Frank Mobile

DIMENZIÓABLAK

(A Parahadtest sorozat 7. része.)

Miután az utolsó csatlakozót is beillesztettem a központi foglalatba, lecsuktam a védõburkolatot és megtöröltem a kezem a köpenyem sarkában. A hátam már sajgott az órákig tartó görnyedezéstõl, ezért most megkönnyebbülten rogytam le a szerelõpad közelében árválkodó karosszékek egyikére.
-Bekapcsolhatom Nick?-kérdezte Erwin a túloldalról, elfordulva a kéken villogó ellenõrzõ monitorok pultjától. Borostás arcán újfent összeszaladtak a ráncok, ahogy babrálni kezdett a berendezés kapcsolóival. Szótlanul bólintottam, mire áram alá helyezte a dimenziókamerát. Elektronikus csippantások sorozata, majd alig hallható zümmögés jelezte a burkolat alól, hogy a készülék vételre állt.
-Minden lámpa zöld. Szerintem jó lesz.-állapította meg Melinda, egy csésze kávét nyújtva felém a szomszéd fotelbõl, amit köszönettel elfogadtam. Michael nem szólt semmit, inkább nekilátott félretolni a szerszámokkal megpakolt görgõs asztalokat.
-Perceken belül itt lesznek Andrew-ék, szerintem rakjunk rendet!-nézett az órájára Erwin.
-Ne úgy nézzen ki ez a laboratórium, mint valami kupleráj!
-A kupleráj az enyhe kifejezés!-mosolyodott el Melinda, segítve neki bepakolni a fiókokba az asztalon szanaszét heverõ iratokat és dossziékat.-Mióta nem takarítottunk itt? Öt hete...? Áll a por a mûszereken!
-Legalább látják majd a fejesek, hogy nem porszívózással töltjük az idõnket!-mondtam kedélyesen és felhörpintettem a kávét.-Egy kis kosz különben sem árt. Megadja a hely patináját!
-Meg tartósít!-vigyorgott rám Michael cinikusan, felmutatva egy nagyobb gépalkatrészt, aminek belsejében sûrû pókháló terpeszkedett. A Paratechnológiai Kutatások Részlegében meglehetõsen laza hangulat uralkodott ma, köszönhetõen annak, hogy végre sikerült üzembe helyeznünk az új masinánkat, amin az elmúlt hónapokban agyaltunk.
-A munka kosszal jár. A takarítás során mindig összekavarodnak a dolgok, aztán meg semmit sem találunk. Jól van ez így.-bölcselkedtem a szerszámos ládámban turkálva.-Hé! Nem látta valaki a piros nyelû csillag csavarhúzómat?
-Itt van! És különben sem tudunk mindent elpakolni, nincs elég hely.-Erwin letörölte a szerelõpadról a zsírfoltokat, majd a sarokba vitte a kisérleti berendezéshez használt elektrikumot tartalmazó speciális tartályt.
Segítettem neki irányba fordítani a fõképernyõ masszív dobozát, csaknem leverve közben három ott felejtett üdítõs poharat. A mûszerpulton meghitt rendetlenség uralkodott. Félig elfogyasztott szendvicsek, mikroelektronikai alkatrészek és jegyzetlapok zsúfolódtak rajta össze, több célszerszám társaságában. Ekkor nyílt az ajtó a terem túlsó végében, és mi egy emberként fordultunk a belépõk felé. Megérkeztek a fõnökeink.
Andrew Balogh professzor haladt az élen, lobogó mocskosfehér köpenyében, zilált barna hajjal és örökké gubancos szakállával, mint mindig. Õt a laboratóriumon belül szinte sosem láttuk még tiszta ruhában, rendezett külsõvel, úgyhogy nem okozott a számunkra meglepetést azzal, hogy így fogadja a magas rangú vendégeket is. A magyar származású fizikaprofesszor volt a Paratechnológiai Kutatások Részlegének szellemi atyja és irányítója, mondhatni a legfontosabb ember minálunk.
