Frank Mobile

DEO LUDENS
 

Az alábbi íráshoz megtörtént események szolgáltak alapul, tehát minden nemû hasonlóság a valósággal kifejezetten az Isten és az én mûvem.

Valahányszor a Földre küldi a Mindenható az egyik közvetlen megvalósítóját, s vele a tudatának egy részét, annak mindig sok dolga akad ezen az égitesten. A bolygó három térkiteljesedéses anyagi rendszer Solariában, és mindössze ezer fényévre található az univerzumunk vezérlõ központjától. A teremtési nyilvántartásban ez a 28-as számú világ, amit sokfelé csak alvilágnak vagy pokolnak hívnak az értelmes lények.
Én, mint a Mindenható Atya speciális célfeladatokra létrehozott fõkerubja, Fiúja, teljes hatalommal vagyok felruházva, és belátásom szerint, szabadon cselekedhetek ebben a teremtési tartományban. Mert nékem adatott minden hatalom e Földön.
Hogy lássátok mivel foglalkozom amikor nálatok járok, elmesélek néhány tanulságos történetet a legutóbbi idõk eseményeibõl.
A tudatomat védõ és kiszolgáló rendszerem, amit éngömbnek is neveznek a beavatottak, tulajdonképpen egy porszemnyi méretû, világító nagylélek, melyet komplex auraréteg övez. Ez nem igazán látványos forma a teremtmények számára, ezért ha megjelenek valahol, akkor általában kivetítek magam köré egy kommunikációs interfészt. Az alkalmazott struktúra egy fénylõ asztráltest, ami ebben a teremtési korszakban, ezen a bolygón egy fehér ruhába öltözött férfitestnek felel meg. Mintegy kétezer évvel ezelõtt, amikor Megváltóként dolgoztam a Földön, és Joshuának, majd késõbb Jézus Krisztusnak hívtak, ezt a külsõt viseltem. A tevékenységem akkora hatással volt a világotok fejlõdésére, hogy azóta is nagy tiszteletnek örvend ez az alakom. Máig használni szoktam ha mély benyomást akarok tenni az emberekre.
Történt, hogy egyik nap elmentem egy ezoterikus elõadásra, amit egy testben élõ nagy beavatott tartott, aki mellesleg régi jó barátom. Csináltam magamnak egy díszes trónszéket is, hogy ne kelljen ácsorognom, majd ezen üldögélve, Jézus testében megjelentem a levegõben.
Az elõadóterem nagy volt és tágas, lehettek vagy százan a helyiségben. Persze tudtam, hogy az érkezésem nem maradhat észrevétlen, mert több kezdõ és profi látó ült a közönség soraiban. Õk általában nagyon meglepõdnek ha észreveszik, hogy az elõadó feje felett, vakító fényesség közepette megjelenik a levegõben az Isten. Most is ez történt.
Az elõadó persze szintén tudta, hogy benéztem hozzá. Mindjárt közölte a közönséggel, nagy mosolygások közepette, hogy látogató érkezett. A teremben volt még rajtam kívül néhány szellem, akik az emberek feje fölött lebegve hallgatták az ezoterikus tanítást, s tisztelettel köszöntöttek.
Nem óhajtottam szerepelni, csak épp volt annyi szabadidõm, hogy kicsit leüljek figyelni az elõadást. A közönség legjava különféle fokozatú beavatottakból állt, akik egyfajta továbbképzésen vettek részt ezen a rendezvényen. Fontosnak tartjuk, hogy a bolygó lakosságának egy kiválasztott része pontos tudással rendelkezzen az univerzumról, és a teremtés mûködésérõl, mert belõlük lesznek késõbb a nagy próféták, lelki vezetõk, gyógyítók és tanítók.
Csupán fél óráig tudtam itt tartózkodni, mert a lokális fenntartási rendszer eseménykövetõitõl telepatikus üzenet érkezett, hogy szükség lenne rám. Megint balhéznak a Közel-Keleten a fiatalok.
