Frank Mobile

ROBBANTÁSOK
 

ELÕSZÖR

A gyakorlótér egy völgyben terült el, az ország legelhagyatottabb vidékén. A füves, néhol sziklás talajt borító bombakráterekben felgyülemlett az esõvíz, benne lelkesen kuruttyoló békák adtak hangversenyt egymásnak. A dombon magasodó parancsnoki bunker bejáratánál tucatnyi férfi állt, mind egyenruhások. Civileknek ide tilos volt belépniük.
-Csavarja rá a drótot tizedes!-szólt a rangidõs tiszt, tarkóját vakargatva. Meleg volt, pedig a Nap még csak most kúszott fel a vakítóan kék, párás égboltra.
Az utászok letették a kábeldobot a detonátor doboza mellé és levonultak a bunker tövébe, az árnyékban hagyott zsákjaikhoz. A fõhadnagy, aki most jött ki az épületbõl az ajkát rágta idegességében és a horizontot kezdte fürkészni távcsövével.
-Nagy bumm lesz, doki?-kérdezte kis idõ múlva, csak hogy mondjon valamit.
A doktor, aki egyébként fejlesztõmérnök és kémikus volt az ország legnagyobb hadianyag gyárában, csak mosolygott szelíden és homlokára tolta napszemüvegét.
-Mindjárt kiderül. A tegnapi próba egész jól sikerült. Ellenõrizni akartuk, hogy a gyújtószerkezet megbízhatóan mûködik-e, akár esõben is.
-Készen vagyok uram!-jelentette a tizedes fegyelmezetten és a készülékre bökött.-Biztosítva.
-Mit gondolnak, levonuljunk a fedezékbe?-aggodalmaskodott a fõhadnagy.-Ez nagyot fog szólni.
-Mindenki vegye fel a fülvédõt és a sisakot!-rendelkezett a százados, majd intett a fejlesztõmérnöknek.-Magáé a dicsõség, hogy lenyomhatja a kallantyút!
-Megtisztelõ, uram!-a doktor odalépett a detonátorhoz.-A számításaink szerint száz méter a biztonsági távolság, de ha akarnak lemehetnek a bunkerbe. Nem valószínû, hogy a szerterepülõ törmelékdarabok idáig jussanak.
-Ha maga mondja!-sóhajtott a fõhadnagy, és a helyén maradt az embereivel együtt.
-Rajta!-mondta a százados, órájára pillantva.
A bunker bejárata fölé szerelt sziréna felvonyított, az emberek ösztönösen közelebb húzódtak a detonátorhoz. Minden tekintet kelet felé irányult, ahol egy mélyedésben több kilogram újfajta, nagyerejû robbanóanyag várta sorsa beteljesedését.
-Vigyázz...! Robbantás...!-üvöltötte el magát a doki mellett ácsorgó tizedes, mikor elnémult a sziréna. A mérnök leguggolt a doboz mellé, megragadta a T alakú kart és erõteljesen lenyomta. Aztán felnézett, hogy lássa munkája gyümölcsét.
Szürkésfekete füstfelhõ fúvódott fel egy narancsvörös lobbanást követõen a távolban. Kavicsok és föld darabok repültek szerteszét, sár fröccsent a kráterbõl a magasba, majd egy pillanattal késõbb meghallották a dörrenést. Rengett a talaj a lábuk alatt, mindenkinek megugrott a szíve egy pillanatra, pedig sok robbanást láttak már életükben, de ez túl tett valamennyin. Óriási volt, mindent elsöprõ erejû és félelmetes. A törmelékdarabok jó tíz méterre tõlük hullottak a földre, majd a füst lassan oszlani kezdett.
-Egész jó volt.-állapította meg a százados elégedetten, és zsebébõl elõvett egy csomag cigarettát.-Menjünk, nézzük meg a krátert.