A társa Peter Farkas, a csoport elektromérnöke és másik nagy koponyája mögötte ballagott, vaskos iratkötegeket cipelve a hóna alatt. Õ szintén abból a kis közép-európai országból jött ide dolgozni, mely oly sok tudóst és feltalálót adott már a világnak, jóformán teljesen ingyen. Csak néhány éve került hozzánk az agyelszívás eredményeként, s máris többet produkált, mint mások egész életükben.
Három magas rangú katonatiszt volt a társaságukban, akik érdeklõdve, kiváncsi tekintettel nézelõdtek a kilences laborban, ahol mostanában a legintenzívebb munkákat folytattuk. Közüllük kettõt már ismertünk. Dean Finlay õrnagyot a Központi Információ Gyûjtõ Hivataltól, az egész kutató részleg parancsnokát, és Abraham Coward ezredest, a Nemzetvédelmi Parahadtest új vezetõjét.
-Látogatóink jöttek fiúk! Hogy álltok a kamerával?-pislogott ránk Balogh professzor, mellényzsebébõl gyorsan elõkeresve drótkeretes szemüvegét. Egyenesen a szerelõpadhoz ment, hogy megvizsgálja a készüléket. Jól látható izgalma ránk is átragadt, a helyünkre siettünk, hogy elkezdhessük a következõ tesztet.
-Jónapot uraim!-köszöntött minket Coward ezredes szívélyesen.-Engedjék meg, hogy bemutassam Clarence Stuart tábornokot a vezérkartól! Õ a különleges hadmûveletekkel megbízott ügyosztály parancsnoka.
A tábornok visszafogottan biccentett. Lerítt róla, hogy ritkán forgolódik errefelé, én legalábbis még sosem láttam a bázison amióta itt dolgozom. Egyenruháján számtalan plecsni díszelgett, jobb arcfelén halvány sebhely nyomát véltem felfedezni.
-Õk a mi legjobb szakembereink!-büszkélkedett velünk az ezredes.-Bemutatnám õket! Erwin Dexter elektromûszerész Pasadenából... Nick Vesco eseménytáros, a kronovizor egyik legjobb ismerõje...
Ez természetesen én voltam. A vezérlõpult mögé ülve dolgozni kezdtem a tasztatúrán, beállítva a rendszer mûködési paramétereit. Balogh professzor közben váltott néhány szót Farkassal és egy kapcsolási rajzot nézegettek.
-Michael Broughton és Melinda Moody tudományos asszisztensek.-fejezte be mondókáját Coward, és hellyel kínálta a tábornokot a közelemben.
-Kezdhetjük Andrew?-érdeklõdött Erwin a hátam mögé állva. A professzor odasietett hozzánk, leülve a számára fenntartott nyikorgó forgószékbe. Szemével végig pásztázta a mûszerek élénk színekben ragyogó kijelzõit. Melinda még félretolt egy lámpaállványt az útból, hogy mindannyian jól lássuk a fõképernyõt, majd aggódva beleharapott érzéki alsóajkába. Ha most sem sikerül... de jobb nem is gondolni erre. Ujjam a rendszer fõkapcsolójára tettem.
-Ez lesz a nyolcadik kisérlet.-mondta Andrew a katonáknak.-Elvégeztük a szükségesnek ítélt módosításokat a rezonátoron, elvileg tehát mûködnie kellene. Hacsak nem feledkeztünk meg valamirõl.
-Elmondaná professzor úr, mi a lényege ennek a berendezésnek, amin olyan régóta dolgoznak?-szólalt meg a tábornok mély, rekedtes hangján. Homlokomon nyomban összeszaladtak a ráncok ezekre a szavakra. A pali biztos olvasta a jelentéseinket, amiket a vezérkarnak szokott összeállítani Finlay õrnagy. Szóval nem lehet valami lángész, ha ezek után azt se tudja, mit fejlesztünk a hadseregnek már hónapok óta.
Andrew finoman megálljt intett nekem és a tisztek felé fordulva magyarázni kezdett.
-Igen, tábornok úr! Az a készülék az asztalon egy dimenziókamera, amivel szeretnénk kipillantani a saját három dimenziós téridõnkbõl... Olvasta az elméletemet az univerzum térszerkezetérõl? Öt hónapja küldtem el a tudományos szakbizottságnak. Feltételezem, ön is kapott belõle egy példányt!
