Frank Mobile

HATÁRINCIDENS

(Megjelent a Cherubion Kiadó: A galaxis császára c. SF kötetében 1998-ban.)

1.

Föderációs sztenderd idõ szerint nyolc óra ötvenkor hagytuk el az anyahajót, fürgén kilebbenve a fõzsilipbõl, mint két zömök darázs, ha portyára indul a fészkébõl. Egy lágy fordulóval megkerültük a kilométernyi hosszúságú, masszív hajótestet, és irányt vettünk a rendszer második bolygója felé, mely parányi vörös sarlóként lebegett elõttünk a csillagpettyes kozmosz végtelenjében.
Én vezettem az osztagot, célunk a bolygó közelkörzetének felderítése volt. Harmadik napja járõrözött már a harci kötelékünk ebben a csillagrendszerben, a föderáció által ellenõrzött zóna határán. Anyahajónk, mely egyben a 9. flotta vezérhajója is volt, tartotta az irányt a rendszer központi csillaga felé, igyekezvén elkerülni az itt meglehetõsen gyakorinak számító aszteroidamezõket és ûrviharokat.
A kötelékparancsnok rendszeresen bevetésre küldött bennünket, a hordozótól sokszor egy-két fénypercnyire lévõ égitestek felderítése érdekében, hogy gyakorolhassuk a manõverezést az ûrben milliószámra röpködõ szikladarabok és kisebb hegyek, bolygócskák között.
-Irány hét-tizenhat-kettõ, zárkózz föl Fecske-hat!-mondtam nyugodtan, miután eltávolodtunk a kisérõhajóktól. Beállítottam a repülési sebességet és felnyitottam a szkafanderem sisaklemezét, hogy ne zavarjon a nézelõdésben az üveglemezen villogó, kivetített célkarikák és állapotjelzõk fénye.
-A popsidnál vagyok fõnök! Ma is bogarászni fogunk?
-Nagyon úgy néz ki. Tele a pályavonalunk kavicsokkal.-ez Skyberry volt, Cooley hadnagy gépének navigátora. Lazábbra vettem a testemet az üléshez rögzítõ biztonsági hevedert, hogy könnyebben mozoghassak és hátra pillantottam rájuk. A szürkésfehérre mázolt, tömpe orrú G-70-es Fecske csakugyan nagyon közel volt a gépem farához, alig egy hajóhossznyira. Kettõs vezérsíkján megcsillant a távoli Nap fénye, pilótafülkéjében egy alak integetett felém vidáman. Visszaintettem neki.
-Húzzátok föl a védõpajzsokat, porvihar közeledik.-a hátam mögötti fülkében ülõ navigátorom figyelmeztetése épp idõben jött. Rögtön azután, hogy bekapcsoltuk a részecske taszító védõmezõt, már bele is kerültünk egy közepes erõsségû mikrometeor záporba. A hajó körüli ûr megtelt szikrázó pontocskákkal, melyek ritkás burkot képeztek a pajzs felületén, ahogy lelökõdtek róla. Szemet gyönyörködtetõ látvány volt.
-Ez a rendszer bõvelkedik szúnyogfelhõkben.-állapította meg Best hadnagy, a faroklövészem. Õ a vadászgép utolsó fülkéjében ült, háttal a menetiránynak, hogy kezelni tudja a dupla csövû lézerlöveget és a csalirakétákat.
-Lesznek itt héják is, majd meglátjátok!-tette hozzá Lahor hadnagy, Cooley faroklövésze.
-Martins százados említette a 4. századból, hogy tegnap összefutott hárommal, jó messze a köteléktõl egy üstökös közelében...
-Maradjatok csendben, tele van a hálózat a fecsegésetekkel!-fedtem meg õket zordonan, félbeszakítva a szövegelést.-Ha nem tudnátok, akkor közlöm, hogy gyakorló repülésen vagyunk a határsávban. Bármikor összefuthatunk a kwashorokkal, tehát legyetek szívesek nyitva tartani a csipás szemeteket!
-Értettük fõhadnagy úr!-válaszolta Cooley kisvártatva, úgyhogy ennyiben maradtunk.
Jó egy óra telt el eseménytelenül. Közben kijutottunk a porviharból, és megbámultunk néhány, a közelünkben elhaladó szürkésbarna kõsziklát, valamint egy parányi üstököst. Repülésünk célja, a navigációs atlaszban csak egy hosszú számsorral jelölt bolygó idõközben tekintélyes méretû kiflivé nõtte ki magát elõttünk, már a holdját is ki tudtam venni szabad szemmel.
-Közeledünk Parks!-figyelmeztetett Albury hadnagy, a navigátorom.-Kerüljünk balra, a világos oldal felé. Kilenc-egy-kilencnél aszteroida, félre kellene állni az útjából!
-Látom.-jobb kezemmel finoman elmozdítottam a botkormányt, módosítva a haladási irányunkon. Egészen közel suhantunk el a hegynyi kõtömeg mellett, melynek kráterekkel borított felszíne sivárabb volt szerintem még egy marcona kiképzõ õrmester lelki életénél is.
-Héják szembõl!-Albury kiáltása egyszerre csendült föl a konzolomon bevillanó figyelmeztetõ ikonnal együtt. Önkéntelenül is kibámultam az ablakon, a közeledõ gépeket fürkészve az ûrben, bár a távolság miatt még nem lehetett látni õket. Aztán gyorsan lecsaptam a sisakom ellenzõjét és szorosabbra húztam a biztonsági hevedert magamon. Szóval mégiscsak összefutottunk a kwashorokkal! Legalább történik valami izgalmas ezen az úton!
-Három hajó, most emelkednek ki a bolygó árnyékából.-mondta Skyberry kisvártatva.
-A távolságuk százezer kilométer. Nem nagyobbak a mi hajóinknál.
-Tartjuk az irányt, gyere át a bal oldalamra Fecske-hat!-a képernyõmön beállítottam a radarképet, hogy többet lássak az idegen ûrhajókból néhány fénylõ pontnál.
-Két perc múlva lõtávolban.-állapította meg Cooley nyugodtan.-Kwashor hajók?
-Persze, õk is járõröznek.-hümmögött Skyberry tudálékosan.-Triál osztályú vadászként azonosítja õket a komputer. Beszóljak a köteléknek?
-Nem kell. Maradjatok nyugton. Tudjátok, hogy a Lingor rendszer a vitatott hovatartozású területek közé tartozik. Nekik is van annyi joguk erre söprögetni, mint nekünk.-figyelmeztettem õket határozottan.
