Frank Mobile

AZ ÉLVONAL

(A Parahadtest sorozat 11. része.)

Bevallom furcsa érzés volt két hónap után újra végigmenni a kutatóközpont fõépületének tágas folyosóin. Folyton azon kaptam magam, hogy az apró változásokat bámulom, s nosztalgiával gondolok a régi szép idõkre. A laboratóriumok elõtti területen új cetlik sorakoztak a fali tájékoztató táblán, rajtuk az itt dolgozók egymásnak szánt üzeneteivel és a hadsereg hivatalos közleményeivel. A Paratechnológiai Kutatások Részlegébe vezetõ üvegajtónál számomra ismeretlen biztonsági õrök álltak, hivatalosan zord pofával és mintha a levegõ illata is megváltozott volna. Biztos valami fenyõillatú mosószerrel suvickolták fel a padlót a takarítók.
Elég volt a nyakamban lógó azonosító kártyát az automatába dugnom és máris bejutottam a szigorúan õrzött területre. Az ajtó elõtt olyan álcázott biometrikus azonosító rendszerek mûködnek, amelyeket nem lehet átverni, és teljesen diszkréten letapogatják a belépõket, a gravitációs hullámterüket vizsgálva. Az csak a filmekben divat, hogy rá kell tenyerelni valamire vagy lézerrel letapogatják az ember íriszét, netán hangmintát kérnek. A valóság messze nem olyan látványos, mint gondolná egy fantáziadús kívülálló.
Egyenesen az irodák felé vettem lépteimet, hogy leadjam a magammal hozott vaskos jelentést, meg a hozzá készített CD-t, ami a kutatási anyagunk digitális változatát tartalmazta. Elõzõ nap beszéltem telefonon a proffal, így tudtam hol találom a délelõtti órákban. Udvariasan bekopogtam hozzá, majd a kiszûrõdõ kiáltásra benyitottam.
Andrew Balogh professzor, a részleg vezetõje éppen teázott. Széles íróasztala mögött üldögélt fejtámaszos forgószékében, lazán hátradõlve. Kezében virágmintás porceláncsészét tartott, átadva magát a pihenés örömének. Halkan csilingelõ, tradicionális távolkeleti muzsika hullámzott a levegõben, ami a szoba egész jobb oldalát betöltõ, kézzel faragott polcrendszer közepén trónoló, méregdrága lejátszóból áradt.
-Szervusz Andrew! Megjöttem!-csuktam be diszkréten az ajtót, mire õ felállt és barátságosan mosolyogva odalépett hozzám. Kezet ráztunk.
-Örülök, hogy megjöttél Nick! Foglalj helyet! Kérsz egy teát?
Mielõtt letelepedtem volna, kiemeltem páncélozott táskámból a jelentést és az asztalára helyeztem. Két hónap munkáját hoztam meg neki a Föld túloldaláról.
-Az jól esne. Melindának haza kellett utaznia, mert meghalt az apja. Csak tegnap tudta meg. De a temetés után feltétlenül be fog jönni... Elhoztam az anyagainkat!
-Persze! Hallottam az esetrõl, betelefonáltak a rokonok.
Balogh elõzékenyen töltött nekem a forrón gõzölgõ kínai teából, ami díszes kancsóban állt, több csésze társaságában egy ezüsttálcán. Ezt a készletet még mi, a munkatársai vettük neki tavaly a születésnapjára. A laboratóriumunk kis közösségében számunkra õ volt a családfõ, akinek az állásunkat köszönhettük. Az évek során úgy összekovácsolódott a csapatunk, hogy gyakorlatilag barátokként dolgoztunk együtt, gyakran mellõzve a formális szabályokat. Tudtuk, hogy szinte mindenben számíthatunk egymásra, ahogy egy igazi család tagjai.
A professzor elém tette a teáscsészét és visszatelepedett a helyére, ügyet sem vetve az iratcsomóra. Láthatóan mással volt tele a feje, mert egy mobiltelefonra emlékeztetõ készüléket nézegetett az asztal közepén.
-No és milyen volt India? Mesélj Nick!-érdeklõdött futólag az utunk iránt, amivel õ bízott meg engem és Melinda Moodyt két hónappal ezelõtt.