-Igen, õ... kaptam!-krákogott a tábornok zavartan.-De meg kell mondanom õszintén, nem sokat értettem a fejtegetéseibõl. Nem vagyok fizikus.
-Még a szakembereink sem értik mind azokat a dolgokat, amikkel Mr. Balogh elõ szokott állni a jelentéseiben.-dünnyögte Finlay õrnagy elégedetten. Ez természetesen dicséret volt, nem kritika. A professzor együttérzõen bólogatott és megigazgatta szemüvegét.
-Nos, akkor igyekszem érthetõen fogalmazni... Tehát! Amióta felfedeztük a gravitációs hullámokat az intézetben, alapvetõen megváltozott a tudásunk az univerzum felépítésérõl és mûködésérõl. Az emanodetektoros megfigyeléseink, késõbb pedig a kronovizor alkalmazása a katonai felderítésben, és a tudományos kutatások terén számos olyan információhoz juttatott hozzá bennünket, melyek a jelenlegi világképünk felülbírálatára késztettek minket. Ez felér egy komplett paradigma váltással, ami ha megerõsítést nyer és nyilvánosságra kerül, óriási változásokat indít majd el a világban.
-Ezért kell a legszigorúbban titokban tartanunk a laboratóriumunknak még a létét is!-vágott közbe halkan Finlay õrnagy.
-Valóban, a stratégiai jelentõsége a hírszerzés terén egyszerûen felülmúlhatatlan!-vigyorodott el Coward ezredes, pontosan látva mirõl van szó.
-Rájöttünk arra, hogy a gravitációs vizorral csak a mi saját téridõ esszenciánkat, azaz dimenzió tartományunkat vagyunk képesek látni.-folytatta a professzor, figyelmen kívül hagyva a megjegyzéseket. Nekünk, tudósoknak meg volt a véleményünk errõl a paranoiás titkolózási mániáról, de régen megtanultuk már, hogy a katonákkal nem szabad vitába szállni hasonló kérdésekben.
-Viszont az univerzumunk ennél jóval több dimenziós. Az elgondolásaink szerint egészen pontosan tizenhat darab négy dimenziós rendszerbõl áll, melyek egymásba ágyazódnak, mivel közös forrásrendszer kelti õket. Fizikailag egy helyen vannak, de eltérõ keletkezési fázisokban, mondhatni párhuzamosan. Csupán vékony hullám interferencia hártyák, spirálisan csavarodó idõfelszínek választják el õket egymástól. Ezek különítik el az egyes rendszereket, és ezért nem látjuk a többi, párhuzamos dimenziót a csak a mi dimenziónkra hangolt mûszereinkkel. A Nemzetvédelmi Parahadtestnek vannak olyan sámánjai, bilokációs felderítõi, akik képesek átnézni, sõt átjutni ezekbe a világokba testenkívüli élmény során. Ezt hívják a misztikában színrõl-színre látásnak. Õket nemrég helyezték ide hozzánk és nagy hasznukat vesszük a kutatómunkában. Bert Conrad, Alfonso Corbucci és Angelica Yorkin századosokra gondolok itt elsõsorban.
-Most kimenõn vannak.-suttogta az ezredes alig hallhatóan, de senki sem figyelt rá. Mindannyian Balogh professzort hallgattuk, aki lelkesen mesélt a felfedezéseinkrõl.
-Az õ beszámolóik alapján jöttünk rá, mi módon lehetne ablakot nyitni a párhuzamos világokba. A Mágikus Technológiai Részleg kutatásai nagy segítségünkre voltak abban, hogy megépíthessük ezt a dimenzióablakot. Ms. Moodynak sikerült számos olyan ókori és középkori feljegyzést, vallási és misztikus kódexeket, sõt agyagtáblákat összegyûjtenie, melyek pontosan leírják a dimenzióvilágok tulajdonságait...