-Bemértek minket, felénk fordulnak.-a navigátorom hangja mintha furcsán elméllyült volna a mikrofonban.-Így oldalba kapnak minket Parks!
-Add le nekik a föderációs szignált! Látott már valamelyikõtök élõben Triál vadászt?
-Nem.-a válasz egyöntetû volt. Egyikõnk sem találkozott még a kwashor birodalmi flotta hajóival a gyakorló szimulátoron kívül. Újoncok voltunk mind, alig fél éve kerültünk az anyahajóra, miután befejezõdött a kiképzésünk odahaza az Enasteren. Igazi harcban még egyikõnk sem vett részt természetesen. Gondolatban most gyorsan felidéztem az akadémián tanultakat a Triál vadászokról. Antigravitációs meghajtású, közepes hatósugarú, egy személyes vadászûrhajó, rögzített lézerlöveggel és támadó rakétákkal. Van olyan fürge, mint a mi Fecskéink, alakja egy lapos tetraéderre hasonlít. Ütközetben félelmetes ellenfél.
-Most legalább megnézhetjük õket.-dörmögte Lahor hadnagy.
-Õk is azonosítják magukat.-mondta ugyanakkor Albury.-Kwashor birodalmi járõr. Kérdezik, hogy mit keresünk itt.
-Mi az, hogy mit?!-vontam össze a szemöldököm.-Azt amit õk! Bogarászunk! Kérdezz vissza!
-Mögénk fognak kerülni.-szólt közbe Cooley figyelmeztetõen.
-Rendben, akkor forduló!-döntöttem gyorsan, határozottan megmarkolva a kormányt.
-Térközt három egységre, harci pajzsot fölhúzni! Ráfordulunk!
A sisakom üvegén belülre kivetítõdõ színes jelek és számok mozogni kezdtek. Szembe fordultunk a Triálokkal. Mellettük fogunk elhaladni, tisztességes távolságban. A kwashorok így a számításaim szerint a bolygó nappali oldalának elõterében lesznek, jól megfigyelhetjük majd õket az élénkvörös fényben.
-Oldalazó manõverbe fognak. Már lõtávolban vagyunk.-Cooley lemaradt kissé mögöttem, hogy egy hirtelen fordulónál ne akadályozzuk egymást.
-Parks! Ezek azt mondják az õ területükön vagyunk és azonnal forduljunk vissza!
-Közöld velük, hogy a határsáv nem az övék.
-Kötözködnek.-állapította meg Skyberry.-Azt hiszik, azért mert hárman vannak kettõ ellen, már joguk van ugatni a holdat.
Levettem a tekintetem a mûszerekrõl és kinéztem az ablakon. Alig negyven kilométerre voltak tõlünk, három fénylõ pont a bolygó elõterében. Hát ez nem valami sok. Ekkora távolságból távcsõ nélkül egy csatahajó is csak pálcikának tûnik a végtelenben.
-A Triálok gyorsítanak, nagyívû fordulóba kezdtek.-mondta Albury kisvártatva.
-Látom. Meg akarnak szorongatni.
-Ráfordulunk?-kérdezte Cooley türelmetlenül.-Csináljunk már valamit!
-Nyugalom fiúk! Tartjuk az irányt, de rágyorsítunk. Így marad elegendõ térköz a kitöréshez ha támadnának. Best? Készen állsz?
-Befogtam õket.-válaszolta a faroklövészem magabiztosan.-Távolság harminc kilométer.
-Még egyszer felszólítanak, hogy távozzunk. Nem túl barátságosak.-a navigátorom kezdett ideges lenni, és nem is titkolta.-Azt mondják, a Lingor a birodalomhoz tartozik.
-Biztos, hogy jól mûködik a tolmácsgéped?-kérdezte Skyberry tanácstalanul.
-Fogalmam sincs... Hé! Célkeresõ radar! Befognak minket!-kiáltotta Albury a következõ pillanatban, és nyomban zavarni kezdte az ellenséges szándékot mutató gépek érzékelõit. Most már bennem is megugrott az adrenalin szintje. A feszültség szétáradt a szívemben, majd a végtagjaimban és elöntötte az agyamat. A Triálok még tovább gyorsítottak, egészen támadó sebességig!
-Távolság tíz kilométer! Lõjjek Parks?-tudtam, hogy Best ujja az elsütõ billentyûre tapad. A kwashorok valamiért ránk másznak, talán, hogy kiprovokáljanak egy határincidenst, és a bûnös az lesz, aki elõször lõ. Lassan öt éve már, hogy a föderáció békét kötött a kwashor birodalommal, egy hónapokig tartó öldöklõ háborút követõen, de mindenki tudta, a következõ összecsapás csak idõ és alkalom kérdése. A Lingor rendszer bolygói túlságosan sok stratégiai fontosságú ércet rejtenek ahhoz, hogy bármelyik fél lemondjon róla. A bevetés elõtti eligazításon határozott parancsot kaptunk, hogy tartózkodjunk a harcra okot adó, félreérthetõ manõverektõl, és csak támadás esetén lõhetünk vissza. De mi van akkor, ha nem marad idõnk visszalõni? Meneküljünk talán el a körzetbõl? A pilótatársaink a hordozón ki fognak gúnyolni, hogy már az elsõ alkalommal berezeltünk az ellenségtõl. Mindez persze a másodperc tört része alatt futott át az agyamon.
-Csak ha õk lõnek Best!-mondtam, de már késõ volt. Cooley gépének faroklövésze tüzet nyitott a lecsapni készülõ Triálokra. Valószínûleg figyelmeztetésnek szánta, mert az energiasugár jó száz méterre elkerülte a támadókat, azok mégis komolyan vették. A kwashor vezérhajó mintegy öt kilométerre tõlünk tüzet nyitott a gépemre.
-Támadnak fiúk!-kiáltotta Best, amikor a sárgásfehér lézernyalábok villogni kezdtek körülöttünk. Az elsõ sorozat nem talált, egy-két méterre elvétettek bennünket.
-Az anyád!-löktem meg a kormányt, egy dupla csavarral kirántva a hajót a lõvonalból és balra fordultam.-Harcérintkezés! Szólj a köteléknek Al!
