Frank Mobile

HYDRA-MÛVELET

(Megjelent a Cherubion Kiadó: Riválisok c. SF kötetében 2000-ben.)

Az alábbi íráshoz megtörtént események szolgáltak alapul, tehát minden nemû hasonlóság a valósággal kifejezetten az én mûvem. Ez úton szeretnék köszönetet mondani azon entitásoknak, akik részt vettek a Hydra-mûveletben, és a rendelkezésemre bocsátották az akcióról készített magnófelvételt, továbbá hasznos tanácsokkal láttak el a technikai részleteket illetõen. Kilétük maradjon titokban, cselekedeteikrõl viszont beszéljen ez a krónika.

Hideg, szeles idõ volt aznap, mikor meglátogattam Wavet otthonában. A fõváros egyik kevésbé forgalmas, csendes kerületében lakott egy régi bérház sokadik emeletén. Elõzõ nap hívott telefonon, hogy jó lenne ha átmennék hozzá, mert szüksége lesz a képességeimre. Még az éjjel telepatikus kapcsolatba léptünk egymással, és akkor közölte, milyen felfedezésre jutott nemrégiben. Komoly veszély fenyegeti az emberiséget, közbe kell lépnünk.
Wave egyedül volt otthon, mert a feleségének dolga akadt a városban. Tudtuk, hogy senki sem fogja megzavarni a szeánszunkat. Leültünk a nagyszobában, kényelmesen elhelyezkedve az egymással szemben álló puha fotelekben. Az ablakokon beáradó borongós fény, mely átszûrõdött a sûrû felhõtakarón kellõen szelíd volt ahhoz, hogy zavartalanul elméllyedhessünk önmagunkban.
Wave a dohányzóasztalkára tette régi diktafonját és egy üres kazettát helyezett bele. Több akciót végigcsináltunk már együtt az elmúlt években, melyekrõl mindig magnófelvétel is készült, dokumentálandó a történteket. Az egyik polcon tucatszám sorakoztak a teli kazetták, megõrizvén az utókor számára kimondott szavainkat.
-Kész vagy? Akkor kezdjük!-Wave elindította a diktafont és hátradõlt, lehunyva szemét.
Én akkor már csukott szemmel ültem a fotelban, nyugodt lélegzetem elárulta neki, hogy kezdek belemerülni egy mélyebb tudatállapotba.
Mindketten profik voltunk, sokat megélt öreg lelkek, akik számtalan reinkarnációt végig csináltak már itt a Földön, és olyan mágikus képességekkel rendelkeztünk, melyrõl még a legnagyobb tibeti jógik is csak álmodoznak, egy-két kivételtõl eltekintve.
A théta szintig vittem le az agyhullámaim rezgéseit, majd a testem funkcióit minimumra csökkentettem. Amíg távol leszek, a hátramaradó részem vigyáz rá, nehogy baja essék. Kiléptem önmagamból. A lelki érzékelésem, amit a misztikusok látásnak szoktak nevezni bekapcsolt, és kisvártatva ott lebegtem a szobában, kábé egy méterrel a testem fölött.
Mi bilokációnak hívjuk ezt a fajta utazást, mert a tudati halmazunk nem szakad el teljesen a fizikai testtõl. Én ugyan messzire elmehetek a földi porhüvelyemtõl, viszont képes vagyok beszélni, elmondatni a testemmel amit akarok. Wave már ott lebegett mellettem, kékesfehér fényben világító lélekmorzsája beragyogta az egész szobát. Tudtam, hogy õ is körülbelül ilyennek lát engem.
-Jó, akkor most innen egész messzire elstartolunk...-mondta alattunk Wave hátrahagyott teste a diktafonnak.-...és keressük meg a Hydrát. A Hydra az egy jéggel borított nagy ûrhajó.
A gondolat sebességével repültünk fölfelé, keresztül a plafonon, az épület tetõszerkezetén, majd a város fölött gomolygó szürkés felhõkön, és máris a csillagokkal telehintett, éjfekete világûrben száguldottunk. Wave tudta hová megyünk, én csak sejtettem. Néhány másodperc kellett mindössze, hogy túljussunk a Mars pályáján, kifelé rohanva a Naprendszerbõl. Egy tejfehér ködbe burkolózó, szabálytalan égitest tûnt fel elõttünk, amit a Földön a csillagászok és az egész világ Hale-Bopp üstökös néven ismertek nyár óta.