-Jó, jó, értem!-szólt közbe türelmetlenül a tábornok.-Ezt tudom! A vatikáni könyvtárban is vannak olyan õsi szent iratok, amelyek alapján az egyház tudósai még a hetvenes évek végén egy kronovizort konstruáltak, az Ernetti-gépet! Azóta is bámulják a bíborosok meg a pápa esténként, egy földalatti titkos helyiségben, ahová elrejtették a világ elöl.
-Igen, csak az õ készülékük nem irányítható úgy, mint a miénk!-mosolyodott el a professzor.
-Kronovizorral megnéztük a szerkentyûjüket. Nem tudták megoldani a pontos antennavezérlést, mivel a mûszaki rajznak az a darabja elveszett az évszázadok viharaiban, és a jezsuita fizikusok nem jöttek rá a megoldásra! A mi idõtávcsövünk viszont századfokos felbontással mûködik és állítható a vétel sávszélessége!
-Vagyis sokkal jobb!-mondtam én az igazságnak megfelelõen.
Közben az elõzõ munkahelyemre gondoltam a Központi Információ Gyûjtõ Hivatalnál. Tavaly még graviszörfösként dolgoztam az Eseménykövetõ Részlegnél, de hamar elment a kedvem az örökös kukkolástól, információ bányászattól egy idõtelevízió képernyõje elõtt ücsörögve. Túl sokat láttam a világból sajnos, ezért józan megfontolásból inkább visszakértem magam Balogh professzor csapatába, ahol sokkal izgalmasabb munka folyt a laboratóriumokban. Ebben persze szerepet játszott az a tény is, hogy a szintén eseménytáros barátnõm, Lisa Anderson kitette a szûrömet egy összezördülésünket követõen.
-Kilenc hónapi kisérletezés után készítettük el a dimenziókamera prototípusát, amely sajnos eddig még egyszer sem mûködött. De talán majd most...!
A professzor sokatmondó szünetet tartott, láthatóan befejezve az elõadását.
-Értem.-bólintott nagysokára a tábornok, erõsen összevont szemöldökkel.-Tehát ezzel a géppel átláthatunk más dimenziókba. És mi haszna van ebbõl a hadseregnek?
-Ez csak a kezdet uram!-vont vállat Balogh könnyedén.-Alapkutatást végzünk, hogy új technológiát fejleszthessünk ki az itt megszerzett ismereteink segítségével. A következõ lépésben esetleg megpróbálhatunk átjárót létesíteni más téresszenciákba, amolyan dimenziókapukat. Aztán ott van a térugrás megvalósítása! Az egyes dimenziórétegek keltési ritmusában felfedeztünk egy rövid szünetet. Ebben a fázisban mindig éppen hiányzik a téridõ esszenciája, vagyis csak az õskáosz puszta hullámtere tölti ki. Ezt hívták régen tisztítótûznek vagy purgatóriumnak a beavatottak. Mi szeparátornak kereszteltük el a jelenséget. Itt mindig éppen nemtér-nemidõ állapot uralkodik. Ha ebbe szinkronizálódunk mondjuk egy ûrhajóval, akkor fizikai elmozdulás nélkül, egy másik ponton visszalépve a téridõbe, nagy távolságokra tudunk elugrani. De ez Peter barátom szakterülete!
-Alapos vizsgálatoknak vetettük alá a légierõtõl kapott ufó filmfelvételeket.-lépett elõre a szólított, homlokát dörzsölgetve. Farkasnak láthatóan nem volt ínyére, hogy a kisérlet helyett szövegelésre kell pazarolnia az idõt, de azért türelmesen elmagyarázta a katonáknak, mire jöttünk rá a földönkívüliek technikáját elemezve.
-A bolygónkra látogató idegen ûrhajók valószínûleg mind térugrással közlekednek a kozmoszban, bár egyelõre csak sejtéseink vannak, hogy csinálják. A nagy sebességû videó felvételeken jól látható, hogy ezek a csészealjak nem mozognak a térben, hanem ciklikusan eltûnnek és valamivel odébb megjelennek. Képesek másodpercenként tíz ilyen ugrást is megvalósítani, akár több száz vagy ezer kilométeres térközzel. Ennek az alapelveit szeretnénk megérteni a dimenziókamera segítségével.