Tudtam, hogy most már nincs visszaút. Harcolnunk kell, nem futamodhatunk meg az agresszorok elöl. Erre készültem évek óta, ezért gyakoroltam annyit, hogy végre egy igazi ütközetben mutathassam meg, mit tudok. Szembe fordultam a Triálokkal. Azok közben szétváltak, egyikõjük a jobbra borító Cooley után eredt, a másik kettõ megpróbált ollóba fogni bennünket. Best folyamatosan tüzelt, bár nem sok eredménnyel. Túl közel voltunk egymáshoz, a lõelemképzõje nem tudta követni az ûrben cikázó ezüstszürke tetraéderek szabálytalan mozgását.
-Vadászirányítás, itt Fecske-öt! Megtámadtak bennünket, három kwashor Triál vadász!-hallottam közben Alburyt az anyahajóval beszélni.-Felvettük a harcérintkezést!
Sikerült befognom az egyik gépet, nyomban tüzet nyitottam rá az orr alatti rögzített, dupla csövû lézerágyúmból. Amaz félre szökkent, csak a szárnyvégét sikerült megperzselnem. Elsõre nem is rossz.
-Mögöttünk van!-figyelmeztetett Best a veszélyre, de már nem maradt idõm kitérni az üldözõm elöl. Miközben a vezérhajót követtem, a társa ránk vetette magát, folyamatosan tüzelve. Erõs remegés rázta meg a Fecskét, lámpák villantak a mûszerfalamon.
-Eltaláltak! Oda a bal vezérsík!-a navigátorom kezdett pánikba esni. Õ nem sokat tud csinálni ilyenkor, csak ül tehetetlenül a középsõ ülésben. Én vezetek, Best visszalõ, õ imádkozik. Ez a hagyományos munkamegosztás a csapatunknál. Két újabb találat érte a bal szárnyat, a védõernyõ nem tudta szétoszlatni a koncentrált energianyalábokat és átszakadt. Éles csipogás jelezte, hogy védtelenek maradtunk egy újabb találattal szemben. A kormányrendszer mindenesetre még mûködött, így inkább leváltam a célomról és egyenesbe hoztam a gépet, hogy a társam beérhessen.
-Tartsd az irányt, rajta vagyok!-kiabálta Cooley, aki idõközben lerázta üldözõjét és oldalról lecsapott a rám tüzelõ Triálra. Szaggatott robbanások sorozata az ûrben, majd az ellenséges vadászgép darabokra esett, szikrázó porcsóvát húzva maga után a semmibe. A pilótája katapultált, azt hiszem. Túl gyorsan történt az egész, mire visszafordultam már vége is volt.
-Ez az! Elkaptam fiúk!-ordibált a hadnagy diadalmasan, megkerülve az izzó törmelékfelhõt.
A másik két Triál ekkor támadott. A faroklövészeink tüzeltek, csali rakétákat eregettek a kozmoszba, hogy megzavarják a kwashor pilótákat, az éterben pedig teljes volt a zûrzavar. Mindenki egyszerre beszélt, ordított, káromkodott, az anyahajó vadászirányítója a harci helyzet után érdeklõdött, a mûszerfalamon pedig egyre több figyelmeztetõ lámpa gyulladt fel.
Kezdtem belejönni a harcba. Az ûrruhámba épített életfunkció figyelõ szerkezet külön utasítás nélkül is gondoskodott rólam, nagy adag reflexgyorsító doppingszert fecskendezve a combomba és fokozva az oxigén ellátást a sisakban.
-Keresztvágás!-mondtam Cooleynak, megcsúsztatva a gépem és orsózva egy szûk ívû fordulóba kezdtem. A társam Fecskéje elhúzott elõttem, alig négy hajóhossznyira és szintén visszafordult. A Triálok azonban nem ugrottak be a cselnek. Nyilván tapasztalt pilóták lehettek, a parancsnokuk legalábbis nagyon jól manõverezett a gépével. Szorosan rátapadtak mindketten Cooley gépére és közvetlen közelrõl ollóba fogták.
Ilyenkor másodperceken múlik minden. Egyetlen parányi hiba is végzetesnek bizonyulhat, és ha elveszíted a játszmát nincs tovább, halott vagy. Mivel az üldözõm levált rólam, igyekeztem visszafordulni és mögé kerülni, hogy megszorongassam.
-Gyere már Parks! Ezek befogtak minket!-kiáltotta a társam. Sûrû záporként érték a hajóját a találatok, a faroklövésze képtelen volt egyszerre két üldözõre tüzelni. Aztán átszakadt a védõpajzsuk és telibe kapták õket.
-Eltaláltak! A hajtómû leállt, nincs energia!-ez Skyberry volt, nyomban utána Lahor sikoltását hallottuk és valami szisszenést, majd csend lett. A Triálok módszeresen szitává lõtték a tehetetlenül pörgõ roncsot, szerkezeti egységek szakadtak le a Fecske törzsérõl, fényes lobbanások kiséretében. Mire odaértem, már késõ volt. Cooley katapultált, a többiek bent rekedtek a gépben vagy meghaltak, nem tudtam biztosan. A kwashor vezérhajó még rárepült, és közvetlen közelrõl beleeresztett egy rakétát, aztán elhúzott a narancssárga robbanás mellett és visszafordult, egyenesen felém.
-Vadászirányító, itt Fecske-öt! Cooley hadnagyékat lelõtték! Erõsítést kérünk!-Albury motyogott még valamit, aztán felsóhajtott.-Tûnjünk el innen fiúk!
-És mi lesz Cooleyval?-a két Triál ismét ollóba fogott miket, kénytelen voltam a közeli aszteroida felé venni az irányt. Talán ott elbújhatunk a felszínét borító kráterek és szakadékok valamelyikének sötétjében. Idõközben a bolygó nappali oldala fölé kerültünk, de nem volt idõm gyönyörködni a ritkás atmoszférájú planéta látványában. Ismét eltaláltak bennünket, ezúttal a jobb szárnyvéget metszette le egy energiasugár.
-Három újabb ûrhajó közeledik az öt-kettõ-hét irányból!-mondta a navigátorom idegesen.
-Biztos, hogy nem a mieink Parks!
-Itt a vadászirányítás! Tartsatok ki fiúk, mindjárt ott vagyunk!-jött a megnyugtató hang a rádióból. Én közben mélyrepülésben kacsáztam a kisbolygó hegyei között, sarkamban az igencsak makacs üldözõimmel, akik eltökélték, hogy nem hagynak futni bennünket. Tudtam, hogy nincs sok esélyünk öt Triál ellen, de nem adtam fel. Szemem a felszínt kutatta, valami mély szakadékot keresve ahová behúzódhatnánk, de eredménytelenül.