MÁSODSZOR

A stratégiai nehézbombázó pontosan a kijelölt idõpontban érte el a bombavetés körzetét. A pilóta ekkor átadta az irányítást a gép orrában kuporgó bombázótisztnek, aki lefelé irányított távmérõjébe bámult, az alant elsuhanó tájat fürkészve türelmesen. Harmincháromezer lábon repültek, az ég üres volt körülöttük. A meteorológiai elõrejelzés szerint a következõ néhány napban nem várható változás az idõjárásban, úgyhogy ideálisak a körülmények a kisérlethez.
-Két és fél fokkal jobbra!-dünnyögte az irányzó az intercomba, és állított valamit a gép útirányán. Alatta a célkereszten túl a sivatag homokja terült el, mint a légierõ gyakorlóterepe. Valahol ebben a körzetben található a célpontjuk...
Végre megtalálta a zászlóval jelölt, alacsony épületet, jól látszottak a távcsõben a körülötte elhelyezett tankok, páncélozott harcjármûvek és a katonákat imitáló bábúk. Mint valami játszótér, amire rövidesen kivédhetetlen csapás zúdul egy atombomba formájában, hogy izzó poklában eleméssze mindazt, amit eledelül szántak neki.
-Megvan a célpont! Fél fokot balra!
-Itt Gólya Egyes a Fészeknek, két perc a kioldásig!-jelentette rádión a parancsnok a repülõtérnek, majd szemére illesztette sugárzásvédõ szemüvegét, akárcsak a navigátora.
-Legénység figyelem! Felkészülni a kioldásra...!
-Bombakamra ajtót kinyitni!-rendelkezett az irányzó kis idõ múlva, szemét le nem véve a célzórendszer nézõkéjérõl.
-Aztán centi pontos legyen az a találat!-jegyezte meg a toronylövész halkan, kedélyesen. Mintha bármit is számítana ekkora pusztítóerõ esetén néhány centi vagy akár száz méter.
-Még egy perc. Bomba élesítve!-közölte az irányzó és megnyalta szája szélét a légzõmaszk alatt. Szíve hevesen lüktetett, hunyorognia kellett, annyira belefájdult a szeme a figyelésbe. Ujja a kioldóbillentyûn, másik kezével a mûszereibe kapaszkodott. Életében elõször indít útjára egy igazi atombombát. Szerencsére nem háborús helyzetben, hanem csak egy kisérlet során, de akkor is izzasztó pillanatokat kell átélnie a legénységnek. Két megatonna várja a tárolóban, hogy egy finom mozdulattal elindítsa az alant terpeszkedõ békés táj felé.
A célpont fokozatosan beúszott a távcsõ látómezejének közepére. Elakadt a lélegzete, egész teste mozdulatlanná merevedett a kényelmetlen ülésben. Most már csak a döntõ pillanat számított, semmi más.
Elsõre látta, érezte, hogy telitalálat lesz. A repülõgép iránya tökéletes volt. Várt, amíg az épület a célkereszt alá került, és akkor meghúzta a kioldókart.
Egy gyors kattanás valahol hátul, s a bombázógép megrázkódott, mint a súlyos terhétõl szabaduló ragadozómadár, aztán újra beállt az egyenesbe. A csomag elindult útjára.
-Kioldás megtörtént.-nyögte az irányzó sóhajtva.-Telitalálat lesz...! Csukom a bombakamra ajtót!
-Visszaveszem az irányítást! Felvevõgépeket bekapcsolni!-rendelkezett a parancsnok sebesen és egyben megkönnyebbülten.-Kézi vezérlés, új irány kettõ-kettõ-nulla! Tûnjünk el innét! A sugárzásmérõk rendben mûködnek?
-Igen kapitány.
A nehézbombázó megdõlt, új irányba kanyarodva, hogy mielõbb eltávolodjék a robbanás közelébõl. A személyzet minden tagja lefelé kémlelt, arcukon a védõszemüveggel és várták a villanást.
-Gólya Egyes a Fészeknek! A kioldás megtörtént!-adta le a hírt a parancsnok a támaszpontjuknak, miközben a tekintete végigfutott a mûszereken. Remélhetõleg kibírja a gép a robbanás során felszabaduló elektromágneses impulzus lökését. Most fog vizsgázni elõször egy igazi bevetésen az új szigetelõréteg.
A Napnál fényesebb tûzgolyó volt odalent az atomvillanás, majd fokozatosan halványulni kezdett az izzása, ahogy felfúvódott. Koncentrikus körökben terjedt odalent a sivatag fölött a robbanás, mindent salakká égetõ hõhullámként, nyomában a maghasadáskor felszabaduló energia féktelen poklával. Innen fentrõl lassúnak látszott az egész, pedig korántsem volt az. Az atmoszférát szétrepesztõ léglökés könnyû piheként sodorta el alant a harckocsikat, bábúkat, házakat. Gyakorlatilag mindent, ami elég közel volt a robbanás centrumához.
Aztán szürkésfeketén hömpölygõ, ionizált részecskéket és radioaktív port tartalmazó gázfelhõ tört felfelé a sztratoszféra irányába. Dühödten pöffeszkedõ gombává nõtte ki magát, vég nélkül gomolygó füstkalappal csapva a tiszta ég felé. A bombázórepülõgép fedélzetén ücsörgõ emberek számára úgy tûnt, mintha õutánuk súlytana öklével a nukleáris vihar, hogy szétmázolja õket az égbolton, mint valami szúnyogot. A sivatag szeretne bosszút állni, amiért beszennyezték, fölperzselték õt az emberek.
-Elértük a biztonsági zónát.-jelentette a navigátor. A parancsnok lekapta tekintetét a gombafelhõrõl, mely egyre kavargott alattuk, szinte megfogható közelségben és megmarkolta gépe szarvkormányát.
-Gratulálok mindenkinek fiúk! A feladatot sikeresen végrehajtottuk, indulunk vissza a támaszpontra. Este a kantinban mindenki az én vendégem!