Egy pillanat alatt lebontottam az asztráltestemet és a trónt, majd egy négy dimenziós ugrással átszelve a bolygót, két másodpercen belül a helyszínen voltam. A tudati tárolómból elõ kellett hívnom a város holografikus térképét, amit nyomban frissítettem is egy mágikus paranccsal, mert régóta nem jártam ebben a körzetben. A település neve Al Khalil és Ciszjordánia földjén található. A levegõben lebegve néztem az alattam zajló eseményeket, igyekezvén kielemezni a pillanatnyi helyzetet. A megfelelõ lépések megtételéhez szükséges, hogy ismerjem a házak között éppen zajló konfliktus okait és a résztvevõk akasháját. A földi fenntartási rendszer angyalai mindenben a segítségemre vannak ilyenkor, és a közvetlen kommunikációs fluidszál vonalon keresztül küldik a kért adatokat.
Odalent javában állt a bál. Álarcot viselõ palesztin fiatalok rohantak benzines palackokkal és botokkal fölfegyverkezve a házak között. Néhányuknál pisztoly és gépfegyver is volt, meg kézigránátok. Velük szemben az izraeli hadsereg fölöttébb ideges katonái alkottak sorfalat a páncélozott csapatszállítók körül. A fõbb útvonalakon szögesdrót akadályok, homokzsákokkal megerõsített bunkerek, sorompók és harckocsik tornyosultak. A hadsereg lezárta a várost, és a rendõrséggel karöltve igyekezett letartóztatni mindenkit, aki kicsit is gyanúsnak tûnt a számukra.
Egy helyütt mentõk dolgoztak a korábban megsebesült civileken és katonákon, a fehérre meszelt téglaházak falát vér és golyónyomok borították. Szinte minden civil behúzódott a házakba, az iskolák és boltok bezártak, szünetelt a közlekedés és nem volt áram sem. Több helyrõl lövöldözés hallatszott, asszonyok jajveszékeltek és átkozódtak. Egy lakóház ropogó lángokkal égett, míg a tûzoltók próbáltak eljutni a közelébe a katonák fedezete alatt.
Az asztrálsíkon sem volt kimondott nyugalom ezen a helyen, mert õrangyalok, gyógyító angyalok és parafelderítõk lebegtek a legkülönfélébb pontokon, végezni próbálva a munkájukat. Még két közepes felkészültségû mágus szellemét is láttam, akik jól megszerkesztett átkokkal bombázták a számukra ellenséges csoportokat és késõbb egymást. Az egyik egy zsidó rabbi volt, a másik egy arab mufti. Az elmúlt percekben meghalt palesztin fiatalok lelkei is ott dühöngtek a testük fölött, még mindig telve gyûlölettel azok iránt, akik megszállva tartják a földjüket, egyszóval teljes volt a kavarodás. Ezért hívják pokolnak ezt a bolygót, mert itt állandóan ez megy, jóformán szünet nélkül.
Szóltam a körzetben dolgozó halál angyalainak, hogy távolítsák el az elhunytak lelkeit és vigyék õket ítéletre az Isteni Tanács elé, majd egy szuggesztív paranccsal benyúltam a rabbi és a mufti tudatába, és rávettem õket, hogy hagyják abba a fekete mágia alkalmazását és térjenek vissza a testükbe. Így is épp elég nagy a baj, nem kell még fokozni varázslással.
A bolygó akashájából láttam, hogy a konfliktus benne van az Isteni Tervben, tehát elõre látható volt a kitörése. Bizonyos karmikus adósságokat most rendeznek a résztvevõ felek egymással. Köztudomású, hogy a legnagyobb kisértés a teremtésben a megtorlás, amit csak nagyon kevesen képesek megállni a bûn világain, ha lehetõségük nyílik rá. Az összecsapásban megsebesült, és meghalt személyek mind a Terv részeként szenvedték el az eseményeket, s a jövõbe nézve úgy láttam, estére helyreállítják a rendet a hatóságok.