2.

Ugyanezekben a pillanatokban a 9. flotta vezérhajóján, a Gatrop hordozón Wolden kapitány berohant a hídra és átvette az ügyeletes tiszttõl a kötelék irányítását.
-Helyzetjelentést kérek!-huppant le párnázott ülésébe az öreg, tapasztalt kötelékparancsnok és végignézett a hídon körbefutó tucatnyi monitor által közvetített képeken.
-Az egyik járõrünket a delta-kettõ-tizenegyes kockában megtámadták.-mondta a tõle jobbra ülõ szárnysegédje, az egyik kivetítõre bökve fénypálcájával.-Három kwashor vadászgép, az egyik Fecskénket lelõtték, a másikat szorongatják.
-Másodfokú riadó! A kötelék azonnal forduljon irányba! Milyen messze vannak tõlünk?
-Egy órányira. Nem érjük el uram!
-Térugrással igen! A készenléti század zsilipeljen! Amint beléptünk a kockába, azonnal indítsák õket! Milyen bolygó az ott a célterület szélén?
-A Lingor-2-es uram, oda küldtük a járõrünket egy órával ezelõtt. Feltáratlan bányabolygó.
-A kwashoroknak nincs joguk lelõni a vadászainkat a semleges zónában!-vonta össze a szemöldökét dühösen a kapitány.-Ez elég ok egy háborúra! Induljunk már, mire várnak!
A Gatrop irányba fordult, a kötelék többi hajója kisvártatva követte. A térugrás alig egy pillanat mûve volt, és máris egy fénypercnyivel odébb bukkantak elõ a hadihajók a semmibõl. A készenléti század tizenhat vadászgépe kizúdult a hordozó fõzsilipjébõl és a közeli aszteroida felé indult, ahol az öt ellenséges hajó épp lecsapni készült Parks fõhadnagy sérült Fecskéjére.