-Ez valóban stratégiai fontosságú ügy.-bólintott megértõen Stuart tábornok.-Amennyire én tudom, a Roswellnél talált ûrhajóroncs hajtómûvének még az elvét sem egészen értik a vele foglalkozó fizikusok, nemhogy építenének olyat! Lendkerekes gravitáció torzító motorokat már tudunk készíteni, de a térugrás valami egészen új és különleges dolog lesz, ha megvalósul. Egy igazi hét mérföldes csizma a hadseregnek!
-Mint a mesében, igaz?-kérdezte Finlay õrnagy, vidáman dörzsölgetve tenyerét.-Hipp-hopp, ott legyek ahol akarok!
-Úgy valahogy!-hagyta rá Balogh professzor nyugodtan. Aztán hozzátett néhány távlati elképzelést, hogy tovább üsse a vasat a feletteseinél. Minél jobban a maga oldalára tudja állítani õket, annál több pénzt és mûszaki eszközt kapunk a munka folytatásához.
-De nem csak a csillagközi utazás kulcsa lesz így a kezünkben, hanem a korlátlan energia kicsatolásáé is a téridõbõl! Ez az a bizonyos szabadenergia, nullponti energia, amivel több országban kisérleteznek már, nem csak minálunk. A kavitációs motorokkal végzett kisérleteink a négyes laborban megmutatták, hogy az ilyen rendszerek teljesítményét akár ezer százalékosra is növelhetjük. A gravitációs hullámokat energiatermelésre felhasználni szerintünk sokkal egyszerûbb, mint annihilációs reaktort vagy óriási fúziós erõmûvet építeni milliárdokért. És mennyivel olcsóbb lesz! Az ötös laborban van egy kisérleti térgenerátorunk, azon is dolgozunk ezzel párhuzamosan. Ha akarják, a teszt után megmutatom önöknek. A múlt heti próbaindításon már ezerkétszáz százalékos teljesítményt produkáltunk vele! Vagyis tizenkétszer annyi energiát adott le a rendszer, mint amennyit vissza kellett táplálnunk a mûködtetéséhez!
-Tudok róla! És ennek a dimenziókamerának mi az alapelve?-érdeklõdött a tábornok türelmesen. Láthatóan õt jobban érdekelték a gyakorlati alkalmazások, mint a tudományos magyarázatok és elméletek.
-Ez egy elektromágneses rezonátor.-mutatott a szerelõpadon árválkodó készülékre Balogh.
Végre az új szerkentyûnkre terelõdött a figyelem, amely miatt Balogh meghívta ezeket a stráfosokat örvendezni. Talán nem fogunk felsülni vele, mint a múlt héten.
-Két vastag, fémezett üveglap közé folyékony, türkizzöld színû elektrikumot helyeztünk légmentesen. Olyan ez, mint egy ablak. A keretbe épített nagyfeszültségû tekercsek rezgésbe hozzák a folyadékot és mintegy túlgerjesztik, áthangolva az anyagát egy másik téridõ rezgéstartományára. Ha pontosan állítottuk be a folyadék összetételét és vastagságát, valamint a frekvenciát, átlátszóvá fog válni és megláthatjuk mi történik odaát, a szomszédos dimenzióban... Elméletileg!
-Elméletileg!-viszhangozta Peter Farkas türelmetlenül.-Oké! Kezdhetjük Andrew? Túl fog melegedni az áramkör ha még sokáig várunk!
-Jól van, indítsd el Nick!-fordult felém egy pillanatra Balogh.-Okultunk az elsõ kisérletbõl, ezért zártuk dobozba az ablakot. Felrobbant ugyanis az üveglap a teszt során és többeket megsebesítettek a szilánkok... Valószínûleg nem bírta a gerjesztést... A keretet egy-egy videókamera veszi mindkét oldalról, a fõernyõn látjuk az osztott képet és a fõbb adatokat.
Én eközben lenyomtam az indítógombot, mire lassan erõsödni kezdett a zúgás a készülékben. A vezérlõ rendszer monitorain meglódultak a számsorok.