1995 július 23.-án fedezte föl Alan Hale és Thomas Bopp, egymástól függetlenül az M 70-es gömbhalmaz irányában azt az égitestet, amit C/1995 O1-ként katalogizáltak az ûratlaszban. Azóta hónapok teltek el, és az üstökös belépett a Jupiter pályáján belülre, lassan de biztosan haladva a Naprendszer belsõ régiói felé. Wave nemrég tett egy privát látogatást a közelében és fölfedezte, hogy tulajdonképpen egy hatalmas ûrhajóról van szó. Ezután kapcsolatba lépett a Solariát kormányzó istenségekkel, akiktõl megtudott egyet s mást a jármûrõl. Többek között azt, hogy a pályája keresztezi a Földét. Ekkor telefonált nekem.
Lefékeztünk az üstökös közelében és belemerültünk a felszínérõl elpárolgó gázfelhõbe. Értek egy kicsit a kémiához, ezért tudom milyen érzéseket keltenek a lelkemben a különbözõ anyagok parasíkon. A Napból áradó sugárzás hatására egyre nagyobb mennyiségben távoztak a kométáról az illékony gázok. Fõként szén-monoxid és hidrogén-cianid, de vízjeget, nátriumot és kevéske port is észleltem a csóvában. Az üstökös nagyon lassan forgott, körülbelül 35-40 kilométeresre becsültem az átmérõjét. A felszín egy piszkos hógolyóra emlékeztetett, néhol gázgejzírek törtek az ûrbe a megvilágított oldalán. És akkor végre megláttam a hajót.
Egy óriási, szürkésfekete, fémes felület borította a felszínt több száz négyzetkilométer hosszan. Kellett egy kis idõ, mire rájöttem, hogy az üstökös tömegének csaknem felét kitevõ gigantikus hajótest mélyen bele van fúródva a jégbe, megbonthatatlan egységet alkotva azzal ki tudja mióta.
Wave nem állt meg, egyenesen beugrott az ûrhajóba és megállapodott az egyik folyosón. Én követtem, majd a hirtelen rámtörõ érzésektõl borzongani kezdett a testem a Földön.
-Érdekes... hú, ez egy szomorú hely!-szakadt ki belõlem a sóhaj, miközben próbáltam megbarátkozni a hely hangulatával.
-Ez egy szomorú hely.-mondta Wave nyugodtan. Õ tudta mire számíthat, ezért rá nem hatott olyan erõsen a dolog.
-Itt nagy fájdalmat érzek.-ez volt az elsõ, ami bejutott a tudatomba. Hát nem volt valami kellemes élmény, õszintén szólva meglepett a dolog.
-Tele van halottakkal, igen! Nagyon sok halott... Élnek még rajta néhányan... Megy még a hajtómûve?-elindultunk a folyosón, amerre a vezérlõtermet sejtettük.
-Egy pillanat! Most, hogy ne legyen olyan megdöbbentõ, elõször az érzéssel barátkoztam meg, aztán képzetesítem jó?-fel kellett vonnom a mentális és emocionális védõpajzsaimat, annyira nyomasztóan hatott rám az ûrhajó terét uraló halál érzése. Aztán kezdtek beszivárogni a tudatomba az elsõ információk a környezetrõl.
-Érdekes, itt még élnek néhányan...
-Néhányan élnek, igen. Hibernálva vannak.
-Ez elég érdekes. Sötét van, csak a jelzõfények égnek.-sárga lámpácskák hunyorogtak a fõfolyosón, méterekre egymástól. Ez persze bennünket egyáltalán nem befolyásolt, hiszen a lelki látás nem a fénykvantumok észlelésén alapul. A lelkem a tárgyak által kibocsátott gravitációs hullámokat érzékeli, vagyis vaksötétben is tudok tájékozódni.
Két oldalt a hajótestben hatalmas termek, raktárhelyiségek húzódtak több szinten át, bennük sûrûn egymás mellé helyezett szögletes tartályokkal. Felületüket vékony dér lepte be, mindegyikben egy-egy test úszott valamilyen kásás folyadékban.
-Sok-sok hibernációs berendezés van, de majdnem mind halott.-állapítottam meg gyorsan.
-Viszont a fenntartó rendszer valószínûleg a perifériákról kapcsolódik befelé ki, tehát legutoljára a legmagasabb szintû létezõket kapcsolják ki.
-Igen.-Wave egyetértett a megállapításommal. Az istenségektõl kapott tájékoztatás szerint hatmillió halott humanoid van a fedélzeten. Ez egy tömegsír.