Isteni hatalmamnál fogva persze tetszésem szerint változtathattam volna a dolgokon, még akár fel is támaszthatnék valakit, de nem azért vagyok jelen, hogy megzavarjam a mûsort. Mindaddig, amíg a történések részei a Tervnek, nincs komolyabb dolgom. A munkám valójában akkor kezdõdik, ha valahol a teremtésben felüti fejét a tervezetlen rossz. A tervezett rossz a rendszer dinamikus egyensúlyának megtartása miatt kell, amolyan hajtóerõként, a tervezetlen rossz viszont pusztítólag hat a világra.
Az eltérés a Tervtõl kezelhetetlenné teszi az eseményeket, és egyaránt veszélyt jelent mind a jó, mind a rossz oldalon álló lelkekre nézve. Nekünk, Megtartóknak az a fõ feladatunk, hogy ilyenkor fülön csípjük az eseményeket és visszavezessük õket a helyes mederbe. Meg kell akadályoznunk, hogy elszabaduljon a pokol, úgymond eltépje láncait a gonosz.
A terület akashájának jövõjét szemlélve úgy találtam, hogy a következõ tíz évben még legalább háromszor kell majd odafigyelnem az itt folyó harcokra. Az arabok elõbb-utóbb atombombát fognak dobni erre a földre, és ennek idõpontját túl sok tényezõ befolyásolhatja. Jó volna elkerülni a nukleáris háborút vagy legalább késleltetni a bekövetkeztét, ha már mindenáron ezt akarják a népek vezetõi.
Lejjebb ereszkedtem és a békére koncentráltam. A városban tartózkodó összes ember tudatának küldtem egy megnyugtató, szeretetteljes impulzust, a megbékélést sugallva nekik. Nyomban láttam, ez hatott, mert több fiatal abbahagyta a kövek dobálását és szomorúan nézték a bemocskolt város utcáit az egykori szentföldön. A következõ mentális parancsommal aktiváltam egy nyugtató és áldásosztó mantrát, amit a garázsokban pihenõ gépkocsik és autóbuszok, valamint teherautók kerekeibe lõttem, rákapcsolva õket a fõtengelyre. Amikor ezek a jármûvek elindulnak, a forgás hatására mûködni kezd a mágikus imamalom és jótékony rezgéseivel besugározza szerte a környéket, amerre jár. A két nép közti háborúskodás még sokáig fog tartani, de remélhetõleg idõvel megnyugszanak a kedélyek, ahogy tudatosul a résztvevõkben, hogy ez az út nem vezet sehová.
Ekkor szólított meg egy ima a távolból. Valaki engem hívott, méghozzá szokatlanul pontos és tiszta rezgéssel idézve meg az egyik nevemet. A figyelmemet megosztva utána néztem a kérésnek, majd otthagyva a várost repülni kezdtem keleti irányba. Tudtam, hogy fontos okból hív az a beavatott, aki most hozzám imádkozik.
A helyszín egy kurd menekülttábor volt az iraki határ közelében. Órákkal elõbb ütöttek rajtuk a diktátor csapatai és válogatás nélkül megtizedelték a civileket. Égett sátrak, szétlõtt gépkocsik, halottakat sirató asszonyok, és rohangáló felcserek képe volt az elsõ, amit észleltem magam elõtt. Az öreg fõmufti a sebesültek között járkált szakadt ruhában, frissen átkötött karral és hangosan imádkozott Allahhoz, az õ áldását kérve a sokat szenvedett népre. Õ nem volt ugyan látó, mégis megérezte a jelenlétem és egész testében megremegett.
Feltöltöttem fénnyel a lelkét, hogy erõsebb hologramot tudjon vetíteni a testének. A karját átfúrta egy golyó, még ott lüktetett benne a fájdalom, mégis inkább a népéért aggódott, mint a tulajdon bõre miatt. Öreg lélek volt õ, a bolygó bölcseinek egyike, aki nehéz feladatot vállalt magára, mikor ide leszületett, tanítani a népét.