-Leginkább a forróság viselt meg minket. A könyvtárakban szerencsére van légkondi, de az utcákon kész pokol napközben közlekedni. Melinda rengeteget fényképezett, majd elõ fogjuk hívatni és behozzuk, hogy mindenki megnézhesse.
-Nem volt semmi gond az anyaggyûjtéssel?
-Megoldottuk.-legyintettem tárgyilagosan.-A fedõsztori hatásos volt, minden védikus íráshoz szabadon hozzájutottunk az egyetemi kutatói megbízások felmutatásával. Lemásoltuk az eredeti szanszkrit szövegeket is, meg az angol nyelvû átiratot. Ezen a CD-n ezervalahány kép van, amiket a könyvekbõl szkenneltettünk be. Sok olyan írást is találtunk a könyvtárakban, ami nem jutott el külföldre, így csak ott helyben található meg.
-Pontosan ezért küldtelek oda benneteket. Az indiai tudósok régóta foglalkoznak a védikus szentiratok elemzésével. Találtam a hálón olyan fizikai, matematikai és biológiai publikációkat tõlük, amikbõl egyértelmûen kiderül, hogy õk is rájöttek már a tér szerkezetére, meg sok minden másra.
Balogh azután döntött úgy, hogy expedíciót küld Indiába az õsi hindu vallási irodalom tanulmányozására, hogy Peter Farkas, a részlegünk fizikusa és elektromérnöke, aki mellesleg élénken érdeklõdött egy ideje az ezoterikus irodalom iránt, a kezébe nyomta az Upanisádokat. Ezek a titkos tanítások legalább háromezer éve íródtak Indiában, és lényegében a teremtést, a világ felépítését és mûködését mesélik el, méghozzá versbe szedve.
A prof beleolvasott a könyvbe, gondolkodott, majd kijelentette az egyik belsõ értekezletünkön, hogy foglalkoznunk kell a Védákkal. Indoklásul csak annyit mondott, hogy ha korábban ismerte volna ezeket az õsi írásokat, most vagy tíz évvel elõrébb tarthatnánk az elméleti alapkutatásban.
Két héttel késõbb engem kért meg, hogy kisérjem el Indiába Ms. Moodyt anyaggyûjtésre. A feladatunk az ókori atomfizikusok munkáinak összegyûjtése lenne késõbbi elemzések céljából. Vehetem nyári szünetnek is az utat, szakmai kirándulásnak a hadsereg pénzén. Nem akarta a kolléganõnket egyedül, kiséret nélkül átküldeni a világ túlsó felére, amivel õszintén egyetértettem. Mesélni kezdtem a profnak a kalandjainkról, nem hagyva ki a kellemetlen epizódokat sem.
-... Csak egyszer ért minket inzultus a helyiek részérõl, mikor egy utcai tolvaj pofátlanul megfújta Melinda táskáját Új Delhiben. Még szerencse, hogy nem volt benne semmi értékes. Nagyon vigyáztunk a holminkra egész úton. Az iratokat és a pénzt a mellényzsebünkben tartottuk.
-Jól kijöttetek a lánnyal?-hunyorgott rám Balogh kiváncsian. Már az indulás elõtt sejtettem, miért bennünket küld el egy ilyen hosszú útra. A fõnökünk figyelmét láthatóan semmi sem kerülte el a laboratóriumban. Az emberi problémákra épp olyan érzékeny volt, mint a technikai nehézségekre vagy a titkossággal járó akadályokra.
Tetszett nekem a nõ, aki nemcsak fiatal volt és szép, de még ráadásul megdöbbentõen okos is bizonyos szakmai kérdésekben. Az utazás alkalmat adott rá, hogy jobban megismerhessük egymást. Szerencsémre nem kellett sokáig udvarolnom neki, hogy viszonozza a közeledésemet. A küldetésünk így nagyon romantikusra sikeredett, és végül azzal a közös elhatározással indultunk haza a munka végeztével, hogy rövidesen összeházasodunk. Aztán persze közbeszólt az élet. Alig szállt le velünk a repülõ, mikor Melindát mobilon felhívta az unokanõvére azzal, hogy az apját pár napja agyvérzéssel kórházba szállították, ahol órákkal késõbb meghalt.
