Frank Mobile

GRAVIZOR

(A Parahadtest sorozat 3. része.)

-Egy biztos! Ha mûködni fog, ez lesz a legnagyobb eredményünk a gravitációs hullámok felfedezése óta!
A fenti kijelentés Andrew Balogh professzor szájából hangzott el, nem kevés pátosszal fûszerezve a helyiségben uralkodó hangulatot. Lényegében azt mondta ki, amivel mindannyian pontosan tisztában voltunk, kivéve talán a csapat legfiatalabb tagját, Ms. Melinda Moodyt.
-Alig merem megkérdezni Nick, de elárulnád, mitõl ilyen izgatott a prof?-suttogta közelebb lépve hozzám a nõ, szemében ártatlan kiváncsisággal. Mivel õ nem tartozott szorosan véve az egyes laborban dolgozó válogatott teamhez, természetesen vajmi kevés fogalma lehetett az elõttünk álló történelmi pillanatról, amikor végre üzembe helyezzük a világ legelsõ gravitációs távcsövét.
Megtöröltem a munkától maszatos ujjaimat egy mosószerre áhítozó törülközõben. A labor közepét elfoglaló acélvázas szerelvényen még mindig bütykölt valamit Erwin Dexter, az antenna rendszert forgató villanymotor tengelye körül matatva türelmesen. Gyakorlatilag befejeztük a szükséges elõkészületeket, ideje hát megkezdeni a gravizor tesztelését.
-Amíg te a levéltárakban kutakodtál, mi megépítettük a prof legújabb ötletét.-dünnyögtem, fáradt mosolyt villantva Melindára. Az õ jelenléte kellemes változatosságot jelentett ezen a helyen, ahol becslésem szerint a múlt században járhatott utoljára nõnemû lény. Hiába, a hadsereg titkos katonai fejlesztõ laboratóriumaiba fõként csak a teremtés koronái léphetnek be, többszöri ellenõrzéseket követõen.
Melinda fiatal volt, szép és ambíciózus, ráadásul Balogh egyik kedvenc tanítványa még a civil idõkbõl. Peter Farkastól úgy hallottam, elképesztõen tehetséges programozó a nõ, de a csoportunkban eddig csak a háttéranyagok összegyûjtésével és feldolgozásával foglalkozhatott, mint külsõs résztvevõ. A Paratechnológiai Kutatások Részlegében Balogh szava volt a törvény, amióta Dean Finlay õrnagy, a formális vezetõ átengedte neki az irányítást a fejlesztõ munkában. Balogh pedig, nem akarván, hogy egy nõ lábatlankodjon azon a szent helyen, amit a kívülállók közönségesen csak laboratóriumnak vagy istentelen kuplerájnak neveztek, Melindát mindjárt a csoportba való fölvétele után könyvtári munkára osztotta be. Így azután szegény csaj semmit sem tudott arról, mivel foglalkozik a brigád, aminek hónapok óta szorgalmas tagja.
A tegnapi értekezleten ezt végül finoman szóvá is tette, s Balogh, talán mert a közelgõ siker reményében úszott a boldogságtól, engedélyt adott neki a belépésre.
-De ha bármiben hasraesik nekem vagy összetör valamit, személyesen fogom kiporolni a nadrágját!-tette hozzá figyelmeztetõleg, amin a csapat kanosabb tagjai jót derültek gondolatban. Melinda tehát jött, formás idomaira simuló kopottas farmerében, és mélyen dekoltált blúzában, mi pedig komoly erõfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy ne csorogjon tõle a nyálunk munka közben.
-Azt tudom, hogy gravitációs távcsõnek hívják, de elmondhatnád, hogy mûködik!
-Mindjárt, csak elõbb bekapcsoljuk.
Átléptem több kábelköteg, egy szerszámos láda és néhány mikroelektronikai alkatrész felett, csaknem széttaposva egy tálca üres kávéspoharat.