3.

-Jó, hogy jöttök fiúk, már nem bírom sokáig tartani!-nyugtáztam elégedetten a monitoromon megjelenõ tucatnyi ismerõs pontot. Sikerült találnom végül egy szûk mélyedést, ahová szépen beálltam a hajómmal és az orrát az ûr felé fordítva, sarokba szorítva lõttem kifelé a felettünk rajzó Triálokra. Amazok nem tudták teljesen belõni a gödört, a rakétáikat pedig Best sorra leszedte, mielõtt elérhették volna a sziklaperemet, hogy ránk omlasszák azt.
Az ellenség hirtelen beszüntette támadásait, amint meglátták a fölmentésünkre igyekvõ harci köteléket.
-Itt Clewel százados! Elzavartuk a héjákat, kimászhattok fiúk!
-Hála a Napistennek!-óvatosan kiemelkedtem a gödörbõl és elindultam a Gatrop felé, míg a Fecskéink sorra leszedték a Triálokat. Most a kwashorok igyekeztek elbújni a kisbolygó árnyékában, nem sok sikerrel. Átrepültem a kisérõcirkálók sorfalán és engedélyt kértem a repülésirányítótól a dokkolásra, mikor Albury, aki már kezdett megnyugodni a harci helyzet kedvezõ alakulását látván, ismét elordította magát.
-Újabb hadihajók szembõl! Nézzétek!
Mivel épp a fõzsilip megközelítésével voltam elfoglalva, csak késve pillantottam fel a mûszereimrõl. Volt elég bajom amúgyis a sérült Fecske irányításával, így nem nagyon figyeltem a távolban kibontakozó ütközetre. Kwashor csatahajók léptek be a körzetbe térugrással, s nyomban kibocsátották a vadászaikat. Nagyon közel voltak az aszteroida körül csoportosuló készenléti századunkhoz, akik még mindig a maradék Triálokat üldözték.
-Ebbõl nagy csata lesz fiúk!-állapította meg Best tárgyilagosan, és igaza lett.
-Fecske-öt! Eltávolodni! Indítjuk az ágyúnaszádokat!-recsegte a repülésirányító tiszt a fluidkomban türelmetlenül. Alig volt idõm félreállni az egymás után kizúduló CR-22-es Kondorok útjából. Nyomukban újabb Fecskék startoltak, egyik század a másik után. A kisérõcirkálók és fregattok igyekeztek elõrébb húzódni, hogy védjék az anyahajót, mely közben fordulni kezdett, hogy kívül kerüljön a félelmetes kwashor csatahajók lõtávolán. Az ellenség szemmel láthatóan túlerõben volt, a két flotta közötti szûk térben máris teljes volt a kavarodás a Triálok és a mi vadászûrhajóink között.
-Beszállunk a harcba Parks?-kérdezte Best türelmetlenül.-Szeretnék végre lelõni egy héját!
-Baj van a hajtómûvel és nincs védõpajzsunk. Így nem harcolhatunk!-figyelmeztetett Albury, és én hallgattam a szavára. Csatlakoztam a hordozót oltalmazó Fecske rajhoz.
A két flotta közötti ûrben már teljes erõvel tombolt az ütközet. Tudtuk jól, hogy ez egyben a háború kitörését is jelenti, melynek egyhamar nem lesz vége, egészen biztosan. Az erõviszonyok nagyjából kiegyenlítettek voltak, a föderáció és a birodalom technikai fejlettsége közti különbség pedig elhanyagolhatónak mondható. Feszült figyelemmel lestem a távolban villogó lézersugarakat és robbanásokat, az éterben zsivajgó ezernyi ember izgatott hangjait. Szinte hihetetlennek tûnt, hogy ez az egész két járõrosztag találkozásával kezdõdött egy lakatlan csillagrendszer nevesincs bolygója közelében.

