráállt a keresett személy egyedi sajátrezgéseire és tévedhetetlen pontossággal mutatta számomra az utat. Mágnesként vonzott magához az akashában látott férfi személyes kisugárzása.
Balra tõlem Madrid fényei ragyogtak a lassan elõrekúszó éjszakában, alattam piros cserepes háztetõk és gyümölcsösök váltakoztak a kanyargó út mentén. A környék békésnek és elhagyatottnak látszott, alig néhány autót láttam csak fentrõl. Húsz kilométerrel arrébb hirtelen megálltam, mert úgy éreztem helyben vagyok.
-Ez az a ház, ahol fogva tartják a nagykövetet.-mondtam kisvártatva.-Benézek.
-Meg tudod adni a címét?-kérdezte Steve folytott hangon.
-Valami faluban vagyok tíz, tizenkét mérföldre a rezidenciától délre. Már besötétedett... Nincs tábla a ház oldalán, és a szomszédos épületekén sem. Hm... Leírom a környéket, annak alapján majd lokalizálhatjátok a térképen. Tehát... egy mellékutcában van, magas, fehér kõkerítés, az épület csúcsos tetejû családi háznak tûnik. A redõnyök leeresztve, a garázs elõtt bordó Opel áll, a kertben citromfák. Egy kápolna van az utca végén a mûútnál, alig száz méterre... Üresek az utcák. A kápolnától északra nagy bevásárlóközpontot látok parkolóval, szemben vele egy Shell benzinkutat... Ennyi elég lesz?
-Igen Bert. Most menj be a házba és mond el mit látsz.
Behatoltam az épületbe, lágyan áthussanva a téglafalon. Nincs anyag, amin ne tudnék ilyenkor könnyedén átjutni. Ez a jó a parafelderítésben. Egyszer, csak úgy kiváncsiságból az egész bolygón keresztül fúrtam magam, megszemlélve a folyékony köpenyt és a szilárd magot, aztán kerestem magamnak egy mûködõ vulkánt és vidáman úszkáltam a folyékony lávában. Szokatlan élmény volt, mivel nem éreztem semmit alapvetõen. A lelket nem zavarja a nagy nyomás, a forróság, mint ahogy a vákuumban és totális hidegben is vígan elvan, mégis képes érzékelni ezeket a dolgokat maga körül. Látom a hõt, meg a sok egyéb sugárzást, de ezek nincsenek rám hatással. Szinte sebezhetetlen vagyok ebben az állapotban. Majdnem sebezhetetlen.
-Bent vagyok...
Jeanne Maurer arca villant át a tudatomon egy röpke pillanatra. Lassan fél éve már, hogy leszerelt az alakulatunktól, akut bilokációs betegség miatt. Akkoriban kemény csatákat vívtunk több ellenséges ország parafelderítõivel és a fekete sámánok alaposan megszorongattak minket. Jeanne nem akart idõ elõtt meghalni valami mágikus támadás következtében, nehogy anya nélkül maradjon a kislánya, ezért inkább kiszállt a csatából. Elköltöztek valahová, talán a hegyek közé, hogy regenerálódjon a paraháborúban meggyöngült, betegségekkel küszködõ teste. Õszintén hiányoltam a társaságát, különösen mivel asztrálsíkon se nagyon érintkeztünk azóta.
-A nagykövet...-igyekeztem kiverni a lelkembõl minden oda nem illõ gondolatot, hogy mielõbb végezhessek a feladatommal.
-A hátsó szobában ül egy széken megkötözve, két terrorista van vele... A konyhában látok egy harmadikat... és az elõszobában az ajtónál egy negyediket. Öltönyben vannak, a markukban Uzi géppisztoly. Baszk szeparatistáknak látszanak...
-A hátsó kijárat hová vezet?