-Hol van az alátétes doboz?
Szerettem volna visszatenni helyükre a barna munkavédelmi kezeslábasom zsebében lötyögõ fémkarikákat, mielõtt megfeledkezem róluk és elszórom az egészet.
-Ráadhatom a hangolófeszültséget?-érdeklõdött a labor túloldalán magasodó vezérlõpult mögül Peter Farkas, a csapat elektromérnöke. Hosszú fehér köpenyében, állán több napos borostával úgy nézett ki, mint egy boncolóorvos valami gyengébb horrorfilmbõl, ahogy a szerszámait pakolgatta feneketlennek látszó zsebeibe. Õ volt Balogh helyettese és idegenbe szakadt sorstársa ezen a földrészen, egy jó humorú, komoly képû fickó, tele eredeti ötletekkel a mûszaki fejlesztés terén. E két ember abban különbözött tõlünk, hogy mind származásukat, mind gondolkodásukat és anyanyelvüket illetõen magyarok voltak. Egy távoli kontinens furcsa népének még furcsább emigránsai, akik megelégelve a szegénységet áthajóztak a bolygó másik végébe, hogy nálunk próbáljanak szerencsét.
-Mehet Peter! Feszítsd meg a piezókat!-intett Andrew elégedetten, távolabb hessegetve Michael Broughtont, egyik technikusát a berendezéstõl.
-Odatettem Nick, a mérõpadra!-mutatta Erwin az alátétes doboz valószínû helyét. Kénytelen voltam visszaküzdeni magam az alkatrész kupacok halmain át oda, ahonnan jöttem.
-Augusztus tizenkettõ, szerda. Elsõ kisérlet a gravitációs távcsõvel.-mondta egy diktafonba Peter, lehuppanva az Erwin által odatolt forgószékre. Mindenki igyekezett találni valami kényelmes helyet, a professzor és a fiúk a gravizor kijelzõi köré csoportosultak. Én és Melinda megmaradtunk a készülék túloldalán, rendet rakva a terem fala mentén húzódó mérõpad tetején.
-Egy teljes fordulatot csinálunk vele vertikálisan, észak-déli irányban. Ha minden jól mûködik, a teljes gömbfelületet átfésüljük.
Balogh elégedetten nézte a felzümmögõ szervomotort, amely alig látható mértékben elkezdte körbeforgatni a parabolatányért. A kisérlet megkezdõdött.
-A gravizor egy roppant elmés készülék.-kezdtem el rögtönzött kiselõadásomat csinos kolléganõmnek. A mérõpadnak támaszkodva kezembe vettem egy írótáblát, papírt szorítottam rá és a fülem mögé dugott ceruzát megnyálazva rajzolni kezdtem neki.
-Az egész egy elektromágnesesen árnyékolt, harminc centis csõ, a belsejében vákuummal. A két végébe piezó kristályokat építettünk, amelyekbõl vékony aranydrót vezet ide, középre. Itt van a csõ kivezetõ nyílása...
Melinda figyelmesen hallgatott és legnagyobb meglepetésemre sokáig nem kérdezett semmit. Vagy nagyon buta vagy nagyon okos ez a nõ, ezt még nem tudtam eldönteni. A két véglet látszólag hasonló tüneteket produkál, azaz semmi érdemlegeset.
-Hangolófeszültséggel vannak elõfeszítve, hogy az õket érõ gravitációs hullámok keltette apró változásokat frekvenciasávokra bontva tudjuk mérni a kivezetésen. A csövet úgy helyeztük el, hogy az egyik kristály a parabola antenna fókuszába essen, mivel így kapjuk a legnagyobb kimenõ jelet. Az egészet rezgésmentesen kellett felfüggeszteni, hogy minimalizáljuk a készülék mûködése közben keletkezõ üzemi zaj hatását. Az állványt forgató motor ugyanis eléggé intenzív zajforrás, a spéci csapágyazás ellenére...