-Az idõtávcsõ ha jól tudom nem így mûködik.-mondta Finlay õrnagy, izgatottan a képernyõre meredve.-Miért nem tudták ugyanúgy megoldani ezt is?
-Valószínûleg azért, mert a gravizor érzékelõje és parabola antennája csak azt a teret képes venni, amelyben az atomjai rezegnek.-Farkas súgott neki valamit, de én már nem hallottam.
A zümmögés ugyanis betöltötte a termet, enyhén pulzálva, ahogy a vezérlõ program az elektromágneses mezõ frekvenciáját állítgatta, hogy megtalálja a helyes értéket a dimenzióhártya áttöréséhez. A képernyõn sokáig csak az ablak zöld színû üveglapja látszott, aztán végre történt valami. Homályos vonalak, lüktetõ formák jelentek meg a folyadékban, mint valami fantomkép a tévében, ha túl közel sugároz egymáshoz két televíziós csatorna az éterben. A képek egyre erõsebbek lettek, majd színek villantak föl, s a következõ pillanatban hirtelen beugrott a kép.
Egy domboldalra láttunk rá az egyes kamera állása felöl, a kettes viszont egy sziklás völgyet mutatott furcsamód, amelyen keskeny folyó kanyargott keresztül. Nyulak legelésztek a haragoszöld fûben, az égen madárcsapatok szálltak, színes pillangók repkedtek a virágok fölött, egyszóval idilli látvány tárult elénk arról a másik világról.
-Hát ez meg mi?!-kiáltott fel döbbenten Coward ezredes.-Nyulak?!
-Gyorsan egy kazettát, fölvételre!-parancsolta a professzor izgatottan.-A dimenziókamera tehát mûködik! Nagyszerû...! Rögzítsetek mindent, amit csak látni fogunk!
Michael gyorsan teljesítette a kérését, majd Erwinnel örömtáncot lejtettek a hátunk mögött. Aztán odasiettek a készülékhez, és Balogh utasítására, óvatosan megragadva a szélénél elfordították az egészet. A kamerák által mutatott kép szinkronban mozdult velük, lassan körbepásztázva az ismeretlen tájat. Az látszólag semmiben sem különbözött egy földi mezõtõl, akár a támaszpont határában is lehetett volna a kamera ennyi erõvel. Idõbe tellett, mire egyikõnk észrevette, hogy valami nem stimmel a képpel. Melinda volt az, akinek feltûntek az eltérések.
-Hé! Ezek a nyulak milyen hatalmasak...! Akkorák, mint egy bokor! Ott! Látjátok...? Legalább másfél méteresek lehetnek! És milyen kék szemük van!
-Fogalmunk sincs milyen állatfajok élhetnek más dimenziókban!-bölcselkedett Farkas.
-Hogy lehet az professzor, hogy az egyik kamera a mezõt mutatja, a másik pedig közben egy völgyet?-kérdezte a tábornok tanácstalanul. Õt nyûgözte le a legkevésbé az eredmény, nyilván valami sokkal látványosabbra számított lélekben.
-Az üveglap úgy viselkedik, mint egy sík felület, ami átlóg a szomszédos dimenzióba. Mindkét irányból átlátszó, tehát két irányba látunk vele egyszerre. Késõbb készítünk neki egy távvezérléses platformot, amivel tetszõleges irányokba forgathatjuk majd a keretet. Kezdetnek azonban így is megteszi. Fiúk, hagyjátok a dobozt! Áthangolom egy másik esszenciára! Lássuk, sikerül-e!
Balogh ujjai végigzongoráztak a billentyûzeten, mire eltûnt a táj képe és újra megjelent a zöld üveglap.
-Kiváncsi vagyok, át tudunk-e nézni vele a hipertéri esszenciákba is!-dünnyögte Farkas az állát simogatva.
-Hipertér? Az mi?-kérdezte Stuart tábornok.-Amiben az ûrhajók utaznak a fénysebességnél gyorsabban a fantasztikus filmeken?