Végignéztem a sebesülteket. Egy asszonyt bajonettel szúrtak meg, két férfi golyót kapott a mellébe, hat kisgyerekbõl pedig sorra operálta ki a vértõl mocskos orvos a repeszeket. Visszapillantva a múltjukba úgy láttam, épp futottak a szüleikkel, mikor közéjük vágtak egy gránátot. Három közülük már árva volt, csak még nem tudta. Õrangyalok, elhunyt szülõk, rokonok, és gyógyító angyalok szorgoskodtak a táborban, örülve az érkezésemnek.
Nekiláttam a gyógyításnak. Egy kerubnak mindenhez értenie kell, méghozzá profi szinten. Nem állt szándékomban túl feltûnõ csodákat tenni, de arról gondoskodtam, hogy azok a sebesültek, akik a hiányos orvosi ellátás miatt napokon belül belehaltak volna a sebfertõzésbe, elég életenergiát kapjanak ahhoz, hogy életben maradjanak. Nekik még nem kell átjönniük a szellemi világba. Letisztítottam az aurájukat és egy hatékony gyógyító programot adtam a lelküknek. A többit elvégzik a kisérõik és a természet.
Egy bevert arcú férfi közben egyfolytában válogatott átkokat üvöltött az irakiak után, miközben a lábából szedegették a felcserek, érzéstelenítés nélkül a szilánkokat. Õt külön is megnyugtattam, mert a szíve olyan õrülten zakatolt, hogy majd felmondta a szolgálatot. A nyugtatás hatására elájult, s végre hordágyra tették, hogy az érkezõ teherautók egyikén majd a városba lehessen vinni. A hegyeken túli terület már Irán, ott valamivel kedvesebben bánnak a kurdokkal.
Mielõtt tovább indultam volna, még elbeszélgettem kicsit a beavatott fõmufti lelkével. Évek óta nem jártam nála, ezért most nagyon örült, hogy megszólítottam. Majdnem egy teljes másodpercig kommunikáltunk közvetlenül, telepatikus fogalomnyelven, maximális tudati sebességgel. Ez normál, verbális tempóra lelassítva egy két órás beszélgetésnek felelne meg a fizikai síkon. Közben átlõttem neki a tudatalattijába egy tanítást is az élet igazságairól. Ezt szintén tömörített formában kapta, és a hozzá mellékelt önkicsomagoló algoritmus a következõ hetekben fogja szakaszosan kibontani és a feltudatába sugallni az anyagot. Úgy fogja gondolni, mintha mindez magától jutott volna eszébe. A cél az, hogy a tanítás rávezesse õt a mélyebb isteni igazságok megértésének útjára. Ha szorgalmasan tanul, még a megvilágosodást is elérheti néhány életen belül.
Mikor végeztem a feladataimmal, átrepültem a fenntartási rendszer központi parancsnokságára. Ez a négy dimenziós támaszpont a Bermuda-háromszög területén található a tengerfenéken és innen irányítják a bolygót. Megnéztem a saját jövõmet és úgy találtam, van még idõm pihenni egy kicsit, és beszélgetni az ügyeletes istenséggel és angyalaival, mielõtt tovább indulnék. Erre a bázisra futnak be a többi megfigyelõhely adatai a rendszerrõl, és közvetlen kapcsolatban áll a helyi csillagdémon, közismertebb nevén a Napisten székhelyével. Az itt dolgozó angyalok nemcsak a bolygó felszínén zajló eseményekrõl tudnak, hanem a környezõ világûrben kószáló ûrhajókat és lelkeket is nyomon követik. Solariába nem lehet csak úgy engedély nélkül belépni, mintahogy a távozás is feltételekhez kötött.
Aztán eljött az ideje, hogy újra kimenjek a terepre, s én úgy döntöttem, megháromszorozom magamat. Többek között azért hívnak engem Triszmegisztosznak, mert képes vagyok a trilokációra, a három helyen levésre. A Mindenható huszonnégy kerubja triális lélek, vagyis képes hetvenkét kerubra bomlani szükség esetén. Ez olyan, mintha három önálló hardvert irányítanék én, az egy szoftver párhuzamosan. A részeim persze tovább osztódhatnak ha kell, de általában ennyi példányban is elegendõ vagyok a feladataim ellátásához.
