A LÉTEZÕ EVOLÚCIÓJA
"Nincs biztos pont minden létezõben."
"Istenbõl lettünk, Istené leszünk."
Hosszú út
vezet a kiindulási forrástól addig a végtelenül
bonyolult és összetett, kifinomult rendszerig, amit egyszerûen
csak univerzumnak, mindenségnek nevezünk. A teremtés
evolúciója, mely elõször spontán, majd
késõbb egyre pontosabban megtervezett és irányított,
ellenõrzött folyamatként zajlik a létezésben,
tartalmaz olyan elemeket, melyek alapján meghatározható,
egyszerûen körülírható. Kutatásaink
során több irányú megközelítéssel
igyekeztünk felderíteni ennek fõbb állomásait,
és végül az alábbi csekély huszonöt
pontban foglaltuk össze tapasztalatainkat.
Tömörsége
és elvontsága miatt alighanem ez a legnehezebben megérthetõ
része a könyvnek, mégis fontos, mert a további
felismerések erre és a létezési törvényekre
épülnek. Éppen ezért a fejezet végén
egy külön összefoglaló található az
itt tárgyalt dolgokról.
A minden létezõ,
élõ megnyilvánulásra egyaránt vonatkozó
általános, leegyszerûsített fejlõdési
útvonal tömör vázlata elképzeléseink
szerint a következõ.:
1. TUDAT: Ami létezik, az tudomással bír önmagáról. A tudatosság a létezõ mozgásának, változásának következménye. A tudat elsõ formája a megnyilvánulatlanság állapotából kilépõ és önmagát felismerõ forrás léttudata. A megnyilvánuló létezõ tudata az önmagáról és környezetérõl való tudomás, tudás növelésének irányába fejlõdik, mozog. Ez a figyelem, mely irányultságot ad a mozgásnak. A figyelem a koncentráció elsõ foka.
2. FÓKUSZ: A figyelem célja. Amire koncentrálsz, amit aktuálisan tudomásul veszel, arra irányítod a tudati fókuszodat. A megnyilvánuló létezésben ez a szubjektív jelenforrás, amely érzékeli az õt érõ hatásokat. A fókuszban van az aktuális észlelési tartomány, vagyis minden, amit a forrás érzékel. Az észlelési tartomány határa, kerete, mérete, formája, sávszélessége és részletessége (a forrás állapotváltozása miatt) állandóan változik, ez a tudati sodródás vagy csapongás. Ez tudatos koncentrációval szabályozható, befolyásolható és irányítható. A fókusz a forrást, mint tudatot elérõ eseményhorizontok, információk szûrõje, erõsítõje.
3. ÉRZÉKELÉS: A tudat (állapot)változása, idõbeli mozgása. A forrást elérõ eseményhorizontok hatására jön létre. Ez a kölcsönös relatív realizálódás a megnyilvánuló létezésben. A tudomás növekedése az érzékeléssel kezdõdik (lásd: a szenzualizmust). "Érzékelek, tehát vagyok."
4. ÉRZÉS: Az érzékelés során a tudatban végbemenõ állapotváltozás. Befolyásolja a fókuszt. Alapvetõ fontosságú információ minden létezõ számára a környezetérõl.
5. ÖSZTÖN: Maga az érzés. Ösztönprogram: az érzékelt esemény által a tudatban kiváltódó feltétlen reakció. Mûködése az emlékezésen alapul.
6. EMLÉK: Minden olyan információ, engram (tapasztalat), melyrõl a tudat tudomással bír. Emlékezés: a fókusz ráirányítása az egyszer már tudomásul vett, érzékelt információkra, a múlt eseményeinek realizálása a jelenforrásban.
7. HALMAZ: Meghatározható rendezõ elv által
csoportosított információk összessége.
A halmaz, mint rendszer elemekbõl áll, melyek nem bonthatóak
további részekre. Esetünkben a létezés
alapelemei az idõforrások.