-Nem egészen uram.-magyarázta a tudós a jegyzeteit lapozgatva. Láttam rajta, hogy erõsen igyekszik elfolytani mosolygását. A sci-fi írók ötletei ezen a téren sajnos nélkülöztek minden realitást. Méghogy fénysebességnél gyorsabban száguldó ûrhajók! Látszik, hogy a filmesek nem tanultak fizikát. Farkas végül odaállt a jobb oldali sarokban álló táblához és rajzolni kezdett rá, hogy érthetõbb legyen a mondanivalója.
-A téridõ rétegei a legjobb tudomásunk szerint aszimmetrikusak. A tér görbültre keletkezik, mert az azt keltõ forrásrendszer forog a tengelye körül. A mi terünk jobbos csavarodású. Ez úgy néz ki, mint egy csigaház, aminek a felülete a végtelenségig terjed a fény sebességével távolodva a kibocsátó térforrástól. A menetemelkedése arányos a térforrás átmérõjével. Az általa keltett tizenhat esszencia három ötös csoportra oszlik, melyeket egy tizenhatodik, közös dimenzió tart össze.
Hevenyészve felrajzolt a spirálvonalak mellé egy három oktaéderbõl álló rendszert is, amik egy közös csúcsban érintkeztek. Ezt hívják a misztikában triásznak vagy három gyémántnak, a szerkezete után. Melinda odairányította egy asztali lámpa fényét, hogy jobban lássuk a részleteket.
-A zsidó misztikában ez a közös pont a sicut. Mi az egyik ötös csoportban vagyunk, ezeket neveztük el Andrew-val téri dimenzióknak. A másik két csoportot pedig egyes és kettes hipertérnek. Az összesen hatvannégy dimenzió, egymásba ágyazva.
-Elég bonyolult elképzelés az euklideszi térhez viszonyítva!-dünnyögte Coward ezredes.
-Viszont abban nem is lehet leírni a részecskéket, a fényt meg a kölcsönhatásokat!-vágott vissza Farkas oktatóan. Senki sem szállt vitába a fejtegetésével, elvégre õ volt a szakértõ, ezért lelkesen folytatta.
-A feltételezéseink szerint a nemtér-nemidõben léteznie kell antitéri univerzumnak is. Ez valószínûleg pontosan olyan, mint a mi triászunk, csak ellenkezõleg csavarodik. Balos forgású téridõrõl van szó, antitérrõl, amelyben antianyag és antifény található.
-Antianyag...? És az nem veszélyes ránk nézve?-Finlay õrnagyon látszott, hogy erõsen gondolkodik valamin.-Mi lesz, ha kaput nyitunk egy ilyen világba?
-Totális katasztrófa.-néztem rá barátságosan, mire leesett az álla.
-De az még odébb van!-tettem hozzá leplezetlen vigyorgással.-Elõbb tanuljunk meg mozogni a saját tereinkben, mielõtt kimerészkednénk az õskáoszba!
-A mi jobbos terünkben minden anyagi részecske balos, tehát odaát a balos térben jobbos részecskéknek kell létezniük.-fejtette ki Farkas türelmesen.-Ha az anyag és antianyag találkozik, pármegsemmisülés az eredménye. Egy jó nagy bumm...!
Folytatta volna még elméleti fejtegetéseit, de ekkor újra villódzni kezdett a dimenzióablak felülete, és ez jó idõre félbeszakította a kiselõadást.
-Bejött a kép!-bökött oldalba Balogh professzor.-Ez más lesz...!
Egy sötét szobát mutattak a kamerák, benne egyszerû, primitív bútorokkal. Senki sem tartózkodott a látómezõben, az ajtó és a spalettás ablakok be voltak csukva.
-Na, így tudnak behatolni a földönkívüliek egy zárt épületbe!-mutatta Erwin széles gesztussal.-Nyitnak egy ablakot a negyedik dimenzión keresztül és szépen besétálnak a halálra rémült tulajdonos orra elé! Aztán elviszik egy kis vizsgálatra. Brr...!
-Ezt úgy mondtad, mintha jártak volna már nálad!-incselkedett vele Melinda borzongva.