-Igen, Melinda nagyon talpraesett nõ.-mondtam lassan, fejemben a síró lány emlékével.
Haza kellett kisérnem a reptérrõl. Még aznap este összecsomagolt és elutazott az anyjához vidékre. Nem akarta, hogy vele menjek, meg aztán a jelentésünket is le kellett adnunk mielõbb a fõnöknek. Most, hogy ez megtörtént, talán utána kellene mennem, nem tudom. Este fel fogom hívni és rákérdezek a dologra.
-Jó választás volt bevenni a csapatba.-babrálta hosszú szakállát a prof tûnõdve. Aztán felélénkült és témát váltott. Láthatóan mindennél jobban izgatta most az asztalon heverõ kicsiny készülék.
-Nézd meg ezt a rádió adóvevõt Nick! Ez a legújabb fejlesztésünk a fiúkkal!
-A fluidszálas telefon?-kérdeztem találgatva. Az indulásunk elõtti hetekben volt róla szó, hogy fejlesztenünk kellene idõszálas távközlési rendszert, de nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan megoldják a feladatot.
-Igen. Tegnap végeztük el a nagy távolságú átviteli teszteket. Ötösre vizsgázott az aranyos, most gondolkodunk rajta, mit lehetne még fejleszteni belõle.
Balogh odanyújtotta nekem a dobozkát, ami külsõre egy sima, antenna nélküli mobilra emlékeztetett. Egy régebbi szériapéldányból alakították át, megváltoztatva a kezelõi felületét. Nagyobb folyadékkristályos kijelzõt kapott, nomeg számtalan aljzatot az oldalába. Volt ott mindenféle kábelcsatlakozó, soros és párhuzamos porthoz, USB-hez, audio ki és bemenethez, videóhoz és számítógép billentyûzethez. Alaposan megnéztem a szerkentyût anélkül, hogy bekapcsoltam volna, miközben a prof magyarázatát hallgattam a fluidkomról.
-Ismered az elméletemet az univerzum idõszálas szerkezetérõl, amit még az egyetemen dolgoztam ki. Most végre a gyakorlatban is lehetõségem nyílott rá, hogy ellenõrizzem a jelenség mûködését. Házilag gyártott piezókat használtunk hozzá, a töltésmegoszlásnak megfelelõen kettévágva a kristályokat. Az elektronok kerültek az egyik részbe, a protonok a másikba. A feszültségmodulátort Peter és Michael bütykölték össze, aztán beraktuk az egészet egy átalakított mobilházba. Egy hónappal ezelõtt lettünk vele kész, a laboratóriumon belül rendesen mûködött. Kipróbáltuk Faraday-ketrecbõl, ólompajzson keresztül, víz alól, a pincébõl, mindenhonnan. Mûködött, mint a kisangyal!
-A holnap híradástechnikája.-adtam vissza a készüléket elismerõen.-A katonák gondolom örültek neki!
-Az nem kifejezés! Coward ezredes elintézte nekem, hogy a másik példányt helikopterrel kivigyék egy úton lévõ tengeralattjárónkhoz. Hatszáz méteres mélységbõl is tisztán mûködött! Még egy kõszénbánya legalsó vájatába is levitettem, meg a fõparancsnokság szuperbiztos atombunkerébe. A vezérkari tisztek, akik látták a bemutatót, nagyon zabálták a témát. Nem kellett sokáig népszerûsítenünk sehol. Gyakorlatilag nincs olyan hely ezen a bolygón, ahonnan ne lehetne vele kommunikálni.
Ezen persze egyikõnk sem csodálkozott, hisz tudtuk jól, a fluidszálas távközlés nem a téridõn keresztül mûködik. Ennek az átviteli technikának semmi köze az elektromágneses hullámokhoz. Nem is fénysebességgel terjed, hanem gyakorlatilag azonnal, a távolságtól függetlenül. Az anyagi részecskéket alkotó ciklikus idõforrás rendszerek közti idõszálak ugyanis a nemtér-nemidõn keresztül vezetnek. Ezt hívják a polgári vonalon dolgozó fizikusok szuperstring elméletnek, a misztikusok pedig fluidszálaknak.