Mindennek ami létezik
formája, kerete (határa) van, ez egyben a rendezõ
elv is, amivel meghatározható. Tehát minden létezõ
megnyilvánulás halmaznak tekintendõ. (2. ábra)
Az Isten, mint abszolútum önmagába zárt halmaz,
akinek minden teremtménye, részhalmaza nyílt rendszer.
A halmaz burkolatának célja a benne lévõ információk,
emanációk összetartása, fenntartása, a
szubjektum létének és identitásának
megõrzése. A pusztulás a halmaz felbomlása.
A halmaz fenntartása energiát igényel, tehát
a folyamatos teremtõdés (visszacsatolódás),
azaz változás állapotában van. A halmazt a
formába öntött erõ, azaz az önfenntartás
megvalósítása felé irányuló mozgás
tartja össze, ez egyben a rendezõ elv is.
A rendezõ elv: az
információkat rezgésbeli (azaz érzési)
vagy formai (azaz ideabeli) hasonlóság alapján csoportosítja,
tartja össze (lásd: a tipológiát és a
strukturalizmust). A rezgésnek van formája és a forma
rezgésbõl áll. Az összetartás vagy összekötés
a huzalozási rendszer (logikai kapcsolatok). Példa: A szellemnek,
mint szoftvernek az egyik a rendezõ elve, tároló és
védõ burkolata, halmazkerete a lélek részecske,
a hardver. A test ezen analógia alapján megfelel a perifériának.
A szellem, mint halmaz a tudomásul vett információk
összessége. A tudat, a fókusz és az emlékek
is (rész)halmazokat képeznek. A szubjektív jelenforrást
övezõ halmazok rendszere az entitás. Az entitás
több, mint részeinek összessége. Ez az entitás
én magam vagyok, a tudatos lélek. Entitásnak minõsül
továbbá tágabb értelemben minden létezõ,
vagyis az Egész is.
1. Egy adott nézõpontból adott rendezõ elv által megismert tudáshalmaz.
2. A megállapodás szerinti szubjektív realitások egyike.
3. Transzlogikus realitások.
4. A halmazok metszete, ami konvertálható.
5. Az értelmezhetõ tartomány, az ismeretlen.
6. A megismerhetõ, de értelmezhetetlen tartomány, a teljes valóság, az Isten.
7. A megismerhetetlen tartomány, a semmi, a nem lét.
8. IDEÁK: Halmazok, formába öntött energiák.
A teremtõ megnyilvánulás során keletkeznek.
Megváltoztathatók, átformálhatók más
ideákká. A tudomás fejlõdése során
jelennek meg az emlékezetben. Jobban megformáltak az érzéseknél.
Befolyásolják a fókuszt. A koncentráció
a fókuszt vezérlõ ideahalmazoknak köszönhetõ.
A fókuszt befolyásoló ideahatás sorozat a program.
Ez fejlettebb az ösztönprogramoknál, mert nemcsak feltétlen,
hanem feltételes reakcióként is mûködhet.
Ezzel veszi kezdetét a tudat önirányítása,
a fókusz negatív és pozitív visszacsatolású
önszabályozása.
A mérlegelés
képessége, a tudomás növelése, a tanulás
irányítása innentõl kezdve válik tervezhetõvé
ideaszinten, azaz programszinten irányíthatóvá.
Az ideát fenntartó erõ az idea megvalósítására
törekszik, azaz a program egy önmagát végrehajtó
utasítás sorozat. Lehet aktív, reaktív, önkioltó,
önátformáló és ciklikus is, stb. A program
lefutása maga a forrást érõ állapotváltozás,
mely energiáját a forrásból, az ideákat
teremtõ tudatból nyeri. Az egész világ a tudatom
teremtménye, azaz emanáció. Ilyen programnak tekinthetõk
a gondolat és vágy elementálok, mantrák és
beigazulások is. Az elementál és a mantra a környezet
befolyásolása felé irányul és visszahat
az entitásra. A beigazulás a környezetbõl jövõ
információk rendszerezésére, halmazba való
beigazítására irányul. Ez a fókuszvezérlõ
program a mûködésével (az észlelési
tartomány fókuszba történõ beigazításával),
a világhoz való alkalmazkodással irányítja
az entitást, amely így könnyebben befolyásolhatja
a környezetét.