4.

-A csatahajók támadnak uram!-kiáltotta egy harcirányító tiszt a parancsnoki hídon Wolden kapitány felé. A Gatrop kénytelen volt elfordulni az ellenségtõl, mikor a kötelék élén haladó tércirkáló darabokra robbant a kwashor csatahajók egyesített lézertüzében, és igyekezett a közeli aszteroida árnyékába húzódni. Wolden tudta jól, akárcsak az összes ember a hajón, hogy ekkora tûzerõvel nem versenyezhetnek. Máris találatokat jelentettek a hordozó jobb oldaláról és több kisérõ egység is jelezte, hogy nem tudják tovább tartani a pozíciójukat. A helyzet percrõl percre rosszabbodott. A vadászgépek és a naszádok eddig sikeresen ellenálltak a kisebb ellenséges hajók ostromának, melyek százszámra özönlöttek a csatahajók zsilipkamráiból, de a veszteségeik súlyosak voltak. Wolden tudta, segítség nélkül el fogják veszíteni a csatát.
-Kitérõ manõver minden hajónak! Felkészülni a visszavonulásra! A Fecskék ne távolodjanak el túlságosan messzire tõlünk! Jött már válasz a föderációs fõparancsnokságtól?
-Igen uram, épp most fejtjük a kódot!-kiáltotta egy tiszt a háta mögül, a kommunikációs konzolok mellõl.-Megvan! Beadom középre!
A fõernyõn rövid üzenet fénylett fel, alján az admiralitás azonosító piktogramjával. Wolden átfutotta, keze ökölbe szorult a mûszerpult fölött.
-Határozott parancsot kaptunk, hogy tartsuk a helyzetünket. Nem vonulhatunk vissza. Perceken belül erõsítés érkezik az Enasterrõl. A 2. és a 15. flotta hajói.-mondta lassan a körülötte várakozó fõtiszteknek, akik a saját termináljaik fölé hajoltak és ezért nem látták az üzenetet.
-Akkor az aszteroidát kell használnunk védõpajzsnak uram!-válaszolta az elsõ tiszt a radarképet szemlélve. Finom remegés rázta meg az anyahajó kilométeres testét, szirénák üvöltöttek fel a folyosókon.
-A hármas tércirkálónak vége! Védtelen a jobb szárnyunk!
-Robbanás a repülõfedélzeten! Ötös szint! Teljes dekompresszió négy részlegben!
-Vigyék a hajót a kisbolygó mögé!-rendelkezett Wolden.-Minden Fecskénk fölszállt?
-Igen uram, három mentõhajó van még a zsilipben, most dobjuk ki õket!
-Remek! Már csak az erõsítést kell megvárnunk, utána végzünk ezekkel a behemót konzerves dobozokkal! Addig a háború istene legyen velünk!

5.

Csaknem fél órája tartott már az ûrcsata, mikor újabb hadihajók tûntek fel a radaromon. Kellett egy kis idõ, mire rájöttem, hogy a mieink azok, ugyanis az ellenség vonala mögött bukkantak fel. Két flottaköteléknyi ûrhajó, a felmentõsereg.
-Ez az, rúgjátok csak seggbe õket!-kiabált mögöttem Albury boldogan. Az utóbbi percekben nem sok dolgunk akadt, csak kerülgettük a mindenfelé záporozó roncsokat és eltévedt támadórakétákat. Az ellenség vadászai nem tudták áttörni a kisérõhajók által létesített intenzív lézertûz függönyt, viszont a csatahajók nagyon megszorongatták a Gatropot a nehézlövegeikkel. Ha sikerül megsemmisíteniük, nem lesz hová leszállnunk a csata után. Amenynyiben persze megérjük a végét.
Egy méteres fémdarab vágódott alulról a hajónk orrának, átszakítva a burkolatot és tönkre téve a radarberendezést. A konzolomon már szinte minden kijelzõ vörösen villogott, tudtuk jól, hogy a Fecskénk a végét járja.
-Készüljetek a katapultálásra!-szóltam a társaimnak, mikor egy újabb roncsdarab kitörte a pilótafülke oldalablakát és átzúgott a fejem elõtt, a másik oldalon távozva. Ez közel volt! A fülkémben megszûnt a hermetizáció, már csak a pilótaruhám választotta el a testemet a világûr vákuumától.
-Gondolod, hogy a szkafanderben védve leszünk ettõl a törmelékzáportól?-érdeklõdött sztoikus nyugalommal Best.
-Jó, akkor maradunk amíg lehet! Élvezzük a látványt és néha visszalövünk!-morogtam dühösen és egyben rémülten az iménti találkozástól. Igyekeztem úgy fordítani a hajót, hogy a pilótafülkék védve legyenek a burkolaton jégesõként kopogó roncsdaraboktól.
A kwashorok közben két tûz közé kerültek odakint, egyik csatahajójuk látványos robbanás kiséretében fúródott bele az aszteroida felszínébe, miután szitává lõtték a tércirkálóink. A többi megpróbált oldalra kitörni, a bolygó felé. És ekkor megint ûrhajók kezdtek feltünedezni a távolban, méghozzá ijesztõ számban. Legalább száz csatahajó, ezernyi kisebb támadóegység kiséretében a mélyûr felöl! Szabad szemmel is ki lehetett venni, hogy ezek bizony nem a mieink voltak. Az ûrháború kezdett egyre nagyobb méreteket ölteni.