-Mennyi az átviteli keresztmetszete?-érdeklõdtem, Andrew régebbi elõadásaira próbálva visszaemlékezni. Ha jól emlékszem, az általa kidolgozott elmélet szerint a teremtésben minden másolati forrásrendszert ilyen, egy dimenziós szálak kötnek össze a teremtõjével, és az egész egy fagráfszerûen elágazó fraktális rendszert alkot az õskáoszban. A formája miatt hívják a sámánok életfának, akik gyakorlatilag ezen a szálrendszeren keresztül képesek közlekedni az univerzumban és bármirõl információkhoz jutni.
-Fogalmunk sincs, még dolgozunk a felbecslésén.-Balogh kivett az asztalfiókból egy mappát, belenézett és megmutatta a jegyzeteit.-Egy terhelési kisérletet végeztünk, de nem ezzel, hanem egy másik készülék párossal, amit kimondottan a méréshez terveztünk. Tíz gigabájt per szekundumig tudtuk megnyomatni és lazán bírta. Valószínûleg a ciklikus rendszerek körpályáinak méretétõl függ a maximális teljesítmény. Az idõszálon, mivel egy dimenziós, csak szálirányban lehet információt átvinni a keltõ források modulációjával. De ez még mindig messze fölötte van az általunk használt frekvenciáknak. Terrabájtos nagyságrendekrõl lehet szó...
-Egy szál esetén!-tettem hozzá okosan.-De a piezókban több milliárd szál van. Minden proton-elektron páros között annyi szál fut, ahány idõforrás kelti az elektront...
-Az ötszáztizenkettõ a számításaim szerint!-csillogott a prof szeme látva, hogy pontosan értem a rendszer mûködésének lényegét.
-Igen, és a piezóban meg milliárd számra távolítottuk el a gyártáskor az elektronokat a keltõ párjuktól. Így nem lesz gond tranzisztor méretû fluidkomokat gyártani.
-Nanotechnológiás bunkofon, korlátlan sávszélességgel! Ez aztán az élvonal!-nevetett Andrew azzal a vad örömmel, amit akkor láttunk rajta, ha sikert ért el valamelyik kisérlet során. Mert a tudós embert, a feltalálót ez élteti, a felfedezés és az alkotás gyönyöre.
-Látom sokféle csatlakozót szereltetek bele.
-Igen, demonstrációs céllal.-babrálta ujjaival a mobilt Balogh.-Videójelet, hangot, bármit át lehet küldeni rajta. Megoldható lesz analóg üzemmel is, de egyelõre csak a digitális technikát csináltuk meg hozzá. Tulajdonképpen két piezópáros van mindkét készülékben. Az egyik az adó, a másik a vevõ. Úgy találtuk a kisérletek során, hogy az elektron oldali piezóval csak adni lehet, a protonnal meg csak venni. Ha hálózatot építünk fluidkomokból, akkor azt majd csillagpontos struktúrával kell csinálnunk, mert ugye minden piezó csak a másik felével képes kommunikálni. Egy sok elemû rendszernél gondot okozna a teljes gráf felépítése és karbantartása, bõvítése.
-Kell neki egy telefonközpont és azon át lesz elérhetõ mindenki.
-A katonáknak az tetszett benne a legjobban, hogy se lehallgatni, se bemérni vagy zavarni nem lehet. Mivel semmiféle hullám nem terjed a térben a két végpontja között. Ezzel akarják felszerelni a terepen dolgozó ügynökeiket, meg a repülõket, mûholdakat, hadihajókat, mindent! A rádióelektronikának leáldozott innentõl fogva.
-Mennyit fogyaszt ez mûködés közben?
Persze pontosan tisztában voltam vele, milyen fölösleges a kérdésem. Egy porszemnyi piezó zengetése mikroáramokkal is megoldható, itt abszolút nincs szükség a távolságtól függõ adásteljesítményre. Csak a jelfeldolgozó és erõsítõ rész az, aminek rendes áram kell.
-Mit gondolsz?-kacsintott rám a prof talányosan.-Szerinted mennyi energia kell ahhoz, hogy odébb toljunk fél pikométerrel egy elektront?