Minden teremtmény
elementál, amely fraktálisan a teremtõjéhez
tartozik. A teremtmények részlegesen függetleníthetik
magukat a teremtõjüktõl és szabad akaratra tehetnek
szert, illetve eltávolodhatnak tõle, de teljesen nem tudnak
elszeparálódni az alkotójuktól, vagyis az egésztõl.
A mantra bizonyos környezeti feltételek esetén végrehajtódó
program, mely a tudattól függetlenül is mûködhet,
akárcsak az elementál.
A fókuszban van a
beigazult észlelési tartomány, amire aktuálisan
koncentrálok. A beigazulások összeállítását
külön rendezõ elvek szabályozhatják. Ezen
beigazító rendezõ elvek, mint ideák szabályozzák
a szubjektum önmagához és környezetéhez
való viszonyát, kölcsönhatását, a
kapcsolatait és a kommunikációt. Szintén önmaguk
fenntartására törekszenek, lásd: beidegzõdések,
szokások, ragaszkodás, kötõdések, az identitástudat
erõsítése, stb.
9. SZEMÉLYISÉG: A tudatban, mint szellemben aktuálisan mûködõ szubjektív programok változó, de önmagát stabilizálni igyekvõ halmaza. A környezet számára a személyiség az individuális identitás megnyilvánulásainak halmaza, vagyis a szellem akciói és reakciói a környezet felé a kölcsönhatásban levés során. Tökéletesítése elsõrendû fontosságú a szellem fejlõdése szempontjából a létezési törvények miatt. A személyiség befolyásolható, programozható, kondicionálható, de a fejlettségi szintjétõl függõen képes önmaga megvédésére, a befolyásolással szembeni ellenállásra.
10. GONDOLAT: Formába öntött érzés, azaz az érzékelt információk idealizálása, rendszerezése, hogy a reakcióképzés miatt programba építhetõ legyen. Gondolkodás: programok átfuttatása a fókuszon. Telepátia: a tudat által kibocsátott információkkal (idõhullámokkal) való kommunikáció a források között. Az érzésátvitel könnyebb, mint a gondolatátvitel, mert a gondolat a megformáltságánál fogva merevebb, nehezebben integrálható a befogadó tudat számára. "Együtt érezni könnyebb másokkal, mint együtt gondolkodni." A gondolatátvitel csak közös ideaemlékek esetén mûködik két entitás között. Nem tudsz olyan ideát közölni egy másik szubjektummal, amely hiányzik az õ emlékezetébõl, tudatából (lásd: az absztrakció, fogalomképzés és elvonatkoztatás problémáit). A közlés vétele során tehát információ vész el. A közlés értelmezése során, a huzalozásba való beillesztéskor a halmazba rendezés, sablonizálás miatt újabb információ veszteség jelentkezik, ezért "minden értés máshogy értés". A vevõ nem úgy értelmezi az üzenetet, mint az adó. Ez számtalan probléma forrása a kapcsolat során és további kommunikációra, tanulásra készteti az entitásokat.
11. EGO: Éntudat. Nem azonos a léttudattal, hanem annak egyik terméke. Egy identitást meghatározó és fenntartó ciklikus program, gondolatban történõ önazonosítás. Fõ feladata a szellemhalmaz határainak erõsítése. Belsõ Én: az entitás teljes információhalmaza, mely a tudomás aktuálisan legfelsõ szintjét képezi. Ennek mindig csak egy darabkája (figyelmének egy része) reinkarnálódik a fizikai testbe. A tanulás által a szellem bizonyosságtudata önmagáról és a környezetérõl, a valóságról folyamatosan nõ. Külsõ Én vagy feltudat: a hamis ego, a Belsõ Énen belül célirányosan elszeparált (pl.: reinkarnálódott) személyiségtöredék, mely önállóan fejlõdik, tanul és kapcsolatban áll az egésszel. Entitássá válhat vagy visszaolvadhat a Belsõ Énbe.