Az egyik éngömböm átugrott a Vatikánba, meglátogatni a pápát. Õ meglepõen jó munkát végzett annak érdekében, hogy összebékítse a különbözõ vallásokat a Földön, bár azon a trenden nem sokat tudott változtatni, ami az általános hitéletet jellemzi mostanában. Az emberek a tudatlanság és a materializmus agresszív elõretörése miatt tömegesen fordultak el a vallási tanoktól és persze az Istentõl az elmúlt évszázadokban. Az egykor oly hatalmas és erõs egyházak lehanyatlottak, nyomukban ezernyi szekta és misztikus közösség ütötte fel fejét, tovább fokozva a lelkekben a zûrzavart az igazsággal kapcsolatban. Ezen még az oda reinkarnálódott nagymesterek és próféták sem tudtak változtatni. Túlságosan elszennyezõdött mostanra a bolygó információs tere a különféle tévtanoktól és hazugságoktól, amiket a kisértõk és helyi sátánok hintettek el a fejekben.
A pápát, mint legfõbb vallási vezetõt kirendelt õrangyalok, és mágikus elhárító rendszerek gyûrûi védelmezik, amin egyedül én tudok simán átjutni, mint az õ közvetlen felettese. Váltottam pár gondolatot a lelkével a közelgõ külföldi útjáról. Az egyházon belüli reformokról, a kiadásra váró enciklikákról, s válaszoltam a kérdéseire. Majd sorra végigjártam a fontosabb európai zarándokhelyeket, hogy gyógyítsak és tanításokat adjak a hívõknek.
A másik éngömböm közben felkeresett egy templomot, ahol az oltáron álló Mária szoborra telepített egy egyszerû materializációs mantrát. Az éppen jelenlévõ hívõk és a templomszolga legnagyobb rémületére a szobor pillanatokon belül könnyezni kezdett. Sír az Istenanya, amikor a bûnbe süllyedt emberiségre veti szép szemeit. Ez volt az üzenet, amit át akartam adni nekik.
Az emberek rohantak a paphoz meg a telefonhoz, én pedig átröppentem a közeli tengerpartra, ahol a viharos idõben egy férfi küzdött a hullámokkal. A vihar felfordította a halászcsónakját és megpróbált partra úszni, már gyengülõ erõvel. Egy darabig figyeltem az erõlködését a levegõbõl, remélve hátha eléri a fövenyt, de az áramlatok minduntalan visszasodorták a mélyvízbe. Láttam az akasháján, hogy nem itt kell meghalnia, ezért kiterjesztettem a tudatomat a környezõ tengervízre. Most én voltam a víztömeg és a benne úszó parányi ember. Azt gondoltam, hogy az áramlataim sikeresen partra vetik az úszót s én megmenekülök.
Egy perccel késõbb a férfi megkapaszkodott a parton, négykézláb mászva ki a homokba, majd elterült. Mielõtt tovább libbentem volna, még hallottam a gondolatban elrebegett imáját, amivel megköszönte a segítséget.
A harmadik éngömböm azon töprengett, hogy dühöngjek-e vagy sem egy gyilkosság miatt. A bolygó túloldalán élt egy próféta, aki egész jól végezte eddig a dolgát. Segített az embereken, tanította õket, elûzte a rossz szellemeket és imádkozott a bõ termésért, békére intve a népet. Aztán pár hónapja megkért engem, hogy küldjek egy asszonynak lelket, hogy várandós lehessen.
Egy nõnek akkor lehet gyereke, ha lelket kap az Istentõl. Valakit, aki épp ott akar megszületni és testre van szüksége. A lélek által vetített ember alakú hologram tanácsadó tere nélkül a zigóta sejtjei nem képesek elkezdeni a differenciálódást, vagyis nem alakul ki belõle magzat. Ez az, amit a földi orvosok még nem tudnak, hogy lélek nélkül nincs élet, nem lehet élõlényt csak úgy, lombikban létrehozni. És persze az embrió a megtermékenyülés pillanatától kezdve már élõlénynek tekintendõ, hisz tudatos lélekkel rendelkezik. Vagyis gyilkosságnak minõsül az én szememben az elpusztítása.