Mostanra nekem is gõzerõvel beindult az agyam, ezért odaléptem az ajtó mellett, a falon függõ rajztáblához és vázolni kezdtem rajta az ötleteimet.
-Figyelj Andrew! Csináljunk belõle fluidszálas számítógépet! A processzoron belül ne a drótozáson szaladjanak a bitek, hanem idõszálon! Így sokkal kevésbé fog melegedni és jelentõsen gyorsul az átvitel a regiszterek között.
-Aha! Mondjad csak!
Balogh kényelmesen hátradõlt székében, engedve, hogy elszaladjon velem a ló. Persze mindezekre a lehetõségekre már õ is rájött biztosan, de hagyta, hogy élvezzem kicsit a felfedezés örömét. Ezért szerettünk vele dolgozni már az egyetemen is. Megengedte nekünk, hogy okosak legyünk és feltaláljuk a csövön a lyukat.
-A buszrendszert lecserélhetjük... meg az összes francos kábelt, amiben úgyis csak hasraesik az ember. Nem lesz több vezetékdzsungel, meg szûk keresztmetszet, meg kábelszakadás...-rajzolni próbáltam egy processzorblokk vázlatot, de a gondolataim messze megelõzték a kezemet, elõre száguldva a lehetõségek között.
-Ennek igazából az ûrtechnikában lesz jelentõsége. Végre megszûnik az átviteli késedelem bosszantó problémája...
-Finlay õrnagy tegnap járt nálam.-szólt közbe Andrew elégedetten.-A légierõ saját fejlesztésû repülõ csészealjaihoz rendelt egy tucat fluidkomot azonnal. Képzeld, ezek a legnagyobb titokban kutatják a Naprendszert már évek óta!
-A gravitáció torzítós hajtómûvekkel döngetnek?-abbahagytam a firkálást és visszaültem a helyemre. A mi csoportunk is foglalkozott régebben a zárt inerciarendszerû meghajtás elvi problémáival, de aztán felsõbb utasításra leálltunk az ilyen irányú kutatásokkal. Az indoklás az volt, hogy ne fejlesszünk olyasmit, ami mûködik. Tehát a hadseregnek már vannak bevethetõ ûrhajói, melyek a gravitációs tér eredõ hatásainak eltorzításával mozognak a levegõben, vízben vagy vákuumban. A laikusok helytelenül antigravitációnak nevezik a jelenséget, mi inkább giroszkópos meghajtásnak.
-Biztosan. A két tengely körül forgó tárcsákkal lehet a legkönnyebben emelõerõt gerjeszteni.
A professzor újabb adag teát töltött magának, aztán levett a polcról egy csillagászati szakkönyvet. Fellapozta, beleolvasott.
-Itt van... A Naprendszert övezõ, mintegy öt parszek sugarú gömbön belül negyvenkét csillag található. Ezek egy részének valószínûleg lehetnek bolygóik... Hm...! Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az idegen rádióadások után kutató SETI program még mindig nem tud felmutatni egyetlen távoli zörejt sem az éterben.
-Persze, mert egyik földönkívüli faj sem annyira primitív, hogy elektromágneses hullámokat próbáljon távközlésre használni!-kotyogtam közbe, jól emlékezve még az Eseménykövetõ Távérzékelési Részlegnél, azaz a kronovizoros felderítõknél töltött hónapjaimra.
A gravizoros kutatásaink során világossá vált számunkra, hogy a Naprendszerben megforduló ufók nem használnak jóformán elektromosságot vagy rádióhullámokat. Az õ technikájuk egészen másféle, bizonyos szempontból sokkal jobb és megbízhatóbb, mint a miénk. Õk napok alatt leküzdik a hatalmas csillagközi távolságokat, mi meg itt bohóckodunk a tüzijáték rakétáinkkal és örülünk, ha orbitális pályára fel tudunk robbantani egy konzerves dobozt.
-Elméletileg az idõszálaknak az univerzum túlsó végébõl is mûködniük kell. Bárhová elvihetjük a fluidkomot, még az univerzum térbuborékán kívülre is, az nem befolyásolja az összeköttetést.-fejtegette Andrew az elgondolásait türelmesen. Õ pontosan tisztában volt azzal, hogy nem elég felfedezni és bizonyítani egy jelenség létét. Valahogy indokolni is kell elméletileg és beilleszteni a fizikai világképünkbe.