12. ELME: Azon személyiségprogramok összessége, melyek a lélek "operációs rendszerét" képezik. Feladata a fókusz irányítása, a tapasztalatok szûrése, rangsorolása, értelmezése, elraktározása, visszakeresése, továbbítása, felfrissítése, továbbá az entitás védelme és az összes többi ösztönös és ideaszintû személyiségprogram mûködtetése és fejlesztése. Ez egy rendkívül bonyolult és kifinomult rendszer, mely bizonyos határok között képes a saját hibáit felfedezni és kijavítani. Ezt tanulmányozza a pszichotronika tudománya (mely igencsak gyerekcipõben jár még). Az elme mûködésének hatékonysága döntõ fontosságú a szellem számára, mivel ez az entitás fõvezérlõje. Önvédõ, de befolyásolható rendszer.
13. LOGIKA: Szervezõ elv, rendszerezõ program. Az emlékezetben
az információkat adott halmazok, ideák szerint csoportosító,
huzalozó program. Az értelem megjelenése és
fejlõdése a tudomás növekedése során
a logikának köszönhetõ. A logika kialakulása
és fejlõdése pedig az alkalmazkodás következménye.
Transzlogika: minden olyan
program, mely másként rendszerezi az információkat,
mint az önkényesen és közmegegyezéssel logikának
kinevezett program, transzlogikusnak tekinthetõ. A transzlogikus
rendszerek analógok a logikával, kialakulásuk a másféle
adaptációs kényszernek, ill. a logosz átprogramozásának
köszönhetõ. A logikus és transzlogikus rendszerek
összekapcsolhatók, de (akár a számrendszerek)
nem minden esetben konvertálhatók át egymásba
maradéktalanul.
Huzalozási rendszer:
értelmezési rendszer. Az emlékezetbe kerülõ
információkat (modulált idõhullám rétegeket)
a logika rezgésbeli hasonlóságaik alapján tárolja
el. Ez az analógia. Két hasonló információ
közt az értelem által létesített kapcsolat
a "huzal". (Ez nem ténylegesen létezõ drótszerûség,
csupán hasonlat a jelenség leírására.)
A hasonlóság azt jelenti: van közös részhalmaza
az információknak, vagyis egybevágóak valamilyen
mértékben. Emlékezéskor mindig valamirõl
valami jut az eszünkbe. Ilyenkor a fókusz az elme által
használt logika vezérlésével a huzalok mentén
ugrál, mozog a keresett információk felé, analógiákat
keres.
Értelmezés:
az emlékezetbe bekerülõ információ bekötése,
huzalozása a rendszerbe. Minél több helyre analóg,
azaz kapcsolható valamely részhalmaza (rezgésképi
paramétere) által az információ, annál
könnyebb integrálni, megérteni és visszakeresni
a késõbbiekben. Ez a definiálás: az információhoz,
fogalomhoz tartozó részhalmazok közös és
megkülönböztetõ vonásainak meghatározása.
Az agykontroll pl. a huzalozási rendszer tökéletesítésére,
edzésére irányul. A kombinatórikai készség
a huzalozási rendszer bonyolultságának függvénye.
Amely tapasztalat értelmezhetetlen az elme számára,
az engramként, pusztán mint esemény tárolódik
el az emlékezetben. Ha az élmény intenzív,
ellentmondásos vagy drasztikus volt, az sokkot és emlékblokkot
(amnéziát) is kiválthat a tudatból. A személyiség
fejlõdése szempontjából tehát döntõ
fontosságúak az elsõ (gyerekkori) tapasztalatok egy
adott, ismeretlen területen, az értelmi rendszer kondicionálása,
beszabályozása miatt.