Rövid pillantást vetettem a gravizor és a társaim felé, akik halkan sutyorogva tárgyalták a kínos lassúsággal körbeforduló érzékelõ lehetséges hibáit és eredményeit. Körülbelül húsz perc lesz, mire visszaér a kiindulási pontra, egy tíz fokos sávban feltérképezve maga körül az univerzumot. A vezérlõpult melletti asztalon sorakozó számítógépek pislogó ledjei mutatták, hogy a beérkezõ adatok folyamatosan íródnak az erre a célra felkonfigurált háttértárolókra.
-A tulajdonképpeni mérés a két piezóról vett rezgésmodulációk idõbeli különbségébõl adódik, amivel megfelelõ szûrés és jelválogatás után egy irányérzékeny, komplex gravitációs sûrûségváltozást tudunk detektálni.
Ez van, amikor az ember belejön a szövegelésbe. Egy idõ után észrevétlenül megsokasodnak a mûszaki kifejezések a szótáramban, és közönséges földi halandók számára érthetetlenné válik a magyarázatom. Emlékszem azokra a dimenziófizikai elõadásokra, amiket Balogh professzor tartott az egyetemen, ahol én is tanultam évekkel ezelõtt. A hallgatók nagyobbik része jókat kuncogott magában azon, hogy a prof idõnként teljesen elszállt magától. Nagy koponya volt õ, s mint ilyen, nehezen követhetõ a gondolatmenete. Az egyik agytágító elõadása közben a véletlenül oda betévedt dékán, talán hogy segítsen a sebesen jegyzetelõ diákoknak, megkérte Balogh-ot, magyarázza már el a legutóbbi mondatát érthetõbben is. Túl sok volt benne ugyanis az idegen szó. Balogh készséggel megtette, bár nem sok örömünk volt ebben. A magyarázat is hemzsegett a fülbizsergetõ szakkifejezésektõl.
-Vagyis láthatóvá válnak a környezõ térben lévõ tömegek.-állapította meg Ms. Moody könnyedén, bebizonyítva számomra, hogy a tudása szépségével vetekszik.
-Igen. Minden, ami anyagból van, az görbült hullámtereket áraszt magából. Ezek a gravitációs hullámok, amelyek nem elektromágneses tulajdonságúak, mindenen áthatolók és fénysebességgel terjednek a végtelenségig. Ezen hullámok modulált tere összességében a világéter, amit az eddigi mûszereinkbõl, mint káros háttérzajt, fehérzajt igyekeztünk kiszûrni. Ebben a készülékben most megfordítottuk a feladatot. A cél a gravitációs háttérzaj vétele és tulajdonságainak vizsgálata.
Miközben rajzoltam, emlékeimben egy különös és nagyszerû nap felejthetetlen pillanatai elevenedtek meg a múltból. Akkor sikerült elõször mûszerekkel bizonyítanunk a gravitációs hullámok létezését és a fényre gyakorolt tulajdonságait.
Két évvel ezelõtt kerültem az egyetemen Andrew Balogh kutatócsoportjába, mint frissen kinevezett tanársegéd. Az elméleti tudásom nagyon jó volt, a gyakorlati hozzáértésem siralmas. Mindjárt az elsõ héten három drága alkatrészt törtem el figyelmetlenségbõl és fordítva kötöttem össze egy áramkört a mérõpadon. Az idõsebb szakik persze ugrattak eleget, meg tanítottak is, így végül sikerült kiharcolnom a prof dicséretét a gravitációs hullámok kutatása során végzett munkámért.
-Nick Vesco, te egy agyament fazon vagy!
S ezen kijelentése után elégedetten vállon veregetett, mire leborítottam a kezemben tartott tálcáról a kávéscsészéket.