HARMADSZOR

A világûr mélyfekete bársonyán tündöklõ szürkésfehér gömb mit sem sejtve lebegett a végtelenben. A bolygónak nem volt légköre, sem holdja, és távol esett a rendszer többi planétájától, a központi csillagtól csaknem két csillagászati egységre. A hadmûveleti fõparancsnokság éppen ezért választotta ezt az égitestet a kisérlet célpontjául, mert távol esett a forgalmas közlekedési útvonalaktól. Elõzõleg gondosan kitelepítették a bolygón élõ pár száz remetét és bányászt, akik hiába tiltakoztak a deportálás ellen a birodalmi kormányzatnál. A hadsereg érdekei mindig elõbbrevalók voltak, mint holmi civil szervezetek panaszai ebben a peremvidéki szektorban.
Miután a flotta naszádjai sikeresen elkergették az ûrkörnyezetvédõk aprócska hajóit a tiltott övezetbõl, továbbá lecsukták a közeli ûrállomáson összegyûlt hangoskodókat, újságírókat és béke aktivistákat, megkezdõdhetett a Porlasztás hadmûvelet.
A különleges feladattal megbízott csapásmérõ egység négy kötelékben lépett be a rendszerbe, gyorsan támadó alakzatba rendezõdve a bolygótól néhány fénymásodpercnyire. A köteléket vezetõ, speciálisan átalakított csatahajó irányba állt, mögötte a rombolók és ágyúnaszádok biztosították a körzetet, nehogy bárki is megzavarhassa az akciót. A két oldalszárnyat biztosító megfigyelõhajók fedélzetén több tucatnyi tudós, magasrangú katonatiszt és politikus üldögélt a megfigyelõablakok elõtt, halkan diskurálva egymás közt a várható esemény részleteirõl.
-Generátorokat maximális fokozatra!-adta ki az utasítást a csatahajó fedélzetén tartózkodó hadmûveleti fõparancsnok. Saját termináljára egy mozdulattal behozta a célbolygó látképét, és a többi szükséges adatot, amivel a fõvezérlõ számítógép látta el õt egy külön csatornán keresztül.
-Figyelem minden egységnek, alfa mínusz egy perc a porlasztásig!-szállt az éterben a titkosított üzenet a kisérõhajók felé.-Az északi pólus irányából közelítjük meg a célpontot. A naszádok növeljék a térközt és ügyeljenek a biztonsági sávra! Jóváhagyást kérek omegától!
Miután egy hosszú számsor formájában megérkezett a jóváhagyás, a kötelék parancsnoka átadta az irányítást a hadmûveleti tiszteknek és a számítógépnek, had tegyék a dolgukat.
A csatahajó belsejében elhelyezett négy, túlméretezett térenergia kicsatoló generátor ekkor már olyan erõvel zümmögött, hogy belerezgett a fél kilométeres masszív hajótest. Az orrban elhelyezett sugárzóantennák kinyíltak és elõre meredtek, halálos csápokként nyújtózva a közeli bolygó felé, mint a rák ollói. Végükön felizzottak a vezetõgömbök, az egész bonyolult rendszer készen állt a támadásra.
-A célpont lõtávolban, minden paraméter zöld.-állapította meg a hadmûveleti fõparancsnok, és kényelmesen hátradõlt párnázott székében.-Figyelem mindenkinek! Alfa állapot... Tûz!
Szabad szemmel láthatatlan energiahullámok indultak elõre az ûrbe, koncentrált nyalábként érve el a bolygó felszínét az északi forgástengelynél. Az emanodetektorok által szolgáltatott képen világosan látszott, hogy az égitest belseje kezd szétesni, ahogy a beérkezõ lökéshullámok szétzúzzák a kõzeteket, s porrá törik a bolygó régen kihûlt magját. A folyamat alig egy percet vett igénybe, aztán automatikusan kikapcsoltak a sugárzók és a generátorok teljesítménye visszaesett az alapértékre.
-Mindjárt szétesik.-kommentálta az eseményt egy vezetõ szakember az egyik megfigyelõhajóról.-Szétporlasztottuk a belsejét, felbontva az atomok közti kötéseket. A bolygó külsõ héja most szakad szét... igen, ott már látható, az a repedés fent, gyorsan szélesedik... és most! A rezonancia effektus kitûnõ példája uraim! A megváltozott belsõ gravitációs tér miatt széthullik az egész... A több kilométernyi darabok az egyenlítõ síkjában repülnek szét az ûrbe... Hát nem fantasztikus?
-De.-mondta kis idõ múlva egy tábornok. Õ volt az elsõ aki megszólalt.
-A mai naptól fogva nincs olyan rebellis rendszer, amelyik dacolhatna velünk. Gratulálok uraim! Végre miénk lesz a galaxis.