Isteni Törvény:
az Isten által megalkotott huzalozási rendszer. Isteni logika,
Logosz: az értelem csúcsa az univerzumban, mely magába
foglalja az egész rendszert, figyeli és felügyeli az
összes eseményt a teremtésben.
Eredendõ bûn:
a teremtmények azon felismerése, hogy az isteni huzalozási
rendszertõl (nézõponttól) eltérõ
szervezõ elvek létrehozásával, a kisértésnek
való engedelmeskedéssel elõnyre lehet szert tenni.
Ez a törvényszegés. A kisértés a létezési
törvényekbõl adódik, tehát szükségszerû
és elkerülhetetlen a megjelenése.
Önmegvalósítás:
a szellem teljes integrációja, eggyé válása
szabad akaratából az isteni huzalozási rendszerrel.
Ekkor jön létre az "-Én és az Atya egy vagyunk"
és a "-Legyen meg a Te akaratod" állapota (lásd a
Bibliában). Ez nem azonos a beolvadással, mert a szellem
megõrzi identitását és szabad akaratát
a rendszeren belül.
Beolvadás: a teremtmények
önálló létüket feladva visszaolvadnak a
teremtõjükbe információsan. Összeolvadás:
több entitás egyesíti információhalmazát,
hogy egy erõsebb, életképesebb rendszert alkotva fejlõdhessen
tovább. Különválás: a teremtmények
kiválnak a teremtõjükbõl bimbózás
vagy osztódás által, önálló entitássá,
információhalmazzá alakulva. A teremtmény tulajdonságait,
egyedi jellegét a teremtõje határozza meg a szétváláskor.
Ez az eleve elrendeltsége a teremtménynek (milyen célból
lett megalkotva).
14. INTELLIGENCIA: Az ego, az elme és a logikai rendszerek együttes halmaza. Az emlékezet, mint az összegyûjtött tapasztalatok tárháza (az adatbank) nem tartozik bele, bár az intelligencia sikeres mûködéséhez elengedhetetlen a jelenléte. Nem csak tanulásra és önfejlesztésre képes rendszer, hanem kreatív is. A már meglévõ ideákból, halmazokból a logika segítségével képes olyan halmazokat összehuzalozni, melyek korábban, elõtte még nem voltak jelen a minden létezõben.
15. KREATÍV TEREMTÉS: Az intelligencia új ideahalmazt
létrehozó alkotó tevékenysége. Minden
új megnyilvánulás elõször ideaként
születik meg az alkalmazkodás kényszerétõl
hajtott szellem tudatában. Tökéletesítése
és stabilizálódása után az idea a megvalósulásra
törekszik. Az anyagi világ a valóság azon területe,
ahol az ideák annyira besûríthetõk, hogy ütköztethetõk
legyenek egymással. A mi három dimenziós anyagi világunk
az idearendszerek (egyik) tesztelõ laboratóriuma, vetülete.
Felépítésénél fogva relatíve
elszeparált a szellemi világtól. Az itt tartózkodók
elöl a többi dimenziót a Maya fátylának
is nevezett álcarendszer takarja el (lásd a hinduizmust).
Ez egy olyan fókuszvezérlõ program, mely egy kollektívan
meghatározott beigazulási tartományhoz, a megállapodás
szerint kijelölt anyagi valósághoz köti a fókuszt.
Az anyagi sík ezért kitûnõ környezet a
kisértések vizsgálatára és a lélek
immunizálására velük szemben.
A kreatív teremtés
célja a létezési törvényekbõl következik
és a felmerülõ kérdésekre, problémákra,
igényekre próbál választ, megoldást
adni. Az isteni teremtés, léteztetés folyamatos. A
teremtés a tudatban zajló folyamat. Realizálása
a kivetítés, elementálok formájában
a beigazulási tartományon keresztül. A teremtéshez
az erõt, az energiát a forrás szolgáltatja.