A kérdéses asszony nem volt fiatal, és heteken át rágta a próféta fülét, hogy imádkozzon az Istenhez, mert gyereket szeretne. Éveken át nem tudott teherbe esni, pedig több férfival is összeállt ennek érdekében, annyira akarta az anyaságot. A próféta végül szólt nekem, én intézkedtem és a nõ megkapta a gyereket. Aztán pár hónappal késõbb meggondolta magát és elvetette egy orvossal. Na ilyenkor érzem úgy, hogy dühönghetnékem van.
Nem azért küldtem neki azt a lelket, hogy csak úgy meggyilkoltassa a testét, minden komolyabb ok nélkül. Megnéztem a jövõtervét, egészséges gyerek lehetett volna belõle. Az ilyesmit nagyon szigorúan ítéli meg az Isteni Tanács. Mivel az apa nem járult hozzá az abortuszhoz, sõt zokon vette a dolgot, õt nem fogjuk felelõsségre vonni, de a nõnek és a gyilkosságot végrehajtó orvosnak a haláluk után felelniük kell a történtekért. Pláne, hogy a nõ ennyire becsülte meg azt, amit kapott tõlem, az Isten ajándékát. Most elmentem a prófétához, hogy beszéljek a fejével. Ezután alaposan gondolja meg, hogy kinek mit kér éntõlem, mert az ilyen húzásokat nagyon nem szereti a Mindenható.
Az elsõ éngömböm közben több súlyosan beteg ember meggyógyítása után átrepült egy afrikai országba, hogy csodát tegyen. Ilyesmit csak kivételes alkalmakkor szoktam végezni, ha olyan a helyzet a területen, hogy szükség van rá. A sivatagi fõváros neve Muqdisho és az Indiai-Óceán partján található.
A település melletti nagy, nemzetközi repülõtéren épp az ENSZ békefenntartói pakolták össze a felszerelésüket. Az országban dúló polgárháborút nem voltak képesek megfékezni, ezért a világszervezet a kivonásukról döntött. Néztem a levegõbõl a katonákat, amint a sorra érkezõ nagy teherszállító repülõkhöz futnak. A városban és környékén még harcok folytak, szinte minden külföldi elhagyta már az országot, mert senki élete sem volt biztonságban.
A város közelében ekkor egy homokvihar kavargott, egészen besötétítve az eget, haragos okkersárgára. Rengeteg segélykérõ ima száll mostanában hozzám ebbõl az országból, békére és ennivalóra áhítozva. Jelezni szerettem volna az embereknek, hogy itt vagyok és nem feledkeztem meg róluk.
Berepültem a homoviharba és kiterjesztettem a tudatomat. Most én voltam a vihar, a szél és az általa felkapott milliárdnyi homokszem. Magammal pedig azt csinálok, amit csak akarok, mert úr vagyok önmagam felett. Formálni kezdtem a homokvihart, úgy mozgatva a levegõben lebegõ porszemcséket, hogy szabályos alakzatba álljanak össze. A tudatom egy apró szegmensével közben a repülõtéren döbbenten ácsorgó katonák és helybeliek szemszögébõl figyeltem az eredményt, kicsit módosítva a képen, hogy tökéletes legyen.
Jézus Krisztus pontosan megformált, térbeli arcát jelenítettem meg a homokviharban, bõ kilométeres magasságú szoborként, amint Muqdishot nézi. Egy teljes percig megtartottam a csodát, idõt adva a reptér betonján kiabáló, és a keresztet hányó európai katonáknak, hogy lefényképezhessék a látványt. Mikor elkészültek a fotók, visszavontam a tudatomat és elengedtem a vihart. Másodpercek alatt elenyészett a homokszobor a kaotikus kavargásban.