Baloghnak a hullámtan volt a kedvenc szakterülete. Õ egyáltalán nem volt bogyócentrikus fizikus, sem pedig materialista, és fütyült az akkoriban divatosnak számító, ámde rengeteg logikai hibával megtûzdelt atomfizikai elméletekre. Sajátos elképzelései voltak az univerzumot felépítõ elemi alkotókról, s mindent megtett a laborjában, hogy az ötleteit kisérleti úton bizonyítsa. Ilyenkor hetekre bezárkózott a kisérleti tanszék ódon falai közé, és mocskos köpenyében, gondozatlan szakállát vakargatva rohangált a mérõpadok között.
Magam is részt vettem azokban a hónapokban a gravitációs hullámok fényeltérítõ hatását vizsgáló készülék építésében. Arra gondoltunk, áteresztjük egy lestrapált diszkólézer sugarát valami kormozott csövön, aminek végére diffrakciót okozó fémszálat ragasztottunk. Ennél komolyabb mérõberendezésre akkoriban nem volt pénze az egyetemnek. Ha a csõ közelébe nagy tömegû tárgyat helyezünk, elvileg a szemközti falra vetülõ körkörös mintázatnak el kellene torzulnia. Nos, el is torzult, méghozzá sokkal nagyobb mértékben, mint azt bárki várta volna a relativitáselmélet képleteibõl következõen. Megérett a prof számára az elsõ Nobel-díj.
Persze nem õ kapta meg, sõt publikálni sem akarták a nagy nevû tudományos folyóiratokban. Más fizikusok súlyos milliárdokért gigantikus berendezéseket építenek, hogy észleljék a gravitonokat, mi meg egy kukából kilopott játéklézerrel az iskola pincéjében megcsináljuk a nagy kisérletet, és még sikerül is! Tudós embernél hiúbbat és önzõbbet nagyítóval sem lehet találni ezen a világon, azt hiszem.
Egyedül a hadsereg érdeklõdött a dolog után, mert õk mindenbe beleütik az orrukat, amibõl nagyobb bombát és gyorsabb rakétát lehetne fabrikálni. Pár hét múlva azon kaptuk magunkat, hogy egy szigorúan titkos katonai bázisra járunk be dolgozni és teletömik a zsebünket fizetéssel. Hát így jött létre a hivatalosan Paratechnológiai Kutatások Részlegének elkeresztelt mûhely, amit a Központi Információ Gyûjtõ Hivatal szponzorált, ki tudja milyen indíttatástól vezérelve. Balogh mindig négyszemközt tárgyalt a katonákkal és utána minden elképzelhetõ cuccot megkaptunk, amiért a civil szférában évekig könyörögnek a csóró kutatók az egyetemi rektornál.
-A feltételezéseink szerint minél nagyobb tömegû egy test, annál sûrûbb és görbültebb hullámteret kelt maga körül. Ha csinálunk erre valami csillagászati mérõeszközt, akkor a világegyetem anyageloszlását láthatjuk meg. A G-távcsõben, amely igazából nem is távcsõ, hanem egy passzív vevõantenna, a csillagok és fekete lyukak fogják a legerõsebb jelet produkálni. Belenézhetünk majd vele az égitestek belsejébe is, mivel a tömeghullámokat nem árnyékolhatja le semmi. Eszményi geológiai mérõmûszer lesz tehát belõle, sõt annál is több...
-Megnéztem a számítógépen futó analizátor programot.-mondta Melinda bólogatva.-Ilyet én is tudnék írni, ha akarjátok. De mi az a GSV?
-Gravitációs spektrum válogatás. A különbözõ anyagok különbözõ atomokból, kémiai elemekbõl épülnek fel. Ezek lényegében az õket alkotó elemi részecskék számában térnek csak el egymástól. A részecskéknek egyedi hullámtere van, így minden anyag a csakis rá jellemzõ gravitációs zajt, spektrumot árasztja magából. Ha ezt képpé alakítjuk, esetleg háromszögeléssel térbeli képet rakunk össze a számítógépben, akkor ideális lesz anyagszerkezeti vizsgálatokhoz.