-Szépek ezek a hibernáló berendezések, mert nem olyanok, mint egy film alapján elképzelném.-mondtam, közelebb lebegve az egyikhez.-Ezek ilyen üvegszerû, átlátszó valamik. Amiben a... mint a szarkofághoz hasonlóban fekszenek jól látom?
-Igen.
-Átlátszó, egy kicsit máshogy törik a fény rajta, és ott fekszenek bent...
-A mûszerek még mennek.-Wave megnézte az egyik falba épített konzolt.-De már csak sztend bájban vannak.
-Igen, igen. Nagyon sok meghibásodás van, viszont mintha lenne egy mentõ rendszer, ami mûködik.
Csatlakoztam hozzá, a számunkra ismeretlen technikát vizsgáltuk. Kellett egy kis idõ, mire átláttuk a mûszerek mûködésének logikáját.
-Igen.
-De nem mennek vele semmire, mert nem tudják magukat hova elmenteni.-átlibbentünk egy másik terembe, a központi hibernációs vezérlõrendszer irányítópultjához. Láttuk, hogy mindössze hat szarkofág van már csak energiával ellátva. Az életfunkció figyelõ rendszerek szerint ennyien élnek még az utasok közül. Tovább mentünk, megkerestük az ûrhajó vezérlõtermét. Ott is majdnem teljes sötétség fogadott bennünket, a mûszerekkel és képernyõ felületekkel telezsúfolt tágas helyiségben alig égett néhány kijelzõ.
-Próbáld elrontani.-javasolta Wave hirtelen.
-Á... hát õ... tényleg rontsam el?-ezt nem értettem.
-Tényleg rontsad el!
-Akkor ott anyagi formát fogok ölteni. Elõbb megkeresem, hogy hol lehet elrontani jó? Egyébként miért kell elrontani?
-Mert a Föld felé irányul.
-Szándékosan?-kezdtem érteni, miért vagyunk itt.
-Szándékosan... De régen programozták és ennek már nem szabad ide érnie.
Körülnéztem a vezérlõben. Hát ez kemény dió lesz. Elõször is tudnom kéne, mit kell tönkre tenni a temérdek ismeretlen mûszer és berendezés közül.
-Hm. Na most kérhetek segítséget ugye?
-Kérhetsz.
-Elõször is gondolkozom, hogy kit kérjek. Van ötleted?
-Igen.-Wavenek mindig volt ötlete arra, hogy mit csináljunk. Hiába, öreg harcos volt õ.
-Hívjuk el Élt?
-Hívjuk el Élt.-hagyta rám jelezve, hogy õ is erre gondolt.
-Tudod mit? Hívjuk el Élt, és hívjuk el... mindjárt kikeresek valakit, aki ért ehhez jó? Legyünk módszeresek.-keresni kezdtem a lelkem adatbankjában, hátha találok valakit a számtalan ismerõsöm közül a szellemi síkon, aki konyít ehhez a fajta ûrtechnikához. Közben leadtam a szokásos hívójelemet az Élõ Istennek, aki másodperceken belül beugrott mellénk a hajóba. Él valószínûleg itt lehetett a közelben, és figyelemmel kisérte a ténykedésünket, azért ért ide ilyen gyorsan. Aranysárga lélekmorzsája jólesõ fénnyel világította be az ûrhajót.
-Üdvözöllek benneteket Wave és Daniel!-sugározta szeretettel.
-Hát Él kétségkívül ért hozzá, azt már látom.-mondtam, mivel a listámon egyedül az õ nevével találkoztam.-Hozott is magával rögtön valami mûszert.
-Szervusz Él!-üdvözölte Wave a felettesünket a mennyei hierarchiában.
-Szervusz testvérem!-jeleztem én is Élnek örömmel.-Itt vagyok, hogy elrontsam neked ezt a kis jármûvecskét. Ha akarod megpróbálhatjuk elrontani...
Gyorsan összeállítottam magamnak egy szubanyagi másodtestet a helyszínen, amivel manipulálni tudom a hajó mûszereit. Ez pont olyan volt, mint a Földön hátrahagyott fizikai testem, csak nem volt szüksége levegõre és nem fázott a csaknem minusz száz fokos dermesztõ hidegben. Él szintén kivetítette az egyik emberszerû testét, majd tanulmányozni kezdte a mûszereket. Wave hátrébb húzódva figyelte ténykedésünket.
-Csak annyira, hogy az eredeti úticélját itt ne érje el!