16. ALKALMAZKODÁS: A szellem azon önirányító tevékenysége, mely a külsõ környezeti változásokhoz való illeszkedés megvalósítására irányul (lásd: a szocializációt). A szellem átalakítja önmagát, tökéletesedik a fennmaradása érdekében. A fejlõdés az alkalmazkodással kezdõdik. Késõbb megjelenik a befolyásolás, és a kettõ ideális esetben egyensúlyba kerül egymással.
17. BEFOLYÁSOLÁS: A szellem azon környezetére gyakorolt hatása, tevékenysége, mely a külsõ környezeti viszonyok megváltoztatására, uralására és a szellem homeosztázisának fenntartására irányul. A szellem átalakítja környezetét, tökéletesíti a kivetített ideáit, a beigazulásait és a teremtményeit a fennmaradása érdekében. A befolyásolás az alkalmazkodás kivetítéseken keresztüli megvalósítása (hatalom). Ha a szellem egy problémát önmagán belül, alkalmazkodással nem tud megoldani, akkor kivetíti a környezetébe és befolyásolással ott oldja meg, majd visszaintegrálja önmagába. Az anyagi világ az Isten tudatában és a teremtményekében is egy ilyen kivetítés, amit közösen hozunk létre.
18. ÖNIRÁNYÍTÁS: A szabad akarat gyakorlása.
Az a folyamat, mely során a szellemben mûködõ
összes program a szellemet önmaga fejlesztése, tökéletesítése
felé irányítja, mozgatja. Az önirányítás
egyben önmegvalósítás is, mely során a
szellem megtanulja uralni önmagát és környezetét.
Minden entitás a létezési törvényekbõl
következõen törekszik az önirányításra.
Ez együtt jár az önnön teremtményeimért
vállalt felelõsség tudatának növekedésével
és az isteni huzalozási rendszerbe való integrálódással.
Teremtményeim: a
saját személyiségem, minden szerzett tudásom,
a gondolataim, szavaim, tetteim, kivetítéseim és mindezek
hatásai, a karmám. Karma: azon ok-okozati rendszer, melynek
logikus keretein belül kapcsolódom a többi részrendszerhez
a teremtésen belül.
19. HATALOM: A szellem uralma önmaga és környezete
fölött. A hatalom gyakorlása: valamely rendszer ellenõrzése
és/vagy befolyásolása a szellemen kívül
vagy belül. Megvalósíthatatlan kisértés.
A megvalósíthatatlanság oka az, hogy minden rendszer
nyílt (tökéletesen elszeparálhatatlan a többitõl),
ezért az uralni kívánt rendszer mûködésébe
mindig beleszólhatnak (és bele is szólnak) mások
is.
Beszámíthatatlansági
tényezõ: ami nem tervezhetõ be a hatalom gyakorlása,
az önirányítás és a befolyásolás,
ill. az alkalmazkodás során. Mivel az univerzumban minden
forrás és információs halmaz kölcsönhatásban
van egymással, ezért mindenki hat mindenkire. Egy forrás
vagy halmaz változásának (és elmozdulásának,
deformációjának) irányvektora tehát
az összes ráhatás eredõje, amely egyszerûen
kiszámolhatatlan, azaz beszámíthatatlan az elmozdulás,
elmozdítás megtervezésekor (a modellezésnél).
Bizonytalansági tényezõ:
a beszámíthatatlanság következménye. "Nincs
biztos pont minden létezõben" (lásd: a relativizmust).
Sosem az történik (pontosan) amit eltervezünk, mert a
tervet a nem ismert tényezõk befolyásolják.