-Na, azt kipóbálnám! Haladtatok valamit elõre a térugrás megértésében?
A csoportunk egyszerre több mûszaki fejlesztést végez a különbözõ, célirányosan berendezett laboratóriumokban. Ugyanakkor elméleti kutatással is foglalkozunk. Olyasmikkel, amikbõl csak évek vagy évtizedek múlva lehet valami kézzelfogható. Az egyik ilyen téma a térugrás megvalósítása. Mivel a téridõn belül az anyagi rendszerek nem gyorsíthatók a fénysebesség fölé, a csillagközi távolságok áthidalására más utakat kell keresnünk. Balogh elmélete szerint ilyen módszer a térugrás, amit a földönkívüliek használnak. Az ûrhajóik kilépnek a térbõl, majd valahol máshol visszaugranak. Így tényleges fizikai elmozdulás nélkül is lehet haladni, õrületes tempóban áthelyezõdve egyik helyrõl a másikra.
-Nem igazán. Nem értjük a fáziseltolás folyamatát. Az ugráskor vagy valamelyik párhuzamos dimenziórendszerbe kerülsz vagy kilépsz a hajóval a szeparátorba. Ott kell aztán valamit csinálni a saját térforrásoddal, amitõl a megfelelõ téresszenciába való visszahangolásnál máshol vagy máskor jelensz meg. Mert a térugrás egyben idõutazás is... Szóval elõször a téridõ mûködését és forrásának szerkezetét kell nagyon alaposan megértenünk. Ebben jó hasznukat vesszük Mr. Conradék paraképességeinek.
Balogh szeretett paranormális módszereket is bevonni a kutatásba. Ha valahol megakadtunk, képes volt kölcsönkérni a Mágikus Technológiai Részlegnél dolgozó, látó mágusok némelyikét, hogy velük nézesse meg a problémát. Bert Conrad, Angelica Yorkin és Alfonso Corbucci parafelderítõk az elmúlt két évben többször megfordultak nálunk, érdekes beszámolókat nyújtva az univerzumról. Õk egyszerûen látták a szellemi világot, képesek voltak átlépni a négy dimenziós téridõbe, a párhuzamos világokba, de megnézték a múlt vagy a jövõ eseményeit is, bizonyos korlátok között.
A professzor arra kérte õket, olvassanak fizikai és csillagászati tárgyú információkat az akashában, és próbálják minimális torzítással földi fogalmakra konvertálni, mintegy "lehozni" a megoldást nekünk. Ezen a téren Conrad bizonyult a legsikeresebbnek, mert mûszaki végzettségû szakember lévén, pontosan értette, mit akar megtudni Balogh az univerzumról.
-Az idõszálakról mondtak valami fontosat Berték?-kérdeztem, mire a prof újabb mappát húzott elõ a fiókjából, s mint egy elõzékeny pincér, udvariasan elém tette.
-De még mennyire! Itt vannak a felderítések átiratai. Meglepõen pontos leírás. Egybevág az elõzetes matematikai, információ geometriai levezetéseinkkel.
-Elmondanád nekem tömören mire jutottak?-úgy láttam, a bõ száz oldalnyi szöveg meglehetõsen híg lére van eresztve, mert a gépíró semmit sem hagyott ki belõle.
-Nos, a látók számára ezek ezüstszínû, vékony szálak a nagy, végtelen feketeségben. Ilyen "idõcérnák" kötnek össze minden létezõt a teremtõjével, sugarasan elágazva egy központi helyrõl, ami az univerzumunk centrumában van. A rendszer több lépcsõs, nem tudni pontosan hány elágazási szintje lehet, de legalább hetet meg tudtak számolni, amikor nyomon követték, hová vezetnek...
-A Mindenhatóra van végsõsoron minden teremtménye felfûzve fluidszálasan.-állapítottam meg egy szemléltetõ ábrát nézegetve, amit valaki az anyag mellékletéhez csatolt gemkapoccsal.