6.

-Ellenséges hajók a delta-kettõ-tízes kockában! Legalább száz csatahajó uram és a kisérõegységeik!-nézett kétségbeesetten a parancsnokra a harcirányító tiszt.
-Visszavonulunk?
-Még mit nem!
Wolden közvetlen fluidszálas kapcsolatot létesített az egyesített ûrhaderõk vezérkari fõhadiszállásával, hogy beszélhessen az admirálissal.
-Rendezzék át az alakzatot, csatlakozunk a másik két kötelékhez! A sérült vadászgépek zsilipeljenek be gyorsjavításra, a többi menjen a jobb szárnyunkra!
-Igenis uram!
-Admirális úr! Sokszoros túlerõvel nézünk szembe! Mi a parancsa?
-Tartsák a pozíciójukat, de ne támadjanak! Most vonjuk össze a csapatainkat a Clevatus körzetében, rövidesen az egész flotta átugrik a Lingorhoz és akkor kiverjük õket a rendszerbõl!-az admirális ráncos arcán nyoma sem látszott az izgalomnak. Na persze, õ fényévekre van innen egy jól védett harcállomáson, nem lõnek rá már órák óta.-gondolta Wolden elkeseredve. Ezek szerint feláldozzák õket egy újabb területszerzõ háború kedvéért.
-A veszteségeink nagyon súlyosak uram, a kötelék fele már megsemmisült vagy harcképtelen.-próbált volna engedélyt kérni a visszavonulásra, mert idõközben elolvasta a stratégiai elemzõk jelentését a csata pillanatnyi állásáról.-Körülbelül hatvanszoros túlerõben vannak a kwashorok uram!
-Húzza az idõt kapitány! Manõverezzen, késleltesse õket!
-Dehát legázolnak bennünket a csatahajóik! Most indítják a vadászaikat, öt percen belül ollóba fognak minket!
-Tegyen meg mindent, amit lehet. A rendszert nem adhatjuk fel, a kormányzó tanács már döntött ez ügyben! Sok szerencsét kapitány! Az adásnak vége!-az admirális minden további nélkül befejezte a beszélgetést, magára hagyva a kapitányt kétségeivel.

7.

Negyed óra múlva érkeztek meg a föderációs flotta elsõ egységei a Lingor-2 körzetébe. Akkor már javában támadták a rommá lõtt Gatrop körül csoportosuló, még megmaradt egységeinket az ellenséges csatahajók. A Gatrop lassan vánszorgott a bolygó légköre felé. A másik két hordozó és a tércirkálók többsége megsemmisült, a kwashorok módszeresen felõrölték erõinket. Széles gyûrûbe fogták a bolygót velünk együtt és egyre közelebb nyomultak hozzánk. Lassan, de feltartóztathatatlanul.
-Végünk van.-dünyögte Best hadnagy fáradtan, reménytelen hangon.-Elakadt az ágyúm, nem tudok visszalõni.
-Megnyugtatlak, hogy energiánk sincs már, amit használhatnál.-Albury idegesen felvihogott.
-Hát ez nem igaz! Két órája hagytuk el a hajót, hogy járõrözzünk egyet ebben az átkozott rendszerben, most meg a legnagyobb ûrcsata kellõs közepén vagyunk, amit csak el lehet képzelni! És mindez azért, mert Lahor volt olyan hülye, hogy tüzet nyitott a Triálokra!
-Nem az õ hibája! Azok repültek ránk!-torkoltam le dühösen.-Lahor különben is meghalt, valószínûleg Cooley és Skyberry sem élte túl a robbanást.
-És nekünk is végünk van órákon belül, ha nem halásznak ki a mentõhajók, mert elfogy a levegõnk! Csipog még a vészjelzõnk egyáltalán?
-Aha. Az atomtelepe tíz évig is kibírja, de mozogni már nem tudunk. Orbitális pályára álltunk a bolygó körül.-nézelõdtem az alattunk elsuhanó vöröses felszín irányába. Elég ritkának látszott a légköre, talán nem fog lefékezni bennünket idõ elõtt.
-Fiúk! Újabb hadihajók érkeztek! Hátba támadják a csatahajókat!-lelkendezett Best, aki a hátsó ülésrõl többet látott a fölöttünk zajló ütközetbõl.
-A Fecske-ötös legénysége jelentkezzen! Itt az MM-08-as mentõhajó! Éltek még fiúk?!
Két vadászgép kiséretében egy katamarán ûrkomp manõverezett oda hozzánk, a robotkarjaival magához vonva tehetetlenül sodródó ûrhajónkat. Nyitott zsilipjében szkafanderes kozmogyalogosok várakoztak, hogy szükség esetén segítsenek kimászni a roncsból. Soha életemben nem éreztem még magam ilyen jól, mint abban a pillanatban. Megmenekültünk!
Kicsatoltam magam az ülésbõl és kinyitottam a pilótafülke tetejét. Számunkra ezzel véget ért a lingori csata.