-Igen, ne érjen célt a Földön.-pontosítottam a magnófelvétel kedvéért. Megszoktuk, hogy sok dolgot csak azért mondatunk ki a testünkkel, hogy rajta legyen a felvételen. Egyébként telepatikusan kommunikáltunk egymással munka közben, viszont ezt nem lehet diktafonra venni.
-Körülnézek!-piszkálni kezdtem az egyik klaviatúrát a központi konzolon.
-Át kéne programozni egy hosszabb keringési pályára.-javasolta Wave.-És föl kéne ébreszteni a parancsnokot.
-Ezt feltétlenül megteszem.-mondtam.-Ha sikerül átprogramozni a megfelelõ...
-Az is elegendõ, ha fölébreszted a parancsnokot, akkor õ már tudja a dolgát.
-Szegény fiú nem érti majd, hogy mi történik vele. Megváltoztak az idõk közben.
-Igen.
-Nehéz lesz õt épségben megtartani ebben a nagy megrázkódtatásban. Összeroppan majd.
Megpróbáltam magam az ûrhajó parancsnokának helyébe képzelni. Megrázó élmény lesz a számára arra ébredni, hogy a céljukat nem érték el, és mind a hat millió utasa meghalt a hibernációban. Iszonyú.
-Így is meghal.-Wave borúlátó volt.
-Ez tény. Tehát nekiláthatunk.
-Neki ez egy esély lesz.
-Esély a gyõzelemre önmaga fölött.-pontosítottam.
-Igen.
-Mi általunk lesz lehetséges neki a gyõzelem. Életben maradhat, ha akar, ha tud életben maradni ezekután.
-Sokan vannak itt, sokan haltak meg. Már szinte mindenki.
-Nem szerencsés hely.-sajnos nem tudtam életre kelteni a kiválasztott perifériát.
-Nem! Tudom!
-A szerencsétlenség itt fészkel közöttük, mint egy skorpió bábja. Most föl kéne ébreszteni?
-Ébresszük fel, vagy irányítsuk máshová.
-Nem veszélyes ha fölébresztjük?
-Hát õ lázadó volt.
Nem értettem mit akart ezzel mondani, mert elvonta a figyelmemet a lelkem védelmi rendszerének jelzése. "Repesz".
-Igen, ezt a szót hallom, hogy repesz. Ez most a saját rendszerem. Á, ezt most nekem mondja valaki. Elmondom jó, mert közben ezt hallottam. Tehát, hogy mi ez. Jó?
-Mondjad.
-Jó. Azt mondja, repeszd meg a hajtómû burkolatát. A repedéseinél keletkezett rést tágítsd tovább. Nem tudom, miért mondja ezt nekem valaki... Ki mondja?-tanácstalan voltam.
-Kérdezd meg Élt!
-Igen. Él?
-Itt vagyok Daniel!-Élnek sikerült aktiválnia az egyik berendezést, és az elõtte felfénylõ monitoron sorjázó adathalmazt figyelte.
-Ki mondja ezt?-kérdezte Wave, mert õ is hallotta a tudatunkba érkezõ információt. Elkezdtem mondani amit hallottam, mert fontosnak tûnt a számunkra.
-Bénító erejû támadás érte a jármû struktúrát. Egy repeszdarab belefúródott a hajtómû burkolatába és ezért tovább tágulhat a hibaforrások lehetõsége. Ez esetben a jármû kormányozhatatlanná válhat. Az információ amit kaptunk, a védelmi fõparancsnokság szûrésrendszerén kívülrõl érkezett támadásként fogható föl. Jó, most a saját védelmi rendszeremet akkor rendbe teszem jó?-mivel nem tudtam, honnan érkezett az üzenet és mi várható még ezután, elõhívtam a lelkembõl néhány védelmi programot. Megerõsítettem a védõpajzsaimat, hogy egy hirtelen támadás esetén azonnal tudjak reagálni. Õszintén szólva egyáltalán nem éreztem biztonságban magam. A Hydra egy kisértethajó, ami ki tudja mióta kering az ûrben irányítás nélkül. Valakik megtámadták az útja során és alighanem ez okozta az utasok vesztét.
-Jó.-Wave hasonlóan cselekedett. Az óvatosság a bölcsek erénye. Szeretnénk épségben visszatérni az akció után a testünkbe.
-Nincs szivárgás.-állapítottam meg körbepásztázva a Hydrában. Végre rájöttem mi történt.
-Ez egy csapda volt! Nagyon ravasz fickók voltak ezek, ilyen csapdákat helyeztek el! Beleléptem egy csapdába. A jármûvön...
Érzékeltem, hogy Él abbahagyja a munkát és õ is aktiválja a védelmi rendszereit.