Ezért minden nyílt rendszer szükségképpen
tökéletlen, mert még saját magát sem képes
tökéletesen uralni. Isten kezében vagyunk. Õ
tökéletes, mert teljes és abszolút, azaz önmagába
zárt, tehát nem érik õt külsõ befolyásoló
hatások. Megjegyzés: az Isten olyan zárt, önszaporító
információs rendszer, melyet nem befolyásolnak külsõ
tényezõk, csak belsõk.
Ugyanakkor az Isten számára
a saját teremtése sem uralható tökéletesen,
mivel még õ sem képes önmagán belül
egyszerre mindenfelé figyelni és mindent irányítani.
Ráadásul a teremtmények szabad akarattal vannak felruházva,
ami tovább bonyolítja az univerzumban zajló események
menetét és állandó meglepetéseket szolgáltat
minden létezõ számára. A tökéletesedés
az alkalmazkodás a változó külsõ és
belsõ környezethez. A végtelenségig folytatható.
Az Isten is tökéletesedik, tanul és fejlõdik.
20. ERÕ: A tudat változása, mozgása során fellépõ relatív elmozdulás irányvektora. Kölcsönhatás a források között, tehát mindig magában hordozza (idõbeli késedelemmel) önmaga azonos nagyságú, de ellentétes irányú ellenerõjét (lásd: az akció-reakció törvényt). Az erõ a személyiségben vágybeli és gondolati késztetésként jelenik meg. A szellem számára a megismerés erõt ad, mert a tudomás növekedésével az alkalmazkodási és befolyásolási készség, képesség megnõ és a hatalom gyakorlására készteti az entitást. Az erõ a kreatív teremtéshez és az önirányításhoz, a szabad akarat gyakorlásához nélkülözhetetlen, a létezési törvényekbõl adódó eredõ esemény. Szubjektív és relatív jelenség.
21. CÉLOK: A cél a fókusz létrejöttének, az önirányításnak, a kreatív teremtésnek, az alkalmazkodásnak, a befolyásolásnak, a hatalomnak és az erõnek az együttes következménye. A cél a tudat, a forrás, a szellem relatív elmozdulásának iránya. A létezés célja és az élet értelme a létezési törvényekbõl következik és természete minden entitásnak. Ezek az önfenntartás, egység, szabadság, önirányítás, változás, egyensúly, harmónia, boldogság, megismerés, viszonyulás, teremtés, tökéletesedés.
22. LEMONDÁS: A valóság természetének felismerésébõl következõ cselekedet, ill. életcél. A hibás, tökéletlen világképbõl fakadó illuzórikus cselekedetek felismerése és beszüntetése, a figyelem átirányítása Istenre, a létezés lényegi természetére. Mivel a hatalom gyakorlása és az erõ használata a célok érdekében (ilyenek például a misztikus és mágikus képességek) nem vezet el Istenhez, az abszolút és legvégsõ célhoz. A lemondás, a megadás, az elfogadás, a tökéletes integrálódás Istenbe, vagyis az Õ tiszta szeretete a megoldás minden problémára, melyek a létezés természetébõl fakadnak. Ez az összhang, az egység, majd a beolvadás az Istenbe. Az önmegvalósítottság állapota, az eggyéválás a szeretetben az isteni közösség egy tudatával. A teljesség, a szeretet, a harmónia, a boldogság és az idõtlenség, az öröklét állapota.
23. ELFOGADÁS: Isten akaratának, törvényeinek elfogadása, a tökéletes alkalmazkodás. Nem szolgai függõség és parancsvégrehajtás, hanem az önállóság, szabadság azon formája, melyet épp a törvény betartása ad meg a teremtményeknek.
24. EGYSÉG: Teljes integráció az isteni huzalozási rendszerbe, az isteni közösség egy tudatába. Az entitás (szellem, személyiség) közben megõrzi identitását és emlékeit. Az egység következõ fokozata a beolvadás a Teremtõbe, az egyetemes szellem tudatába, vagyis a megvilágosodás. Megszûnik a világtól való elkülönültség érzete, a "-Vagyok én és van a világ", helyette megjelenik a "-Minden és mindenki egy" állapota.