-A föld ásványkincseinek feltérképezéséhez.-szólt közbe halkan Balogh professzor, odalépegetve hozzánk. A gravizor tányérja majdnem megtette az elsõ kört, Erwin kiszaladt a konyhába egy újabb adag kávéért. Nyugodtan teltek a percek, volt idõnk diskurálni.
-Megkönnyítené a régészek munkáját is.-vélte okosan Melinda, verdesõ szempillákkal.
-És végre lenne a kohászoknak, öntödéseknek egy precíz minõség ellenõrzõ mûszerük, amivel belelátnak az anyagba.-a prof a mérõpadon tornyosuló jegyzetei között kotorászott, elõhúzva néhány saját kezû skiccét.-Mivel a fénykvantumok is keltenek maguk elõtt tömegjelenséget, bár õk maguk nem részecskék, az anyagban elnyelõdõ, és ott tárolódó fény, mint energia szintén befolyásolja a hullámteret. Hozzáadódik a neutronok, protonok saját hullámaihoz... Tessék, íme az elvi levezetés hölgyem... Így pontosan mérhetõ lesz az anyag gerjesztettségi szintje, ami a tulajdonképpeni hõmérséklet...
-Ennyire sose mélyedtem még bele az atomfizikába!-vetett a képletekre rémült pillantást Melinda. Andrew nevetett, a mellét verdesõ szakállát simogatva és visszatette jegyzeteit a helyükre. Ráncos arcán ravasz tekintettel fordult hozzám.
-Azon gondolkodom, hogy tudnánk ebbõl gravitációs hologramot készíteni... Nick? Van valamilyen ötleted?
-Ha lenne, már eldaloltam volna.-dünnyögtem szomorúan.
-Ebben az esetben Melinda, szeretném, ha holnap a könyvtárban utána néznél minden publikációnak, ami a fényhologramokkal kapcsolatos.-fordult a nõhöz Balogh türelmesen.
-A készítés trükkjeire vagyok kiváncsi. Hátha rájöttek valami új dologra, amit még nem tudok... Nagy terveim vannak ezzel a készülékkel!
-Mire gondolsz Andrew?-bár a lánya lehetett volna, a csaj úgy társalgott a fõnökével, mint egy régi baráttal. A prof megmutatott nekünk néhány rajzot és elmagyarázta a lényegüket.
-Színes, élvezhetõ tévéképpé szeretném alakítani a bejövõ jelet. Ehhez még ki kell találnunk a megfelelõ szûrõ és erõsítõ cuccokat, meg egy átalakítót, hogy azonnal szabvány videójellé konvertálódjon az adás. Egy gravitációs kamerát akarok fejleszteni ebbõl a monstrumból, ami kézben elfér és hordozható.
-Fõnök, a gép befejezte a kört!-szólt oda neki Peter elégedetten.-Akarod, hogy folytassam tíz fokkal odébb?
-Várj, elõbb megnézem!-Andrew visszasietett az irányító konzolhoz, Melinda pedig mosolyogva feltett nekem egy kérdést.
-Nos, Nick! Azt el tudnád nekem dalolni, miért vannak abban a csõben pont piezó kristályok?
Úgy tûnik, olthatatlan vágyat érzett arra, hogy tovább tágítsam a kobakját mindenféle tudományos részletkérdésekkel. Mivel azonban értékelem az igyekezetet, nem maradtam adós a dalolással. A fiúk közben megitták a kávéjukat és a számítógép monitorán futkározó színes grafikonokat kritizálták elégedetten.
-Az ok igen egyszerû, mert elvileg bármilyen anyag jó lenne erre a célra. Ne feledd, hogy a gravitációs hullámok minden anyagi részecskére hatnak, egyedi interferencia terükkel kiváltva a tömegvonzás jelenségét. A vonzás és a deformáció pedig az atomok elmozdulását jelenti. A piezoelektromosság lényege, hogy bizonyos nem vezetõ kristályokban vagy speciális sókban, kerámiákban a mechanikai nyomás hatására elektromos töltés különbség jelenik meg a piezó két oldalán.-gyorsan felvázoltam a rajztáblámra az elvet.