-Él most figyelj, hogy mit mondok... A jármûvön több helyen ilyen csapdák vannak lerakva! Még szerencse, hogy átlátom az egészet! Jó, hogy elõször meggondolom, hogy mit csinálok. De ha mondjuk egy jógi idejön, érted...
-Igen.-Wave azonnal tudta mire gondolok. A támadók parasíkon mûködõ mágikus csapdákat helyeztek el több ponton az ûrhajóban, sõt most már láttuk, hogy a burkolaton is.
-Akkor õ nagy gázt tud csinálni itt, ha azt hiszi, hogy segíthet, de nem... Nincs semmi baj! Nincs információ szivárgás?
-Nincs.
Leszkenneltük az egész hajót és bejelöltük rajta a csapdákat, nehogy megint belelépjünk valamelyikbe. Mivel a csapda kissé megbolygatta a másodtestemet, újrarendeztem a struktúrát és visszamentem a mûszerekhez, segíteni Élnek.
-Igen. De van hibaforrás lehetõség a térben. Tehát sietnünk kell.
-Siessünk. Programozzuk át!-Wave odalebegett mellém, hogy figyelje a munkámat.
-Igen. Él ott programoz most! Nagyon jól csinálja, gyorsan dolgozik és precízen...-ujjaim végigzongoráztak egy mûködõképes billentyûzeten, furcsa karaktersorozatok jelentek meg a szemközti monitoron. Mivel a lelkem sokféle nyelvet és írásjelet ismert az univerzumban, nem okozott gondot az értelmezésük.
-Hm. Törölve van itt valami program. Nincs információ, nincs információ, nincs információ. Pályamódosítást kérek. Lehetséges pályavariációk eltérései az alapprogramtól... kérdéses... csere, programcsere!-újabb utasításokat adtam a komputernek.
-Lézeres vetítõ rendszer kikapcsolva. Ezek a számítógépnek a programjai szerintem, amik így futnak. Ez egy nagyon régi jármû.
-Hát még Noé idejébõl.-árulta el végre Wave, és ebbõl már tudtam, hogy a Hydra legalább ötezer éve lehet úton a világûrben.
-Nagyon régi jármû.
-A Phaetonról menekültek vele?-találgatta Wave.
-A Phaetonról? Élt megkérdezzük jó? Mert õ most dolgozik. Addig gondolkozom ezen jó?
Utasítottam a lelki védelmi rendszerem, hogy szondázza meg az ûrhajó eseményterét.
-A Phaetonról menekültek? Õ... az van, hogy igen-nem, igen-nem. Egy információs zárlat van, de ez egy mentális zár lehet. A jármûben erõs mentális zárlatok vannak.-állapítottam meg kisvártatva. Vizualizáltam ezen zárlatok elhelyezkedését az ûrhajó terében, hátha találok rajta egy rést, de nem sikerült.
-Most látom ezeket. Érdekes, hogy ez jól mûködik, látod? Ez jól mûködik, pedig...
-Pedig már alig mûködik az egész.
-És ez nagyon jól mûködik! Él írja a programot, most már egy ilyen õ... jé, látom ahogy elkerüli a Földet! Jól látom? A Nap felé tér el...
-Ott jó helyen lesz...-nyugtázta elégedetten Wave.
-Még egyszer megnézem.-a monitorra kértem a navigációs atlaszt, melyen vékony csík mutatta a Hydra elõrevetített pályavonalát.-Hol van a Föld? Jé, tényleg! Láthatóan elkerülte a Földet! De jó lenne ha nem zuhanna bele a Földbe! Vagy a Holdba zuhan bele?
-Igen, annak van veszélye!-mutatta Wave, mire Él módosított valamit a programon.
-Nulla a veszély.-mondtam kisvártatva.-Jól láttam? Igen. Most már az új program íródik. Érdekes, most több mûszer él már. Szó szerint. Érdekes!
-Hát a mûszer is Él!-tréfálkozott Wave, és ettõl mindhárman felvidultunk kissé.
Él befejezte a navigációs elemek programozását és utasította a hajót, hogy hajtsa végre a pályamódosítást. Közben kivilágosodott a vezérlõterem, a plafonon elhelyezkedõ rejtett lámpáknak köszönhetõen. Hirtelen sokminden történt egyszerre.
-Most egész jó fény lett itt, meg minden. Beindult valami lent, azt is érzem. Valami energia termelés folyik.
Mozgás támadt az egyik sarokban, ráfókuszáltam a figyelmemet.