-És ha az ellenség fõhadiszállása van a túloldalon, csak átdobunk egy kézigránátot vagy atombombát és gyorsan becsukjuk a kaput!-bólogatott Coward elégedetten.-Ez jó!
Láttuk rajta, õ csak katonaként képes gondolkodni a világ dolgairól. Elég szûk látókör egy ilyen magas pozícióban lévõ ember számára.
-Keresek egy harmadikat!-a professzor megint matatni kezdett a klaviatúrán, míg a katonák összesúgtak egymás közt, sejteni lehetett, hogy mirõl.
-Kombinálni kellene a kamerát egy emanodetektorral Andrew!-javasolta Michael halkan.
-Így nem sokat látunk azokból a világokból! Nem vihetjük odébb akárhová a keretet, hogy körülnézzünk a szomszédban.
-Kitûnõ ötlet, amint lehet megcsináljuk!-bólogatott õ a képernyõre meredve. Ezúttal hullámzó, végtelen kékség uralta a látómezõt mindkét irányban. A tenger volt az. Szürke halak úszkáltak a távolban, egy apró medúza lebegett el a kép szélén. Pár méterrel a víz szintje alatt lehettünk.
-Ez nem valami izgalmas.-Michael kijelentése néma egyetértésre talált nálunk, ezért a prof gyorsan tovább lépett innen.
-A negyedik esszencia!-itt már több látnivaló akadt. Egy kórház mûtõjében találtuk magunkat, ahol a fehér köpenyes orvosok szorosan körbeállták az asztalon fekvõ beteget. Ugyanolyan emberek voltak, mint mi, csak éppen azúrkék bõrszínûek és meglepõen vékony testalkatúak. Bár a falnál álló szekrények és mûszerek idegenszerûnek látszottak, mégis felismertük a rendeltetésüket.
-Ez már sokkal érdekesebb!-mondta Erwin éledõ kiváncsisággal. A katonák szintén abbahagyták a szövegelést és a képre meredtek.
-Vajon hogy lehetne a kép mellé a hangot is áthozni?-tûnõdtem félhangosan, a kijelzõket lesve fél szemmel.-Kezd túlmelegedni a rezonátor, szerintem le kéne állítani egy idõre.
-Jól van, mindjárt kikapcsoljuk!-döntött gyorsan a prof.
A kék bõrû orvosok egyike ekkor elfordult a mûtõasztaltól és belenézett a kamerába. Arcát maszk takarta, a fején fehér vászonsapka feszült. Nagy, kerek szemei feketén csillogtak a mennyezeti lámpák fényében, a kezében egy kék színû vértõl iszamos ollót tartott. Megbûvölten meredtünk a jelenetre, senki nem szólt semmit. Egészen addig a pillanatig, míg az orvos oda nem jött a dimenzióablakhoz, egészen közel. Szinte éreztem szemében a döbbenetet, ahogy belenéz a kamera lencséjébe, majd két kézzel átnyúlt a képsíkon, tétován tapogatózva, mintha keresne valamit. Furcsa mód beleláttunk ekkor a karjába, lüktetõ erek, vékony csontok és izmok keresztmetszetét pillantva meg a képsíkban. Nekem esett le elõször mi történik, s nyomban akkorát ordítottam, hogy Melinda talpra szökkent ilyedtében.
-Ez lát minket!
-A francba, tényleg!-hördült fel Michael is egy töredék másodperccel késõbb, és elõre hajolt, kigúvadt szemekkel.
-Nem láthat, az elektrikum keret be van zárva a készülékbe!-mondta gyorsan Balogh, de azért odakapott a billentyûzethez.
-Csak a képsíkot látja, nyugi!-Farkas megjegyzése korántsem nyugtatott meg bennünket. Az ablak jelenléte tehát észlelhetõ a túloldalon lévõk számára! Na, most jól lebuktunk!
Mielõtt eltûnt volna a kép még láttuk az idegen lényt, amint hátrafordul, valószínûleg szólni a társainak. Aztán a professzor kikapcsolta a dimenzióablakot, és egy villanással semmivé foszlott annak a másik világnak a furcsa, hátborzongató képe.

VÉGE

következõ novella

vissza a listához