-Szerintem hagyjuk a körkörös letapogatást, inkább keressük meg a Napot és a Holdat. Azok elég erõs jelet szolgáltatnak...-hallottam közben fél füllel Farkas javaslatát, amit némi vita után tettek követtek. A gravizor lustán zümmögve az ekliptika irányába fordult.
-A szigetelt csõbe ideális esetben csak a gravitációs hullámok juthatnak be. A két piezó távolságának megfelelõ futási késedelemmel háborgatni fogják a kristályok atomjait... A deformáció elektromos jelként észlelhetõ, a többi már csak szûrés és feldolgozás kérdése.
-Eredeti ötlet.-hagyta jóvá a nõ úgy, mint aki mindent ért.-És könnyû megépíteni, mert piezót szinte minden elektronikai készülékben találni manapság, a mikrofontól a zenélõ kvarcóráig.
-Aha! Látom te is leszedted gyerekkorodban a lemezjátszó tûjét!-Melinda nevetett, értve a célzást.
-Honnan tudod? Kicseréltem egy varrótûre, hogy ne vegye észre az apám!
A hátamon végigfutott a hideg, ha arra a rengeteg tönkrekaristolt, príma bakelitlemezre gondoltam, amivel a csaj a szüleit boldogíthatta.
-Ebben a csõben most Rochelle-sóból égetett piezó kristályok vannak, de ki fogjuk próbálni bárium-titanát kerámiával és természetes kvarccal is, hogy tudjuk melyik a leghatékonyabb.
-Megvan a Nap! Ez a kiugró tüske lesz...!-mutatott lelkesen a képernyõn látható diagramra Broughton. A kiselõadásom ekkor hirtelen véget ért.
-Köszönöm az okosítást, de most menjünk oda...!-fordította figyelmét Melinda a többiekre, így csatlakoztunk a monitort bámuló szakemberek csapatához.
-A Hold valahol harminc-negyven foknyival lehet a Nap elõtt, a horizont alatt.-közölte Erwin, egy sebtében elõszedett csillagászati naptárat böngészve. Két perc múlva azt is sikerült befognunk, majd Andrew a nadír irányába állította a távcsövet.
-És most lássuk az anyabolygónk magját! Elég kicsi a jelerõsség, talán másfajta kristályokat kellene alkalmaznunk.
-Vagy megpróbálhatnánk grafitrúddal, ahogy a múlt héten javasoltam.-szólaltam meg töprengve, miközben Peter ujjait figyeltem a tasztatúrán való ugrándozásuk közben.
-Van valami, amit szeretnék megkérdezni.-fordult hozzánk Ms. Moody karba tett kezekkel.
-Kérdésem az nekem is van ezrével kislány.-dünnyögte vigyorogva Farkas eme lelkesedés hallatán.-Ezért lettem kutatófizikus.
-Mirõl van szó?
Balogh megfordította nyikorgó kerekes székét, és szakállát babrálva a nõre meredt. Tekintete az egyetemi éveket idézte, amikor furfangos kérdéseket tett fel az elõadásain bambuló diákoknak, felrázva õket békés szendergésükbõl.
-Ha minden anyag gravitációs hullámokat áraszt, és ezek a hullámok mindenen áthatolnak, továbbá mindenre hatnak, akkor ez egy általános háttérzaj lesz az univerzumban, ugye?
-Ja!-vakkantotta a prof elégedetten.-Látom Nick jól elmagyarázta neked.
-Úgy emlékszem a dimenziófizikai elõadásaidból, hogy a hullámsûrûség változásokat a kibocsátó forrásrendszerek deformációja, illetve mozgása okozza.-folytatta Melinda következetesen, s láthatóan erõsen koncentrálva.
-Egyértelmû! Gravitációs doppler-effektusnak neveztem el.