-De most itt fölkelt valaki!... De ez nem ember! Ez egy elég ijesztõ figura. Jé! Ez egy ijesztõ valami, nem! Ez egy automata. Nagyon furán néz ki. Pici, sok lábú, egy vízszintes profilja van, és elöl ilyen csövek vannak rajta, amivel érzékel és most itt jön-megy. Olyan, mint egy gépkutya. Egy intelligens utánzat... A vezetõk közül is föl fog ébredni valaki rövidesen. De ez egy földönkívüli, nem ember! Hát furán néz ki! Ez egy érdekes figura.
Láttam, hogy az egyik szarkofágnál Él elindította az újraélesztési folyamatot. Hirtelen ötlettõl vezérelve kiugrottam a vezérlõbõl az üstökös gázfelhõjébe, hogy alaposabban megszemléljem kívülrõl a Hydrát. Az ûrhajó hajtómûvei már mûködtek, lassan de biztosan odébb tolva az egész égitestet az újonnan kijelölt pályára.
-Hm... érdekes ez, képes a saját tengelye körüli fordulatra. A saját középpontja körüli fordulatra most ez a jármû. Érdekes. Leírjam neked az alakját? Azonosíthatjuk az információt.
-Magát a jármûvet vagy a jégkoloncot?-kérdezte Wave.
-A jégkoloncot ismered?
-Igen.
-Jó, akkor próbálom leírni a jégkoloncot. Úgy látom most, mintha a jármû orrától kifelé terjedne, balra elõre. Az egész orra bele van fúródva egy ilyenbe, és egy ilyen alak... de fura! Ez valaha gömbszerûbb volt ugye? Vagy ilyen nagyobb darab volt, de most minthogyha egy darabja lenne ennek az egésznek. Mert a hajtómûrendszerek mintha kilógnának belõle. Nagyon alaposan bele van fúródva...
-Igen. Ezért pusztult el.-Wave kiugrott mellém az ûrbe egy rövid idõre, majd visszament a helyére Él mellé, aki még mindig a hajó számítógépét bütykölte kitartóan.
-Összeütközés volt?-kérdeztem tûnõdve, és gyorsan körberepültem az üstököst.
-Nem. Rárakódott.
-Igen, nem volt összeütközés. Akkor szétment volna.-állapítottam meg, felmérve a jégkolonc állagát, sûrûségét.-Látom ott bent Élt, amint dolgozik.
Visszamentem a vezérlõterembe a navigációs képernyõ elé.
-A pályaváltoztatás még folyik! Megnézem az eredeti útvonalát...-néhány billentyûleütés és a komputer teljesítette a kérésemet.-Most távolodom ettõl a képtõl, a pályavonalát nézem. Jól látom, hogy egy spirális pályán futott volna bele a Földbe?
-Igen.-Wave odalibbent mellém.
-Tett volna egy ilyen kört és így bamm! Ehelyett úgy tûnik, hogy egy lineáris pályán elmegy a Föld pályája alatt, és így megcsavarodik. Kifelé kezd spirálisan tendálni. Nem a tehetetlenségénél fogva, hanem a hajtómûveknél fogva. A valóságos esélye egy. Az jó! Most fölgyorsítom a filmet és megnézzük, hogy mi történik jó?
-Jó.
-Lehetséges, hogy belezuhan a Napba?-a pályagörbe változása még nem fejezõdött be. Egyelõre úgy látszott, a Hale-Bopp a Napba csapódva fogja befejezni hosszú útját.
-Lehetséges.
-Határozottan látszik, hogy belezuhan a Napba. Megsemmisül. Érdekes, hogy élni fognak még rajta amikor megsemmisül...-nem irigyeltem a fedélzeten lévõ hat túlélõt.
-Nem, mintha nem semmisülne meg mégsem!-a görbe tovább változott, eltért a Naptól.
-Föl kellene ébreszteni õket!-mondta Wave a legénységre célozva.
-Hát ez az! Fölébreszted õket?
-Ébresszük föl õket?-kérdezett vissza Wave, rám bízva a dolgot.
-Hát ez érdekes volna! Beszélgetünk velük egy kicsit?
-Na, nem nagyon érdekes ez! Inkább ne!
-Õk ott elvannak?
-Õk ott elvannak.
-Fölismerik a hibát?
-Föl.
-Védjük azért a szivüket.-javasoltam együttérzõen.
-Védjük.
-Önmaguktól is kell védeni õket.-mondta Él hirtelen.-Én védem õket, természetesen.