-Egy pillanat... a kertbe. Ott egy kapu, melyen át lehet jutni a szomszéd telekre... Tehát csak két bejárat van, a kerítésen máshol elég nehéz lenne átmászni. Könnyû volna meglepni õket még ma éjjel, szerintem úgy hajnal felé...
-Jó, ennyi elég is lesz... Gyere vissza Bert!
-Mi legyen a C-8-as helyszínnel?
-Halasszuk késõbbre... Negyed órája vagy úton.
Visszatértem a hetes szobába, ahol az alig lélegzõ testem türelmesen várt rám. Nehezen mozdultak az izmaim, mikor kiléptem a transzból, bár nem éreztem magam különösebben fáradtnak. Nem jó fél-egy óránál huzamosabb ideig távol tartózkodni a testtõl, mert az ember energia rendszerei nagyon megsínylik ezt. A parahadtestünk régi felderítõi közül sokan kerültek kórházba rákos megbetegedéssel emiatt. A magára hagyott test, mint valami üres burok lényegesen sebezhetõbb ilyenkor sejtszinten, hisz a holografikus kényszerterét fenntartó lélek házon kívül van.
-Tartsunk egy kis szünetet, mielõtt elmennél a Holdra. Addig felviszem a szalagot az elemzõknek.-mondta Steve elégedetten.-Angelicával nem találkoztál?
-Nem láttam más kisértetet magamon kívül. Biztos végzett mire odaértem... Felkisérlek Mike-hoz.
Örültem neki, hogy Deakin idõ elõtt visszahívott. Ma valahogy nem voltam olyan jó passzban, mint máskor. Ezt alighanem õ is érezte, de nem mondott semmit nekem. Elég régóta dolgozunk együtt ahhoz, hogy fölösleges szavak nélkül is megértsük egymást.
Elhagytuk a szobát és a lifthez indultunk. Az ügyeletes tiszt pont akkor tette le a telefont.
-Százados úr!-tisztelgett fegyelmezetten, odalépve hozzám.
-Igen?
-Lawson vezérõrnagy úr most telefonált, hogy amint lehet, mindketten menjenek fel hozzá.
-Rendben, köszönöm õrmester.
Fölsiettünk a fõnök irodájába. Angelica és a segédtisztje már ott volt, úgy tûnik vártak ránk.
-Hogy ment?-kérdezte kiváncsian a nõ, mire barátságosan rámosolyogtam és letelepedtem a mellette álló székre.
-Mint az elsõ menet általában, ha jó kondiban vagyok.
Mindenki vigyorgott a félreérthetõ megjegyzésen, sõt, még az egyébként szigorú tekintetû Lawson szája sarkában is felfedezni véltem egy bágyadt mosolyt. A vezérõrnagy felemelkedett íróasztala mögül és szembenézett négyünkkel. Skarlátvörös aurájában vegyes érzésekre utaló energiafelhõk kavarogtak, szíve szaggatottan kalapált izmos mellkasában. Éreztem, hogy kellemetlen hírt kell közölnie velünk.
-Remélem hamar megtalálják a leírásotok alapján azt a helyet, ahol fogva tartják Warben nagykövetet. Egyébként nem azért hívtalak ide benneteket, hogy errõl vagy a többi felderítõi munkáról beszéljünk. Valami sokkal komolyabb dologról van szó...
Kis szünetet tartott, nem tudva hogyan kezdje el, aztán végre kinyögte.
-Nos, sajnálattal kell közölnöm, hogy a részlegünket felszámolja a hivatal. Most kaptam meg a parancsnokság levelét, amelyben hivatalosan közölték, hogy a Bilokációs Távérzékelési Részleget azonnali hatállyal megszûntetik... Minket pedig áthelyeznek a Nemzetvédelmi Parahadtesten belül a Mágikus Technológiai Részleg irányítása alá.
Döbbenten ültünk másodpercekig.
-Micsoda...? De hát miért?-vonta össze a szemöldökét Angelica haragosan.