-Pontosan. Minden elemi részecske és fénykvantum rajta van ezen a fraktális képzõdményen, amelynek a központi csomópontjaiban általában térkvantumok találhatók. Conradék megállapították, hogy nem csak az univerzum centrumában van térforrás, hanem másolati forrásrendszerek is léteznek, amolyan tér-póterõsítõk az egyes galaxisokban, csillagokban, és a bolygók, holdak magjában is. Õk a misztikában a csillagdémonok. A Föld térszeránját például Gaiának hívják. Ezek mind intelligens lények, bár a méretük messze kisebb egy elektronénál. De lehet velük beszélgetni... Médiumi vonalon keresztül egyszer lehetõséget kaptam Berttõl, hogy társaloghassak pár percig a Napistennel.
-A Napban lévõ térforrással?-esett le az állam a döbbenettõl.
-Igen. Õt hívják az egyiptomiak Rá-nak, a magyar mondavilágban pedig Aranyatya a neve. Amikor gyerek voltam, a nagyapám sok mesét mondott nekem, onnan tudom ezeket a dolgokat.
Andrew Balogh és Peter Farkas emigránsok voltak, akik a szakmai karrier és a biztos megélhetés érdekében hagyták el a hazájukat évtizedekkel ezelõtt. Tudtuk róluk, még mindig visszavágynak a Kárpát-medencébe, bár egész életük ideköti már õket, ehhez az országhoz. Egyszer Erwin Dexter barátommal összeálltunk, hogy egy paprikáskrumpli nevû magyar ételt készítsünk a fõnökeinknek, internetrõl levadászott recept alapján.
Hétvégi házibulit szerveztünk a laboratóriumban dolgozó csapatnak, Erwin vidéki nyaralójában. Persze egyikünk sem értett a fõzéshez, mert világ életünkben az éttermi koszthoz szoktunk, de a paprikás azért elkészült. Borzalmas íze lett, a kutyák ették meg végül. Andrewt és Petert azonban nem olyan fából faragták, mint akik meghátrálnak a nehézségek elõtt. Elrohantak a boltba fûszerekért és estére olyan finom paprikást fõztek, hogy minden ujjunkat megnyaltuk utána.
-És miket mondott az istenség?
-A tér szerkezetét írta le nekem egyszerû szavakkal, amit õ bocsát ki magából. Izgi volt! Utána meg arról beszélt, hogy a belõle kifutó fluidszálakon keresztül hogyan látja a teremtményeit.
Balogh belelapozott egy másik kartotékba, hevenyészett rajzokat emelve ki belõle.
-Bertet késõbb megkértem, próbálja kinagyítani az idõszálakat magának. Nézze meg, mibõl vannak és milyen a belsõ szerkezetük. Feltéve, hogy egyáltalán van nekik!
-Milyen szerkezete lehet az egy dimenziós vonalnak? Hisz nincs is vastagsága!-hörrentem fel azonnal, a józan matematikus tiltakozásával.
-Ez igaz, viszont furcsa módon mégis van egy precízen leírható mikrostruktúrája a jelenségnek. Gondolj arra, hogy a szálak a másolati rendszerek idõforrásainak virtuális elágazásakor keletkeznek. Egy fénykvantumban már hét ilyen pontszerû idõforrás van, tehát a fotinókra jellemzõ idõszálaknak hét vonalból kell állniuk.
-És...?
-Pont annyi! Hét idõvonal csavarodik össze a fotinószálban, meghatározott rendben. Mint valami nõi hajfonat...
Balogh elégedetten felállt és a sztereomagnóhoz lépett, hogy új kazettát tegyen bele. Kisvártatva Beethoven Für Elise-ének zongorafutamai csendültek fel a hangszórókban.
-Megállapítást nyert, hogy többféle idõszál rendszer létezik az univerzumban, attól függõen, hogy milyen típusú idõvisszacsatolások között húzódik.-a professzor járkálni kezdett a szobában, mintha az egyetemi elõadóiban lenne a katedrán.