UTÓLSZOR

Valahol a nagy metagalaxis szélén, túl a mindenséget határoló mégnagyobb porfelhõkön, de valamivel az univerzum határain belül lebegett az a csillagváros a végtelen peremén. Kis méretû extragalaxis volt, körülbelül kétmilliárd csillaggal és tucatnyi kisérõ gömbhalmazzal, melyek a korong fölött és alatt helyezkedtek el a ritkás halóban.
A fõvezér elméllyülten szemlélte a négy dimenziós vetítõernyõben látható képet, aztán a mellette türelmesen várakozó szárnysegédhez fordult.
-Jelentést kérek a flotta helyzetérõl. Minden egység elfoglalta a helyét?
-Igen uram.-pillantott a szárnysegéd a jobb szeme elõtt lebegõ holografikus kijelzõre.-Mind a hat állomás pozícióban van, kétezer parszeknyire a galaxis központjától.
-Remek. Még mindig nem érkezett semmi hír a csillagváros vezetõitõl? Volt rá százezer esztendejük, hogy kitelepítsék a lakosságot a legközelebbi spirálködökbe.
-Továbbra is ellenállnak, nagyságos uram! Azt mondják nincs joga az Egyetemes Flottának ahhoz, hogy megsemmisítse a galaxisukat pusztán azért, mert tesztelni akarjuk az új szuperfegyverünket. Még egy saját kis hatósugarú flottácskát is elindítottak ellenünk, hogy megakadályozzák a kilövést, de nem érnek ide mire megkezdjük az akciót.
A fõvezér megcsóválta harcászati modulokkal kibõvített fejét.
-Ostobák! Pedig megérthetnék, hogy stratégiai fontosságú kisérletrõl van szó! Ha megint visszatérnek a rettegett fekete lények abból a másik univerzumból, hogy lerohanjanak minket, meg kell valahogy védenünk a saját mindenségünket!
Ez volt a fõvezér legfontosabb indoka, amikor bejelentette igényét a kisérletre a legeslegközpontibb fõ fõtanácsnál. S mivel a kijelölt csillagváros kívül esett a metagalaxis közigazgatási határain, és elpusztítása nem fenyegetett belátható évmilliárdokon belül semmiféle kozmikus katasztrófával, az engedélyt természetesen megkapta.
-Igaz, hogy több mint nyolcvan millió egyetemes év eltelt már a fekete lények távozása óta, de vissza fognak jönni! Erre mérget vehet mindenki a metagalaxisban! Ezért is neveztek ki a fõkormányzók engem az Egyetemes Flotta parancsnokának, úgy tízmillió éve... no mindegy! Szárnysegéd! Hányan lehetnek a célkörzetben?
-Bizonytalanok a rendelkezésünkre álló adatok.-tétovázott a katonatiszt a személyes infóbázisában keresgélve.-Körülbelül ezer trillió értelmes lény élhet a galaxis nyolcszázmillió lakott bolygóján...
-Nem rájuk gondoltam, hanem a mi fajtánkra!-morrant rá dühösen a fõvezér.-A halandók, a primitív bennszülöttek nem számítanak, úgyis elpusztulnának mind rövid idõn belül! Ez a galaxis túl közel van az univerzum határához, a géniuszaink szerint pár millió éven belül eléri a Nagy Vonzót és megsemmisül. Vörös kvazárként fog szétlapulni a neutronfalon, mint egy palacsinta! Ezért is választottuk többek között ezt a rendszert.
-Nos, akkor körülbelül kétmilliárd istenember lehet a galaxisban.-mondta nagysokára a szárnysegéd, a mentális számítógépét piszkálva idegesen.-Ha bomlásnak indul a mag, valószínûleg ûrállomásokat építenek majd és tíz, húszezer éven belül mind elhagyják a körzetet.
-Vagyis akkor nem lesz gond. Remek!
-Azt üzenték, be fognak perelni minket a legeslegfõbb fõbírák elõtt!
-A legeslegfõbb fõkormányzók parancsára cselekszünk!-legyintett a fõvezér nagyvonalúan. Láthatóan nem izgatta magát ilyen kicsinységek miatt.