-Nem volt szándékunkban, hogy elpusztuljanak.-Wave mindhármónk gondolatát kifejezte.
A hajtómûvek közben leálltak, befejezõdött a pályamódosítás. A navigációs ernyõn elõrevezetett görbe azt mutatta, hogy a Hydra mintegy tizenhat hónap múlva, 1997 március 20.-án lesz Földközelben, 197 millió kilométerre tõlünk. Tíz nappal késõbb éri el a perihéliumát, körülbelül 137 millió kilométerre száguldva el a Nap mellett. Alig valamivel beljebb a Föld pályájánál. Ez remek. A Föld tehát megmenekült a becsapódástól.
Ha minden igaz, rendkívül látványos csóvát fog maga után húzni az égbolton, a csillagászok imádni fogják. Az asztrológusok már kevésbé, mert a méreténél és közelségénél fogva igen erõteljes, egyszeri hatást fog gyakorolni a rendszerünkre. Lehet módosítgatni a horoszkópokat! A lényeg, hogy nem ütközik egyik bolygóval sem és biztonságosan kirobog a Naprendszerbõl. Ki tudja hány ezer év múlva tér vissza újból. Ha visszatér.
-Ezzel sok ember pusztulását lehet kivédeni.-Wave elégedett volt az eredménnyel.
-Igen.-befejeztük a munkát, kikapcsoltam a monitort és feloszlattam a másodtestemet. Nem lesz már rá szükségem itt a fedélzeten.
-Ezek rossz felé mentek kicsit.
-Szökevényeknek látszanak.-mondtam ki a bennem motoszkáló gondolatot.
-Igen.
-De vajon mi elöl szöktek el?
-Egy katasztrófa elöl. De nem sikerült nekik.
-Nem sikerült, igen! Sokan elpusztultak ott!-a lelkem központi emléktárolójából kezdett felmerülni annak a hajdani bolygó katasztrófának a képe, amit magam is láttam a Földrõl évezredekkel ezelõtt.
-Nagyon sokan.-Wave is emlékezett, éreztem a tudatában megjelenõ képeket.
-Nagyon sokan.-próbáltam felidézni a Phaeton katasztrófáját. Csak emlékfoszlányok voltak, de azt biztosan tudtam, hogy akkor még Tiamatnak hívták.
Egy Marduknak nevezett törpecsillag jött be ötezer évvel ezelõtt a Naprendszerbe, merõleges pályán az ekliptikára. Nagyon közel haladt el a Tiamathoz, melyen akkoriban virágzott az élet és egy fejlett humanoid civilizáció lakta. A Marduk egyik holdja frontálisan ütközött a bolygóval. A Tiamat darabokra szakadt, a törmelékei alkotják most a kisbolygó övezetet a Mars és a Jupiter pályája között.
-Nehéz idõk voltak. A kozmikus egyensúly kibillenése is közrejátszott benne. Mintha senkinek nem lett volna szándékában egy ilyen katasztrófa, mégis megtörtént.
Végre eszembe jutott, hogy a Tiamat lakói látván a közelgõ katasztrófát, hatalmas ûrhajókat építettek, hogy evakuálják a lakosságot. El akarták hagyni a Naprendszert, de a gigantikus méretû ûrbárkák képtelenek voltak kiugrani a Solariát védõ dimenzióbuborékon. Egyiknek sem sikerült elérnie a célját, s most itt keringenek a hajók, fedélzetükön egy megsemmisült világ halott lakóival.
-Igen.-Wave elhagyta a vezérlõtermet, hátra lebegett a hibernálótartályok közé.
-Õk szinte az egyetlen túlélõk.-követtem Wavet és Élt a dormitóriumba, ahol már a végéhez közeledett az ûrhajó parancsnokának felélesztési procedúrája.
-Igen.
-Még talán egy-két egység van rajtuk kívül... vagy nem, talán nem! Talán õk az utolsók.
Megálltam az egyik halvány fényben derengõ kriosztát elõtt. Az üvegszarkofág teteje nyitva volt, fehér füst gomolygott belõle szerteszét a teremben.
-Ébredezik talán... jé! Ez egy... ez egy ember!?
-Lehet.-óvatosan hátrébb húzódtunk, bár tudtuk, hogy a humanoid nem láthat minket. Hisz mi csak kóborló lelkek vagyunk, pontnyi entitások a szellemi világból. Igyekeztem pontosan elmondani milyennek látom a fickót, aki ott állt remegõ térdekkel a koporsója mellett.