-Vannak ötvonalas téri, hétvonalas fotinó és ötszáztizenkét vonalas elektron-proton szálak. Ezen kívül a Mindenhatótól fölfelé, az Õsatya okforrásáig vezetnie kell egy elsõdleges, egyvonalas idõszálnak is, de odáig még nem jutottak el Berték az életfán. Ha a létezést egy ponthalmazként definiáljuk, akkor matematikailag úgy kezelhetõ, mint valami gráf. Ebben a pontok lesznek az egyes jelenforrások, az idõszálak pedig az élek. Az információ a élek mentén terjed, ennek egyik ábrázolási vetülete, leképzése a gömbszerû eseményhorizont, az idõ emanációja. Ezt magyaráztam nektek öt évvel ezelõtt az egyetemen...
-Emlékszem Andrew! Bár abban biztos vagyok, hogy a diákjaid kilencven százaléka semmit sem értett az egészbõl.
-Nem lehet mindenkibõl kutatófizikus!-vélekedett a fõnök a vállát vonogatva.-Délután beszámolót tartok a hadsereg tudományos bíráló bizottságának. Némelyek nehezményezik, hogy a kutatásainkkal alapjaiban romboljuk össze a klasszikus fizika törvényeit, és jó lenne, ha végre valami használható elmélettel is elõállnánk. Mintha nem lenne elég nekik a rengeteg készen leszállított mûszaki cucc! Legutóbb a holografikus televízión voltak kiakadva! Méghogy lehetetlen...!
Balogh hol dühöngött beszéd közben, hol nevetett, mint egy vérbeli színész a közönség elõtt. A gesztikulálása rengeteg energiáról árulkodott.
-Kár, hogy nem voltál ott Nick, mikor kiugrott a levegõbe a tévéadás, amit a laborból közvetítettünk a fiúkkal! Mi itt milliárdos hasznot hajtó technikákat fejlesztünk nekik, ezek meg a fizika elavult törvényeivel dobálóznak! Én mondom, az elmúlt ötven évben minden törvény megdõlt már, amit atomfizikából tanítanak az egyetemeken! Ezt persze nem híresztelik a laikusok elõtt, mert fontosabb nekik a tekintélyük, mint az eredmények!
-Nem kell velük foglalkozni fõnök!-tanácsoltam türelemmel.-Az a lényeg, hogy nekünk van bátorságunk tovább lépni a kutatásban!
-Persze, mert mi kívülállók vagyunk! Tudod, hogy visszavonták a diplomámat, mert tabunak számító jelenségekkel mertem foglalkozni odahaza! Az egész munkám itt egy lázadás a konzervatív öreg taták ellen, akik az akadémián ülnek, és mindenkinek meg akarják mondani, hogy mit szabad kutatni és hogyan!
-Miután romba döntötted a dogmáikat, szerintem az a minimum, hogy elzavartak Andrew!
-Nem baj fiam! A dinoszauruszok is kihaltak! A klasszikus materializmus is erre a sorsra fog jutni... De addig még össze akarok tákolni néhány perpetuum mobilét!
-Ebben szívesen fogok segíteni!-nevettem vele felszabadultan.
-Tudod mit Nick? Gyere el velem a központba délután!-torpant meg a járkálásban Balogh hirtelen.-Meg akarják nyírbálni a költségvetésünket holmi deficitre hivatkozva... Együtt talán nagyobb meggyõzõ erõt képviselnénk...
Felálltam, odaléptem a professzorhoz és biztatóan vállára tettem a kezem. Tulajdonképpen ráérek egész nap, és kulcsfontosságú, hogy továbbra is bõséges pénzügyi forrásokat kapjunk a hadsereg titkos kutatási költségvetésébõl.
-Mi vagyunk az élvonal fõnök! Meg fogjuk gyõzni õket!
-Gyere, meghívlak ebédre!-vigyorgott rám elégedetten Balogh, kikapcsolva a zenét.
Elhagytuk az irodát és elindultunk, hogy a szellemi táplálék mellett valami anyagit is vételezzünk a nap hátralévõ részére. Akkor még nem tudtuk, milyen kedvezõtlen fordulatokat fognak venni az események ránk nézve, de ha ismerjük a jövõt, akkor is magabiztosan vágtunk volna neki.
Az istenek azonban, akik az emberi sorsok idõfonalait szövögetik, gyakran kiismerhetetlenek...

VÉGE

következõ novella

vissza a listához