-Ez teljhatalmat biztosít a számomra. Bármit megtehetek az univerzum védelmében, amit csak jónak látok.
Hacsak meg nem akadályozza az univerzumok fölötti Originális Létezõk Isteni Nagy Tanácsa.-gondolta magában józanul a szárnysegéd, némi iróniával tekintve felettesére.
A beszélgetésük itt félbeszakadt, mert a holografikus vetítõben megjelentek a hadihajók körvonalai és a támadási terv adatai. A vezérhajóval együtt hét óriás csillagromboló harcállomás közelítette meg a kijelölt galaxist alig hatezer év alatt. A több, mint harmincezer kilométer átmérõjû hadihajók most csaknem fénysebességgel száguldva alakzatba rendezõdtek és annihilátoraikat a rendszer magjára irányították.
A terv szerint a galaxist összetartó központi fekete lyukat kellett volna a flottának megsemmisítenie egy antianyagból álló fekete lyuk kilövésével, amit a hajók materializáltak volna ötezer év alatt az ûrbe. Egy gyors és pontos rácsapás, mire a csillagváros széthullik, s a gigantikus hipernova robbanásban elolvadnak a központhoz közel keringõ csillagok, a peremvidékiek pedig szanaszét repülnek a semmibe. Jó terv, bár a technikai kivitelezésén bõ ötven millió évig dolgoztak a legjobb hadmérnökök. De megcsinálták, és ez a lényeg!
A fõvezér elégedett volt. Most már van a kezében egy olyan fegyver, amivel megvédheti az univerzumát, és persze a saját érdekeit a legeslegfõbb fõtanácsban azokkal szemben, akik nem kedvelik õt a fõkormányzók közül.
-Minden egység készen áll nagyságos uram!-jelentette a szárnysegéd. Teljesen fölöslegesen persze, mert mindketten látták az elõttük lebegõ fényikonokon, hogy végre készen áll a flotta. De azért eljátszották a megszokott katonai protokollt, az évmilliárdos hagyományoknak megfelelõen.
A fõvezér elé odalebegett egy mûszerpult, rajta egyetlen nyomógombbal. Ezt kifejezetten az õ kedvéért készítették a technikusok, ezzel fogja megadni a jelet a támadásra. Villámgyors akció lesz, alig ötezer év alatt útnak indítják azt az antianyag fekete lyukat. Hagyományos fegyverekkel még egy kisebb mélyûri csata is tovább tartana, mint ez. Hát igen, az istenemberek technikája fejlõdik, egyre jobb és gyorsabb lesz.
-Egy bolygót vagy egy csillagot szétlõni nem nagy kunszt. Bezzeg egy galaxist!-mosolygott a fõvezér, megnyalva a szája szélét izgalmában. Fölemelte bionikus szervó implantokkal megerõsített kezét, hogy megnyomja azt a gombot, de ekkor történt valami különös.
Az irányítóterem közepén, a semmibõl materializálódva megjelent egy alak. Szigorú tekintetû magasztos istennõ, arcán a téridõn kívüliség és végtelen bölcsesség sugárzó fényességével. A ruháján világító tórusz alakú szimbólum egyértelmûen mutatta, hogy õ az Originális Létezõk, az abszolút legfelsõbbek egyike.
Beletelt pár pillanatba, mire a fõvezér felfogta, kivel áll szemben.
-Ó, Te Magasságos...!-nyögte elsápadva, csaknem rémülten. Fogalma sem volt, mit kellene mondania vagy tennie, mivel még sosem találkozott ilyen magas méltósággal személyesen.
-Elég legyen már...!-mondta szomorú határozottsággal a Legeslegfelsõbb Anya Istennõ, a Minden Létezõ Egyetemes Intelligenciájának Csúcsa, és gyorsan kivette teremtményei kezébõl a detonátor kapcsolóját.

VÉGE

következõ novella

vissza a listához