Frank MobileMINDENT TUDNI AKAROK
A most következõ történetnek én, a szerzõ vagyok a fõszereplõje. Velem esett meg a dolog, méghozzá álmomban, még évekkel ezelõtt. Olyan rendkívüli élmény volt, hogy emléke máig kristálytisztán megmaradt a lelkemben. Az álmot egy belsõ sugallat hatására dolgoztam fel novellaként, és remélem tetszeni fog Neked is, Kedves Olvasóm, ahogy nekem is tetszett, mikor azon a reggelen felébredtem, fejemben a tanítás emlékével.
Tökéletesen hétköznapi környezet volt, a szobámban tartózkodtam. Lelkemben a vágy lüktetett, a kiváncsiság, mellyel elmém folyton új és új tudásra szomjazott, szinte telhetetlenül habzsolva, szivacsként magába szívva az információk mérhetetlen tömegét. Odasétáltam az ágyamhoz, mert megpillantottam rajta egy kártyanaptárt. Nem tudtam ki tette oda, ezért leültem mellé és fölemeltem, hogy jobban megnézzem magamnak.
Egy közönséges kártyanaptár volt és egy ismeretlen embert ábrázolt. Megfordítottam, hogy megnézzem a hátoldalán, melyik évbõl való a lap és ekkor történt meg a dolog. Éreztem, hogy a megfordítás pillanatában kettéválik a lap, méghozzá az éle mentén, mintha osztódásnak indult volna. A két lapot letettem az ágyra és mindkettõt megnéztem. Szép, színes képek voltak rajtuk, egy darabig el is tûnõdtem, vajon ki csinálhatta õket. Aztán megfordítottam a lapokat, mert kiváncsi voltam a hátoldalukra is. Csakhogy a lapok megint kettéosztódtak, és most már négy kártyanaptáram volt.
Izgalomba jöttem. Végre valami érdekes történik ebben az álomban! Persze nekem akkor és ott az az álom maga volt a valóság, és nem is létezett a számomra más, csak én és a kártyalapok az ágyon. Mindegyiket alaposan megnéztem, majd újra megfordítottam õket. Az eredmény nyolc kártyalap volt. Ez egy rejtvény. Valamit mondani akarnak nekem ezek a papírlapok. Alaposan megszemléltem a rajtuk lévõ képeket, feliratokat és ábrákat, hogy rájöjjek a megoldásra, de mint késõbb kiderült, rossz irányban tapogatóztam a megfejtést illetõen. A képek tartalma között nem találtam logikai összefüggést. Egyesek szépek és érdekesek voltak, mások unalmasak és jelentéktelenek vagy egyenesen érthetetlenek.
Elkezdtem két kézzel, sebesen fordítgatni a lapokat, a tekintetem villámként cikázott egyikrõl a másikra. A folyamat egyre gyorsult és kis idõ múlva azon kaptam magam, hogy több száz lap hever elõttem, de egyiknek sem láttam még mindkét oldalát, mert amint megfordítom valamelyiket, az azonnal osztódni kezd.
Az álom innentõl filmszerûvé vált. Különváltam a testemtõl és pár méterrõl figyeltem önmagamat, amint több ezer kártyanaptár elõtt üldögélve egyre kétségbeesettebben fordítgatom õket azon vágytól hajtva, hogy mindkét oldalukat megnézhessem. Már tudtam mi az álom jelentése. A tudás szerepelt azokon a lapokon, az osztódás pedig a tanulási folyamat végtelenségét prezentálta. Világossá lett számomra, hogy nem tudhatok mindent. Sokat, nagyon sokat lehet tudni, de mindent nem, hisz a megismerés a végtelenségig folytatható a végtelen világegyetemben. A szimbolikus tanulság nyilvánvaló volt.
Az álom ezt követõen, mivel beteljesítette feladatát eltûnt a látómezõmbõl, akár egy kivetített virtuális valóság, és én a szokott technikával áthozva az emlékét a fizikai sík ébrenléti állapotába, felébredtem.VÉGE