-Talán nem szolgáltattunk elégszer stratégiai fontosságú információkat a KIGYH-nak?-kérdezte Steve a fejét csóválva.
-Biztos sokallták a fizetésünket.-jegyeztem meg fanyar képpel. Sok idióta döntést láttam már a hadseregben az eddigi pályafutásom során, de vitán felül ez volt eddig a legnagyobb baklövés, amit csak elkövethet a parancsnokságunk önmaga és az ország ellen.
-Nem errõl van szó.-Lawson lehalkította hangját és immáron sokkal bizalmasabb modorban folytatta.-Amit most mondok az még nagyobb katonai titok, mint a mi részlegünk puszta létezésének ténye... Világos...? Bizalmasan tájékoztattak, hogy a hadseregnek nincs többé szüksége az általunk végzett felderítõi munkára. Ugyanis találtak egy jobb módszert a parafenomének alkalmazásánál.
-Jobb módszert?-a hangomban kételkedés csendült, miközben összenéztem Angelicával. A lány aurájában a bizonytalanság vibrálása keltett érdekes interferenciákat, azt tanulmányoztam töprengve. Végülis nekünk mindegy miért helyeznek át máshová, amíg a szokásos fizetésünket kapjuk. Azt pedig a belépéskor aláírt szerzõdés garantálja. Ha nem kell nekik a munkánk, majd tologatjuk az aktákat a mágusoknál.
-Igen, egy lényegesen hatékonyabb megoldást.-folytatta Lawson kimérten.-Valami Andrew Balogh nevû fickó áll az ügy hátterében a Paratechnológiai Kutatások Részlegétõl. Állítólag távolbalátó gépet készített. Eseményleolvasónak hívják és ezzel akarják felváltani a mi csoportunkat. Többet nem tudok én sem.
-Hát ez jó! A gépek már az asztrálsíkról is kiszorítanak bennünket!-tettetett felháborodásom nem talált megértésre a többieknél. A hallottakon tûnõdtek.
-És mit fogunk csinálni a Mágikus Technológiai Részlegnél?-kérdezte Angelica segédtisztje, egy középkorú dundi nõ. Azt hiszem Rose-nak hívták. Õ olyan ritkán szólalt meg, hogy a háta mögött csak Ms. Hallgatagnak becéztük.
-Még nem tudom, valószínûleg beosztanak minket valamelyik kutatási programjukba.
-Szóval kisérleti nyulat csinálnak belõlünk.-Angelica nem tûnt valami boldognak.
-A többiek még nem tudják, ugye?
-Holnap közlöm velük ha bejönnek dolgozni... Most menjetek csomagolni, pénteken átköltözünk az új munkahelyünkre az MTR-hez.
A lányok és Deakin leverten távoztak az irodából, de nekem nem volt olyan sietõs.
-Akkor ne folytassuk a munkánkat?-kérdeztem még, mielõtt követtem volna a társaimat.
-Péntekig, az még három nap! Ott van a Luna program például, amin Alfonsoval dolgozunk... A holdi ufó ûrbázisok felderítésével mi lesz?
-Majd folytatják amazok...-sóhajtotta a fõnökünk lemondóan. Láthatóan neki sem tetszett ez az eljárás, de belenyugodott a döntésbe.-Ez nem a mi dolgunk többé Conrad százados.
-Értettem uram.-nem akadékoskodtam tovább, tisztelegtem és leléptem. Egy olyan titkos szervezetnél, mint a Nemzetvédelmi Parahadtest, jobb nem firtatni a parancsnoki döntések okait.
Elhagytam Lawson irodáját és a többiek után indultam azon tûnõdve, vajon mit fog hozni számomra a holnap. Akkor még nem sejtettem, milyen hihetetlen kalandokban lesz részem rövidesen és, hogy hány ember életét fogja döntõen befolyásolni majd az áthelyezésem.
De ez már egy külön történet lesz...

VÉGE

következõ novella

vissza a listához