Andrew örült neki, hogy lám akad olyan volt tanítványa, aki még emlékszik rá, mirõl karattyolt órákon át az elõadóiban.
-Vagyis ha megmozdítom a kezem, akkor ez az esemény, mint változás azonnal kisugárzódik a kezem atomjaiból és elkezdi háborgatni, perturbálni az egész környezõ világegyetemet.
-Ez az információ szuperponálódásának elve. Gratulálok Melinda! Felfedezted az univerzumot mûködtetõ legalapvetõbb kölcsönhatást, amit a fiúkkal a görög filozófusok tiszteletére emanációnak neveztünk el, évekkel ezelõtt!-a prof barátságosan kezet fogott a nõvel, majd visszafordult a képernyõhöz, de a csaj még nem fejezte be a mondókáját.
-Akkor elvileg lehetségesnek kell lennie, hogy ebbõl a komplex hullámtérbõl...
-Világéterbõl. De hívták akashának is az ókori misztikusok!-jegyezte meg Dexter.
-...szóval világéterbõl mûszeresen kinyerhetõk a múlt eseményei és képpé alakíthatók!
Végre kinyögte a csaj, amit mi már hónapok óta tudtunk. Magamban elismeréssel adóztam ennek a nõi nemtõl kétségtelenül szokatlan szellemi teljesítménynek, s újfent megállapítottam, hogy Balogh professzor nagyon ért hozzá, hogyan válassza ki a legtehetségesebb embereket a munkacsoportjába. Jó emberismerete van az öregnek, az tény.
Andrew újra megfordult, s lassan felállva, tisztelete jeléül átölelte és megpuszilgatta Melindát, aki szóhoz sem tudott jutni a döbbenettõl. Mitagadás, mi sem.
-Ezennel a kutatócsoport teljes jogú, oszlopos tagjának nyilvánítalak kislány! Akarom mondani nagylány!
-Miért?-hebegte az újdonsült oszlopos tag, kínosan vigyorogva. Azt hitte valami ugratás következik, de nem. Sorra mind kezet ráztunk vele, nem feledkezve meg természetesen a puszikról sem, ami kijár egy ilyen dögös nõszemélynek.
-Mert magadtól rájöttél arra, amit már fél éve hiába magyarázok a hadsereg tudományos tanácsának, hogy több zsetont pengessenek a kisérleteimre! Feltaláltad az idõtelevíziót!
-Ez a kitüremkedés a középsõ sávban lesz a bolygómag.-kopogott ceruzája végével a monitoron Peter elégedetten.-Szerintem sikeresnek nyilváníthatjuk a tesztet. Nyolc giga infót szedtünk össze a géppel.
-Akkor záróra! Mindjárt fél hat.-nézett a karórájára Balogh, aztán megtapsolt bennünket és a konzolra bökve kikapcsolta a gravitációs távcsövet. A munka mára véget ért. Mindannyian elfáradtunk, elégedetten beszélgetve kapcsoltuk le a laboratóriumban mûködõ elektromos rendszereket, mielõtt az öltözõkbe indultunk volna.
-Ha van kedvetek, ma este együtt kimehetnénk Leslie éttermébe a tengerpartra.-invitált bennünket a prof atyaian, és hogy növelje a vacsorázhatnékunkat, hozzátette.-Ma este mindenki az én vendégem lesz.
Nem volt ellenvetés, boldogan igent mondtunk. Ezen az estén mindannyian tisztán éreztük, hogy végre eljutottunk egy olyan tudományos áttörés küszöbére, amely forradalmasítani fogja az emberiség fizikai világképét és alkalmazott technológiáit. Örömünket még az sem árnyékolhatta be, hogy minderre egy katonai laboratórium szigorúan õrzött falai mögött került sor, ahonnan talán sosem fog nyilvánosságra kerülni eme felfedezések ténye.

VÉGE

következõ novella

vissza a listához