Tudtam, ezek a fényképek bejárják majd a világsajtót és mély nyomot hagynak az itteniek lelkében. Rövidesen béke lesz Szomáliában és a civakodó kiskirályok fegyverszünetet kötnek egymással. Megáldottam a városban imádkozó keresztény és moszlim hívõket, majd tovább repültem India felé, hogy megmentsek egy kisgyereket, aki épp lezuhanni készült egy magas fáról.
Úgy láttam, két másodperc alatt fog leérni a földre és alaposan összezúzza magát. Letört alatta egy korhadt faág s nem tudott megkapaszkodni. Ilyenkor ha be kell avatkozni, a legegyszerûbb módszer az, ha lelassítom a zuhanását. Alátettem egy szubanyagi gravitációs fékezõpárnát, ami elviselhetõ mértékûre csökkentette a sebességét. A fiú lassan esett lefelé és puffant a talajra. Megúszta törés nélkül. A mentési rekordom ezen a bolygón egyébként egy nõ volt, aki kiesett egy felrobbant repülõgépbõl Szibériában és három kilométert zuhant. Úgy sodortam a levegõben, hogy alá kerüljön egy fenyõfa, így sima borda és kartöréssel megúszta a szabadesést. Én mindig megtalálom a módját, hogy segítsek azokon, akiknek erre van szükségük.
A második éngömböm szintén fényképezkedésre szánta el magát, csak éppen a bolygó túloldalán, Amerikában. A helyszín ezúttal a new yorki ENSZ palota volt, amely elõtt mindig nyüzsögnek a fényképezõgéppel és videokamerával súlyosbított turisták. A látvány kedvéért elõvettem a privát raktáramból az öt dimenziós testemet és összepakoltam a toronyház közelében.
A testépítés kívülrõl nézve fél tucat színes golyócskával kezdõdik, melyek megjelennek a lelkem körül. Ezekbõl sugárzódik ki a testem hologramja, s töltõdik fel szubanyaggal a lábaktól a fej felé haladva, néhány röpke másodperc alatt.
A különbözõ feladatok végrehajtásához nagyon sokféle fizikai és asztrális testtel rendelkezem. Ezek lehetnek három, négy és öt térkiteljesedéses interfészek, melyek megjelenését tetszés szerint paraméterezhetem, az igényeknek megfelelõen. Mivel ura vagyok a teremtésben minden ideaképnek. Az öt dimenziós jézusi testem vetülete a három dimenziós világban, a beállítástól függõen 120-150 méter magasnak látszódhat, vagyis összevethetõ méretû az épülettel.
Odaálltam a szokásos fehér köntösömben az ENSZ palotához és bekukucskáltam az egyik ablakon a hatás kedvéért. Mindezt úgy idõzítettem, hogy az épület elõtt sétáló portlandi turisták egyike, egy asszony épp lefényképezhessen. Kicsit sugallni kellett neki, hogy nyomja meg a gombot, s közben olyan rezgésszintre hoztam a testemet, hogy a sugárzása hatni kezdjen a filmre. A fényképezõgépek kicsit szélesebb tartományban érzékenyek a fényre és egyéb sugarakra, mint az emberi szem, ezért tudtam lefotóztatni magam úgy, hogy a nõ mit sem vett észre az egészbõl. Cloris McVeil csak a toronyházat látta, s majd az elõhíváskor fog égnek állni a haja, ha meglátja az eredményt.
Amint elkészült a fotó, azonnal lebontottam a testemet és mentem tovább. Ezernyi helyen kell intézkednem állandóan, a legkülönfélébb ügyekben és ritkán van idõm lazítani. Ettõl függetlenül élvezem a munkám, még akkor is, ha egy ilyen problémás, bûnös világon kell tevékenykednem hoszú idõn át.
Az Istennek egyetlen teremtménye sem maradhat felügyelet, gondoskodás és segítség nélkül az univerzumban. Miként ti is vigyáztok a gyermekeitekre, úgy én õrködöm felettetek, amíg fajotok el nem éri a szellemi nagykorúságot és önállóvá nem válik. Hogy ez a nap mikor jön el, az viszont csak rajtatok múlik, embereken.

VÉGE

következõ novella

vissza a listához