8.

Tíz órával késõbb ébredtem enyhe fejfájással a kórházhajó valamelyik kórtermében. A medicinrobot szerint a kimerültségen kívül semmi bajom sem volt, úgyhogy az orvosfõtiszt nyomban leküldött a dokkfedélzetre, hogy jelentkezzem az egységemnél. Albury és Best még aludtak, úgy döntöttem nem várom meg õket.
Az ûrhajó tele volt sebesültekkel és frissen kihalászott vadászpilótákkal, még a folyosókon is egymást érték a hordágyak és a mellettük szorgoskodó szakorvosok. Futólag megkérdeztem néhány ismerõs srácot a Gatrop vadászezredéhez tartozók közül, de senki sem tudott használható felvilágosítással szolgálni a csata állását illetõen. Végül a dokkoknál összefutottam egy eligazító tiszttel, aki kezében egy laptoppal futkározott a fõfolyosó forgatagában. Õ gyorsan leszkennelte a szemfogamba ültetett személyi azonosítómat és türelemre intett, hogy ne izgassam magam a háború miatt.
-Szarrá verjük õket fiam, majd meglátod! Nyolc csillagrendszerben támadunk egyszerre a kwashor kutyák ellen, innen már kiszorítottuk õket! A Gatrop vadászaihoz tartozol? A hajótok egyben van még, de a legénysége már elhagyta. Úgy hallottam a tájékoztató vonalon, megpróbálják elvontatni mielõtt lezuhanna a Lingor-2-re. A 9. flotta szenvedte a legsúlyosabb veszteségeket eddig, csak öt vadász és egy Kondor tért vissza a harcból úgy tudom.
-És én most mihez kezdjek itt? Hová kell mennem?-bámultam rá tanácstalanul.
-Egy pillanat, megkérdezem a parancsnokságot!-a fickó sebesen pötyögtetni kezdett az apró klaviatúrán, majd a folyadékkristályos ernyõre bökött.-Gratulálok! Elõléptették századossá uram! Kapott két hét kimenõt, a hármas zsilipnél álló korvett fogja hazavinni az Enasterre!
Az eligazító tiszt berohant egy sötét raktárhelyiségbe, majd kisvártatva egy maréknyi új rangjelzéssel tért vissza. Átadta nekem és mosolyogva tisztelgett.
-Százados úr! Odahaza számíthat még egy Arany Fecskére! Sok pilótát fognak kitüntetni, úgy sejtem. A korvett tíz perc múlva indul, igyekezzen! Arra, bal felé! Viszlát!-ezzel magamra hagyott.
Elindultam a jelzett irányba, kezemben a századosi jelvényekkel. Hát ennyi volt, a csatát úgy látszik megnyertük. Hadihajóink minden szektorban elõre nyomulnak, még az is lehet, hogy a föderáció térdre kényszeríti végül a birodalmat. A galaxisban tehát ismét kitört a fajok közti háború.
Azokra a kwashor vadászpilótákra gondoltam, akik ok nélkül megtámadtak minket a járõrút során, és Cooleyra, Skyberryre, meg Lahorra. Mind meghaltak, akár az a több tízezer katona, akik a jelentéktelen határincidensbõl ûrcsatává terebélyesedõ összecsapásban azóta életüket vesztették a kozmosz végtelenjében. És mindez miért? Mert egyik fél sem akart visszavonulni, hogy feladjon egy vacak bolygót a béke kedvéért.
Néztem a váll lapokat a kezemben és mély szomorúság töltött el. Nem ilyennek képzeltem egy majdani háborút a régi ellenséggel. Azt meg pláne nem gondoltam volna, hogy nekem is részem lesz a kirobbantásában. Ha Lahor hadnagy akkor nem lõ, ki tudja mi történt volna. A fejem is belesajdult, ahogy felfogtam végre mi történt.
Megálltam a zsilipkapunál, és mielõtt beléptem volna az indulásra készülõ szállítóhajóba, a közelben álló szemétgyûjtõ tartályba dobtam a századosi jelvényemet.

VÉGE

következõ novella

vissza a listához