-Ez egy ember! Jé, milyen furcsán néz ki! Sisak van a fején! Megrázza a fejét. Leveszi a sisakot, kopasz. Furán néz ki. Nem fogom látni az arcát. Hátulról látom. Kopasz. Érdekes... Érdekes, hogy nem lepõdik meg annyira, mint amennyire lehetne gondolni. Azért nagyon gondolkozik. Nagyon. Hallom a gondolatait. Mondjam?
-Mondjad!-biztatott Wave, miközben Él mélytudati szuggesztióval igyekezett csökkenteni a megrázkódtatást a fickó lelkében. Az odasietett a mûszerpulthoz és meglátta a kiírásokat.
Mindannyian éreztük a döbbenetét, és azt a mély, keserû kétségbeesést, amit kiváltott belõle a felismerés. Szinte mindenki halott már a fedélzeten. Egyébként õszintén csodáltam, hogy nem fázik. Egy vékony kezeslábas feszült mindössze karcsú testén, s bár Él korábban aktiválta a kritórium fûtését, még mindig minusz ötven fok körül lehetett a teremben.
-Hazugság az egész játék. Tévedéseken alapul az egész színjáték.-mondtam diktafonba a parancsnok gondolatait, ahogy ott viszhangzottak a lelkemben. Meg kellett erõsítenem az emocionális pajzsaimat, hogy el tudjam viselni az érzéseit.
-Nem igaz az egész, csak álmodom ezt az egészet. Nem lehet igaz! Ez nem történhet meg velem! Hiába minden, hiába vagyok... hiába vagyok... Ez egy õrült! Hát...
-Lehet.-egyszerre jöttünk rá, hogy alighanem bele fog õrülni a csapásba.
-Mondom tovább jó?
-Vissza kellene mennünk a Földre.-szólt közbe Wave figyelmeztetõen.-Már harminc perce vagyunk távol. Nem egészséges túl sokáig kívül lenni magunkon. És a kazetta is betelt.
Hallottam, ahogy kattanva leáll a diktafon odahaza a Földön, ezért úgy döntöttünk, hogy magára hagyjuk a férfit a fedélzeten. Úgy sem tehetünk érte semmit, ez az õ sorsa.
-Csak játékszerek vagyunk a teremtõ kezében...!-ez volt az utolsó mondata, ami még eljutott a tudatomig, aztán kiugrottam a Hydrából.
-Megnéztem a jövõjüket.-mondta Él nyugodtan.-Fel fogja ébreszteni a társait és megjavítják az egyik ûrkompot a hangárban. Le fognak menni a Földre, több év múlva.
-Remélem sikerül nekik. Köszönöm, hogy eljöttél segíteni testvérem!-válaszolta Wave elégedetten.
Él elbúcsúzott tõlünk és azonnal eltûnt a térbõl, mi pedig visszaindultunk a Földre. Odalent türelmesen várt a fotelben gunnyasztó testem. Tudtam, hogy sokáig nem fogom elfelejteni a Hydra parancsnokának gondolatait.

Teltek a hónapok, és a világ egyre izgatottabban figyelte a közeledõ üstököst. A Hale-Bopp csaknem 80 millió kilométer hosszú, három ágú csóvát növesztett maga mögé, ahogy a Nap felmelegítette felszínén a fagyott gázokat. 1997 tavaszán már szabad szemmel is jól lehetett látni az északi félgömbön. Egyszer kimentünk a város szélére Wavevel és a feleségével, hogy elgyönyörködjünk a kométa ezüstszín hajában. Csak én és Wave tudtuk mi az ott az égen valójában. A kazettát sokáig nem mutattuk meg senkinek.
Március végén bejárta a világsajtót a hír, miszerint Kaliforniában a Mennyei Kapu Mozgalom nevû vallási szekta 39 tagja öngyilkosságot követett el, hogy az üstökössel állítólag érkezõ ufóval egy Plútón lévõ ûrbázisra utazzanak. A vezetõjüket Marshall Appelwhitenak hívták, aki a hátrahagyott leveleik szerint az idegenektõl kapott üzenetet, hogy az ûrhajó a holtak lelkeit szállítja el a Földrõl az ítélet napja elõtt. Kiváncsi lettem volna rá, milyen pofát vág a fickó, mikor a túlvilágon megtudja az Isteni Tanácstól az igazságot.
A Hale-Bopp elment, és az emberiség elfeledkezett róla. Csak mi tudjuk, hogy lesz még a Hydra-mûveletnek folytatása. Mikor a túlélõk megérkeznek majd a Földre.

VÉGE

következõ novella

vissza a listához