25. TUDAT: A létezés kiindulási pontja, ahonnan
indultam, az önmagamról való tudatosság bizonyosságának
egy magasabb szintjén. Minden tapasztalatom és változásom
ellenére lényegemet tekintve ugyanaz az egy, örök,
transzcendens, létezõ forrás maradtam, aki voltam,
azaz aki örökké vagyok. Önmagamban teljes, egész
és tökéletes. Minden álmodott, teremtett tapasztalatom
bennem van és: "Én vagyok - A létezés elsõ
törvénye".
A létezõ evolúciója
tovább folytatódik egy újabb ciklussal.
ÖSSZEFOGLALVA: A létezõ, mint léttudat megteremti és megtapasztalja önmagát a külsõ kivetítéseken és a belsõ önvizsgálaton keresztül. Figyelmét a fókusz irányítja, melyen keresztül érzékel. Az érzékelés érzéseket kelt a tudatban. Az érzések által kiváltott reakció az ösztön. Minden érzékelt tapasztalat elraktározódik emlékként a tudatban, az emlékezetben, halmazokba rendezetten. A formálódó információ halmazokból lesznek az ideák, melyek a személyiséget alkotó és mûködtetõ gondolatprogramok alapjai. A gondolkodó entitás az ego, az én tudat. Az elme a szellem fõvezérlõ programjaiból áll, melyek az összes információ rendszerezõ elvet, logikai programot felügyelik. A szellem vezérlõprogramjai együttesen alkotják az intelligenciát, mely a tapasztalatai révén kreatívan teremteni képes önmagát és a kivetített környezetét. A teremtés velejárója a teremtményekhez való alkalmazkodás és azok befolyásolása. Ezen tevékenységek összefoglaló neve az önirányítás, mely az önmegvalósítás irányába hajtja a szellemet. További következménye a teremtésnek a hatalom gyakorlása, az erõ használata, a célok követése és elérése, majd a fejlõdés során a valóság természetének felismerése és a mindezekrõl való lemondás és Isten elfogadása, szeretete, végezetül az integrálódás, majd a beolvadás az egység tudatába. A kör bezárult.
Mindez természetesen csak tömör és leegyszerûsített vázlata a valóságnak. A létezõ evolúciója ennél sokkal finomabb és teljesebb folyamat, több annál, mint amit egyszerû emberi értelemmel még föl lehetne fogni. A folyamat részleteinek felderítése további kitartó kutatásokat igényel még.
A továbbiakban az
elsõ két fejezetben fölvázolt alaptézisekbõl
kiindulva szeretném bemutatni, hogy milyen további okozati
felismerésekre jutottunk a valóság természetét
illetõen. Az így felépülõ vázlatos
világkép sok olyan jelenségre is magyarázattal
szolgál, melyek a korábbi, hasonló rendszerekbõl
kimaradtak vagy nem kerültek mélyebb vizsgálat alá.
Ilyenek pl.: az álmok, a lélek megnyilvánulásai,
az ezoterikus tanok rejtett bölcsessége vagy akár a
parajelenségek.
Mivel e könyv kereteit
jócskán meghaladná az összes, tárgyalni
kívánt témakör részletes kifejtése,
ezért csak a legfontosabb felismeréseknek jutott hely, melyeket
igyekeztem tömör és lényegretörõ stílusban
elõadni. Amennyiben ez a közérthetõség
rovására történt néhány fejezetben,
úgy elõre is elnézést kérek az Olvasóimtól.
A hasonlatok és kiegészítések, példák
és megjegyzések pontosan ezért kerültek bele
a könyvbe, ellensúlyozandó a mondanivalóm elvontságát.
Kezdjük hát
a teremtett valóság természetének vizsgálatát
az elsõ lépéssel, a megismeréssel.